Akarod tudni, mennyit futott? Mercedes C 350 – használtteszt

Mercedes-Benz C 350 Avantgarde BlueEfficiency 4Matic, 2012 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon mennyit futott egy tényleg szép állapotban lévő W 204-es három és fél év alatt? Pont 204 ezer kilométert, úgyhogy meg kellett nézni!


Nem mondom, hogy elsőre az év érdekességének tűnt a W 204-es, azaz előző generációs C 350 4 Matic, persze csak azért, mert szeptemberben már használtteszteltünk egy pont ilyen, csak 2011-es példányt. Az is hazai volt, miként ez is, viszont már második gazdájánál. Papíron egyébként ez is, mert az a nem kevéssé szerencsés ember vehette meg, aki cégautóként konfigurálta és használta. Aztán rájött, hiába imádja, nincs értelme fenntartania, hiszen dízel céges autót hajt - amiért egyébként messze nem rajong ennyire, mint ezért, de az üzemanyagkártya bizony ahhoz szól csak.
Miért lehetett mégis érdekes nekünk ez az autó? Mert 204 ezer kilométer van a W 204-esben. Gazdája ugyanis egy áruházlánc régióigazgatója, naponta több száz, havi szinten 5-7, évente 60-70 ezer kilométert megy, így került 3,5 év alatt 204 ezer kilométer az autójába. Illetve pontosítok: 3 év alatt került bele 202 ezer, majd miután megvette, fél év alatt 2 ezer kilométert tett bele ő maga és felesége. Így született a döntés: ehhez azért luxus fenntartani egy ilyen drága autót.
Szerelemautó ez egyértelműen - bővebb típustörténet és persze nem szerény ömlengés korábbi cikkünkben is olvasható a modellről, nem alaptalanul. Csak épp a vevők nemigen szeretnek bele ebbe a példányba, hiszen a hazai vásárlóközönség erősen kilométer-orientált. Ám lenne egy tippem számukra! Tessék ellapozni a központi kijelzőt az óraállásról! A kutya - az biztosan nem, de még a legjobb használtautó-szakértő - sem fogja megmondani, hogy ebben már a fájdalomküszöbnek számító 200 ezres értéken túl van a számláló. De miért is fáj ez sokaknak? Pláne egy ilyen autónál, ami láncos és szívómotoros, amúgy közvetlen befecskendezésű is, de tényleg nem jellemző, hogy meghibásodna. A 7G-Tronic automata is igen tartós, de itt annyi dolga sem volt, mint egy fele ennyit, zömében városban használtnál. Ez az autó ugyanis leginkább országúton és autópályán futott. Oké, ott nem keveset. Viszont zömében csak egyetlen személlyel, a sofőrrel. Hiába igazi élményautó a C 350, nehéz igazán kihasználni a teljesítményét, 306 lóerejét 6000 1/percnél adja le, de addig nemigen lehet elforgatni. A motor szívesen pörög felfelé, csak közben a sebességmérő is vehemensen emelkedik. El kell venni a gázt, ha van bennünk egy csöppnyi józanság. A százas sprint 6 másodperc, a 370 Nm nyomaték pedig 3500-5250 1/perc között megvan. A valóságban ez azt jelenti, hogy már alapjárat közeléből vehemens a gyorsítás, a 4Matic rendszer miatt tapadási gondok nincsenek. Se gyorsításkor, se kanyarban. Sínautóként megy a C, és ehhez bizony nagyon passzol, hogy ebbe a tényleg "fullfull" példányba a multikontúr ülések is belekerültek. Az alapok se rosszak, de ezek fenomenálisak. Ami pedig a minőséget illeti: még a sofőrülésen sem töredezett vagy kopott a bőr, még a kormányon is olyan állapotú a bőrhuzat, mint egy átlagautóban 100 ezer kilométer után.
Hirdetés

Azért szögezzük le gyorsan, nem az a legnagyobb erény, hogy kopásmentes, csak egy kicsit fényesedett a kormánykerék bőrhuzata, hanem az, hogy precíz, közvetlen rendszert irányítunk vele, és mercedesesen kicsi a fordulókör. A rugózás a stabil futáshoz mérten nagyon korrekt, kényelmes, ahogyan az autó is. Legalábbis átlagtermettel, az annál nagyobbaknak szűkös lehet a C, főként hátul. Ez bizony egy rétegautó: annak való, aki klasszikus vezetési élményre, vérpezsdítő motorhangra és menetdinamikára vágyik, ugyanakkor elég neki egy szedán higgadt megjelenése. Azt ugyanis bőven megkapja az előző C-től, mást nem. Utódja mellett már kifejezetten korosnak tűnik, pedig ez a - szándékosan típusmegjelölés nélküli, de azért árulkodóan kétkipufogós példány - is csupán 3,5 éves, ebben is minden megvan minden fontos sofőrsegéd - távolságtartós, állóra fékező tempomat, ráfutásvédelem, holttérszenzor. Az állapota pedig bizony intő jel: a W 204-es nagyon jó alap az óratekerésre. Ebben is simán visszapattinthatnák a valós állás felére a kijelző értékét, nehéz lenne felismerni a csalást. Így aztán marad az örök tanács: csak lekérdezhető, követhető előéletű autót érdemes venni. Ez például ilyen, 25 ezrenként megkapta a kötelezőket márkaszervizben, a legutolsó karbantartás óta néhány ezer kilométer és nem egész fél év múlt el.
Nem mondom, hogy nekem kéne, mert nekem a csomagtartója szűk, ahogyan a hátsó tere is, meg persze negyed ennyiért szeretek autót venni, de azt azért el kell ismerjem, hogy vezetni piszok jó, s az újkorában 18,6 milliós autó mostani 5,5 milliós ára bizony hívogató. Előélete tiszta, mint mosás után a fehér autó, s a 306 lóerős, 3,5 literes motor (az ősszel tesztelt példány értékére kontrázva, két teljesen független, több ezer kilométeres átlag szerinti) 9,6 literes valós fogyasztása is kedvező. Főként annak tudatában, hogy országúton azért a gyári 7,6-os vegyes értéket is simán el lehet érni. Vagy tetszés szerint lehet 6 másodperceseket gyorsulgatni. Utóbbi nyilván nem cél, de azért a nyomatékrugalmasság és mellette az alapjáraton néma (de még ráadásul stop-startot is adó), fordulaton mesésen szóló motor tényleg vonzóvá teszi a csomagot.
Érdekes lett volna a C mellé rakni a másfél hónapja próbált, újabb szériás, de alapmotoros, messze nem így menő, csupán hátul hajtó, de persze kevesebbet futott BMW 316i-t, amit kereken 1 millióval drágábban kelletnek (már, mivel engedtek az eredetileg elképzelt árából). A frissebb BMW mutatósabb, de a 204-es Merci bizony sokkal autóbb, élményautóbb. Az árát egyébként ennek is mostanában (a teszt közben beszélgetve) engedte le a gazdája. Meggyőztem, hogy kénytelen lesz némi bukót bevállalni. Magyarán már alkudtam a vevőknek egy kicsit, aki élne a lehetőséggel, megtalálja a hazai autópiac legfőbb színterén, igen, a Használtautón.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Jó kis kultsorozattá érett az évtizedek alatt. Még mostanában is adják. Amúgy nemcsak David (Hassel)Hoffnak kell visszatérnie, ha elkészül a mozifilm, hanem kelleni fog az a régi, fekete csőrös kamion is, aminek a pótkocsijában volt a “parancsnoki központ” – biztos emlékszel. KITT mindig oda parkolt be, ha Michael-éknek szükségük volt Devon és Bonnie segítségére – őket is el kell majd játszania valakiknek, ha igent mondanak az új Knight Rider mozifilmre.

    Emlékszel még az öreg Devonra?

    [url]https://www.google.hu/search?q=edward+mulhare&client=opera&hs=jqh&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi-qfaHre_JAhVG2CwKHQxeD94Q_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    Ő pedig Bonnie, a számítógépes agytröszt:

    [url]https://www.google.hu/search?q=patricia+mcpherson&client=opera&hs=rth&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjq2t3kre_JAhWHhywKHUbnD9IQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    “Hogy ezt felvett szerepnek erzed, azzal most nem tudok mit kezdeni, es nem is akarok itt most “lelkizni”.”

    A “békehozó-szerepet” annak érzem. Nézd, szerintem nincs erre szükségünk – felnőtt emberek vagyunk, itt mindenki tudja, mit miért csinál. Rád viszont szükség van, mert jó meglátásaid vannak, egy értékes ember lehetsz – de próbáld hanyagolni a békító show-t. Az nem kell, téged is hiteltelenné tesz – a hidegvérét mindig, minden körülmények között megőrizni képes ember szerintem csak egy mítosz. Csak a megfelelő szituációnak kell elérkeznie ahhoz, hogy boruljon minden.:)
    Ne foglalkozz a személyeskedő kommentekkel – nyugodtan írd le, amit gondolsz a cikkről/autóról – lehet, hogy véget vetsz egy éppen régóta húzódó vitának és elindítasz a hozzászólásoddal egy lavinát, ami ténylegesen az adott témához kapcsolódik. Mindenki kényelmesebben érzi magát egy ilyesféle lavinában – ez jó kis képzavar volt:)
    Most volt a KITT-es cikknél egy tök jó kis eszmecsere encore kollégával – az ilyeneket szeretem a legjobban.
    Az amerikai kocsiknak óriási rajongója vagyok – mivel Európába csak egy nagyon kis szeletük jut el(sajnos), ezért gyakran angol nyelvű oldalakat kell, hogy lefordítsak azért, hogy többet tudjak róluk. Ha valami érdekli az embert, akkor utánajár, búvárkodik, művelődik, hogy bővüljenek a témában az ismeretei. Örülök, hogy számodra is esetleg tudok újdonságokkal szolgálni e téren – hátha majd téged is megfertőz az amerikai kocsimánia:) Ne is próbálj ellenállni, mert ez egy olyan szenvedély, ami elkap és bekebelez:)
    Igen, “zsigeri utálat” – pár jól sikerült modelltől eltekintve. De itt sokan nem tudják elfogadni, hogy német autóról igenis lehet rosszat mondani. Ezért esnek nekem a többnyire szögegyszerűséggel bíró egyedek:)

    “Na aztan hajra, kapjunk valami jo cikket, ahol folytatjuk… :-)”

    Így van – lehet, hogy te is “felemeled majd néha a hangod”. Attól még nem leszel rossz ember, csak sokkal hitelesebb. A vita az élet része a mindennapokban is – bár sokszor szeretnénk elkerülni, de mégis muszáj belemenni olykor-olykor.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Mivel meg nem is talalkoztunk, nem kell magad feszelyezve erezned a tarsasagomban, szerencsere 🙂
    Hogy ezt felvett szerepnek erzed, azzal most nem tudok mit kezdeni, es nem is akarok itt most “lelkizni”.
    Nincs rajtam alarc, ezt most elhiszed vagy sem. Csak pusztan nem ertem, hogy minek van szükseg egymas szidalmazasara, sokszor ok nelkül, sokszor okkal-ez is igaz, ha olyan egy-egy reakcio valaki reszeröl. De, amilyen az “adjon Isten”, olyan a fogadj “Isten”, ezt Kopasszal mindketten jol megfogalmaztatok:-). Nem akarok en bekehozo lenni, eszemben sincs, de teny, hogy sokkal szivesebben olvasok töletek olyan gondolatokat, es szerintem masok is, amik hasznosak, informativak, ezert probaltam neha csillapitaeni a kedelyeket.
    Neha, amikor szerettem volna hozzaszolni egy-egy temahoz, nem tettem, mert mar 30-40 komment nem a cikkröl szolt, hanem rolatok….elment a kedvem töle.
    De meglepöen jol diskuraltatok itt Kopasszal, megy ez, megha eppen arrol is, hogy miert oltjatok egymast rendszeresen.
    A dizellel kapcsolatban mar reagaltam, ott ismered a velemyenemet, ha nem is teljes kepet alothatsz rola. Azt is leirtam mar, hogy kedvelem a nemet autokat, de messze nem tartom olyan jonak öket, mint amilyen a hirük. Ugyanakkor nagyon kedvelem a japan es koreai markakat is, a kettö ugye nem zarja ki egymast? Az amerikai modelleket, gyartokat annyira nem ismerem, itt mindig örömmel olvasom a hozzaszolasaidat. A nemetekkel kapcsolatban nem mindig ertek egyet veled, de ezt mar leirtad, “zsigeri utalat”. Te igy latod. Mas meg nem.
    Na aztan hajra, kapjunk valami jo cikket, ahol folytatjuk… 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    “Csodálkozol, hogy felháborít a primitív előembereket idéző viselkedés!? ” ezt kapom tőled, s ezt is tükrözöm vissza! Ilyen egyszerű az egész, ez az ok-okozati összefüggés. Engem is marhára za var a szarfranciázás, és szarturbózás, úgy nulla felhasználói tapasztalat mellett kapom a pofámba nap mint nap. S igen, én sem tűröm csendben, hanem az intenzitás mértékének függvényében vissza is adom azonnal. S sajnálatodra általában ösztönösen rögtön olyan pontra mérem a csapást, ahol az a legfájdalmasabb. 🙁 “Egy botrány, amit csinálsz. Ha leszoknál róla, lehetnél jó arc is” tökéletesen egyet értek vele, illik rád! Félre értés ne essen, én sem vagyok szent, én vagyok az érem másik oldala. Igen itt élek s látom amiről beszélsz, de mint mondtam oda ütök ahová kell, ezért a szemellenző. 🙁 S igen a “kihordási idő” is egy kommunikációs eszköz ebben a kis adok kapok-ban, akárcsak a jelzők ragasztása. Az utolsó mondat rád is illik, vedd már le végre a szemellenződet, s ne fikázz mindent zsigerből ami nem szimpi! 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Én az életben is feszélyezve érzem mindig magam az ilyen mindig mosolygó, nevető, túlontúl kedves emberek társaságában, mert folyton azt érzem, hogy rejteget előlem vagy palástolni próbál valamit. Sajnálom, az ilyet egy felvett szerepnek érzem – ettől függetlenül nyilván egy ember legyen “jó”, de azt is érezzem rajta, hogy önmagát adja. Persze lehet, hogy meleagrisnál ez így van – de lehet, hogy nem. Én csalódtam már többször ilyen emberekben, nem hiszek már a mindent túlszárnyaló jóságban.
    Csodálkozol, hogy felháborít a primitív előembereket idéző viselkedés!? A “majd csak akkor veszlek emberszámba, ha legalább 3 kocsid van” meg a “kihordási idő Magyaroszágon” és társai – most erre mit lehet mondani? Csendben tűrni? Elmenni mellette szó nélkül? Ne már…és ez nem ok-okozati dolog, hanem te reagálsz ilyen magas lóról az én irányomba. Egy botrány, amit csinálsz. Ha leszoknál róla, lehetnél jó arc is. Sokszor az az érzésem, nem ugyanabban az országban élünk – te is itt élsz, nem? Ne mondd már, hogy nem látod a rengeteg 20-onéves kocsit az utakon, amivel dolgozni járnak – a “kihordási idő” (LOL) a fejlett világban lehet mérvadó, de nem itt. A te fejedre is szemellenzőt ragasztottak. Rá is gyógyult rendesen:)

    “S hogy az autóról is mondja valamit, nem tetszik színe, de másba nem igazán tudnék belekötni, ez egy igazi álomverda ami szinte tökéletes!”

    Ugyanaz a semmitérő bla-bla, amit minden német kocsi alá oda kell copy-paste-elned. Feltehetnél már egy új lemezt végre:)

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Amin viszont csodálkozom, hogy aki ennyit megy az miért nem vesz dízelt. Elvégre ez már az a futásteljesítmény ami már tényleg a dízelek felségterülete. Persze nyilván ha a nem számít a pénz, akkor megértem. 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nem kötekedni akarok veled csalfa, de ha már így írtál, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ő tényleg a béke hozó ebben egyetértünk. Te viszont néha nézhetnél a tükörbe is. A stílusod és a megnyilvánulásaid pl: számomra legalább annyira vérlázítóak, mint számodra az enyémek. Mint már korábban utaltam rá neked, amilyen a mosdó olyan a törülköző elv szerint cselekszem én is veled. “Engem ez a szándék vezérel, ha ilyet teszek itt – próbálom felnyitni a másik fél szemét, hogy rosszul tud valamit, ha kell, személyeskedve, ha kell, akkor ezt mellőzve.” na látod ezzel is maximálisan egyetértek, én is ilyen vagyok! 🙂 “A kommentekből pedig szegről-végről lehet következtetni arra is, milyen ember írta – felháborító, amikor…” [u]na látod itt jön be az ok-okozat összefüggése.[/u] Az nem háborít fel amikor személyeskedve közhelyesen megfogalmazol valamit, s azt totum factum véleményként megkérdőjelezhetetlenként állítod be. Az viszont felháborít és fáj amikor erre hasonló alpári stílusú személyeskedés formájában kapsz választ. Mert hogy én is olyan ember vagyok kedves csalfa, aki zsigerből visszaüt. 🙁
    “Sok esélyt nem adok neki – én is úgy indultam neki anno, hogy majd dumálgatunk meg minden – és kiderült, hogy ezt a “játszóteret” már páran kisajátították maguknak. Ezt persze én nem tűrhettem – de ezt már ismered:)” na látod ezen kijelentésed is igaz rám. 🙂

    S hogy az autóról is mondja valamit, nem tetszik színe, de másba nem igazán tudnék belekötni, ez egy igazi álomverda ami szinte tökéletes!

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nálunk mindig “verekedés” van az autókért. A használóknak pedig elővásárlási joga. Amely kocsikra vigyáztak, azok gyakorlatilag szó nélkül hazakerülnek sokszor a családba. Akár egy háztartáson belülre is. Ez pl. a tartós bérlet egyik hátulütője a felhasználók felé, hogy a cég, aki bérelte az autót pl. flottakezelőtől, az nem veheti meg. Licitálnak rá kereskedők és árréssel vehető csak meg az adott kocsi, ha egyáltalán kiderül, hogy hova került. A legjobb ajánlat a saját cégautó. Annál jobb nincs, minden percét ismered.

    A fedősztori lehet amúgy az is, amit a szerző ír, bár, ha az autó bekerül a cég könyveibe, akkor azért onnan nem olyan könnyű költség nélkül kiírni azt. 😀 Viszont ha csak bérelte addig és a szerződése lehetővé teszi, simán kiszállhat belőle.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Szép autó, szép állapotban, jó motorral és szerintem reális áron. A bevezető szöveget egy kicsit mesének tartom. Akinek céges kocsija van, az nyilván nem veszi meg magának saját használatra, hiszen egyből megkapja a következő céges autót, amihez jár a tankoló kártya, nincs szervízköltség, adó, autópálya matrica, stb. Ha mégis megveszi valaki annak két oka lehet. Az első a ritkább, az, hogy családtagnak, jó ismerősnek veszi. A másik a gyakoribb, hogy “jóárasítva” megveszi, aztán a használtpiacon eladja. Ez a cégnek is jó, mert kevesebb a bevétele, és a dolgozónak így tud adni egy kis pluszt (ami adó és TB mentes), a dolgozó meg – jó esetben – nyereséggel továbbadja. Amúgy nincs ezzel gond, de jót mosolyogtam a mesén (egy felsővezető pár hónap után rájön, hogy drága lesz a fenntartás 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    “Különcnek azert nem neveznelek… 🙂 max. egy kicsit, mikor elgurul a gyogyszered! :-)”

    Majd nézd meg/nézd vissza, ki az a néhány fő, akik miatt ez rendszeresen megtörténik:)

    Nézd, megfigyeltem már, hogy te az ügyeletes békehozó szerepében szoktál tündökölni szinte mindig. Ez szép és jó, de nincs olyan ember, akit ne lehetne egyáltalán kihozni a béketúréséből. Így akár azt is mondhatnám, hogy ez – ne vedd sértésnek – álszent dolog. Ha valaki nagy mellénnyel azt harsogja, hogy Olaszország fővárosa Párizs, és punktum, akkor te sem fogod szó nélkül hagyni ezt az ostobaságot, és ha kell, odapirítasz neki egy kicsit azért, mert műveletlen és ez ciki. Engem ez a szándék vezérel, ha ilyet teszek itt – próbálom felnyitni a másik fél szemét, hogy rosszul tud valamit, ha kell, személyeskedve, ha kell, akkor ezt mellőzve. A kommentekből pedig szegről-végről lehet következtetni arra is, milyen ember írta – felháborító, amikor a pénzes beolvas a rosszabb anyagi helyzetben élőnek, hogy “Figyu! Vegyél autókat, aztán majd beszélünk” meg a “Csóró proli gyereknek már megint gondja van.” A hímsovinizmusról meg nem is beszélve. Ezek alapvető emberi hiányosságok – te sem tudnád megőrizni a hidegvéredet ilyen kijelentések után. Az a szerencséd, hogy téged ezekkel nem találnak meg – engem rendszeresen. Fel is emelem a hangom ilyenkor – már amennyire ezt a virtuális közeg engedi.

    Az az esküvős BMW amúgy sötétkék volt – de nekem is ez jutott eszembe akkor, hogy miért nem valami egyedibb? Ha pl. egy Jaguarban vagy valami amcsiban ültek volna a tesómék, különlegesebbnek érezték volna magukat. De most mit lehet tenni, ha “ez volt kéznél”. Én kikértem volna hasonló szituban magamnak, az biztos:)

    Szóval lényeg a lényeg, látom, hogy jó szándék vezérel(amúgy s3000-et is, mert környezetvédő, csak sokszor nagyon nyers a stílusa – én már dumáltam vele, szerintem kedves pofa:), de azt érzem, hogy ez nálad csak egy szerep. Nem derül ki belőle, hogy ki vagy valójában. Lehet, hogy egy vitában tudnál kiteljesedni. Ha esetleg majd sor kerülne erre(nem biztos, hogy velem, de ez nem is számít), akkor majd megnézlek alaposabban, mert az érveid sokat elárulnak majd rólad – és persze kíváncsi leszek, hogy miként őrzöd meg a hidegvéredet egy neked címzett arrogánsabb komment után. Sok esélyt nem adok neki – én is úgy indultam neki anno, hogy majd dumálgatunk meg minden – és kiderült, hogy ezt a “játszóteret” már páran kisajátították maguknak. Ezt persze én nem tűrhettem – de ezt már ismered:)

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nem az elmeallapotodat kerdöjeleztem meg, hanem megkerdeztem, hogy mi a problemad velük! Lehet nem olvastam el eddig minden kommentedet, vagy csak elfelejtettem, es lehet, hogy mar kifejtetted korabban a velemenyedet ezzel kapcsolatban. Most mar ertem. Ez a te velemenyed, el van fogadva. ha különbözöek vagyunk, az nem is baj, igy erdekesebb a dolog.
    Abban van valami, amit mondasz, akikben be van “rögzülve” az, hogy a legjobb csak a Mercedes, BMW, VW, Audi, nyilvan olyat fog venni, anelkül, hogy esetleg tenylegesen összevetne a valasztottja tudasat mas markak modelljeivel.
    Valoban van bennük “sterilitas”, ridegseg, de nekem pl. pont emiatt tetszik jo nehany modell a nemetek palettajarol.
    Ugyanakkor pl. az uj Kia Ceed is baromira jol nez ki, a Mazda 3-6-rol meg ne is beszeljünk. Pl- az uj Passat designja nem nyügözött le. Engem. Lehet, hogy mast igen.
    Nyilvan hihetetlenül pontos, mindenre kiterjedö statisztikak nem allnak rendelkezesemre, de talan en is azt mondanam, hogy 10-20 eve megbizhatobbak voltak a nemet gyartok modelljei, igaz nem is hasznaltak ennyi elektronikat a gepkocsikban, mint manapsag.
    Nem rossz egy hofeher 5er BMW, de esküvöre biztos nem azt berelnek, attol van stilusosabb valasztas.
    Különcnek azert nem neveznelek… 🙂 max. egy kicsit, mikor elgurul a gyogyszered! 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nézd, a kommenteden érződik a tipikus magyar mentalitás: a német kocsikat nem szerető embereknek szinte már meg kell kérdőjelezni az elmeállapotát. Lehet, hogy ez a ’80-as években igaz volt, de azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán.
    Te egy nagyon értelmesnek tűnő úriember vagy a kommentjeid alapján – ezt a szájbarágós stílust Kempelennél mag Kopasznál kell alkalmazni, sajnálom, hogy most nálad is be kell vetnem: ha téged k*rvára hidegen hagy egy autó design-ja, megjelenése, formanyelve, akkor téged még mindig rá lehet arra beszélni, hogy azt a kocsit megvásárold? Tehát pl. milliókat adj érte? Mert ha igen, alapjaiban vagyunk különböző emberek…:)
    Én azt mondom, “kisugárzása” egy autónak is van – és én csak azt vagyok hajlandó kipróbálni, vezetni, beleülni, stb., ami ezzel engem megfog. És ez a németeknél nekem abszolút nem teljesül(a Merci a kivétel). Nulla kisugárzás, rideg, steril…a hírük pedig messze nem olyan jó, mint amekkora mítoszuk van. Nincs meg bennük a “Csalfa-mágnes”:)
    Tavaly nyáron voltam a húgom esküvőjén, ahol egy jelenlegi 5-ös BMW vitte őket – mindenki odasereglett, mikor megjött a kocsi, ámultak-bámultak, hogy “fúúú, azta”, aztán odamentem én is, és beszóltam egy ilyet:”Most komolyan…egy 5-ös BMW? Ezzel bármelyik vendég is jöhetett volna…nem lehetett volna valami egyedibbet intézni!? De jól van, ti tudjátok…” Meg is öltem a bulit ott rögtön. Mindenki nézett rám tágra nyílt szemekkel…A tesóm utána mondta, hogy tényleg jobb lett volna valami kevésbé “tucat”, de csak ilyet sikerült leszervezni – az esküvői kocsi amúgy sem lényeges, csak az számít, hogy “pompázzon”. Amíg a többiek bömbiztek, addig én meg mentem nézegetni a jó kis Ladákat, Toyotákat, Hondákat, stb. Nekem azok voltak a “fúúú, azta” kategória. Ez az egész tényleg így történt. Csináltam egy kis “botrányt”, pedig nem állt szándékomban.
    Én amúgy az egzotikumokra vagyok beindulva legjobban – a Ssangyong Rodius is nagyon tetszik, mert kilóg a sorból. És neked is írtam már, hogy jobb lenne, ha sokszínűbb lenne a paletta: Lincoln, Cadillac, Acura, Daihatsu, indiai, kínai kocsik, a Lada visszatérése, stb. Elegem van abból, hogy ha akarjuk, ha nem, az arcunkba tolják a germán autóipar “gyöngyszemeit”. Nem vagyok rájuk kíváncsi egy kicsit sem. Zsigeri szintű utálatot érzek irántuk, kivéve talán a Mercit. Hála Istennek, a magamfajtáknak itt van a Lexus, a Jag, a Volvo, az Infiniti…szóval vannak opciók. Szívből örülök ennek. Ezek ugyanis vágyat ébresztenek bennem, felkavarnak, beindítják az “instant get” érzést. Minden ember más – én ilyen vagyok. Ha úgy tetszik, egy különc alak. De ez vagyok én.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Egy velemeny a sok közül, ez igaz. Elhiszem, hogy igy gondolod, csak azt nem ertem, hogy miert? Tenyleg ilyen sok rossz tapasztalatod van a nemet autokkal? Mar porul jartal ugy, hogy vettel nemet autot, es sok gondod volt vele?
    Vagy ismerösöknek, rokonsagban volt/van rossz tapasztalata? Ezt ne kötekedesnek vedd, hanem tenyleg kivancsi vagyok ra, hogy miert gondolod igy?
    Ömlengeni nem is kell, ez teny, plane nem kell egy autos honlapnak elfogultnak lennie, ha az!
    Engedj meg egy peldat: aposom egy olyan cegnel dolgozott, ahol a cegvezetö egy 2001-2002 körüli 528i BMW-vel jarkalt, es sokszor aposom szervizeltette. Gyönyörü auto volt, sötetzöld metal, beige bör belsövel, nagyon megkimelten, kulturalt fogyasztassal (tenyleg!) stb. Hanyadek volt? Azert mert nemet? Nem. 5 evesen adta el, 4 500 000 körül a cegvezetö, ha jol emlekszem, miközben böven 10 millio fölött volt az ara. Nagyon jol jart vele az uj tulaj, a cegvezetö meg bukott rajta egy csomot. Ettöl meg az uto nagyon jo volt. ha tularazott egy nemet auto, az azert van mert vannak olyanok akik igy is megveszik, ezt te is tudod. Ez nem az auto vagy a marka hibaja, hanem a vasarloi retege. Ha megveszik ugy is, megteheti az adott marka, hogy tularazza.
    Persze mondhatnek meg nehanyat a sajat vagy ismeröseim tapasztalataibol is. Jot is, rosszat is.
    Mondom ezt ugy, hogy en is nagyon kedvelem a japan es a koreai autokat. nekem is elöbbiek vannak.
    A hasznaltteszttel kapcsolatban ugy ertettem, hogy mivel nagyon szük a vasarloretege ennek a C Mercinek a motorizaltsaga miatt, nincs igazabol valodi erteke ennek a cikknek, mint hasznaltauto tipp, de erdekes, el is olvastam! 🙂

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    “Nagyon sok hozzaszolasodat birom Csalfa, de ez a “hanyadek BMW meg Audi” most teljesen felesleges volt….”

    Kösz szépen. Amúgy miért volt felesleges? Egy vélemény a sok közül. Más meg mást ír. Nem azért írom, hogy valaki(k)nél bevágódjak vele vagy sem, hanem mert így gondolom. Nehogy már mindig csupa ömlengés legyen a német autóipar “gyöngyszemei” alatt. Ha rajtam múlik, bizony nem is lesz soha:)

    “A cikk maximum erdekes lehet, mert nem gyakori ez az auto ezzel a motorral szerintem, de hogy tanacsokat adna hasznaltauto vasarloknak…., nem hiszem.”

    Én is ezt írtam. Pedig egy használttesztnek ez lenne a lényege. Sok véleményt kell elolvasni, és abból átlagot vonni – erre kiváló a népítélet vagy az itteni használói vélemények. Nyilván ez az embert kicsit össze is zavarja, de a megfelelő autó kiválasztását amúgy is mindig hosszú agyalás/mérlegelés előzi meg. Mert mindig dilemmát okoz, ha valamiért sok pénzt kell kiadni.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Az uj C osztaly belseje igenyesebb minden bizonnyal.
    Nagyon sok hozzaszolasodat birom Csalfa, de ez a “hanyadek BMW meg Audi” most teljesen felesleges volt….
    A cikk maximum erdekes lehet, mert nem gyakori ez az auto ezzel a motorral szerintem, de hogy tanacsokat adna hasznaltauto vasarloknak…., nem hiszem. El fog kelni, de nincs nagy vevököre, en azt gondolom. Vagy ki tudja??

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Ha gondot nem is jelent neki, latszani biztos latszik rajta. Nemreg kukkantottam meg egy 2009-es Mazda 6-ost, valami 60 000 km-rel, teljesen jo allapotban volt a börüles, de azert latszott rajta a hasznalat.
    Az biztos, hogy kell vele foglalkozni, apolni es sokaig jo allapotban megörizhetö.
    Jo ezzel a motorral szerintem is, kar, hogy elöbb utobb eltünik majd valoszinüleg.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nem én írtam Zöld, de sok helyen olvastam már. Nekem nincs semmi gondom a SAAB belterével, leszámítva a folyton lefittyenő egyik légbefúvót, de azt én b.tam el. Meg azért a kefírért is kár volt, ami nyáron felrobbant a csomagtartójában. A mai napig tolom a légfrissítőt a csomagtartóba. :-DDDD

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Pl az E90-es belseje “vedlik”. A műanyag anyagok festéke nem valami tartós. (2-4 éven belül jelentkezett sokaoknál). Érdemes a fórumokon utánaolvasni…

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Nekem 180e kmnél nem volt különösebb gondom a bőrrel. Sem 170nél a Dalateccel (de ahogy olvasom a fórumokon ez nem természetes, lehet a te eseted enyhén szólva sem egyedi). Előbbinél viszont gyorsan elkezdett “öregedni”, amit félévente ápolással megállítottunk, hogy érdemben nem öregedtek/koptak/repedeztek a további 4-5 évben. A bőrrel foglalkozni kell és rendben lesz. Anélkül viszont csúnyán öregszenek.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    [i]“Az hogy nem kopnak úgy szét a kezelőszervek mint a 2000-es évek BMW-éiben, azért nem jelentsen referenciát.” [/i]
    Mire gondolsz?

    Mondjuk a 70 ezernél kiszakadó Volvo ülésnél valóban nehéz lejjebb adni.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Ennyi km gondos ápolás mellett nem jelenthet gondot egy bőrülésnek. A sok km nem a bőrülés miatt lesz gond, hanem az a féltucat apróság miatt ami mostanra tényleg csere-éretté válik.

    Ami meg a prémiumságot illeti, én valahogy nem találtam rá a C klasse belsejében ( [url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/15/c180_coupe[/url] ). Az hogy nem kopnak úgy szét a kezelőszervek mint a 2000-es évek BMW-éiben, azért nem jelentsen referenciát. Nem mindenhol fordul elő ilyesmi…

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Ettől is prémium valami. Kíváncsi lennék, hogy a valós km. miatt mennyit fog dekkolni a placcon az autó? Fincsi ez a motor, kár, hogy egyre kevesebb ilyen lesz az elkövetkező években.

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    [i]“A cikket is végigolvastam(ez nagy dolog nálam, ha német márkákról van szó).”[/i]
    Véleménye persze olyankor is van, amikor azt sem tudja miről szól a cikk. :-DDDDDDDDD

    [i]“troll szleng szótár
    (főnév) Internetes fórumokon vagy egyéb kollektív eszmecseréken szándékosan zavart, széthúzást keltő személy, provokatőr.
    Általában gyűlölködő megjegyzésekkel, személyeskedéssel, vagy követhetetlen, illogikus, témától elrugaszkodott kommentárokkal próbál széthúzást, káoszt kelteni.
    A troll különbözik a flamer-től, mert nincs ideológiai háttere és megnyilvánulásaiban sem ontopic, mivel mindegy neki, hogy éppen milyen eszmecserét robbant szét.
    Személyeskedése sem igazi személyeskedés, mivel bárkibe beleköt a zavarkeltés érdekében.
    A troll gyakran több néven is jelen van ugyanazon a fórumon, hogy egy esetleges bannolás után tovább folytathassa, amit elkezdett.
    A troll interneten kívüli megfelelője kb. a gyökér, a gyökér kategórián belül is leginkább a faszparaszt.” [/i]

  • 2017.10.28. at 09:57
    Permalink

    Ejh, csak azt a belsőt tudnám feledni…Volt hová fejlődni innen, az tisztán látszik:)

    De legalább nem hányadék BMW meg Audi. Ez már nem az “érdektelen” kategória – egy körre elvinném, de pénzt ezért sem adnék. Azon a területen a Lexus, az Infiniti, a Volvo és a Jag osztoznak(meg persze itt lenne a Caddy, az Acura, a Lincoln és a Saab is).

    A cikket is végigolvastam(ez nagy dolog nálam, ha német márkákról van szó). Mert érdekelt. Nagyon felületes, rózsaszín tintával íródott munka(az AN használttesztjei en bloc botrányosak). El lehet olvasni, de a valódi küldetését – hogy segítsen a használtautó-vásárlás dilemmájában – nem tudja teljesíteni. Arra ott vannak más oldalak sokkal jobb cikkei.

Vélemény, hozzászólás?