Sportos kisautók egymillió forint alatt!

Körkép: Megfizethető hot hatch modellek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon milyen sportos kisautókat tudnánk venni egymillió forint alatt? Megkerestük a választ a kérdésre!


Vidáman gépeltem be a keresőbe az 500 ezer és egymillió forint közötti árat arra számítva, hogy rengeteg találatot kapok, ám nagyot koppantam. A keresést a kisautókra szűkítettem, mert sejtettem, hogy a kompaktok jobban tartják az árukat, de úgy tűnik, a kisautók között is jó az értéktartása a sportosabb modelleknek. Így csupán öt lehetőség akadt a horgomra. Szóval, aki használható élményautót keres a kompaktok és a kisautók között, annak egyelőre mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Az egyik első mosolyszünet a Fordnál kezdődött. Dörzsöltem a tenyeremet, hogy biztos találok Fiesta ST modelleket. Természetesen találtam, de nem egymillió forint alatt. A másik nagy szívfájdalmam a Toyota Yaris TS, hiszen remek kisautó, amelyet az 1,8 literes motor rendkívül agilisen mozgat. De szintén nem igazán akadtam egymillió forint alatti példányra. Mi maradt tehát a listán? Vágjunk bele!
Hirdetés

Opel Corsa GSI
Corsából a C, tehát a harmadik generációt érdemes keresni egymillió forint alatt. Az ezredfordulótól gyártott GSI dizájnja nem olyan „izmos”, mint a későbbi OPC modelleké, ám az 1,8 literes, 125 lóerős szívómotor azért élvezetesen mozgatja a picit több, mint egy tonnás kisautót. Az erőforrás strapabíró konstrukció, a legtöbb panasz a váltókulisszával kapcsolatban merült fel, amely úgy tűnik a harmadik generációs Corsák gyengéje, és a cseréjére számítani kell.

Peugeot 206 GTI
A harapósabb oroszlánok GTI névre hallgatnak. Kétliteres szívómotorjukból 135 lóerőt csalogattak elő. Az autó saját tömege 1,1 tonna, amelyből sokak szerint faraghattak volna még egy kicsit a mérnökök. Az RC változat 170 lóereje inkább teszi igazi forró ferdehátúvá a 206-ost, ám arra jóval nehezebb ráakadni és árban is más ligában játszik. A GTI modell azonban már kicsivel 600 ezer forint felett is megtalálható a piacon. Viszont az autó megítélése eléggé vegyes. Számtalan típushibáról beszámoltak a tulajdonosok, az elektronika és a mechanikus alkatrészek terén is.

Renault Clio Sport
A második generációs Clio sportváltozata az egyik legkedveltebb hot hatch. Kétliteres szívómotorjából 170 lóerőt préseltek ki, amely az 1020 kilogrammos saját tömegű autót rendkívül élvezetesen mozgatja. Egymillió forint alatt az ezredforduló környékén gyártott példányok közül lehet néhányra rábukkanni, 160 ezer és 200 ezer kilométer közötti futásteljesítménnyel. Bár a Peugeot 206-os hibái miatt sokan temetik a francia kisautókat, a Clio Sportról sokkal jobb véleményeket találni. A kopó alkatrészek cseréjén kívül szinte nem is említenek hibákat vele kapcsolatban.

SEAT Ibiza Cupra
Az Ibiza második generációját érdemes keresni az egymillió forintos határ alatt. A Volkswagentől származó 1,8-as motor 154 lóerős a Cuprában, ám létezik Cupra R változat is 178 lóerővel. A kínálat eléggé szűk ebből a modellből, viszont már 600 ezer forinttól hazavihető példányra is rá lehet akadni. Igaz futásteljesítményben 200 000 kilométer alattiban ne is reménykedjen senki, viszont biztató lehet, hogy nem hallani sok panaszt a tulajdonosoktól. A gyújtótrafó és a rozsdásodás okozza a legtöbb gondot az Ibizáknál.

Suzuki Swift Sport
Határeset a Swift Sport, ugyanis a második generációjából található néhány egymillió forint alatt, de jóval több a drágább példány. Az 1,6-os motor 125 lóerejének csupán 1070 kilogrammot kell mozgatnia, ezért nem ez a legvirgoncabb autó a listáról, de a tulajdonosaik nagyon szeretik. Legendás a modell megbízhatósága, viszont a hét számjegyű ár alatt csak a nagyobb futásteljesítményű példányok várakoznak a piacon. Ez 200 000 kilométer feletti értéket jelent. A legtöbb tulajdonos csak a kopó alkatrészek cseréjéről számolt be.

Hot hatch modellek egymillió forintig
Modell Motorok Évjárat Kilométeróra-állás Vételár
Opel Corsa GSI 1,8 benzin, 125 LE 2001-2003 170 000-200 000 km 800 000-900 000 Ft
Peugeot 206 GTI 2,0 benzin, 135 LE 1999-2003 145 000-220 000 km 600 000-900 000 Ft
Renault Clio Sport 2,0 benzin, 169 LE 2000-2001 160 000-200 000 km 700 000-1 000 000 Ft
SEAT Ibiza Cupra 1,8 benzin, 154 LE 1997-2001 200 000-250 000 km 600 000-700 000 Ft
Suzuki Swift Sport 1,6 benzin, 125 LE 2006-2008 200 000-275 000 km 700 000-1 000 000 Ft

Sajnos eltűnőben vannak az igazi hot hatch modellek az új autók piacán, ezért még biztosan keresgélünk a használtak között a jövőben is, csak kicsit más szempontok alapján.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.20. at 18:50
    Permalink

    Elég nagy balgaság Yaris TS-ből az 1,8-ast keresni, mert Magyarországon nem forgalmazták. Szinte nincs is. Mondjuk nem is csodálom, nem hiába nem hozták be.
    Alig gyorsabb mint az 1,5-ös (szerintem kanyarban lassabb is) és a szervizelése, fenntartása is sokkal drágább. Eszembe sem jutna odaadni az 1,5-öst egy 1,8-asért.
    Ha mindenáron 1,8-as szívó, akkor az a TS Corolla, de az egy egészen más történet. Egyáltalán nem ide tartozik. 🙂

    Sajnálom aki ilyen (főleg a francia és a német (spanyol)) bontószökevényekkel akar élvezkedni, mert ezekkel gyakran sokkal több a bánat mint az öröm. A japánoknál egy kicsit más a helyzet, ha nem rohadtak még szét. 🙂

    • 2018.02.22. at 12:26
      Permalink

      manócska, ha nincs tapasztalatod, akkor minek beszélsz baromságokat? félrevezetve az embereket? ismerősöm 2.0 seat ibiza cuprát vett, 150ló, rohadtul semmi baja, se nem rozsdás, motorikusan TÖKÉLETES, semmi baja és a könnyű kasztnival nagyon jól megy.

      francia autó a családban is van, kopó alkatrészeken kívűl, mást nem kellett bele venni !!! szóval, hagyjuk már ezt a minden más szar, csak a rohadó japán a überistencsászár, nem nőtté még ki belőle? már kempi nem majomkodik az oldalon, minek folytatod azt a stílust?

      • 2018.02.22. at 12:44
        Permalink

        Bezike, és ez akkor most azt jelenti, hogy minden létező Seat Ibiza Cupra-tulaj ugyanezt mondaná, ha sorban megkérdezném őket? 🙂 Ez miért törvényszerű? A francia autóknál meg úgy működik a dolog, hogy minden egyes francia jó, azért, mert Bezzenev-koma családjában van egy és elégedetten használjátok!? Miért akarsz az összes Cupra és francia autó-tulaj szócsöve lenni!?

      • 2018.02.22. at 18:32
        Permalink

        Idegbeteg vagy? 😀
        Talán érint a dolog és többet állsz a szervizben mint mész az úton, vagy mi?
        Akinek nem inge nem veszi magára.
        Ha figyelmesen olvasol, akkor a szövegben benne van, hogy GYAKRAN. Ez általánosságban azt jelentheti, hogyha 10-ből már 4 is eléri ezt a szintet, az már annak nevezhető.
        Természetesen nincs benne tapasztalatom, mert soha nem vennék ilyen autókat, csak láttam már nem is olyan régi Saxó VTS-t csörögni zörögni, hogy az volt a csoda, hogy még nem esett ki a kereke. Láttam már Peugeot GTI-t úgy indexelni, hogy a féklámpája villogott az index helyett és hasonlók.
        Persze ez nem azt jelenti, hogy ezek mind szarok és nem érdemes megvenni, de szinte garantált, hogy ezek a régebbi francia, olasz, spanyol “csoda masinák” több fejtörést fognak okozni a gazdájuknak, mint egy Yaris TS esetében. Erre mérget vehetsz!
        Azt meg hagyjuk egy egy-két balfék vesz egy ilyen “bontószökevényt” és évente belerak 5000km-t. Azt minden “szar” elviseli. 🙂

        • 2018.02.22. at 23:08
          Permalink

          dehogy vagyok 😀 minek venném magamra? “szervízben” szokott állni a gép 1-2 órát évente, kopó dolgok/olaj cseréjénél meg tuningnál 🙁 😀
          de itt is pl. elég nagy általánosságban “bontószökevényeztél” le mindent, és a kis manikűrös jariszodat meg isteníted vaze. mondtam, hogy ne legyél olyan tulok, mint kempi.

          a japánoknak,koreaiaknak is vannak típushibái, azokat is lehetne ugyanúgy bontószökevényezni. vagy gyilkos bonzószökevényezni (ugye pedál,légzsák ilyenek).

          a hülye user hibákra visszavezethető problémák, meg csak felületességre utal és buta általánosításra, ezeknek nincsen semmi értelme, főleg tapasztalat nélkül vérgáz.

          mondjuk, kicsit sajnáltalak mikor ZR sz4rrá alázott youtubeon, de hát ez a “kínaiazisten” attitűdöd máshol is érezhető, nyilván, főleg egy corollából okoskodni, aminek az első féke is kisebb pl. mint az enyém, az nem egy bölcs dolog. itt az AN-en elmajomkodsz, de szerintem nyugodtan visszavehettek ebből a gagyi attitűdből, és ez jó tanács 🙂

          • 2018.02.22. at 23:13
            Permalink

            “első féke is kisebb pl. mint az enyémen a hátsó” 😀 nekem mondjuk nem AMG mercim van, de nem igazán értettem minek állsz le kardosokodni egy AMG tulajjal 😀 😀 😀 😀

          • 2018.02.23. at 22:44
            Permalink

            Milyen autód is van? Ha jól emlékszem valami Seat, mert mindig azt isteníted.
            Még tuningoltatni is elviszed? Vicces. 🙂
            Ha azt veszed alázásnak, amit az a balfék ZR művelt (egyébként elég gyorsan törölte az egészet talán nem véletlenül), akkor elég alacsony szellemi szinten lehetsz és vezetéshez nem sok közöd lehet. Szöveget olvasni és értelmezni valószínűleg szintén nem az erősséged.
            A Corolla fékje valóban nem a legjobb, de a használat során nem láttam komoly hátrányát. Mellesleg a kategória egyik legkönnyebb autója, így talán még te is megérted, hogy nincs szüksége akkora fékre, mit egy kb. 250-300kg-mal nehezebb autónak.
            Gondolod, hogy számomra egy dilettánstól fogok tanácsokat elfogadni? 🙂
            Sokat kell még tanulnod minden téren!
            Hidd el, édes kevés az autódat tuningoltatni. Ahhoz vezetni is tudni kéne. Vagy csak egyenesben nyomod, mint a töketlen?
            Esetleg te is havonta jársz vezetéstechnikai tréningekre mint ZR haverod?
            Azon jót röhögtem. 🙂

        • 2018.02.24. at 20:28
          Permalink

          mit tudom már én pontosan, mit szenvedtél vele 😀 jöttél a yariszoddal, meg, a nagy sumáheri tulajdonságaiddal közúton, ahogy szoktad (ami össz-vissz a kanyarodásból áll, egy női kisautóval 😀 😀 ) …..szerintem a szellemi szintet ne firtasd manócska, nem vagy azon a szinten, hogy személyeskedj és ítélkezz.

          de megint jössz a kanyarodással meg a kisautóddal, ha sumáherkedsz kanyarokban a kis bódéddal közúton, akkor nem, hogy szellemileg nem vagy épp, de közveszélyes őrült is vagy. amivel én úgy istenigazán nem hakniznék mindenhol…mondjuk én nem tanyán lakom, hanem pesten 😉
          és elmondom, h civilizációban manócska több mindenre figyelni kell egy kanyarban, pl. általában zebrák vannak, olyan kanyarokban, ahol kijöhet egy kisautó súly előnye, ha pedig nincs, akkor is szoktak gyalogosok átszaladgálni….ott pedig taposni neki…..hát nem lenne egy túl okos dolog, de megértelek, hogy nem vagy civilizációhoz szokva és téped a szád itt mindig ezzel. (az erdős szerpentíneken sem túl okos dolog bohóckodni, ha tükörsima lenne az út akkor azt mondom talán, de itthon nem látom értelmét és halnak is meg miatta am…meg nem is járkálok erdőkben 😀 szóval nekem a szerpentines része offos).
          Miért nem nevezel be pályanapra és hívsz ki mindenkit? 🙂

          és igen, általában egyenesen szoktunk raccsingolni, mivel a gépem kb 5 sec alatt van 100-on, a fölött meg…egészségedre, ha te kanyarognál zebrás,gyalogos kanyarokban 😉 én biztos nem fogok, ahol meg szoktunk kanyarogni, ott nem jön ki a súly előny (főleg jobb futóművel). Egyébként nem tudom, mi a vicces a tuningban, de te majd elmondod a nagy okosságot róla.
          Már megszoktam, hogy tapasztalat nélkül, te vagy az egyik “legokosabb” manócska a világon. Azt tudom, hogy egy más gépet kaptam progi után és sokkal jobb lett 😉 de te majd megmondod a “vicces” tapasztalatnélküli valóságot manócska nekem, hogy valójában mi is lett 😀 😀

          Am volt nekem is női kisautóm 950kgos 100 lóval (meg lehet, veszek megint asszonynak), szóval ne hidd azt, hogy nem tudom, hogy kell egy könnyű kisautóval menni ettől függetlenül…KANYARBAN ! 😀 😀 jópofa volt, de maradt a nagyobb erősebb, jó futóművel, kevésbé érződik a súly többlet. turbósítani lehetett volna, de nem szórakozok ennyire illegálba

          • 2018.02.24. at 23:27
            Permalink

            Írtam én, hogy nem tudsz szöveget értelmezni, azért hadoválsz itt kanyarban lévő zebrákról, lakott területről és a többiről. Mindegy, tulajdonképpen nincs jelentősége.
            Nem mered leírni, hogy milyen autód van?
            Annak az egynek lett volna információ tartalma a többivel ellentétben. 🙂

        • 2018.02.28. at 19:36
          Permalink

          én csak leírtam, hogy mivel haknizol 🙂 ez nem konkrét arra a hsz-re szól, ezt kár, h nem sikerült megértened 😀

          általában (esetek 99%ka) csak városban vagyok és a kanyarodási lehetőségek korlátozottak ill. veszélyesek, ha beleesel a kanyarba (éjjel kevésbé max). azt már írtad, hogy te szerpentínes részeken jársz, az pedig nem teljesen ugyanaz mint egy nagyváros.

          ja nem írtam, mert minek? progizott leon cupra

          • 2018.03.01. at 11:54
            Permalink

            Városban nem igazán lehet kihasználni egy Cuprát.
            Erre írom, hogyha véletlenül elvetődnél az én “felségterületemre” a Cupráddal és beérlek egy 106 lovas Yarissal (Corolláról ne is beszéljünk), akkor a legtöbben (lehet, hogy te nem tartoznál közéjük) meg akarják mutatni, hogy mit tud az autójuk és eszembe ne jusson leelőzni őket.
            Mivel nincsenek hozzászokva a helyszínhez vagy nincs kellő tapasztalatuk, így nem tudnak elhúzni, sőt, egyértelmű hogy gyorsabb vagyok náluk.
            Itt a lóerő nem sokat számít, hacsak nem nagyon jó sofőr az illető, de mint írtam ilyennel (pedig már sokkal összeakadtam) még SOHA nem találkoztam.
            Ez lett volna a rövid lényege a mondandómnak.

        • 2018.03.01. at 16:55
          Permalink

          fos blogmotor, nem enged az utolsó hsz-re reply-olni.

          szóval nem kiautózható valóban, de jól el lehet szórakozni vele. a szerpentínre meg kisebb autók alkalmasabbak lehetnek. bár nem vagyok szívbajos, 4 centit ültetve van, elég kemény futóval, szóval a beeséssel és kanyarsebességgel nincs nagy gond, a kigyorsítást kell később kezdeni, mert ha nyélgázt nyomok kanyar közepénél vagy kijáratí ívénél, akkor eltúrja az orrát a picsába és máris a szembesávban találom magam (lsd sajnos nincs benne).

          másrészről, ha valaki fogyatékos általában azt szoktam megelőzni, de ha valaki az adott útszakasz megengedett sebességével halad, akkor nem igazán ugrálok, max ha sietek. ha meg direkt láthatóan raccsingolni akar másik, annak, ha olyan kedvem van utána megyek, vagy megeredek (ha hátulról tol), a poén kedvéért.

          • 2018.03.01. at 22:01
            Permalink

            Egyébként gyárilag 240 ló a Cupra?
            Azt írtad, hogy tuningoltad.
            Mennyi lett a vége? 300 körül?

        • 2018.03.03. at 22:57
          Permalink

          remoppaltattam jah. maradjunk 300-nál, alapból amúgy igen 240. de egyébként valahol itt a határ elsőkerekekre már szárazon is, legalábbis álló rajthoz. 245- széles gumik lennének jók (mint a type r-en), de az meg a fogyasztást kicsit megdobja (bár nem panaszkodom), vagy 225-ös semi slick, de az meg a komfortot, mert jóval keményebb az oldalfala. Úgyhogy valami parada style nem is semi slick, de komolyabb utcai 235-öst tervezek, mert most 225 van és az nem elég, akárhogy varázsolom a pedált.
          persze awd jellegű tapadás sosem lesz belőle, de ha összeválogatja jól a konfigot az ember, akkor nem lesz annyira szar 😀 máskérdés, hogy szárazon kívűl azért mindenhogy szar állóból 😀 😀

    • 2018.02.23. at 17:15
      Permalink

      Nem túl hozzáértő írás, nem túl hozzáértő hozzászólásokkal. A Peugeot 206 egy faék egyszerűségű technika, 8 milliót gyártottak belőle, a benne lévő 2 literes szívómotor elpusztíthatatlan. Karbantartás hiányában persze mindent tönkre lehet tenni. A gyenge pont inkább a futómű, valójában itt az RC változat az igazi.

      Ez csak nekem ellentmondásos:
      “biztató lehet, hogy nem hallani sok panaszt a tulajdonosoktól. A gyújtótrafó és a rozsdásodás okozza a legtöbb gondot az Ibizáknál”

      A Corsa és Swift legfeljebb fürge, de nem sportos, ahhoz kellene futómű is.

      • 2018.02.23. at 22:45
        Permalink

        “…Swift legfeljebb fürge, de nem sportos, ahhoz kellene futómű is.”

        Ja, komoly versenyzők magasztalták a futóművét, de te mint “komoly hozzáértő” megírod a tutit. :DDD

      • 2018.02.23. at 22:51
        Permalink

        És akkor folytassuk a sort: gyújtótekercs-hibák, bajok az indexkapcsolóval, kiakadó váltórudazat(de maga a kapcsolási érzet is gatya), gázolaj-szenzor hibák, probléma a torziós rugókkal, ami miatt “terpeszteni” kezd a hátsó kerék, mindenféle elektronikai malőr… De a korai évjáratokkal sokkal több gond van, aztán ezeket folyamatosan javították. Ilyen a Yarisnál, Jazznél vagy a Getznél, Picantónál nincs, és pont – ezeknél bármilyen évjáratot meg lehet venni. A 206-os meg a szívdöglesztő formája miatt volt népszerű, nem a “jósága” miatt.

  • 2018.02.23. at 12:26
    Permalink

    Menőmanó kolléga, te a kommentjeid alapján intelligens emberkének tűnsz, szerintem a “kínaiazisten attitűd” az a pont, ahol hagyni kell a francba ezt a balféket. Halványlila gőze nincs, miről zagyvál. Csak egy jótanács 🙂

Vélemény, hozzászólás?