Trendi titánok harca – régi Fiesta az új mellett

Dizájnharc: Ford Fiesta Mk VI vs. Ford Fiesta Mk VII

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyik csak trendi, a másik karcol is, mint a penge. Mennyit számít egy szupermini generációváltás Fordéknál? Hatodik Fiesta a hetedik ellen.


16 millió eladott példány felett már joggal mondható sikeresnek a Ford Fiesta 1976-ban kezdett rögös útja. Titka, hogy mindig halad a korral, és a minőségből sem engedett, sőt. Ennek ellenére mindig megfizethető és számtalan konfigurációban elérhető maradt a hazai utcaképet is meghatározó szupermini. A folyamatos megújulást a vásárlóközönség is értékelte, így nem egyszer tanyázott a kisautó szegmens eladási listájának tetején a Ford Fiesta. Nem csak hazai, európai szinten is. 2017-et írunk, és máris itt a hetedik generáció, ami épp csak ott változott az elődhöz képest, ahol szükséges volt. Az új tesztjekor cégen belül pont rendelkezésre állt egy hatodik generációs, de már facelift utáni, 2016-os forgalomba helyezésű Fiesta, így a poén kedvéért beállítottuk az ifjú utód mellé.
Használt tesztalanyunk sajnos az alapnak számító Trend, vagy ahogy ma hívnák, Trend Technology felszereltségű, az új tesztautó viszont már a csúcs, Titanium Technology szinttel büszkélkedhet, így ellátmányukban komoly eltérés van, persze utóbbi javára. Ahogy motorikusan sem összevethetőek, hiszen az új Fiestában a leggyengébb EcoBoost motor dolgozik, 100 pacival, míg elődjében az a 82 lovas, 1.25 szívóbenzines, amit mára a friss 1,1 literes váltott. Koncentráljunk tehát a karakterekre és persze a külső és belső változásokra, akár színben, akár anyagban, akár méretben. Részletesen már úgyis kiveséztük az új modellt.
Ford Fiesta összehasonlító teszt - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Ford Fiesta (2016) 3970 1722 1467 2489 276-974
Ford Fiesta (2017) 4040 1735 1476 2493 292-1093

Szemben a mai trendekkel és egyébként az előzetes pletykákkal is, a Fiesta nem nőtt felfoghatatlan mértékben, és így nem is lett kompakt. Azért finoman átlépte a 4 méteres szent határt, 4040 mm-es hosszúságával 70 mm-rel hosszabban nyújtózik az elődjénél. Egyébként 13 mm-rel szélesebb (1735 mm) és 9 mm-rel magasabb (1476 mm) a hetedik Fiesta, tengelytávja 4 millimétert nőtt, amit nem igazán érezni meg a beltérben. A csomagtérhez 16 litert dobtak hozzá, így 292 literes. Megmaradt a szimpatikus arc és a merész, dinamikus vonalakkal rajzolt külső. Csak nagyon finoman nyúltak minden részletéhez, az eredmény mégis felismerhető. Változtattak például a külső legmeghatározóbb részletén, a fő hűtőrácson, de azért nem fordították meg, mint mondjuk a Swift és a Swift Sport esetében. Csupán karcsúsították, a hatszög szélső töréseit pedig feljebb húzták.
Elképesztően menő, hogy a Ford meg merte lépni ezt a korházzöld, egyébként pedig mentazöldnek hívott árnyalatot, ami szinte biztos, hogy megosztó lesz, de mindenképp színesíti a beszürkült utcaképet. Felárasan ugyan, de nagyon vidám színpalettát dobott össze a Ford a Fiestának. Végre valaki! Több színt az utcákra! A fényszórókról eltűnt a felső szempilla túlnyúlás, utóbbi lehetett akár hölgyeket célzó vonás is, az új Fiesta mégis sokkal nőiesebb hatást kelt, mint az elődje. A hatodik generáció facelifje az egyébként hölgy tulaj szerint vagányabb, és nem csak a sötétszürke fényezés miatt. Bár feláras extra az egész fényszórót bekeretező ledes nappali menetfény, keményen meghatározza új tesztalanyunk karakterét. Az egészet az immáron függőleges ködfényszóróházakból indított vonallal húzták alá. Utóbbi természetesen felszereltségfüggő, az összhatás itt patent.
Ami egyáltalán nem változott, az az oldalnézet két hosszanti törése, ezért merőlegesen vizsgálva kifejezetten hasonlítanak egymásra. Azért hosszabb vizsgálódás után feltűnik az ablak övvonala, ami az új esetében már egy finomabb ívvel tör felfelé a szárnyhoz, míg az elődnél határozottabban hajlították. A hátsó kilátás mindezek ellenére mit sem romlott. A legkomolyabb változás a fart érte, hiszen a korábbi álló tájolású hátsó lámpákat lefektették, csakúgy, mint a Yaris generációváltásakor tették. Úgy látszik, hogy vége az egyterűs, függőleges hátsólámpa-korszaknak a szuperminik között. Becsülendő a kifittyenő kipufogócső, ami ráadásul egyáltalán nem hitvány fűtéscső vastagságú, hanem nagyon is vállalható.
Hirdetés

Utasterével és felszereltségével a felsőbb szegmenseket kergeti az új Fiesta. A puha műanyagok most is kategóriaátlag felettiek, ahogy az elődnél is. A vaskos, varrott bőrrel fedett volán komolyabban vehető, ahogy a tipós légbeömlők is. Bár kérdőjeles, hogy a fekete zongoralakk prémium érzetet hordoz-e, Titanium szinten nem spórolnak vele, bár az elődnél is kedvelték. A süllyesztett infotainment képernyőt egy nagyobb, jobb felbontású, a műszerfalból élesen kiálló váltotta, ami már SYNC 3 rendszeres. Nagyobbak, praktikusabbak a tárolók a középkonzolon és az ajtókban egyaránt, az új Titanium ülések pedig kényelmesebbek, mint amit valaha tapasztaltam kisautóban. Ügyesen játszottak a műszercsoporttal is, bár hagyományosak az órák, mégis teljes felületen elterülő digitális képernyőt imitál az egységes, matt üveggel takart műszerfal.
Ami igazán megdöbbentő az új Fiestában, az a profi futómű, ami komolyabb úthibákon is magabiztos és komfortos, valamint az elképesztő hangszigetelés. Bár amúgy sem nagy az egyliteres EcoBoost zajszennyezése, felhúzott ablakokkal túlzás nélkül süket a kabin. Ráadásul olyan szegmensidegen kiegészítőkkel és segédekkel ejt állakat, mint az élvédő, a távolságtartós tempomat vagy a volánpörgetős parkolássegéd. Egyedül a hátsó kurblis ablakok emlékeztetnek arra, hogy egy szuperminiben ülünk. Meg persze az, hogy milyen könnyen találtunk parkolóhelyet. Bár az SUV szegmens továbbra is mindent visz Európában, második helyen ott loholnak a szuperminik. Nem csoda, hogy a Ford azt szeretné, ha minden ma divatos területen teljesíteni tudna a Fiesta. Ezért kapja meg a Vignale prémium irányba elvitt felszereltségi szintet és ügyfélprogramot, és ezért érkezhet Active néven a szabadidő-autós változat. A jövőre érkező ST sportváltozatról nem is beszélve. Az irány jó, okos árazással újra az eladási listák csúcsán tanyázhat a Ford Fiesta.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?