Városi béka – Daewoo Matiz SE használtteszt

Daewoo Matiz 0.8 SE, 2000 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

17 évesen, 160 ezer km-rel próbáltunk ki egy 0,8 literes, épphogy 50 lóerő feletti városi kisautót. A Matiz külseje még ma is megosztó, vezetni viszont nagyon jó.


Jövőre lesz húsz éve, hogy a Daewoo piacra dobta a városi autónak szánt Matizt, amely a Ticót váltotta a miniautók szegmensében. A szögletes, dobozos formához képest előrelépés volt a kerek lámpa és formásabb karosszéria, sokan azonban még ma is fintorogva néznek rá. Béka szemeivel, kis méretével és a háromhengeres, 800 köbcentis motorjával érthető, hogy nem zárkózott az emberek szívébe. Akkoriban sokkal inkább vettük a papír Swiftet. Mégis csak nagyobb, erősebb, jobban felszerelt, és a mi autónk! Az igazat megvallva én is húztam eddig a szám a Matizra, most viszont az életben először sikerült vezetni, és tetszett! Valóban élmény vele menni, még egy BMW M440i-ből átülve is (teszt utóbbiról is lesz majd).
Hirdetés


Előéletét tekintve a jelenlegi tulaj a harmadik, pontosabban csak kétésfeledik, előtte ugyanis édesanyja járt a Matizzal. Az első tulajdonos, aki egyben a család ismerőse volt, 2000-ben vásárolta, négy évig használta, ezt követően 20 ezer km-rel adta el 1,6 millió forintért. Kellett egy autó a munkába járáshoz, napi 14-14 km ingázáshoz, jó választásnak bizonyult a Matiz. Bő 1 éve anyáról fiúra szállt a városi béka, azt megelőzően 99 százalékban csak ezen a 14 km-es útszakaszon volt használva. Felszereltségét tekintve SE, azaz gondolhatjuk, hogy valamiféle Special Editionnal van dolgunk, de a tulaj szerint a két betű helyett két szóval lehet jellemezni: full fapad. Valóban nem került bele se klíma, se légzsák, de még ABS és elektromos ablak sem. A tükörállítás manuális, szóval ez valóban egy A-ból B-be, elsősorban városban elmenős autó, ne várjunk tőle semmi többet. Télen fűt, nyáron ablakon keresztül hűt, a biciklinél és a tömegközlekedésénél jobb és gyorsabb.

Az évek alatt azért került bele pár nem gyári extra, így most már nappali LED-es menetfénnyel, az ajtókon légterelőkkel, nyomógombos indítással, USB-s hifivel, erősítővel és mélyládával is büszkélkedhet. Így azért már ráhúzható a Special Edition jelző. A technika egész sokáig jól bírta, különösebb gondok nélkül sikerült évekig járni vele, az utóbbi időszakban viszont előjött néhány kellemetlen meghibásodás. Volt hogy nem indult, vagy menet közben állt meg, amelyre a szerelők sem tudtak mit mondani, hiszen pont akkor nem produkálta a hibákat, mikor ők látták. Végül interneten utánaolvasva sikerült megfejteni a hiba okát: a gyújtáselosztó fedélen lévő pici lyuk tömődött el, azt kellett kitisztítani. Egy másik, szintén kellemetlen hiba volt, hogy időnként 90-es tempónál elment belőle az erő, alig 40-50 km/órával volt csak hajlandó továbbmenni. Itt is fejvakarás volt a szerelők részéről, mert a kompresszió rendben volt, gyertyacsere és egyéb beavatkozás nem hozott megoldást. Ebben az esetben is az interneten lett meg a válasz. Üzemanyagszűrőt kellett cserélni. Szerencsére nem volt egy borsos tétel.

A harmadik komolynak tűnő meghibásodás a lehető legrosszabb pillanatban következett be. Egyszer csak előtört a gőz a motortérből útban egy temetésre menet. A motorháztető felnyitása után a spriccelő víz látványa nem volt túl biztató. Kiderült, hogy nem a motor lett megfőzve, de még csak a hengerfejnek sem lett semmi baja. Mindössze egy műanyag alkatrész fejezte be a pályafutását a hűtőkörben. Ez sem volt zsebbenyúlós javítás. Egyszer megadta magát az akkumulátor, illetve véletlen időközönként elkezdett világítani a check engine lámpa is. Utóbbira a megoldást a hűtővíz-jeladó kontakthibájának kijavítása jelentette. A kuplung betonkeménnyé vált egy idő elteltével. A korábbi szerelők által elfújt több doboznyi WD40 kitakarítása után a bowden komplett cseréje nyújtott végleges megoldást. Cserére kerültek a 17 éves totálisan bemattult első fényszórók is, valamint került bele prémium kategóriás H4-es izzó. A jobb oldali állítómotor sem működött, amin egy takarítás könnyű szerrel segített. A futómű is alapos átvizsgálásra került, a kopott alkatrészek cseréje és a fékmunkahenger megtakarítása után az autó úttartása drasztikus mértékben javult. Ki kellett még javítani a küszöbön éktelenkedő hatalmas krátereket is. A fentiek összesen bő 150 ezer forintot jelentettek, cserébe viszont azóta teljesen megbízhatóan használható a mindennapokban.

Beülve nem sok lehetőség volt az ülésállításra, előre hátra lehet tolni valamint a háttámla szögét lehet állítani. Több nem is kell, lényegében így is kézre áll minden. A váltó álló helyben kicsit lötyögős és hangosan kattan át fokozatból üresbe, a 17 év alatt viszont történt már pár váltás vele, így érhető. A kuplungban tetszett, hogy rövid úton jár, nem úgy, mint a legújabb dízel Insigniában. A kormányból lassú tempónál azért hiányzik a szervó, kicsit küzdeni kell vele, bár a tulaj szerint a 155-ös gumik helyet a 165-ösek miatt vált nehezebbé a kormány. A három henger Wartburgra emlékeztetően hallatja hangját, ahogy elkezdem forgatni, ez az orgánum egyre inkább arra emlékeztet, hogy Warbiban ülök. Az 50 km/órás városi tempó egész "hamar" megvan, az 50-ről gyorsítás viszont már nem az erőssége. Nem csoda, a 800 köbcentis blokk csupán 52 lóerős. Manapság egy kezdőknek szánt 500-600 köbcentis motorkerékpár tud ilyen szintet, szűk 200 kg-os tömeggel. A Matiz gyári 0-100 km/órás sprintje 17 másodperc alatt van meg, ezt nem próbáltuk, de hihető. Országúton előzni ne nagyon akarjunk vele, kivéve ha kilométerekre belátjuk a magunk előtt lévő útszakaszt.

Megnéztük viszont emelkedőn. Hát, 2-esig vissza kellett váltani, és egyébként sík úton sem sokat kapcsoltam az ötödiket. Nem egy nyomatékbajnok, de összességében tök jó a fílingje. A lehúzott ablakon nem ver be a szél, hála a szélterelőknek, a futómű bár keményen veszi az úthibákat, a rugózása viszont ringatós. A váltó és a kormány menet közben már jól kezelhető, előbbi kapcsolási élményre még jobb, mint a mai legtöbb új autóban megtalálható steril manuális. Városban és 10-15 km-es ingázásokhoz nem kell ennél jobb, tény, hogy ma már jó, ha van ABS, légzsák és egyéb kényelmi extra, de aki nem igényel ilyesmiket, annak bőven megfelelő lehet a Matiz. Jelenleg egész sok, 183 eladó van belőle a hasznaltauto.hu-n, ára 97 ezertől 799 ezerig terjed. 300-400 ezer forintot érzek a reálisnak érte, ezért akár szép, látszólag is megkímélt példányokat is ki lehet fogni. Több, mint egy éves bérlet ára, de ennyi pénzért egy Matizban is több év van még.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    A volt Matizunk motorja rendben volt, szép világos gyertyakép, (fehér és világosbarna közötti átmenet) de 6 liter/100 km alá nem ment a fogyasztása. Országúti viszonyok “lehelt” gázpedál, 70-es tempó, hosszan tartó üresben való gurítások, azaz extra ideális feltételek fogyasztási szempontból, 6 liternél akkor sem ment lejjebb. Azóta sokkal jobb kisautók készülnek már, de még az átkeresztelt változatán (Spark) is sokat javítottak.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Azzal mit bizonyítasz, hogy a – jelenleg 145 – véleményből kiemeltél ötöt?:))) Micsoda egy flótás vagy, öreg. Na, mindegy, ez egy női autó, ennélfogva nem kéne, főleg, hogy nagyobb darab vagyok a 191 cm-m mellé, de ha egy hölgy ismerősöm olcsón keresne kisautót, ajánlanám neki, de a Ticót még jobbnak gondolom. Én pedig gondolkodás nélkül vennék Lanost, Kalost, Nubirát, Tacumát vagy Esperót, nem beszélve a Leganzáról, ami régi kedvencem. Te csak maradj a mai napig normális kézi váltót gyártani nem tudó és a kerékdob mögé komplett elektronikát elhelyező csigazabálóknál, az a te szinted, Tucatka. Mellesleg kiváló sajtokat és borokat készítenek, ezt aláírom:)

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    10 lépés távolságból egész vállalható autó. Télen fűt, nyáron mindegy, ha esik az eső, kevésbé ázol el vele, mintha robogóznál. Célszerszám, mint egy kalapács.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Na itt van Roméró ezt analizáljad. Kigyűjtöttem neked. De biztos én képzeltem be ezeket a hibákat. Sokat keresgélni sem kellett mert mindenhol nagyjából ugyanaz van felsorolva mint hibalista.
    http://nepitelet.hu/autok/daewoo/matiz_1998/ez_mi_mert_hogy_nem_auto_az_biztos/
    http://nepitelet.hu/autok/daewoo/matiz_1998/egy_feleslegesen_legyartott_auto/
    http://nepitelet.hu/autok/daewoo/matiz_1998/az_autozas_elmenye_nelkul…/
    http://nepitelet.hu/autok/daewoo/matiz_1998/anyam_autoja/
    http://nepitelet.hu/autok/daewoo/matiz_1998/eros_idegzetueknek_ingazoknak…/

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Én értem.

    A felszereltséghez: korábban kolléganőmében ültem, úgy emlékszem, hogy az oszlopok belül csak fényezve voltak, kárpitozva nem. Így ez tényleg lehet jól felszerelt.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Ez így van. Megjelentem elővizsgán, az első az volt, hogy indítsam az autót, majd állítsam le. Ezzel azt nézték, szabályos-e a bekötés. Utána jött a centi, pont 60 cm van közte, utána meg a jóváhagyási jeleket kereste.
    Új, jól kiépített vizsgaállomás, megmondta az ember, nem szeretné, ha becsuknák…

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Roméró erre mit lehet írni? Magadnak mondasz ellent. Leírom a tapasztalatot, amiről te azt mondod, hogy inkább megfogadod, csak tőlen nem mert neked az nem tetszik amit leírok. Magyarul szelektálsz. Ami tetszik neked azt megfogadod, ami nem azt meg lehülyézed. Akkor miért nem veszel belőle, ha olyan kurva jó kis autó? Vegyél egyet kívánom neked, hogy legyen egy ilyened.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Ha egyszer majd belefutsz egy selejtes japánba, akkor azt fogod hirdetni, hogy minden japán kocsi vacak, mindegy, hogy Lexus, Honda, Subaru vagy Toyota? Tényleg ez a normális gondolkodás!?!? Valóban!? Tucatka, ne idegesíts már, tényleg csak ennyire futja tőled!? Baxxus, lelomboz a tudat, hogy ilyen amőbákkal egy országban élek…

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Én azt az elvet vallom, hogy az okos a más kárán tanul, a h*lye meg a sajátján. Ezért francia kocsim sose lesz, bár az utóbbi 10 évben sokat javultak, ez igaz. Apám óriásit szívott egy Opel Movanóval, már eladta, de nem hirdetem, hogy a Master egy hulladék, mert tudom, hogy sok Master-hívő van. De a gyártási minőség nagyon ingadozó, ki kell fogni a jót. Ezért semmi értelme a szimpla személyes tapasztalatnak, csak akkor ha van belőle már egy nagyobb mennyiség, és ez már valamiféle tendenciát mutat. A hozzád és a Zöld-félékhez hasonlók ezt képtelenek felfogni – ő is abban a hitben van, hogy minden Alfa 147-tulaj totál elégedett, azért, mert ő is az volt:)))

    A típushibákat majd egy hozzáértőtől elfogadom, ha nem haragszol, annak van számomra valódi információtartalma. A Renault-termékek persze továbbra is makulátlanok, a “Szervíztapasztalatok” rovat mindenhol tök üres, és a Használtautó-katalógusban is a következő olvasható a Renault-típusok alatt: “Kiváló autók, élvonalbeli megbízhatósággal, a Tizenkettő nevű kommentelőnek már volt több is, megelégedéssel használta őket, kérjük, tekintsék ezt mérvadónak.” :)))

    Kong a fejed az üreeségtől, Tucatka. A szót sincs értelme rád fecsérelni, komolyan mondom:)

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Persze, persze nem hallott senki sem ezekről a hibákról. Menj egy műszakit állomásra aztán kérdezd meg mennyire tuti jó a hátsó lengéscsillapító a Matizokon. Az EGR is típushiba. A legelső szériákon meg a gyújtás szar folyton. A kettes mindegyikben recseg. Soroljam még?

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Mert neked mennyi francia autód volt, hogy folyton fikázod őket? És nem hiszem, hogy én fogtam ki egy rossz példányt, futóművet egyszer mindegyikben kell majd felújítani és a csavarok mindben ugyanott lesznek. A konstrukció egy nagy nulla az a helyzet.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Teszek a személyes tapasztalatodra. Volt egy Matizod, és nem vált be neked. De ebből semmilyen tendencia nem látszik, lehet, hogy az általad leírt hibákról sok Matiz-tulaj még csak nem is hallott. Tudod, nem mindegy, hogy egyedi hibáról van-e szó vagy közismert típushibáról. Nyilván nehezen emészti meg a kis gyomrocskád, hogy a Hyundai meg a Kia a mainstream kategóriában mindenkit a földre küldött(bár a Toyotával még küzdenek). A Matiz meg egy mikrosütő-gyártó 2. generációs kisautója(ha az elsőnek a Ticót vesszük), és ahhoz képest nem rosszabb, mint az akkori európai vetélytársak.

    “Nem tudsz olyan francia autót mondani amit ne vennék meg gondolkodás nélkül hamarabb mint még egyet ebből.”

    Nem is írok, az ilyen 607, Vel Szatyor meg Espace-kategóriás kotláktól mindenki fejvesztve menekül, legyél büszke, hogy te, mint erős bástya, ott vagy egyedül és hirdeted az igét:)))

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Roméró, nem olvasta, hallottam, mesélte valaki, vagy kitaláltam, hanem személyes tapasztalat. Ha tetszik, ha nem. És ha már előhoztad a Twingot, ha visszamehetnék az időben 100-szor inkább azt vennék most ezek tudatában. Nyilván az is rohad de közel sem ennyire. A futómű pl könnyen javítható ezzel ellentétben. A motorját lehet fikázni, de még annak ellenére, hogy egy közel 50 éves konstrukció még így is sokkal többre tartom mint a Matiz 3 hengeresét. Az a helyzet, hogy a franciáklat is lehet fikázni, de ez az autó a tökéletes példa arra, hogy amikor a koreaiak még azt sem tudták mi az az autó, akkor a franciák már 50 éve gyártottak. Tisztán látszik, hogy milyen átgondolatlan az egész szerkezet. Hogy egy egyszerű szilent cseréhez le kell teljesen feleslegesen bontani egy rakás dolgot mert az ég világon senki nem gondolt arra, hogy azt egyszer cserélni kell majd és mi lesz útban, vagy arra, hogy az alsó lengőkar bekötését beleteszik egy 5 oldalt zárt hasábba ami miután összerohadt a szilenttel nem lehet kiszedni, levágni stb, egy fél napot kell egy tetves csavar miatt elbaszni azzal, hogy az ember elvágja egy fűrészlappal a 12-es acélcsavart mert máshogy képtelenség hozzáférni és normálisan szétszedni, máshogy csak tönkretenni lehet. Úgyhogy fényezheted nekem a koreaiakat, de meggyőzni nem tudsz arról, hogy ez egy jó autó. Életem legszarabb választása. tiszta szívemből utáltam. Nem tudsz olyan francia autót mondani amit ne vennék meg gondolkodás nélkül hamarabb mint még egyet ebből.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Tucatka, csalódtam benned. Elfelejtetted a Dacia-orgánumú motorral szerelt Twingót mindenkinek ajánlani, merthogy az golyóálló, a váltója atomprecíz, a rozsdát hírből sem ismeri és egyáltalán mindenki hasra esik tőle, ha meghallja a nevét. A géniusz jelzőt méltán kiérdemlő francia mérnökök istenítése szintén kimaradt, akik a kerék mellé teszik a komplett elektronikát, mert így még véletlenül sem éri víz:)))

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    A nappali menetfény felszerelése nem szabályos. Min. 1300 mm széles járműnél a két lámpatest között 600 mm-nek kell lennie.

    Tudom, van olyan vizsgahely, ahol tojnak rá ( nekem elsőre azt mérték)…

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Hidd el én mindent kipróbáltam és nem segít. El van baszva az egész tömítés. A legjobb az ónos esőben….. És halkan megjegyzem, mivel a tömítés kilógó gumi része hivatott az esőcsatorna feladatát is ellátni, amit sehogy nem képes, így nyáron ha leengedett ablaknál mos az ember ablakot akkor arcot is mos egyben.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Ja és a legjobb poén ami a képeken is látszik, az okos koreai mérnökök úgy rakták oda azt a nyomorult gumi szigetelést az ajtóhoz, hogy télen minden nap befagy miatta az ajtó és az ember letépi. ÚÚÚÚtáltam. Komolyan. És annak ellenére, hogy a miénk egy megkímélt hibátlan darab volt az akkor kínált hasonló évjáratokhoz képest alig tudtuk eladni. Nem viszik el komolyan mondom felgyújtom.

  • 2017.10.27. at 15:20
    Permalink

    Hát nem tudom… Nekünk volt második autóként és utáltam. 100 ezret mentünk vele. A futómű borzalmas volt állandóan ette a szilenteket, gyötrelem volt szerelni az összerohadó idétlenül elhelyezett csavarokkal amit sok esetben egy napig tartott szétszedni. Ette a hátsó lengéscsillapítókat is. Ráadásul télen igen csak kiszámíthatatlanul viselkedett, a buta panhard rudas hátsó híd miatt. Borzalmas az úttartása is mert egy rövid magas valami. Nekünk a ráncfelvarrt euro3-as volt, ami egyáltalán nem evett keveset. 50 ig jól ment de utána gyötrelmesen gyenge volt.Az az 5-5.5 nagyon elméleti volt. Inkább 6-6.5. Az EGR folyton szarakodott benne. A váltó egy rakás szar, nem létezik olyan amelyikben még jó a 2-es szinkron, hiába cseréli az ember az olajat megadott időnként a megfelelő gyári olajra. És a miénk ugyan nem rohadt mert 2 évente üregvédelmet csináltam rajta, de iszonyatosan rohadós fajta. Áldom a napot amikor megszabadultunk tőle. Soha többet nem veszek koreai autót életre szóló lecke volt.

Vélemény, hozzászólás?