Villanyautót 5 millió forintért? Egyre kevesebb a lehetőség!

Nehéz helyzetben van, aki a horror üzemanyagárak kivédésére villanyautóra váltana

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb ösztönző érkezett a cégautók elektromosra váltására, ugyanis már csak a privát autók tankolhatók hatósági áron. Mutatjuk, mi kapható ma a szinte átlagos 5 milliós árig.

Június elején tudtuk meg, hogy a cégautók adója (első körben csak az idei második félévre) jelentősen megemelkedik, gyakorlatilag a duplájára nő, ugyanakkor a "környezetkímélő" (elektromos és plug-in hybrid, azaz zöld rendszámos) cégautók még mindig egységes és 100%-os felmentést kapnak. Talán még fájóbb az az intézkedés a céges autót üzemeltetők és használók számára is, hogy múlt hét szombat déltől, nem egész 1 órával korábban bejelentett intézkedés alapján már nem tankolhatnak hatósági áron, ami mintegy harmadával növeli a futásköltségüket. Így aztán

mind több céges autó kapcsán merül fel a kérdés: milyen elektromos modellre lehetne lecserélni?


Hirdetés
Mivel a használt autók átlagára már az 5 millió forintot közelíti, épp ilyen összegért, a légkondicionáló és a magyar rendszám + az érvényes műszaki vizsga + a problémamentes(nek mondott) üzem megkövetelésével szűrtünk elektromos hajtású modellekre a Használtautó.hu felületén. Míg a 2020-ban és 2021-ben időben ébredők még akár egy vadonatúj Dacia Springet (lásd a tesztjét itt) is megcsíphettek ennyiért (sőt akár 4 millió forinttól) állami támogatással, ma már sokkal rosszabb a helyzet. A bő egy évvel ezelőtti körképünkkor szerényebb forintösszegért, 4,26 millió forintért, azaz egy Suzuki Swift akkori alapáráért 13+1 különféle modell is megkapható volt (lásd részletesen itt), ma sokkal rosszabb egy helyzet. Az inflációt mutatja, hogy ma már egy Swift is 4,97 millió forintról startol, ezt felkerekítve is épp azt az - 5 milliós - összeget kapjuk, amennyiért most kerestünk villanyautókat. Másfél évvel ezelőtt 5 millió forintért a villanyautók belépő modelljein, azaz a Citroën C-Zero/Peugeot iOn pároson és az alapjaikat adó, B-fokozatával jelentősebb visszatermelést, így hajszálnyit nagyobb hatótávot adó Mitsubishi i-MiEV-en túl Fiat 500e, Ford Focus Electric, nem csak 24, hanem 30 kWh-s akkus Nissan Leaf, első generációs Renault Zoe és Volkswagen e-up! is megkaparintható volt egy-egy smarton túl 5 millióért, most a használt autók piacán ugyanúgy a hiány látható, ahogyan az új autókén is.

Másfél éve 160 darab villanyautó között válogathattunk 5 millió forint alatt, ma alig több, mint a negyede között szemezgethetünk.


Hirdetés
A "trió" tagjait nagyjából 2,5 milliótól kaphatjuk meg, de az tényleg a kínálat alja, a frissebb, keveset futott példányok 4,8-4,9 millió forintig nyújtóznak, ami már elég fájóan hangzik a nem egész 3,5 méteres, ráadásul nagyon keskeny, mindössze 4 üléses, leginkább csak városba való, oda viszont ideális miniautókért, amelyek csak óvatos vezetéssel, fűtés és légkondizás nélkül tudnak 100 kilométert elérő hatótávot. Miként korábban, most is igaz, hogy a trióból a Mitsubishi a legdrágább, ahogyan az is, hogy a márka/modellnévnél sokkalta fontosabb az autó futása, töltési előzménye és állapota.
Villanyautók 5 millió forintért - 2022 augusztusában
Modell Évjárat Óraállás [km] Ár [Ft]
Citroen C-Zero (64 LE, 16 kWh) 2011-2018 21 881-209 450 2 490 000-4 790 000
Mitsubishi i-MiEV (67 LE, 16 kWh) 2011-2017 25 000-159 000 2 850 000-4 700 000
Nissan Leaf (109 LE, 24 kWh) 2011-2015 59 000-153 268 3 990 000-4 890 000
Peugeot iOn (64 LE, 16 kWh) 2011-2019 9 452-72 000 2 590 000-4 899 900
Renault Fluence ZE (94 LE, 22 kWh) 2012-2013 83 465-112 800 2 999 999-3 299 000
smart fortwo cabrio (74 LE, 17,6 kWh) 2013 75 329 4 200 000
smart fortwo (82 LE, 17,6 kWh) 2018 20 000 4 850 000
Hirdetés
A trió közös jellemzője, hogy AC töltést 1 fázison, legfeljebb 16 amperrel képesek felvenni, azaz 3,6 kW-tal tölthetők utcai oszlopról és megfelelő töltővel egy kellően biztonságos otthoni konnektorról is. Így nem egész 5 óra a töltési idejük, de CHAdeMO csatlakozóval DC villámtöltést is fogadnak (max 40 kW-tal), így 20 perc alatt 80%-osra tölthető az akkumulátoruk. Ez jelentős előny az ársorrend következő külön modelljéhez, a Renault Fluence ZE-hez mérten, ami kizárólag csak AC töltést kínál, ugyanúgy legfeljebb 16 amperrel és 1 fázison, így a bruttó 22, nettó 20 kWh-s akkumulátora leggyorsabban 6,5 óra alatt telíthető, de egy 10 amperes töltővel már 10 órával kell számolni, a hatótáv pedig alig nagyobb, mint a trió esetén. További körültekintést igénylő tényező, hogy a Renault ezen villanyautója esetén is előfordult akkubérletes konstrukció, ahogyan a következő lehetőségnek számító Nissan Leaf esetén is. Ha pedig nem vásárolják meg az akkumulátort, majd annak bérleti díját sem fizetik, akkor az akkumulátor tölthetőségét távolról lekapcsolják. A Leaf kapcsán elmondható, hogy a leginkább kiforrott, a leginkább kerek villanyautó a legolcsóbbak körében (formájával szó szerint is, de kiforrottságával is). Viszont ma ott tartanak az árak, hogy Leafből is csak a legolcsóbb, 24 kWh-s akkus példányok érhetőek el. Ezek újonnan 120-130 kilométeres hatótávot tudtak, a használt példányok azonban sok esetben 100 alatti értéket érnek el csupán. A tölthetőség alapesetben szintén 3,6 kW-os AC-t ad, 44 kW-os (CHAdeMO csatlakozós) DC mellett, utóbbival fél óra alatt esetében is elérhető a 80%-os töltöttség. Leafből sem bőséges, sőt igencsak foghíjas a kínálat 5 millió forint alatt. Rajta kívül már csak smart fortwo-k kínálkoznak, cabrióból egy 10 éves példány, lemeztetősből egy frissebb, csupán 4 esztendős (volt, de le is került a cikk írása közben, alighanem megvették), és itt vége is van az 5 millió forint alatti villanyautók sorának; nem említve egy hibás Kia Soul EV-t. Nehéz helyzetben van tehát az, aki most szeretne villanyautóra váltani, még akkor is, ha 5 millió forintot is hajlandó egy használt példányra szánni. Jól látható, ennyiért kompromisszummal lehet csak vásárolni: a legegyszerűbbekből a legjobbak is megkaphatók, a komolyabb modellekből viszont csak a kínálat alja. Mivel hatótávja alapján a fenti modellek mindegyike leginkább városi szaladgáláshoz ajánlható csak, talán érdemesebb az egyszerűbb modellek körében (értsd: a "trió" tagjai között) nézelődni, onnan pedig egy jó állapotú példányt célozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.03. at 20:49
    Permalink

    Biztos jó üzlet lesz 5 millát kiadni valamiért, ami 4-5 év múlva jó eséllyel ~2 tonna veszélyes hulladékként a kert végében áll majd, mert ha a semlegesítésért mondanak 2 millát a “boldog” tulajnak, dob egy hátast.

  • 2022.08.04. at 08:50
    Permalink

    Ilyen ’15 és korábbi évjáratú villanyautókat csak akkor szabad megvenni, ha egy akku hiba miatt bekövetkező GTK nem fektet meg anyagilag…
    A ~5 milliós ár vicc! (nagyon szar)

Vélemény, hozzászólás?