Hibrid használtan? Lexus RX 400h használtteszt

Lexus RX 400h Mark Levinson, 2007-használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelenésekor a világ legösszetettebb autójának számított a hibrid hajtásláncú Lexus RX 400h. Vajon milyen egy közel 5 éves példány? Megnéztük.


Mikor a Lexus RX 400h bemutatkozott, mindenki a világ csodájának tartotta, a Toyota ugyanis akkor építette meg az első nagy-teljesítményű, a spórolás helyett elsősorban a fényűzést szolgáló és inkább azt józanító hibrid hajtású luxus-szabadidő-autóját. Nem csak a japán konszernnél volt ez újdonság, hiszen akkor a konkurensek zöme még csak nem is álmodott hasonló autóról.
Az RX 400h 211 lóerős, 288 Nm forgatónyomatékú, 3,3 literes V6-os benzinmotorja mellé előre 167 lóerős, 333 Nm-es, hátra pedig 68 lóerős, 130 Nm-es villanymotor került, a teljesítmények persze nem összeadhatók, a Lexus VDIM (Vehicle Dynamics Integrated Management) vezérlőelektronika egyszerre 272 lóerős teljesítményt továbbíthat a kerekek felé. Mivel hátra csak elektromos motor került, az összkerékhajtás E-Four névre hallgat és az első, hátsó kerekek között nincs is semmiféle kapcsolat, a hátsó kerekek egyébként (az ottani motor teljesítményéből adódóan) legfeljebb csak 20 százaléknyit adhatnak hozzá a hajtáshoz. Érdekesség, hogy a szintén elektromos vezérlésű, fokozatmentes automata váltónak nincs valódi hátramenete, a választókaron persze van R-állás, ám akkor valójában villanymotorjaival mozog az RX. Megfelelő akkutöltöttség esetén teljesen némán, miként lassú tempóban (elvileg akár 50 km/óráig), előremenetben is képes arra.

Hat évvel ezelőtt, amikor az RX 400h megjelent, még nagyon szokatlannak számított, hogy a gyújtáskulcs elfordítására (amennyiben van kellő akkutöltöttség) csak egy Ready, azaz indulásra kész felirat jelenik meg a műszerfalon, a benzinmotor nem indul el - ma legalább ilyen szokatlan érzés ez, a 2007 eleji tesztpéldány esetén is közel 5 éves használt autónál. Aki tehát attól fél, hogy a hibrid hajtáslánc temérdek hibalehetőséget rejt magában, azt meg kell, hogy nyugtassuk, e téren nemigen mutat változást a közel 130 ezer kilométert futott gép. Ma sem kell attól tartani, hogy esetleg a villanymotorral mozgásba hozott, kereken 2,0 tonnás önsúlyú szabadidőautóban ne indulna be a benzinmotor, amikor arra szükség van. Utóbbi hibalehetőséget voltaképp ki is zárja az, hogy önindító helyett a villanymotor indítja a benzinest is, ha az autót mozgásba tudta hozni, a V6-ost is beröffenti.

Ha a Lexus legifjabb és legkisebb modelljéhez viszonyítjuk is a motor működésbelépését, akkor is minimálisan, persze az ott tapasztaltnál fokozottabban észrevehetőnek nevezhetjük azt. Higgadt menetben, a szinte néma villanymotoros haladáshoz hasonlóan csendes az RX, egyenletes tempónál 50 km/órával 58, 90-nél 62, 130-nál pedig 67 dB(A) zajszintet mértünk, azaz az előző generációs RX még használtan is nagyon csendes. Ha azonban gyorsítani kívánunk, a motor először felbőg, majd ahogyan a fokozatmentes automata váltó hozzáigazítja áttételét, a nyomaték is megjön, de a gyorsítás hangos. A 7,6 másodperces 100 km/órára érés még nem egy gyomorszorító érzés, a magas SUV-ben ülve azonban már a kissé félelmetes kategória. Teljesítménye alapján lehetne tehát dinamikusan autózni az RX-szel, mégsem passzol hozzá az a stílus, futóműve ugyanis, ha nem is túlzottan lágyra hangolt, kicsit billegős, hirtelen kormánymozdulatokra, például szűk előzéskor nagyot dől a karosszéria. Ráadásul ilyenkor az amúgy viszonylag közvetlen, 2,9 kormányfordulatos, elektromos szervós kormánymű is keményedik, és kissé munkásan lehet csak egyenesbe hozni az autót. Jobb a higgadt haladás, a fogyasztás is erőteljesen követi a vezetési stílust. Hajszolva akár 14-15 liter is lecsúszhat 100 kilométerenként, a higgadt vezetés melletti átlag pedig 10-11 l/100 km közötti.

Az erősen összetett hajtáslánc tartósságában kétkedőket meg kell nyugtassuk, e téren tartósnak bizonyul az RX 400h, ha nagyon figyeljük a menetzajokat (felhúzott ablakokkal, kikapcsolt rádióval, direkt erre koncentrálva), akkor a legtöbbet használt 50 km/órás tempónál hallható némi váltózaj, de amúgy a rendszer ma is hibátlan. Az 5 éves Lexus azonban új autókhoz mérten annak ellenére sugárzóan használtnak tűnik, hogy első, ráadásul autójával sokat törődő gazdás példányról van szó. A fényezésen látszik ugyan, hogy nem járt gépi mosóba, ám hiába parkolt garázsban az RX, egy-egy nagyon apró parkolói horzsolás, ajtónyitás így is látható a kényes, mélyszürke-metál dukkón. A gépháztető homlokába és az első lökhárító felületébe pedig egy-egy bogártetem nyoma már beleégett. Ezek persze kétségtelenül jelentős mértékben szépíthetők lennének egy alapos polírozással.

Fájóbbnak tűnik, hogy a világos bőr kárpitok kicsit megnyúltak, és jól látszik, hogy hol ültek többet az autóban, a nyúlás mértéke ugyanis az Isofix-csatlakozós gyereküléssel használt helyen a legkisebb. Ami az igazi szépséghiba az utastérben, az a világos kárpitozáshoz társított vajszínű műanyagok elszíneződése, ami még a gyakori takarítással járt, fehérgalléros használatban is szembetűnő. Az utastér egyébként a hátsó (tologatható, szabályozható támladőlésű) üléssor és az automatikusan nyíló raktértakaró roló zörgésével is illúzióromboló az újonnan közel 19 millió forintos és ma is bő 5 millióba kerülő prémiummodellnél. Ezek persze pont az utóbbi funkciókból adódóan vannak jelen, és borzalmas csörömpölésre sem kell számítani. A zörejek inkább csak őket figyelve feltűnőek, amint kinyitjuk például a csúcsfelszeléssel járt napfénytetőt, vagy bekapcsoljuk a mai viszonylatban is nagyon minőségi és még magnólejátszót is kínáló Mark Levinson hifit, rögtön úri az RX. Apropó hifi: minden bizonnyal a világ egyetlen, érintőképernyővel kezelhető lejátszója van az RX-ben, aki ismer még ilyen modellt, ne habozzon megírni a cikk alatti hozzászólással!
A fedélzeti elektronikák - beleértve a klímát is, valamint a navigációt és a profi, a kormánykerék helyzete alapján a kanyarodási ívet is mutató, de kissé lassan bekapcsolódó tolatókamerát - érintőképernyőn jelennek meg, illetve vezérelhetők. Fontos tudni, hogy európai térkép (legalábbis a gyártótól) csak az Európában vásárolt példányokhoz kaphatók. Nem olcsón, de a gyári navinak vannak előnyei az utólagosakhoz mérten: egyrészt nem kell le-fel szerelni, nem lopják ki (általában), minőségi hangzással követhető és maga is nagyon gyorsan követi az autó helyzetét, a kerekekbe és a kormányműbe épített jeladókkal például indulás után vagy alagútban, parkolóházban is jó pontossággal határozza meg a pozíciót és a méretes érintőképernyővel is átlag feletti kényelemmel kezelhető. A grafika még 2 dimenziós, de van például a kihajtókat előrejelző autópályás nézet, így hosszú távú utazáskor nagyon sokat segít.

Magas költségek természetesen nem csak a navigációval „járnak”, hanem már magával az RX-szel is. A 15 000 kilométeres szervizperiódus sűrű és a márkaszerviz is borsos, 60-150 ezer forint közötti összegbe kerül egy látogatás, még úgy is, hogy az előre tervezett olaj-, szűrő- és gyertyacseréken kívül kevés egyéb teendő akad, és azok is apróbb hibák csak. Utóbbiak érdekessége, hogy a japán precizitáshoz hűen egyedi, kifürkészhetetlen jelenségek helyett a műhely dolgozói csaknem az összes rendellenességet rutinszerűen fogadják és ismerik be, ez típushiba, azon elemnél hibás a konstrukció. Ilyen például az első ablakemelők zörgése, ha fémes koppanással indul vagy végződik az ablakemelés, irány a szerviz, ott ugyanis szétszedéssel, összerakással orvosolják a később akár elemcserét is igénylő hibát. A klímahűtő eltömítődhet, tisztításához ki kell szerelni a motor hűtőradiátorát. A teljesen sérülésmentes autó mosás után párásodó xenonfényszóróira azonban nem tudnak megoldást, nem cserélik őket, mondván, hogy ez is megszokott az RX-nél, ám felettébb bután mutat. A fura hangokat adó fékrendszer szintén ijesztő lehet, ám a szerviz szerint ez sem hiba, a nagy nyomáson áramló hidraulikaolaj adja csak – erre sincs megoldás. A fék amúgy is átverős, eleinte alig lassít, majd jól érezhető, amikor már nem csak a generátorüzembe kapcsoltan, a hátsó ülések alatti NiMH akkumulátort töltő villanymotor, hanem az elöl-hátul tárcsás fékrendszer is lassít. Az villanymotor fékhatásáról sokat elmond, hogy még csak első fékbetéteket kellett cserélni, 90 ezer kilométernél – azaz mintegy fele annyit kopnak csak, mint átlagos üzemben. Ebből adódik persze egy másik megszokást igénylő jelenség: ha telített az akkumulátor, és nem tölt, azaz fékez a villanymotor, jóval alacsonyabb a fékhatás, mint egyébként.

Az RX tehát alapvetően megbízható, hajtásláncához hasonlóan hibái között is vannak egyediek, ám aki ezekkel és a tetemes költségekkel együtt tud élni, annak ajánlható. Összkerékhajtása ellenére nem terepjáró, otthona az aszfalt, autópályán és városban élvezhető leginkább. Helykínálata akár 5 főnek is elegendő hosszú távon is. Ehhez passzolóan óriási az elektromosan nyíló csomagtérajtón keresztül pakolható csomagtér is, mely egy-egy mozdulattal 40:20:40 arányban osztott (az ülőlapot automatikusan süllyesztő) támladöntéssel bővíthető.
Áresése eddig is drasztikus volt, hiszen 5 év alatt közel bő 10 millió forintot veszített árából (mai értéke 5-6 millió forint közötti) és az üzemanyagárak alakulása miatt vélhetően az elkövetkezendő években is még milliós közeli éves esés várható. Mai konkurenseihez mérten az RX egyértelműen sokat fogyaszt és itthon egyelőre senki sem díjazza azt, hogy a belvároson akár emissziómentesen keresztülvághat vagy, hogy a lámpánál állva, illetve már ahhoz gurulva nem pöfög. Ezt a környezetvédelmi tényezőt vásárlója fizeti, aki persze a magas önsúlyból és teljesítményből adódóan összességében azért sok benzint éget el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Az aggasztó hiba, hogy mennyi idő leszedni azt a féknyerget, legyen a szervíz baja. Ez nem hiba, hanem szereheltőségi probléma. Most tényleg, ki áll le othon féknyerget szerelgetni egy ilyenen? Aki meg sokallja a szervízszámlát, nézzen szét egyéb prémium termék háza táján. 105e szervíz 45e HUF, 90e volt a nagy, gyertyacserével, kb, 110e HUF. Ezek ennyibe kerülnek, csak van egy pici különbség, hogy 5 év és 105e km után nekem még adtak garanciát, teljes EU assistant- al.
    Közel két éve használom, tempósan, a fogyasztás ennyi. De más típusnál is, ami két tonna, teherauto magasságban van az üléspizicio, 7,5 alatt van százon, és országúton úgy előz az ember ahogy akar.
    A műanyagok tényleg vacakok, ez 2003-as tervezés, volt egy akkori Avansisem, nem volt rosszabb belül. Szóval ez egy fullos, baromi erős Toyota, de nagyon szerethető.
    Ha valakinek van autos tapasztalata, fogja értékelni, és nem sokallja a 11l fogyasztást a 280 LE mellett. Én kb. 500e km vezetés után ültem bele, volt minden, olasz japán, német, francia, diesel és benzines, ez a hibrid cucc még mindíg élmény. Uff.

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    T.Mindenki !
    A cikk tetszett. Viszont ezt a viszonylag magas fogyasztást meglehet spórolni ha a hibridbe LPG gázt szereltetünk mint ahogy én tettem a 2006-os kiadásu Lexus RX400h hibridembe.
    Szerintem jelenleg ez a világlegolcsóbb üzemeltetésű kocsija( a tiszta villany autókról most ne beszéljünk mert horribilis összegbe kerülnek és eléggé korlátozott a használhatóságuk még).
    Ha valakit érdekel ez a téma nyugodtan keressen meg elmondom a tapasztalataimat.
    Üdvözlettel: Bánkuti László
    e-mailom: blexpress@t-online.hu

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Nekem is van kb. 1 éve egy RX400h-asom. A parkolóházi horzsolások minden autón látszanak. Az időszakos szervízköltség, ha Toyotába viszed kb. 30-40eft. Megnézném melyik konkurens autónak (BMW X3, Mazda CX7, Volvo XC60 stb.) ennyi a szervízköltsége. A fogyasztást a cikk írója nem tudom, hogy mérte, ugyanis én szinte csak városban használom és 7,8- 8,0 l/100 km az átlag (melyik 3,3 literes autó fogyaszt ennyit 2 tonna önsúly mellett?).
    Üdv, VT

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Hello,

    a gondos gazda azért eléggé elhanyagolta ezt a kocsit. A miénk 2006-os, de sokkal szebb állapotban van. Igaz fele ennyit sem futott.
    A Reálszisztémánál 60e Ft-nál többe még sosem került a szervíz. Egyedüli hiba, hogy a tetőablak elvesztette a végállás memóriát, de azt is ingyen újraprogramozták.

    Üdv, B

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Tisztelt mindenki!
    Nekem is van egy ilyen RX400h típusú Lexusom és az is ilyen idős.Én a következőket csináltam, beszereltettem a kocsiba egy legmodernebb befecskendezős gáz szettet és most 200.-ft/100km áron autózom sőt még annyit sem fogyaszt hála a hibrid hajtásnak.Igaz a gázszett beszerelése közel 400.000.-ft volt és mivel én elég sokat utazom külföldre igen hamar bejött ez az összeg nekem már.Külföldön pl. Belgiumban az LPG ára 0.54.-cent /1 liter!!!! De Németországban és Olaszországban is csak 0.74-0.76 cent 1 liter LPG és sűrűn vannak kutak!!
    Tehát akinek ilyen kocsija van és szeretne olcsóbban (jelenleg Magyarországon ez a legolcsóbb üzembentartói személygépjármű)utazni akkor ez a megoldás.
    Szívesen segítek tanáccsal bárkinek ez ügyben ha netán megkeresne az alábbi e-mail címen: blexpress@t-online.hu

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Afogyasztás relatív, hiszen hibrid technológia hosszú egyenletes utazásnál jelentkezik jobban, a kocsi pedig “dögnehéz”. Az érintős hifi nem kunszt, hiszen a VW konszerm (VW, seat, skoda) már régóta használja a columbus nevet viselő egységet – DVD, SD kártya, navi, kamera…stb -.

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Típushiba,hogy meghülyül a kormánymű és elkezd ellenkező irányba dolgozni a szervója.Nem lehet vele kanyarodni,csak leállított motorral.Ha bemegy az ember egy amerikai piacossal a toyotához,azon is azonnal kicserélik,nem szívóznak a kontinentális garanciával,ahogy szoktak,csak kussoljunk.Inverter hiba is előfordul,1.2m huf bele.Van belőle csak elsőkerekes is.(telekjáró?)Drága játékszer.

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    Nekem csak az RX300-hoz volt szerencsém, ott is csak egy kipróbálás erejéig, de azt tudom mondani, nagyon kellemes, minden tekintetben megnyerő autó volt.

  • 2017.10.31. at 09:40
    Permalink

    1 évig használtam ilyen autót,semmi probléma nem volt vele. A fogyasztása nyáron 8,5 télen 11,5. A gyorsulása 0-100-ra kereken 7s. Mivel amerikai modell volt ezért 190km/h-nál nem ment többet,ott megállt mint a szög. A hifi nagyon komolyan,és szépen szól,de mégis ami a legjobb dolog a Lexusban: lehúzott ablakkal és csak villannyal hajtva hangtalanul suhanni egy mellékutcában.

  • 2020.09.30. at 09:35
    Permalink

    Azért mennyivel másabb ezt a cikket most olvasni, mint 2011-ben. Ezek az RX 400h-k még mindig az utakat róják, és alapvetően semmi baj nincsen velük, ha rendesen vannak szervizelve, és a hűtőt kicserélik, ami elrepedhet, és hengerfejesedést okozhat. Nem ritka a 2-300 ezer példányt futott változat, amely szerintem nem öregedett annyit, mint amennyi feltételezni lehet. Természetesen tökéletes állapotban lévőt nehéz találni, ugyanakkor saját magam láttam teljesen gyári fényű autót, amelyben apróbb hibákat kellett csak javíttatni, amúgy rendben volt, a maga 220 ezer körüli futásteljesíményével. Igazából a fogyasztás szerintem már akkor sem volt túl sok. 10-11 liter egy ekkora, 272 LE-s autótól szerintem nevetséges. Mondom ezt úgy, hogy az 1999-es évjáratú Volvo S40-em 1.6 105LE-vel megevett városban 11.5 litert, és azt sem mondhatnám, hogy olcsóbb volt a szervizelése, mint egy RX-nek.

Vélemény, hozzászólás?