0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

BMW-t vettem, de senki sem nevezhet nyuszinak!

Megvettem első autómat, egy 1996-os 318is-t. Tudom, nem hathengeres

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW "hathengernélkezdődik", tudom, mégis négyhengerest vettem. Viszont kupé, napfénytetős, gyári, és nem rohad. Olyan, amilyenre vágytam, és nem került egy vagyonba.

Teszt
Műszaki adatok

%KA%1996-os gyártású, 2013-as első magyarországi forgalomba helyezésű 318is. Van az a szint, amikor álomautónak mondhatjuk, főleg, ha ilyen elérhető áron futnak%KA%

1996-os gyártású, 2013-as első magyarországi forgalomba helyezésű 318is. Van az a szint, amikor álomautónak mondhatjuk, főleg, ha ilyen elérhető áron futnak

Fejest ugrottam egy olyan történetbe, amire régóta vágytam, megvettem életem első autóját. Hazudnék, ha azt mondanám, hónapok óta készültem rá, mert valójában évek óta tudom, hogy mit akarok, a Használtautó.hu-n csukott szemmel is képes vagyok keresni. Eddig viszont nem volt meg rá a keret, illetve nem arra mentem, hogy csak legyen valamilyen autóm, és beleugorjak, mondjuk egy 300 ezres Calibrába, ami orrán-száján rohad, és minimum a kétszeresét rákölthetem, ráadásul még akkor is csak elöl fog kaparni. Hátsókerekes kellett, japánt akartam, de a Nissan 200SX egyelőre vállalhatatlanul drágának bizonyul, maradt az utóbbi évek használtautó-behozatalának sztárja, az E36-os 3-as BMW.

%KA%A ritkább, projektoros lámpák belső lencséit sárgára fóliázták, majd valami takonnyal visszaragasztották a burát. Nem jó így, valami megoldás kell hamarosan, ahogy a gyűrött bajuszlécre és a lefújt vesékre is, ez nem az én ízlésem%KA% %KA%A ritkább, projektoros lámpák belső lencséit sárgára fóliázták, majd valami takonnyal visszaragasztották a burát. Nem jó így, valami megoldás kell hamarosan, ahogy a gyűrött bajuszlécre és a lefújt vesékre is, ez nem az én ízlésem%KA%

A ritkább, projektoros lámpák belső lencséit sárgára fóliázták, majd valami takonnyal visszaragasztották a burát. Nem jó így, valami megoldás kell hamarosan, ahogy a gyűrött bajuszlécre és a lefújt vesékre is, ez nem az én ízlésem

%KA%Tulajdonképpen rozsdamentes. A hátsó kerekek mögött, az emelési pontoknál és az első sárvédőknél jellemző a rohadás, azokon a helyeken ezen nincs, még az alja is lényegében makulátlan%KA%

Tulajdonképpen rozsdamentes. A hátsó kerekek mögött, az emelési pontoknál és az első sárvédőknél jellemző a rohadás, azokon a helyeken ezen nincs, még az alja is lényegében makulátlan

Félreértés ne essék, az E36 kupé minimum annyira a szívem csücske évek óta, mint a 200SX, a ’90-es évek formavilágának egyik legjobb példája, amellett a klasszikus három doboz formát követi. Határozott, hosszú orr rövid túlnyúlással, hátratolt hosszú kabin és egy nyújtott far, imádom az arányait. Formai megoldásaiban persze erősen benne vannak még a ’80-as évek, az E30 után itt került először egy bura alá a dupla kerek fényszóró, ami szintén személyes kedvencem. Akkor ott a két hatalmas, keret nélküli ablakokkal szerelt ajtó, a buktatható hátsó pillangóablakok, na meg persze a nyitható tetőablak, ami szerencsére az enyémen is megtalálható. Nagyjából most érünk megint olyan szintre az autók formatervezésénél, mint ahol a ’90-es években jártunk, rengeteg az apró, finom részlet, amik harmonikus összképet adnak, ezt a 2000-es évek eleji autókról nagyon hiányolom.

%KA%Kisebb sérülésből persze van néhány, némi festéklepattogzás itt-ott, de semmi katasztrófa, ezért is csaptam le rá%KA%

Kisebb sérülésből persze van néhány, némi festéklepattogzás itt-ott, de semmi katasztrófa, ezért is csaptam le rá

%KA%A bal első sárvédőt valamikor csúnyán javították, erre is kell majd megoldás, ahogy a bal hátsó csücsökre is. Korábban eltörték a bal hátsó index foglalatát, így az nem volt. Nem vagyok igazi BMW-s,  megcsináltattam%KA% %KA%A bal első sárvédőt valamikor csúnyán javították, erre is kell majd megoldás, ahogy a bal hátsó csücsökre is. Korábban eltörték a bal hátsó index foglalatát, így az nem volt. Nem vagyok igazi BMW-s,  megcsináltattam%KA%

A bal első sárvédőt valamikor csúnyán javították, erre is kell majd megoldás, ahogy a bal hátsó csücsökre is. Korábban eltörték a bal hátsó index foglalatát, így az nem volt. Nem vagyok igazi BMW-s, megcsináltattam

Korábban már írtam egy 318is-ről, mint a félmilliós, többnyire vállalható játszós BMW-ről. Hogy az mennyire volt szétrohadva, mennyire hozta az E36-ról szóló sztereotípiákat, azt jól bizonyítják a fotói. Minden egyes szegletén volt valamennyi rohadás, szerencsére az a nagyon rossz állapotú E36 ékes példája volt, annál sokkal jobbakat is ki lehet fogni, mint például ezt itt. Ugyanannyiba került, mégis a tipikus helyeken egyáltalán nem találni rozsdát. Kritikus pont a hátsó kerekek mögötti csücsök a sárvédőn, meg persze a küszöbök emelési pontjai, szerencsémre ez makulátlan, és teljesen gyári állapotú. Hogy hogyan maradhatott ilyen ép, ötletem sincs, de ahogy azt az M-es rendszámból is látni, nem magyar, 2013-ban került az országba, és annyi biztos, hogy nem északról. Két helyen találtam rajta kis pörsenéseket, a bal hátsó lámpa alatti sarokban, valamint a bal első sárvédőn egy tenyérnyi foltban, egy rosszul kivitelezett javítás nyomaként. Ezen kívül a jobb első ajtón találni fényezés nyomát, valamint az orrára koppinthattak korábban, mert a bajuszléc sérült a vesék mögött.

%KA%Teljesen gyári és abszolút vállalható a beltér. A hozzá kapható legszebb kormány bőrözése hibátlan, az ajtókárpitok picit lógnak, de az átlaghoz képest jók. A rádió gyári, de halott%KA%

Teljesen gyári és abszolút vállalható a beltér. A hozzá kapható legszebb kormány bőrözése hibátlan, az ajtókárpitok picit lógnak, de az átlaghoz képest jók. A rádió gyári, de halott

%KA%A hátsó ülésen történt valami, egyelőre nem akarok foglalkozni vele, érdekes, hogy az övek középről jönnek. Az első alap ülések kényelmesek, tartásuk nem különlegesen jó, de így egyszerű, kerek és gyári az összkép%KA% %KA%A hátsó ülésen történt valami, egyelőre nem akarok foglalkozni vele, érdekes, hogy az övek középről jönnek. Az első alap ülések kényelmesek, tartásuk nem különlegesen jó, de így egyszerű, kerek és gyári az összkép%KA%

A hátsó ülésen történt valami, egyelőre nem akarok foglalkozni vele, érdekes, hogy az övek középről jönnek. Az első alap ülések kényelmesek, tartásuk nem különlegesen jó, de így egyszerű, kerek és gyári az összkép

A suhancos módosításoktól, mint a sárgára fóliázott fényszóróbelsők és a feketére fújt vesék, egy kicsit tekintsetek el, nem az én ötletem, és távol áll tőlem, ahogy az ültetés is, ezek mindegyike el fog tűnni hamarosan. Nagyobb beavatkozás viszont nem történt a karosszérián szerencsére, hazai gazdái is vigyáztak rá, ahogy a beltérre is. Jellemző a fekete utasterű E36, de olyan különleges összeállításokban gyártották, hogy vétek nem mást venni. Nekem ez a kedvencem, a világos szövet kárpit, szürke műszerfallal kiegészítve, a Montrealblau fényezéssel nekem abszolút hozza az E36-hoz illő stílust. A tetőkárpit megkezdte a jellemző lógását, de csak a négy sarokban, így semmi katasztrófa, ahogy az ajtókárpitok is ereszkednek már, de ennél csak a bőrözöttek szoktak jobban tartani, így ezt is inkább sikernek élem meg. Van gyári rádió, de nem működik, így azt szereznem kell, elektromos mozgatású a tetőablak és az oldalablakok, de a jobb egyelőre nem működik. Csak a kapcsoló szállt el, mivel kilincsnyitásra egy centit lehúzza az ablakot, csukásra pedig föl, tehát az emelőmotor működik. Emellett a zárban elfordítva tartva a kulcsot a központi zár bezár és fel-, illetve behúzza az összes ablakot is. 1996-ot írunk.

%KA%A tetőkárpit már lógásnak indult, de még vállalható, a kormány közepére kéne egy normális embléma, mert valaki rátehénkedett a dudára korábban. Az első ülések minden irányban manuálisan állíthatóak, még magasságban is%KA% %KA%A tetőkárpit már lógásnak indult, de még vállalható, a kormány közepére kéne egy normális embléma, mert valaki rátehénkedett a dudára korábban. Az első ülések minden irányban manuálisan állíthatóak, még magasságban is%KA% %KA%A tetőkárpit már lógásnak indult, de még vállalható, a kormány közepére kéne egy normális embléma, mert valaki rátehénkedett a dudára korábban. Az első ülések minden irányban manuálisan állíthatóak, még magasságban is%KA%

A tetőkárpit már lógásnak indult, de még vállalható, a kormány közepére kéne egy normális embléma, mert valaki rátehénkedett a dudára korábban. Az első ülések minden irányban manuálisan állíthatóak, még magasságban is

%KA%A váltó kapcsolási érzete fantasztikus, még nem lazult meg túlságosan az évek alatt, viszont kéne rá egy rendes, esetleg bőr váltógomb. Ha már gomb, a jobb ablaké lefelé nem működik, szerencsére csak az rossz, a szerkezet jó%KA%

A váltó kapcsolási érzete fantasztikus, még nem lazult meg túlságosan az évek alatt, viszont kéne rá egy rendes, esetleg bőr váltógomb. Ha már gomb, a jobb ablaké lefelé nem működik, szerencsére csak az rossz, a szerkezet jó

A motorról tudom, hogy hathengertől fölfelé tartják BMW-nek a BMW-t, de ez engem egészen hidegen hagy. Biztosan szebb a 20i hangja és jobban is megy, de mivel csak 10 lóerővel erősebb, mint a 18is, nem éreztem fontosnak, hogy bejárjam az országot egy működő példányért. Szóval négyhengeres BMW-t vettem, de a 18is motorja már a 16 szelepes 1,8-as, itt még valóban az, mert később volt egy 1,9-es, ugyanilyen erős 18is motor az E36-ban, de ez az M42B18-as kódszámú láncos négyhengeres. Egyelőre elégnek tűnik, bár az olaj és szűrőcserékig nem szívesen hajtottam, azokon pedig csak most esett át, így a karakteréről és arról, hogy mire elég, később számolok be. Az biztos, hogy nagy mókát nem fog engedni, mivel normál nyitott difi van alatta, de azért egy sperrt mindenképp szeretnék. Előtte viszont még van pár dolog, amin át kell esnie.

%KA%Ez még az első 18is motor, 1796 köbcentivel, pont '96-ban érkezett a frissítés, 1895 köbcentire nőtt, de ugyanúgy 140 lóerő maradt. Egyelőre kevésnek érződik, de ezt a hibás légtömegmérő is okozhatja%KA%

Ez még az első 18is motor, 1796 köbcentivel, pont '96-ban érkezett a frissítés, 1895 köbcentire nőtt, de ugyanúgy 140 lóerő maradt. Egyelőre kevésnek érződik, de ezt a hibás légtömegmérő is okozhatja

%KA%Izomból meghúzott csavarok, kibuggyan a tömítés, naná, hogy eresztik az olajat. A napfénytető az egyik legjobb pontja, hibátlanul működik%KA% %KA%Izomból meghúzott csavarok, kibuggyan a tömítés, naná, hogy eresztik az olajat. A napfénytető az egyik legjobb pontja, hibátlanul működik%KA%

Izomból meghúzott csavarok, kibuggyan a tömítés, naná, hogy eresztik az olajat. A napfénytető az egyik legjobb pontja, hibátlanul működik

A motorból valahol szökik az olaj, először a szelepfedél tömítésre gyanakodtunk a szerelőmmel, aki bár elkötelezett Suzuki hívő, duzzogva és sűrűn utálkozva a BMW-t is bevállalta a kedvemért. Szóval az olaj a szelepfedél rögzítőcsavarjainak a tömítéseinél csordogál, mivel valami eszes korábban izomból húzta meg őket, így most csak azért imádkozom, hogy a szelepfedél egyenes legyen. Ezen kívül a kézifék bowdenje van elnyúlva, valamint az első helyzetjelzők kikötve az indexre. Nagyjából 700 ezret szántam egy vállalható hobbiautóra, ehhez az E36-hoz kereken 500 ezerért jutottam hozzá. Mivel első autóm, a biztosítás elég komoly összeg lett, valamivel több, mint az átírás, de még az eddig beletett szűrőkkel és olajjal együtt sem tartok az alap autóra szánt összegnél. Apropó átírás, magánszemélytől vettem, de kereskedő nevén volt az autó, így a törzskönyvet nem kaptam meg hozzá, de mivel minden rendben volt, így azt később postázta a hivatal, ez bevett szokás, főleg kereskedőknél. Ami jobban kiakaszt, az az eredetiségvizsga menete, mivel jól tudjuk, hogy sok esetben az sem derül ki rajta, hogy az autó lopott volt, sőt, akár többször is áteshet ilyen vizsgán, csupán egy fél napnyi teljesen felesleges időhúzás, mindenki számára. Ezt az esetemben 18 500 forintot mindenképp ki kell fizetni rá, de mindenkinek sokkal egyszerűbb volna, ha simán hozzácsapnák az átírás költségéhez az okmányirodában, mármint kormányablakban.

%KA%Futóműve kimondottan jó állapotban van, kopogás és rázás nincs, de az ültetőrugók nem kellenek, gyári magasságot akarok, ez már folyamatban van%KA%

Futóműve kimondottan jó állapotban van, kopogás és rázás nincs, de az ültetőrugók nem kellenek, gyári magasságot akarok, ez már folyamatban van

%KA%Nyitható pillangóablakok hátul, tömítésük és záruk is rendben. Jó állapotúak a gyári 15 colos, Style 6-os felnik, de van egy kedvencem, ami ugyanekkora, a Style 13, ezek már a nyári gumikat várják%KA% %KA%Nyitható pillangóablakok hátul, tömítésük és záruk is rendben. Jó állapotúak a gyári 15 colos, Style 6-os felnik, de van egy kedvencem, ami ugyanekkora, a Style 13, ezek már a nyári gumikat várják%KA%

Nyitható pillangóablakok hátul, tömítésük és záruk is rendben. Jó állapotúak a gyári 15 colos, Style 6-os felnik, de van egy kedvencem, ami ugyanekkora, a Style 13, ezek már a nyári gumikat várják

Hogy kicsit még költsem a pénzem, a most rajta lévő pocsék állapotú téli gumikat hordó Style 6-os felnik mellé még négy szebb, Style 13-ast is beszereztem, és még azokkal együtt is jó vagyok. Az új nyári gumikkal már nem, de azok mindenképp kellenek. Gyári rugóit megkaptam hozzá, azok mennek vissza alá, mert nem tetszik, hogy a feneke ilyen alacsonyan áll, és egyébként is, inkább szép kupét akarok, mintsem a tömegével látható tuning E36-ok közé beállni. Legközelebb már bővebb jellemzéssel fogok nektek szolgálni, és egy ennél is szebb állapottal, de ha felpattannék időközben arra a bizonyos rollerre, arról is tudni fogtok, ígérem.

%KA%Nem hülyegyerek BMW, szerencsére semmi komoly nem történt vele, így visszakaphatja gyári kinézetét. Nem a hathenger miatt kerestem BMW-t, az E36 az egyik legszebb kupé, még ma is igazi autó, pedig élete nagy részén már túl van%KA%

Nem hülyegyerek BMW, szerencsére semmi komoly nem történt vele, így visszakaphatja gyári kinézetét. Nem a hathenger miatt kerestem BMW-t, az E36 az egyik legszebb kupé, még ma is igazi autó, pedig élete nagy részén már túl van

Méretek

Hosszúság: 4433 mm
Szélesség: 1710 mm
Magasság: 1366 mm
Saját tömeg: 1240 kg
Össztömeg: 1700 kg
Tengelytáv: 2700 mm
Karosszéria-kivitel: coupe
Csomagtér: 405 liter

Motor és váltó

Motor: Benzin
Hengerűrtartalom: 1796 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték: 175 Nm 4500 1/min-nél
Teljesítmény: 103 kW (140 LE) 6000 1/min-nél

Menetteljesítmény

Végsebesség: 213 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 10,2 s
Gyári vegyes fogyasztás: 8,3 l/100km

Vissza a teszt szövegéhez

Ez is érdekes lehet:
 

Szlovénia csak 2030-ig engedélyezné a hagyományos meghajtású járművek eladását

A szlovén kormány elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030...

Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel...

Talán majd 5-6 év múlva elkezdődhet épülni a Balatont Kecskeméttel és Szegeddel összekötő M8

10 milliárd forint csupán az M8 autópálya építésének előkészítésére is rendelkezésre áll, maga...

Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk...

Citroën Xantia 1.6i, 1995 - használtteszt

Mennyire időtálló egy Citroën Xantia, alapmotorjával, hidropneumatikus futóművel és mindössze...

208 lóerős Ford Transit Custom az M-Sporttól

Mindig is pályázni akartál egy haszonjárművel? Az M-Sport új Ford Transit Custom csapatszállítója...

Skoda Octavia Style 1.0 TSI teszt

Túltolták a downsizingot, de ne legyünk előítéletesek. Az ezres Octaviát vezetni jó, a fogyasztása...

Renault Captur 1.2 TCe 118 EDC Intens teszt

Éllovasként frissítették a Renault Capturt, ami dögösebb és karakteresebb, mint valaha. Turbós...

Volkswagen Caddy Life 1.9 PD TDI DSG, 2007 - használtteszt

DSG ebben? Sokan teszik fel a kérdést a DSG-váltós Volkswagen Caddy kapcsán, pedig készült ilyen...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Schibsted Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Schibsted Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (26 db)

octi írta: 4 hónapja
Racsni Pista írta: 4 hónapja

Sose legyen jobb kocsid! :)


Előzmények megtekintése

Mitől jobb?Ha megtudod indokolni, elfogadom!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Racsni Pista írta: 4 hónapja
octi írta: 4 hónapja

Már megint csak kötekedsz! :-)

A TSI, a legjobb motor :-)


Előzmények megtekintése

Sose legyen jobb kocsid! :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Racsni Pista írta: 4 hónapja
Macan írta: 4 hónapja

Megírtam hogy provokálásokra nem reagálok de egy kis számtanóra Milan-nak.

Ha például e kis autó 5-6 millió és egy ilyen BMW például 300 ezer akkor ??

Ami meg a téli-gumikat illeti nem mondtam hogy saját autóimról írok. A

környékemen lévő valóságot írom. Itt Ormánságban 90 % a munka azaz bevé-

tel nélküli ember, ezeket sajnálom mert sem vonat sem buszjárat így marad

a roncsderbi olyan gumikkal amilynekre tellik.

Tőmondatok? Értelmes ember kevés szóból is megérti aki meg nem....De ha Te

olyan jól tudnál az én anyanyelvemen, szlovénul netán angol vagy németül akkor?

Én amióta itt élek gyakorlom/tanulom a H nyelvet !


Előzmények megtekintése

Elég tudathasadásos lehetsz, ez a 300.000-res BMW azért messze van a szalon állapottól. Lehet tényleg németül kellene írnod, szerintem a tőmondatos részt sem érted, és tényleg sok hülyeség elhagyta a billentyűzeted, kár erőltetned itt a szereplést!

A válaszoláshoz belépés szükséges
octi írta: 4 hónapja
Macan írta: 4 hónapja

Megírtam hogy provokálásokra nem reagálok de egy kis számtanóra Milan-nak.

Ha például e kis autó 5-6 millió és egy ilyen BMW például 300 ezer akkor ??

Ami meg a téli-gumikat illeti nem mondtam hogy saját autóimról írok. A

környékemen lévő valóságot írom. Itt Ormánságban 90 % a munka azaz bevé-

tel nélküli ember, ezeket sajnálom mert sem vonat sem buszjárat így marad

a roncsderbi olyan gumikkal amilynekre tellik.

Tőmondatok? Értelmes ember kevés szóból is megérti aki meg nem....De ha Te

olyan jól tudnál az én anyanyelvemen, szlovénul netán angol vagy németül akkor?

Én amióta itt élek gyakorlom/tanulom a H nyelvet !


Előzmények megtekintése

Szlovénia szép hely, csipázom :-)

A válaszoláshoz belépés szükséges
Macan írta: 4 hónapja

Megírtam hogy provokálásokra nem reagálok de egy kis számtanóra Milan-nak.
Ha például e kis autó 5-6 millió és egy ilyen BMW például 300 ezer akkor ??
Ami meg a téli-gumikat illeti nem mondtam hogy saját autóimról írok. A
környékemen lévő valóságot írom. Itt Ormánságban 90 % a munka azaz bevé-
tel nélküli ember, ezeket sajnálom mert sem vonat sem buszjárat így marad
a roncsderbi olyan gumikkal amilynekre tellik.
Tőmondatok? Értelmes ember kevés szóból is megérti aki meg nem....De ha Te
olyan jól tudnál az én anyanyelvemen, szlovénul netán angol vagy németül akkor?
Én amióta itt élek gyakorlom/tanulom a H nyelvet !

A válaszoláshoz belépés szükséges
octi írta: 4 hónapja
Főispán írta: 4 hónapja

"Na megkezdődött a KÖTEKEDŐ fazon reklamálása"

Nem reklamáltam... csak elég ellentmondásos amit írsz, neked ugyan van újszerű használt autód pár darab de elmondásod szerint téli gumira viszont nem futja... bocsi, ha belegyalogoltam a lelki virágoskertedbe de te magad írtad le ezeket.



"Netán járt volna iskolába akkor tudna számolni és azt is hogy egy új

amorf alakú autó árán lehet min. 10-20 használt de jó autót vásárolni !"


Egy amorf alakú autó árából nem veszel minimum 10 vagy 20 patika állapotú használt autót. Neked kellene esti iskolába járnod, hogy legalább írni megtanulj, mert ha nem tőmondatokat írsz, alig lehet kihámozni mit akarsz.


Előzmények megtekintése

Már megint csak kötekedsz! :-)
A TSI, a legjobb motor :-)

A válaszoláshoz belépés szükséges
octi írta: 4 hónapja

Hát nekem nagyon bele kellene buzulnom egy autóba, hogy ilyen öregen is meg merjem venni. Főleg, ha egy BMW-ről van szó, amit azért szeretnek hajtani a suttyók, még nyugaton is. Kicsit túl sok az ezt is meg kell oldani rajta, meg az azt is javítani kellene dolog.De csak pozitívan :-)...minden esetre, kellő elhivatottsággal,idővel és pénzel, nagyon szép autót lehet varázsolni belőle, az biztos.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Jankovics írta: 4 hónapja

10,2 0-100,hát az nem kevés.De sok.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Főispán írta: 4 hónapja
Macan írta: 4 hónapja

Na megkezdődött a KÖTEKEDŐ fazon reklamálása így befejezem.

de azért megírom még...

Netán járt volna iskolába akkor tudna számolni és azt is hogy egy új

amorf alakú autó árán lehet min. 10-20 használt de jó autót vásárolni !


Előzmények megtekintése

"Na megkezdődött a KÖTEKEDŐ fazon reklamálása"
Nem reklamáltam... csak elég ellentmondásos amit írsz, neked ugyan van újszerű használt autód pár darab de elmondásod szerint téli gumira viszont nem futja... bocsi, ha belegyalogoltam a lelki virágoskertedbe de te magad írtad le ezeket.

"Netán járt volna iskolába akkor tudna számolni és azt is hogy egy új
amorf alakú autó árán lehet min. 10-20 használt de jó autót vásárolni !"

Egy amorf alakú autó árából nem veszel minimum 10 vagy 20 patika állapotú használt autót. Neked kellene esti iskolába járnod, hogy legalább írni megtanulj, mert ha nem tőmondatokat írsz, alig lehet kihámozni mit akarsz.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Bezzenev írta: 4 hónapja
Forticors írta: 4 hónapja

Cw értéke 0.3, ez akkor nem volt rossz (pl a McLaren F1-nek is kb. ennyi volt, illetve most a J Astrának vagy a Focusnak)


Előzmények megtekintése

itt arra is utaltam, hogy rendben, h szubjektíve köpködjük a külsőt az új gépeknél (a hasonlattal próbáltam utalni rá, h semmi értelme), de soknál komoly előnyökkel járnak. nem szórakozásból olyanok, amilyenek.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=

Friss tesztek

Opel Insignia Sports Tourer Dynamic 2.0 CDTI AWD teszt

Az utolsó igazi Opel? Insignia Sports Tourer Videó

Kombiként kezdeti csúcsdízelével és összkerékhajtással is meggyőző volt az új Insignia, de eláruljuk, van ennél jobb konfiguráció.


Mercedes-Benz GLA 220 d 4Matic 7G-DCT teszt

Feszült pillanatok - Mercedes-Benz GLA teszt

Elismerem, hogy jól néz ki, bár ehhez kell az új kanyon-bézs fényezés. Játszik a menetfény színeivel és a beltéri világítással, tökéletes a színház, aztán felhörren a Sprinter.


Mini Countryman John Cooper Works teszt

Hívj csak hot hatchnek! - Mini Countryman JCW teszt

Terepralis gyökerekkel a háta mögött nagyot domborít szegmensében a Countryman JCW, utóbbi betűtrió pedig garancia a valódi tudásra.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
Hirdetés

BMW tesztek

BMW 740e iPerformance teszt

Lehengerlő - BMW 740e

Varázsszőnyeg, igazi végtelen luxust kínáló, lágyan simogató, négyajtós kupékat verő formatervvel szolgáló guruló szanatórium. Négyhengeres motor? Minek több?


BMW i3 94 Ah teszt

A formabontó - BMW i3 94 Ah teszt

Már 94 Ah-s akkucsomaggal is kipróbáltuk, milyen a prémium villanyautózás. Az i3 praktikus, formabontó, és hatótávjával sem vérzik el.


BMW 730d xDrive teszt

Csak könnyedén! BMW 730d teszt Videó

Veszített súlyából a BMW 7-es sorozata a tavaly megjelent hatodik generációval. Már alapdízelével is kellően potens.


BMW X1 18d sDrive teszt

Előadóművész! BMW X1 teszt

Tavaly második generációjába lépett, új autó lett a BMW X1. Alapból már fronthajtású. Vajon milyen egy elöl hajtó BMW szabadidő-autó?


BMW M4 Coupé DKG, 2014 - használtteszt

Másfél éves sárga szörny - BMW M4 használtteszt

Nincs hiány M-es BMW tesztautóból mostanában a szerkesztőségben, közel minden hónapra jut egy. Most viszont nem újat, hanem egy használtat sikerült elcsípnünk.


Még több BMW teszt

Címlapon


Friss cikkek

Alig futott, ultraritka Alpina B7S Turbo Coupé eladó

Mindössze 30 darab készült ebből az Alpinából, most egy eladó

2 napja – Sztori

326 lóerőt tudott 1982-ben és mindössze 30 darabos széria volt ez az Alpina B7S Turbo. Most egy olyan eladó, amiből csak kettő készült.


Grafikákon a puritán, a háromajtós, a GT és a pickup Duster

Így nézne ki egy Dacia Duster pickup, de a GT is bejövős

3 napja – Sztori

X-Tomi mindig megcsinálja azokat a modelleket, amiknek mindenki örülne, de még nincsenek piacon. Így jött létre a hot hatch Duster.


DTM esküvő Maro Engelékénél. Éljen az ifjú pár!

Nincs menőbb esküvői autó egy DTM Mercinél Videó

4 napja – Sztori

Sokszor láttunk már autós esküvőket, most viszont Maro Engel és a Mercedes-AMG DTM csapat valami teljesen új dimenziót mutatott be.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

BMW 3-AS SOROZAT 318ti Compact

BMW 3-AS SOROZAT 318ti...

Ár: 750.000 Ft

Évjárat: 2002 / 2

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

BMW 3-AS SOROZAT 330D M invidual

BMW 3-AS SOROZAT 330D...

Ár: 4.199.000 Ft

Évjárat: 2007 / 8

Kivitel: Cabrio

Üzemanyag: Dízel

BMW 3-AS SOROZAT 320i Touring / Navigáció / bőr

BMW 3-AS SOROZAT 320i...

Ár: 2.650.000 Ft

Évjárat: 2007 / 3

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!