Mintha új lenne… Mercedes-Benz CLA a Mercedes-Certified-tól

Fizetett hirdetés

Használtteszt: Mercedes-Benz CLA 200, 2018

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal a Mercedes-Benz Certified programjából kaptunk egy nagyjából egy esztendős, ám alig több mint 15 ezer kilométert futott használt autót. Állapotát néhány „új” tesztautó is megirigyelhetné.


A Mercedes-Benz CLA osztálya, a kupélimuzinként és Shooting Brake kombiként létező modell Kecskemét csillaga néven is ismert, hiszen az egész világ számára kizárólag nálunk készül. Idén debütált belőle a második generáció, de a kifutott első sem hat réginek, ma is üde a forma. Ezúttal a Mercedes-Benz saját használtautó-programjából, a Mercedes-Benz Certified kínálatából kaptunk egy mintegy egy esztendős, ám viszonylag keveset futott modellt. A CLA 200 a benzines kínálat második lépcsője, szerénynek már nem nevezhető (156 LE) teljesítménnyel, s ehhez passzol az autó ellátmánya is. A sportos hangulat eleve megvan, hiszen a CLA-k mindenképp a támlával egybeépített fejtámlás, elég jó oldaltartású és az alapáron adott üléskomfort-csomaggal változtatható laphosszúságú első üléseket kaptak. Ez a példány pedig megkapta egyebek mellett az AMG Line csomagot, ami egyrészt karosszériacsomagot (lökhárítók, küszöbtoldatok) továbbá multifunkciós és igényes bőrözésű sportkormányt, valamint szőnyegbetéteket és ami még fontosabb, Alcantara/szintetikus bőr kárpitozást tartalmaz. Mindezt még vörös varrások és biztonsági övek bolondítják meg, az összhatás pedig már-már sportautós.
Hirdetés
A CLA 200 a beindítás után sem hoz csalódást. Bár a motorblokk itt is ugyanúgy 1,6 literes, mint a CLA 180 alapverziónál, az itt kapott 156 lóerős teljesítmény és főként az alacsony fordulatról elérhető 250 Nm nyomaték azért már kellően meggyőző. Mindezt úgy, hogy a 8,6 másodperces 100-as sprint nem épp kőkemény, de a feláras 7G-Tronic gyors váltásaival mégis kellően dinamikus hatású. Nekünk most nem volt meg, de a 230 km/órás végsebesség is sokat ígérő. Mindehhez közvetlen kormány és az alacsony építésű autóban elég stabil futómű társul, hiszen az az AMG Line által szoldian ültetett.
Vannak itt persze egyéb extrák is. Például okostelefon integráció (felármentesen), felárért pedig egyebek mellett tolatókamera, holttérfigyelő és parkolóasszisztens, automata reflektor, a fényszóró LED-es. Az autó online kapcsolattal is rendelkezik, ami gyakorlatilag nyomkövetőként is használható, ha bekapcsoljuk a "parkolószolgálat védelem" funkciót, akkor a beállított terület elhagyásakor az autó riasztást küld az autó. Az okostelefonos alkalmazásból (a megfelelő regisztráció után) ellenőrizhető távolról az ajtók és az ablakok zártsága, a keréknyomás és látható az autó óraállása és üzemanyagszintje, valamint a korábbi útvonalak is.
A vezetési és a használati élményt erősen fokozza, illetve meghatározza, hogy a mintegy egy esztendős, több mint 15 ezer kilométert futott „használt autó” valójában szebb állapotú, mint számos „újként” megkapott tesztautó. Ez pedig pontosan a Mercedes-Benz Certified programját dicséri, ugyanis ez az autó is átment azon az alapos átvizsgáláson, amit a program hirdet. Azt a néhány apróságot, amit kellett, kijavították rajta. Amikor az autó visszaadásakor dicsértem annak állapotát, a kulcsot átvevő garázsmester egy mosollyal csak annyit mondott, "dolgoztunk rajta". A Mercedes-Benz Certified jelen esetben valóban nagyon újszerű autót adott, s erre az autóra nem csupán az általuk adott 12 hónapos garancia van, hanem még a gyári is, amihez ráadásul a 4 éves korig, illetve 120 ezer kilométerig tartó forgalmazói kiegészítő garancia, valamint integrált szervizszolgáltatás is bőven él még. Utóbbiból van még nagyjából 3 év és bő 100 ezer kilométer. Ehhez mérten pedig elég kedvező, hogy az 14 632 940 forintos újkori ár helyett 9,99 millió forintért, tehát csaknem 5 millió forintot megspórolva, pontosabban az első évben nem elveszítve vehető meg a CLA. Természetesen akár használtautó-beszámítással, finanszírozással (lásd itt).
Ez a CLA a Mercedes-Benz Certified kínálatából csak egyetlen kiragadott, van mellette további másik 200 autó, hasonló állapotban és feltételekkel. Ha nincs is mindegyikre még 3 év garancia és karbantartási csomag, az mindegyik autójuk esetén biztos, hogy az előírt karbantartásokat elvégezték rajtuk, futásteljesítményük valós, s az is, hogy 12 hónapnyi garanciával adják át őket.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.07.20. at 17:43
    Permalink

    ez az oldalról banán forma még mindig rettenetesen idiótán néz ki (mondjuk amikor kijött anno, akkor se tetszett). az új A osztály sedan már kultúráltabb, de ebből csak az 5 ajtóst venném, a45 amg-t 😀

Vélemény, hozzászólás?