Motorbontós kálvária – Fiat Grande Punto használtteszt

Fiat Punto 1.3 JTD, 2007 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszer már szétszedték a motorját, de mégis jól szolgál az 1,3-as dízelmotorral felvértezett 11 éves Grande Punto.


Vidám kisautóként robbant be a köztudatba a Fiat Punto, amely az évek során egészen méretesre hízott, kisebb családok igényeit is kiszolgálva. Az első generációja kiérdemelte az Év Autója címet, a második pedig merészebb formatervével hódított, amíg egy ráncfelvarrás kissé szolidabbá, "nagylámpássá" nem tette. Harmadik nekifutásra pedig olyannyira beletrafált a gyár a vásárlóközönség szívébe, hogy a mai napig gyártják, ami azt jelenti, hogy már 12 éve a kínálat része. A harmadik generáció Grande Punto néven debütált a 2005-ös Frankfurti Autószalonon, a forgalmazása pedig a rá következő évben indult. Megrajzolása a Giugiaro nevéhez fűződik, aki egy olyan autót álmodott meg a rajzasztalon, amelynek orra leginkább a Maserati 3200 GT arcára hasonlít, talán ezért is kedvelték meg olyan sokan.

A képeken látható példány 2007-ben látta meg a napvilágot Torinóban, a jelenlegi gazdájához pedig kétévesen, 2009-ben került körülbelül 28 ezer kilométeres futásteljesítménnyel. Azóta a megtett kilométerek száma közel 164 ezer kilométerre nőt, szóval elmondható, hogy igazán megkedvelte a tulajdonos, akit jól szolgált az eddigi több mint 130 ezer közösen megtett kilométer során. Pedig voltak pillanatok, amikor sok bosszúságot okozott, ám ez nem teljes mértékben az autó hibája.
Hirdetés

Történt ugyanis, hogy az évtized elején, egy verőfényes szép nyári napon beütött a baj. Budapesten a Szépvölgyi úton felfelé haladva elszállt az erő az autóból. Természetesen a tulaj azonnal félreállt és felnyitotta a motorháztetőt, majd rápillantva a motorra döbbenten tapasztalta, hogy a kiegyenlítő tartályból bugyog az olaj, ami ugye azért ijesztő, mert ott a hűtővíznek kéne lennie. Egy Budapest melletti magánszerelőt ajánlottak neki, aki ránézésre megállapította, hogy hengerfejes a szerkezet és kell hozzá egy új fűzött blokk. A szerelő hozzá is látott a munkához, megbontotta a motort, ám a tulajdonos eközben nyomozott egy kicsit és egyetlen olyan esetet sem talált, amikor az 1,3-as JTD vagy az 1,9-es JTD hengerfejes lett volna. Ekkor úgy döntött, hogy elhozza a szerelőtől az autót, sajnos már megbontott és újra összeszerelt motorral.

Elvitte egy márkaszervizbe, ahol a Punto a szervizfőnök szolgálati autójaként szolgált korábban. Miután megnézték, megállapították, hogy csak a hőcserélő repedt el, ezért folyt össze a víz és az olaj.

A motornak semmi baja, szét se kellett volna szedni. Viszont a magánszervizben úgy rakták össze, hogy eltörték a szelephimbákat. Ám szerencsére még garanciában megjavították az autót, így a tulajdonos pénztárcáját nem viselte meg jelentősen a történet.

Rozsda még nem ütötte fel a fejét a karosszérián, viszont az első fényszórók burája már mattulni kezdett. Ez a jobb elsőn látszik, ugyanis a bal első cserélve lett, miután megnyomták az autó elejét, amíg az parkolt. A makulátlan külső azonban már viseletesebb utasteret rejt, ahol jól láthatóan nyomott hagyott az idő és a használat.

A leglátványosabb talán a nem mellesleg vélhetően utólagos könyöklő bőrkárpitjának a „hámlása”, de a kormánykerék karimáján is felfedezhető a bőr foszlása.

Viszont a sebességváltó gombja szimplán csak kifényesedett és a kézifék karja is egészen jó állapotban vészelte át a 160 ezer kilométernyi használatot. Egy másik kényes pont a hátsó ablakok terén bukkan fel. Az ötajtós Grande Puntók típushibája, hogy a hátsó ablakok akadnak mozgatás közben. Emellett a jobb hátsó ajtó is nehezen nyílik. Először meg kell nyomni kicsit megfelelő ponton, és akkor nyitható.

Az 1,3-as dízelmotor hangosan kel életre és bemelegedve is zajos marad, ráadásul erre az a tény sincs jó hatással, hogy a motorháztető belső részén cafatokban lóg a hangszigetelő burkolat. Ennek ellenére kellemes masina a 16 szelepes gázolajos, hiszen a 90 lóerő és a 200 Nm határozottan mozgatja az autót, megfelelő az ereje az átlagos használathoz. Az elektromos szervokormányát sokan érzéketlennek tartják pedig szerintem elegendő visszajelzést ad, pontosan irányítható vele az autó. A rásegítés még tovább fokozható egy gombnyomással, így a parkolás valóban egyujjas műveletté válik vele. A váltókar már kissé lötyögős, de nem akad, talán kicsit túl könnyen is jár a kulisszában. Összességében továbbra is rendkívül komfortos kisautó a Grande Punto. Bár a vezetőülés kárpitja megkopott, a kényelme nem csökkent.

Az autó motorjához azóta a bizonyos megbontás óta nem kellett hozzányúlni csak az olajcserék alkalmával, amelyeket a tulajdonos maga végez el. Jelentősebb szervizköltséggel a kuplungcsere járt, amelyre 120 ezer kilométernél került sor, illetve nem várt hibaként jelentkezett egy rugó eltörése.

Az erőforrás vezérlése láncos, korábban egytömegű lendkerékre cserélték benne a kettőstömegűt és DPF (részecskeszűrő) sincs benne, ezért nagyobb és drágább hibára nem számít a közeli jövőben a gazdája, aki a fogyasztással is elégedett. Vegyes használat mellett 4,3-4,5 liter gázolajat iszik meg a Grande Punto, és télen is beéri 4,9 literrel.

Viszont, amikor eljön a csere ideje, valószínűleg egy hibrid jármű lép majd a helyére. Ehhez a cseréhez viszont biztos, hogy mélyebben szükséges a zsebekbe nyúlni, ugyanis a 2007-es évjáratú, dízel Grande Punto modellek körülbelül 800 ezer és 1,1 millió forint közötti áron kelnek el a használtautó piacon, a hasonló korú hibridek pedig 2 millió körül startolnak.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.16. at 21:27
    Permalink

    Bírom a műszerfalon azt a stilizált “p” betűt, aminek hármas utalása van:

    1. P = Punto
    2. a pont a P betű felett = szintén “punto”, vagyis magyarul pont
    3. Az egész alakzat pedig egy sofőrt ábrázol.

    Ez olyasmi, mint az ügyfél és a eladó kézfogását stilizáló Hyundai-embléma 🙂

  • 2018.06.20. at 18:12
    Permalink

    Nekem is van egy 2007 es turbós benzines Grande Puntom. Motorikus nagyon jó és megbízható konstrukció. Apró hibák vannak csak az autóval, de ezekkel együtt lehet élni. Kevés pénzből és egy kis ügyességgel orvosolhatók. Nekem is hiba a bal hátsó ajtó nehéz nyitása. A neten van rá leírás és video is. További hiba a hátsó ablakemelő Bowden szakadása. Nálam már 2 szer előfordult. A vezető ajtónál a sok nyitásról eltörnek a vezetékek. Szintén törik a csomagtér ajtónál az ablakmosó csöve. De ezek miatt nem fog az út szélén hagyni és kigyulladni sem fog, mint sok über f….a presztízs autó. A szervíz sem több százezres tétel. Műszakilag és menetteljesítményben veri a korabeli hasonló kategóriájú autókat.

Vélemény, hozzászólás?