Egykor Roger Moore-t szállította, ma a Használtautón kínálják

Eladó az első hazai hibrid Lexus GS, 12 évvel és komoly múlttal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem feltétlenül kell külföldre menni egy-egy különleges autóért. A Használtautón most található Lexus GS a japánautó- és a hibrid-fanatikusok, de még a filmrajongók számára is különleges fogás lehet.


Több különlegességgel is rendelkező Lexus GS-t találhatunk most a Használtautón. A hirdetés feladója, egyben az első hazai GS 450h első tulajdonosa, aki az importőrtől vásárolta az első hazai forgalomba helyezésű GS 450h-t, nem fukarkodott a szavakkal. Egyetlen labdát nem csapott le, az alvázszám alapján alighanem ez a 879-edikként legyártott GS 450h. Előélete a leírás és a feltöltött dokumentumok szerint is makulátlan, a 3,5 literes V6-os benzinessel és villanymotorral - a hátsó kerekeinél - hajtott GS nem elsősorban a spórolásról szól, ez egy izomhibrid, 5,9 másodperces 100-ra gyorsulással, 250 km/órás végsebességgel és 7,9 literes - magyarán mindenképp 10 liter alatt tartható - vegyes fogyasztással. De ennél a példánynál még olyan különlegesség is említhető, mint például az, hogy Roger Moore és felesége is utazott benne - derül ki a hirdetés alább idézett leírásából, amiben a dízelek és a villanyautók is kapnak a tulajtól.
Hirdetés

Érdekelnek a különleges történetű autók? Hányingered van a piszkos és hangos dízelektől? Röhögőgörcsöt kapsz a modern villanyautók hatótávjától? Preferálod a nyugodt, csendes és stresszmentes utazást, nagyra értékeled a gondos karbantartást, és hiszel az állapot alapján vásárolunk alapigazságban? Akkor ez a Te autód! Eladásra kínálom az országban elsőként hivatalosan forgalomba helyezett Lexus GS450h hibrid modellt, amit közvetlenül az importőrtől vásároltam. Nemcsak az alkalmazott hibridtechnika miatt, hanem a szállított személyek okán is különleges darabról van szó. Ezzel az autóval utazott magyarországi látogatása során a valaha volt egyik legismertebb angol színész, Sir Roger Moore és kedves felesége (kép mellékletben). Igen, arról a Roger Moore-ról van szó, aki az Angyal című sorozat Simon Templarjaként tündökölt, aki összesen hét James Bond-filmben alakította a legendás 007-es ügynököt, és aki a Magyarországon isteni magasságokba emelt sorozat, a Minden lében két kanál egyik főszereplője volt, a zseniális Tony Curtisszel az oldalán. De pár évvel ezelőtt a Depeche Mode énekese, Dave Gahan is az én Lexusom utasterének fantasztikus illatát élvezhette hazai fellépése előtt és után. Nyilván ezek csak keveseket érdeklő apróságok, de nagymértékben emelik az autó imázsát, ezért jobb, ha tudsz róla. De térjünk is gyorsan a mindenkit érdeklő lényegre: maga az autó tökéletes állapotban van, soha nem volt törve, végig fűtött garázsban tartottam, és nem spóroltam semmin, ha karbantartásról volt szó. Öt éve még a vezetőülést is kicseréltettem, mert nem tetszett a fáradó bőr állaga. (Ha nem hinnéd el, hogy van olyan igényes hülye az országban, aki képes erre, természetesen ez is ellenőrizhető a szerviztörténetben.): -) Az elmúlt 12 év alatt kizárólag egyetlen hivatalos szervizbe, a monori Lexus Kovácshoz hordtam, ahol Kovács Ákos szervizvezető olyan hihetetlen szakmaisággal ismeri a hibrid technológia csínját-bínját, hogy évekig ő oktatta az ország többi szakemberét a technológiára. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, a legjobb kezekben volt az autóm. Természetesen az autó magyarországi szervizkönyvvel rendelkezik, és lekérdezhető a teljes szervizelőélete, de nekem is megvan kinyomtatva, ha erre gerjednél (én igen, ezért van meg minden részletesen, ahogy azt a csatolt képen is láthatod). A nagyfeszültségű akkumulátor 2012-ben, garanciában lett cserélve, az inverter pedig 2013-ban, ugyancsak garanciában teljesen újra. Magától értetődő, hogy ezek is szerepelnek a szerviztörténetben, nincs tehát semmi kókányolás, meg okosba megoldjuk javítgatás. Az autó mindössze egy hete kapott egy szett új gyári xenon izzót, valamint első fékbetétet és féktárcsát (nem felszabályoztattam a tárcsát, hanem újra cseréltettem, tehát a következő 90 ezer kilométer során nem lesz vele problémád), a kocsi navigációs rendszerét tavaly év végén frissítettem, így minden további nélkül használhatod bárhol Európában, oda fog vinni, ahová szeretnéd. Adok még a kocsihoz hét (!) darab nyári abroncsot (ugyanaz a gyártó és modell, magától értetődik, hogy nincs rommá koptatva egyik sem), valamint egy mindössze egyéves téligumiszetett is, ezenfelül négy darab teljesen új utastéri szőnyeget. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem azért adom el ezt a fantasztikus autót, mert valamilyen baja van, és szabadulni szeretnék tőle (mai napig imádom), hanem azért, mert vettem egy új hibrid GS-t, és ezt már sajnos nem tudom hová tenni, nincs hely neki a garázsban, ezért mennie kell. Örülnék, ha hasonlóan gondos és lelkiismeretes gazdához kerülne, így tesztkör-lovagok és komolytalan érdeklődők, kérem, kíméljenek. Bárki más számára nagy örömmel állok rendelkezésre további kérdések esetén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.13. at 09:38
    Permalink

    “ányingered van a piszkos és hangos dízelektől? Röhögőgörcsöt kapsz a modern villanyautók hatótávjától? ”

    Tipikus proli magyar. Mert mennyi a hatótávja ennek a kocsinak ha kifogyna a benzin?

    • 2018.02.13. at 12:32
      Permalink

      Amikor az énekesek, együttesek koncertet adnak, mindig nagyon sok különleges dolgot kérnek a hotelszobájukba és ezekből jottányit sem engednek. Ilyen kaja legyen, olyan kaja legyen, diétás víz, különleges kilátás a szobából, stb. Biztos olvastál, hallottál már ilyen sztorikat. Gondolom, a színészeknél sincs ez másképp. Amikor Bruce Willis-ék a Die Hard 5. részét forgatták Pesten, kikötötte, hogy csak és kizárólag Mercibe hajlandó beleülni. Lehet, hogy Moore és Gahan is direkt Lexust kért.

Vélemény, hozzászólás?