Mibe kerül egy mérföldkő, a Skoda Octavia használtan?

Idén 20 éves, 5 millió elkelt már belőle - a Skoda Octavia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kereken 20 esztendővel ezelőtt debütált a Skoda Octavia, ma már harmadik generációjánál tart. Az új és a használt autók piacán is meghatározó.


Miként arról már beszámoltunk, a Skoda 25 éve lett a Volkswagen-konszern része, de akad idén más fontos évfordulójuk is:

20 éves az első teljesen VW-fennhatóság alatt kifejlesztett modelljük, az Octavia, ami nem mellesleg a márka máig legfontosabb sorozata.

Na persze nem az 1996-ban bemutatott, azóta már a harmadik generációnál tartunk, már amennyiben az 1996-ban bemutatottat vesszük elsőnek. Nem szabad ugyanis megfeledkezni az 1959-1971 között kétajtós limuzinként, illetve Combiként, összesen 364 ezer példányban készült "eredeti" Octaviáról sem.
Húsz évvel ezelőtt azonban a Skoda új időszámítást nyitott az új Octaviával. Teljesen új platformon, számítógépes segítséggel, már a Golf IV-gyel közös alapokon fejlesztették ki a természetesen minden addiginál merevebb padlólemezt, amire praktikus ötajtós lejtőshátú karosszériát rajzoltak Dirk van Braeckel belga vezető tervező vezényletével. Komoly fejlesztési célként szerepelt a biztonság, az alapáras elülső légzsákok mellé opcióként oldallufikat is lehetett választani - a Skodánál elsőként. Ami viszont a modell legfontosabb jellemzője volt, az az alsó-középkategóriában rekorder, 528-1328 literes csomagtér.
Skoda Octavia - a három generáció méretei
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Skoda Octavia I 4511 1731 1429 2512 528
Skoda Octavia II 4572 1769 1462 2578 560
Skoda Octavia III 4659 1814 1461 2686 590
Combik
Skoda Octavia I Combi 4511 1731 1448 2512 548
Skoda Octavia II Combi 4572 1769 1468 2578 580
Skoda Octavia III Combi 4659 1814 1465 2686 610

A 20 évvel ezelőtti Octavia alapmodellje 1.6-os, 75 lóerős szívó benzines volt, négy hengerrel, hengerenkénti 2 szeleppel, semmi bonyolítással. A kezdetekkor a másik benzines az 1.8-as, hengerenkénti 5, azaz összesen 20 szelepes volt, 125 lóerővel, az ősi 1.9 (még nem PD) TDI 90 lóerőt és aszkéta, 5,1 l/100 km vegyes fogyasztást tudott. Később érkezett a még inkább aszkéta, és persze lomhább, de fokozottan elnyűhetetlen 1.9 SDI 68 lóerővel, a paletta másik végére az 1.8 20V turbóval és 150 pacival.

Az első, azaz 18-20 éves Octaviák belépő ára 350 ezer forint, 500 ezerért pedig már egészen szépnek tűnőket hirdetnek.

Alap, hogy ilyen kornál nem a motorizáció, hanem az állapot az ár meghatározója. Viszont az is, hogy a komolyabb motorok felára azért valamelyest megvan. Utóbbi azonban elenyésző lesz ahhoz képest, hogy karbantartásban milyen többletet igényelhetnek.
Hirdetés
Skoda Octavia I - motorkínálat
  1. 1.6 8V (75 LE, 135 Nm) - 1996-2000
  2. 1.8 20V (125 LE, 170 Nm) - 1996-1999
  3. 1.8 20V T (150 LE, 210 Nm) - 1998-2006
  4. 2.0 8V (115 LE, 170 Nm) - 1999-2007
  5. 1.8 20V T vRS (180 LE, 235 Nm) - 2001-2006
  6. 1.4 8V (60 LE, 120 Nm) - 1999-2001
  7. 1.4 16V (75 LE, 126 Nm) - 2000-2010
  8. 1.6 8V (102 LE, 148 Nm) - 2000-2010
  9. 1.9 TDI (90 LE, 210 Nm) - 1996-2007
  10. 1.9 SDi (68 LE, 133 Nm) - 1999-2004
  11. 1.9 TDI (100 LE, 240 Nm) - 2000-2010
  12. 1.9 TDI (110 LE, 235 Nm) - 1997-2006
  13. 1.9 TDI (130 LE, 310 Nm) - 2003-2004

Fontos dátum 1998 is, ugyanis akkor, tavasszal és a Genfi Autószalonon debütált az Octavia Combi - még nagyobb, 548 literes alapméterű, természetesen még nagyobbra bővíthető csomagtérrel. Májustól már piacon is volt az Octavia Combi, ami még abban az évben megjelent összkerékhajtással is. Egy évvel később, az 1999-es frissítéstől már az ötajtós is elérhető volt összkerékhajtással, ugyanakkor a motorpaletta is frissült. Az 1.4 8V lett az alapmotor (60 lóerővel), ami mellé egy évvel később befutott az 1.4 16V (75 LE) is, ugyanakkor az 1.6 8V is 102 lovasra izmosodott. Az 1.8 20V T vRS verzió 2001-ben 180 lóerővel debütált, a "polgári" csúcsverzió 1999-től a 2,0 literes, 115 lóerős volt, a turbó nélküli 1.8 20V ugyanis csak addig készült. A dízelek körében 1997-ben jött a 90-es mellé a 110 lovas TDI, majd 2003-ban a 130 lóerős, ami mindössze 2004-ig, az Octavia II érkezéséig került az első Octaviába, a 2010-ig Tour néven gyártásban tartott első onnantól kezdve már csak a kisebb teljesítményűekkel készült.
Ha az árakat nézzük, megdöbbentő módon láthatjuk, hogy a csomagterével melós autónak is ideális (hátsó lábterével persze az ötajtóshoz hasonlóan szűkös) Octavia kombi is megcsíphető egy-egy példánnyal 500 ezer forint alatt. Kevéssel felette pedig már akár klímás vagy TDI is található, utóbbiakból a szebbek ugyanakkor inkább már az egymillió forintos árat közelítik. Természetesen van automataváltós Octavia is. Legolcsóbban 600 ezer forintért, 1.8-as turbómotorral kaphatunk, használtpiaci jellemző, hogy a hibamentesebbnek ígérkező 2,0 literes szívó benzinessel szereltek jelentősen drágábbak. Az összkerekes (jellemzően 1.9 TDI, ritkábban 1.8 20V turbo) Octaviák belépő ára 800 ezer forint környékén van, de jellemzően egymillió forint felett hirdetik őket az első generációból is.
Immár 12 évvel ezelőtt, 2004-ben úgy debütált az Octavia II, hogy Tour utónévvel olcsóbb modellként egészen 2010-ig, azaz összesen 14 éven át gyártásban maradt az Octavia I. Az újkori Octavia második nemzedéke már az ötös Golf padlólemezére épült, végre nem csak csomagtérből, hanem hátsó lábtérből is nagyot adott, igazából ekkor lett igazán jó családi autó. Itt már 80 lóerős 1.4 16V benzines volt az alapmotor, maradt az 1.6 8V, 102 lóerős ősmotor is, ami nálunk az eladások döntő részét adta. Szintén 1.6-osból - már 16 szeleppel - volt FSI (közvetlen befecskendezéses) is, 115 lóerővel. A 2.0 FSI 150 lóerőt tudott, 2005-ben jött a 2.0 TFSI 200 pacival. A dízelek már a kezdetekkor mind PD, azaz adagolófúvókás TDI-k voltak. Az 1,9 literes 105, a 2,0 literes 140 lóerővel indult, 2007-ben jött 170 lóerővel is az RS-ben. 2009-ben debütált az 1.6 CR TDI, ami 2010-től teljesen ki is szorította az 1.9 PD TDI-t, 2010-től már a 2,0 literes TDI is CR, azaz közös nyomócsöves. Utóbbi a PD-nél kényesebb és drágábban javítható, de mindkettőről elmondható, hogy drágább játék, mint az ősi TDI, persze erősebbek, nyomatékosabbak is. Ugyancsak 2010-től volt elérhető az 1.2 TSI turbós benzines 105 lóerővel. Utóbbi is remek motor, amíg jó. Azonban nem egynél nyúlt meg és okozott galibát a vezérműlánc. Ennél a nemzedéknél már DSG, kettős kuplungos automataváltók is szerepeltek a kínálatban - jók, de drágán javíthatók.
Skoda Octavia II - motorkínálat
  1. 1.4 16V (75 LE, 126 Nm) - 2004-2006
  2. 1.4 16V (80 LE, 132 Nm) - 2006-2010
  3. 1.2 16V TSI (105 LE, 175 Nm) - 2010-2013
  4. 1.6 8V (102 LE, 148 Nm) - 2004-2013
  5. 1.6 16V FSI (115 LE, 155 Nm) - 2004-2008
  6. 1.4 16V TSI (122 LE, 200 Nm) - 2008-2013
  7. 2.0 16V FSI (150 LE, 200 Nm) - 2004-2008
  8. 2.0 16V TFSI (200 LE, 280 Nm) - 2005-2008
  9. 1.9 TDI (105 LE, 250 Nm) - 2004-2010
  10. 1.6 TDI (105 LE, 250 Nm) - 2009-2013
  11. 2.0 TDI (136 LE, 320 Nm) - 2004-2008
  12. 2.0 TDI DPF (140 LE, 320 Nm) - 2007-2013
  13. 2.0 TDI DPF (170 LE, 350 Nm) - 2006-2013


Az Octavia II (normális hátsó lábtere miatt) még az elsőnél is népszerűbb volt taxiként. Kapaszkodjanak meg, a legolcsóbb példány 2006-os, nem meglepő módon volt taxi, 500 ezer kilométeres óraállással, 1.4-es alapmotorral. Kombit - hasonló paraméterekkel (évjárat, motor), ám csupán 235 ezer kilométeres óraállással - 800 ezer forintért hirdetnek. Az első nem taxis múlttal rendelkező példány rögtön 1.9 PD TDI, szintén 2006-ból, csupán 235 ezer kilométerrel és 1 190 000 forintos hirdetési árral. 1.4-es vagy 1.6-os (rizikómentesebb) benzinest kevéssel drágábban kaphatunk. Ha alacsony (értsd: évi 10-15 ezer kilométeres átlag, azaz 130-150 ezer km) futásra vágyunk, 1,5 millió forinttal érdemes Octavia II-ért indulni. Amennyiben 5 évnél fiatalabbat szeretnénk, 2 millió forintos belépővel számolhatunk. Ez pedig azt mutatja, hogy a Skoda legnépszerűbb modelljének bizony jó az értéktartása. A legfiatalabb Octavia II-esek is négyévesek manapság, legyenek akár dízel összkerekesek, netán DSG-sek vagy izmos RS-ek, egyaránt elkérhetnek értük 4 millió forintot.
Alapmotoros, 2012-ben debütált Octavia III-at ugyanakkor már kevéssel több mint 3 millió forintért is kaphatunk. Nem is extrém, évi 30 ezer kilométeres, még 100 ezer kilométer alatti futással. 3,5 millióért kevesebbet futott 105 lóerős (már hatfokozatú váltós) 1.2-es vagy 140 lóerős 1.4 TSI, illetve 1.6 CR TDI is kapható. Motorból és felszereltségből felfelé, kilométerből lefelé menve könnyű elérni az új Octaviák 5,275 millió forintos bázisárát. Itt már az összkerékhajtás és a DSG váltó mellé sok más mellett városi koccanásgátló, távolságtartós tempomat vagy épp kulcs nélküli nyitás-indítás is elérhetővé vált - ezért is nyújtózhatnak az árak - használt példányok esetén is - szép magasra.
Skoda Octavia III - motorkínálat
  1. 1.2 TSI (86 LE, 160 Nm) - 2013-tól
  2. 1.2 TSI (105 LE, 175 Nm) - 2013-tól
  3. 1.4 TSI (140 LE, 250 Nm) - 2013-tól
  4. 1.8 TSI (180 LE, 250 Nm) - 2013-tól
  5. 2.0 TSI (220 LE, 350 Nm) - 2013-tól
  6. 1.6 TDI CR (90 LE, 230 Nm) - 2013-tól
  7. 1.6 TDI CR (105 LE, 250 Nm) - 2013-tól
  8. 2.0 TDI CR (143-150 LE, 320 Nm) - 2013-tól
  9. 2.0 TDI CR (184 LE, 380 Nm) - 2013-tól


Kínálat generációtól függetlenül bőséggel van Octaviából, és mindegyik váltásnál igaz, hogy az autó egésze sokkalta komolyabb lett, ezzel persze a hibalehetőségek száma is nőtt. Mindegyik generációnál, gyakorlatilag minden motornál (főként a benzineseknél) igaz, hogy az olajfogyásra figyelni kell, a gyári (amúgy elég extrém, 1 kg/1000 km) normát jellemzően nem lépik ugyan túl, de aki nem nézi a nívót, az bizony komolyabb motorhibába és javításba is belefuthat. Vásárláskor nem csak az árat és az ellátmányt, sokkalta inkább az ellenőrizhető múltat meg persze az állapotot érdemes nézni, továbbá érdemes átvizsgálásra is költeni. Ha jót választunk (bármelyik generációból), olyan autót kapunk, ami helykínálatával, egyben használhatóságával kategóriája, az alsó-középkategória legjobbjának számít. Olyannyira, hogy sokszor vita tárgya is, hogy ne soroljuk-e az egyel nagyobb felső-középkategóriába az Octaviát, hiszen a második és az aktuális harmadik nemzedék már ott is megállná a helyét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Es tudom hogy nem teljesen ide tartozik de a Csehek ilyenkor megemlekeznek Ludvik Kalma-rol is.
    A Skoda vezetoje volt es egy sajnalatos balesetben o lett aki halalos balesetett szenvedett elsokent egy Octaviaban.
    Ez a Cseheket elegge megrazta az erdeklodes vissza esett de utanna nagyon rakaptak.
    Rokonomeknak volt az 1.6 75lovas majd 100lovas is.Mindeketot imadtak.
    Mikor a Fabiat vettem volt hogy csak a Skoda es SDi-t kereso szot irtam be es egyszer kidobott
    egy kombi Octaviat SDi-vel valamivel tobb mint 400-e merfoldel elso tulajos szervizkonyvel…
    Akkor azon gondolkozdam hogy milyen egy orult ember lehet
    aki egy 60an par pacis orias kombival lezuz jo eros 600e km-et…Kotelidegek kellettek hozza az tuti…
    Koszonom a cikket!

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Pedig a CR sem egy ördöglakat. Befecskendező ott is adott, turbó, kettőstömegű lendkerék és DPF szintén, cserébe erősebb, halkabb, kulturáltabb.

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Tudom hogy a 2.0-ás PD-t emlitetted betegnek, nem csupán az adagoló fejek miatt. Azért tartottam szükségesnek mégis felhozni, más PD-t is, mert e cimszó alatt a köztudat általánosit, és az összes PD-t érti alatta. A magam részértől, karbantartási (sőt, javitási) költség szempontjából praktikusabbnak, szerencsésebbnek tartom a mára már leirt PD megoldát, mint a CR-t. A PD az az elv, amit Rudolf Diesel anno ideálisként álmodott meg. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    [url]http://totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2014/12/28/igy_megy_gajra_a_szuper_vw-_skoda-_audi-_2.0_tdi-d/[/url]

    Hirtelen csak ezt talaltam, van meg egy-ket magyar cikk rola, a legtobb viszont angol vagy nemet nyelvu. A cikk is kiter ra, hogy ez csak a legnagyobb problemaja a motornak. Hengerfejrepedes es vezermutengely fokozott kopasa is valos problema.
    Ismetlem, nem a PD-re altalanositva irtam, de az abbol a hozzaszolasombol is kiveheto, zarojelbe is odairtam, hogy 2.0.

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Nem irtam az 1.4 PD-t, es nem is altalanossagban beszeltem a PD motorokrol, azt irtam, hogy a 2.0 PD betegagy, semmi tobbet. Nezz utana azoknak a motoroknak es megtudod mirol beszelek.
    Az azokat erinto koltsegek konnyen motorcserebe futhatnak, hengerfej es vezermutengely problemak, olajszivattyu meghajtas, es erre jon ra a PD elem javitas, mar ha az olajszivattyu megdoglese utan, van meg miben PD elemet cserelni.
    1.4 es 1.9 teljesen mas teszta, azok nagyon jo motorok.

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Az A2-m 1,4 PDTDI, de nem tartok a magas javitási költségektől. Vannak PD. fejekre szakosodott műhelyek, ahol darabonként 60.000 Ft a felújitás költsége. Azután a fej beharangozott várható élete 250.000 km. (remélhetően) Nem arról van szó hogy olcsó, de nem is milliós nagyságrend.

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Csak ez nem azt jelenti amit irtam, sot gyakorlatilag inkabb azt, hogy a PD jobb. A 2.0 PDTDI hemzseg a hibaktol, az elso generacios CR-ben is maradt meg belole. A PD kenyesebb es dragabban is javithato (2.0).

    Ugyhogy ez nem azt jelenti, amire utalni akart!

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Kedves Mátyás!
    A II. generáció motorválasztéka közepén bentmaradt az I. generációsénak egy része (1,4-1,6).

    A 2,0 8V-ról meg egész elfeledkeztem, pedig az érdekes motor volt…

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Utaltunk azok hibalehetőségeire is: “2010-től már a 2,0 literes TDI is CR, azaz közös nyomócsöves. Utóbbi a PD-nél kényesebb és drágábban javítható, de mindkettőről elmondható, hogy drágább játék, mint az ősi TDI, persze erősebbek, nyomatékosabbak is.”

  • 2017.10.28. at 06:05
    Permalink

    Ha az 1.2 TSi-nel le lett orva a jellemzo meghibasodss ( a kokszosodason felul), akkor a 2.0 PD-nel is illene leirni, hogy egy eleg beteg motorrol van szo, es ez igaz az elso generacios CR TDI-re is, igyanis az olajszivattyu meghajtasa ugyan olyan maradt.

Vélemény, hozzászólás?