Egy 45 éves szeletke a Citroën 100 éves múltjából

Élménykör: Citroën Dyane 6, 1974

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén 100 éves a Citroën, ami egy hosszabb sztori, most viszont következzen egy kis részlet a történelméből, a Kacsa utódjával.

Az idei év a Citroënnél a 100 éves jubileumról szól, igen, 1919 márciusában alapították a céget, a cégalapító André Citroën alapvető célja volt, hogy elérhető áron nyújtsanak kényelmes autókat. Ezt célozza ma a C5 Aircross, és ez volt a franciák számára a "háború" utáni olcsó autót jelentő Kacsa, azaz a 2CV alapvetése is. A Dyane pedig a Kacsa modernizált változataként debütált 19 évvel elődje után, azaz 1967-ben. Kénytelen volt lépni a Renault 4 megjelenésére a márka, hiszen az jelentősen visszavetette a 2CV eladásait. Érdekesség, hogy mivel a Citroën dizájnrészlege az Ami és a DS modellekkel volt elfoglalva, a 2CV átdolgozása, magyarán a Dyane kifejlesztése az időközben bekebelezett Panhard, Louis Bioner vezette csapatára maradt.
Hirdetés
Mókás, hogy a hatvanas évek végéről, persze Nyugat-Európából korabeli reklámok és tesztek is fellelhetők, miközben mi az első szériás Trabant 601-esekre várhattunk a Merkúrnál, a Lada 1200 (VAZ 2101) pedig még csak az alapjait adó Fiat 124-ként létezett. Közben a Citroën Dyane a legolcsóbb (alapáron!) vászontetős modellként hirdette magát, olyan autóként, amivel minden szomszéd meg fog nézni, s ahogyan az egyik hirdetés írta,

bármikor mondhatod, hogy a feleséged.

Nem mellesleg a női névként is létező Dyane a dinamizmusra is utalt, továbbá a dizájnon túl szintén a Panharadtól származott, hiszen még ők védették le a Dyna, Dynavia és Dynamic elnevezésekkel együtt. 1967-ben a Dyane 425 cm3-es, 21 lóerős boxermotorral debütált. Fronthajtással és független felfüggesztéssel. A motor fektetett kéthengeres és léghűtéses volt, pozitívumként hangsúlyozták, hogy nincs vízpumpa, s a nem létező hűtőfolyadék sem fog megfagyni. Ráadásul az egylábas vezetést lehetővé tevő automata kuplungos verzió is létezett a Dyane-ból. 1968 januárjában már a Dyane 6 is bemutatkozott, 602 köbcentis, 28 lóerős motorral (amit később, két lépcsőben egészen 35 lóerőig izmosítottak), továbbá márciusban a Dyane 4 is egy 435 köbcentisre növelt, már 26 lóerős motort kapott. A 3,87 méter hosszú, 2,4 méteres tengelytávolságú, mindössze 1,5 méter széles, de 1,54 magas Dyane a hátsó (C) tetőoszlopba csak 1970-től kapott oldalablakokat, ezzel javult az átláthatósága, légiesebb lett a négyüléses utastér, az évek során pedig a kilincseket is módosították. A nyitható vászontető és a boxermotor léghűtése végig alapjellemző volt, ahogyan a független kerékfelfüggesztés is. A fotókon szereplő Dyane a hazai márkaklub egy meghatározó példánya, az AMTS-en is feltűnt, tulajdonosa, Montág Péter pedig egy próbakörre is elvitt vele. Rendkívül mókás autó a maga 125 mm széles, 15 colos abroncsain. Kényelem tényleg van, meg persze kanyarodási oldaldőlés is. A műszerfalra szerelt váltóval elöl-hátul egybefüggő kanapéülést kapunk. A belső szélesség persze erősen korlátozott, hátul sincs esély arra, hogy hárman beüljünk egymás mellé, ott lábtérből sincs sok. A műszerfal kapcsán a korabeli tesztek és hirdetések különleges jellemzőként hangsúlyozták az alapáron adott fűtést és jégmentesítést, a kormánykerék hagyományosan egyküllős. A sebességmérő 130 km/óráig skálázott, a "csúcsmotoros" verzió 121 km/órára elvileg valóban képes lehetett. A valós, kényelmes utazótempó inkább 70-80 km/óra környékén, persze lenyitott tetővel és leginkább sík úton keresendő. A 602 köbcentis kéthengeres boxermotor a 32 lóerős csúcsteljesítmény mellé 40 Nm nyomatékot ad. Emelkedőn így aztán érezhetően nyomatékszegény, még két felnőttel is küzd a budai oldalon. A 100 km/órára gyorsulás gyári értéke 34 másodperc, viszont a 25 literes üzemanyagtartállyal kereken 400 kilométeres hatótávot ígért a gyártó, s a fogyasztás valóban tartható 6-7 l/100 km között. A Dyane ma igazi időutazás, hiszen egy 52 évvel ezelőtti modell, jelen esetben 45 éves példányáról van szó. Itt nemhogy sofőrsegédekről, még utasvédelmi jellemzőkről sem igen beszélhettünk. Meg aztán korrózióvédelemről sem, bár a széria csaknem 1,5 milliós példányszámát ért el, ma fehér holló ritkaságú. Talán pont ezért nagyon különleges, mindenki számára mosolyt fakasztó látvány. Péter folyamatosan konzerválja, de azért használja is, ezért két veteránvizsga között például CD-rádiót is beépít, hogy a korhoz illő zenei aláfestést is tudjon keverni magának a kéthengeres boxermotor tompa hangja mellé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?