Mit tesz 100 ezer kilométer nem egész 2 év alatt?

Nissan Note 1.5 dCi Acenta, 2014 – használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még kétesztendős sincs, de már több mint 100 ezer kilométert futott a Használtautó Kft egyik cégautója. Megnéztük, milyen most.


Kiadónk, a Használtautó Kft. a hazai autópiac legjelentősebb szereplője, üzletkötő kollégáink gyakorlatilag minden jelentősebb kereskedéssel, autószervizzel vagy akár alkatrészbolttal kapcsolatban állnak. Nagyjából annyit autóznak, mint bármely egyéb vevőlátogató, legyen szó akár gyógyszer-, élelmiszer- vagy bármilyen egyéb iparról. Ebben a használatban pedig nem ritka az évi 50 ezer kilométernél is jelentősebb futás. Így van ez az ebben a cikkben szereplő Nissan Note-nál is, hiszen nem vészesen régen, 2014 novemberében helyezték forgalomba, de már több mint 100 ezer kilométert futott.
Igazolja azt a tapasztalatot, hogy a legjobb ár/érték arányt egy viszonylag sokat futott, ám fiatal autó tudja adni. Ez persze nem eladó még, kár lenne még lecserélni. A már 100 ezer kilométer feletti, tehát egy lélektani határt meghaladott futás jelentősen lehúzza az árát, kilométereinek zömét ugyanakkor autópályán, illetve országúton tette meg.
Azt újkora óta tudjuk a második generációs Note kisegyterűről, hogy bár kisautó alapú, családi autónak is megteszi. 295 literes csomagtere jól pakolható, hátsó üléssora felárért tologatható, maguk az ülések pedig a szokásosnál valamivel magasabbra építettek, ami nem csupán a családosoknak kedvez a könnyebb gyerekcsatolással, hanem az üzletkötői munkát is könnyíti a kényelmesebb ki-beszállással. Ezt az autót persze zömében egyedül használja sofőrje, a hátsó üléseken nagyon ritkán, a jobb egyben is leginkább csak hétvégente ül valaki. Némi kopás így csakis a sofőr ülésén, ott is annak szélén látszik csupán a ki-beszállások miatt.
Komolyabb kopás azonban nem csak az üléseken, még a kormánykeréken sem látható. Némi fényesedés igen, de az is olyan csekély mértékű, hogy simán be lehetne adni bárkinek, hogy ebben az autóban még csak 50-60 ezer kilométer van. Bizony, ennyi múlik a használati módon, illetve magán a használón. Az intenzív, de mégis kímélő igénybevételt mutatja, hogy ebben az autóban nem csak a féktárcsák, még a betétek is az eredetik. Ugye mondanom sem kell, hogy közben van másik Note is a cégnél, amelynél fele ekkora futásnál is kellett már fékeket (betétet és tárcsát is) cserélni.
Hiba konkrétan semmi sem adódott az elmúlt nem egész 2 év és már több mint 100 ezer kilométer alatt a Note-nál. Kavicsfelverődés, majd az abból azonnal kiinduló jókora repedés miatt a szélvédőt kellett csupán cserélni. Amúgy olaj- és szűrőcserén túl olyannyira nem adódott semmi, hogy a telente pihentetett nyári gumik is a gyári Continental Conti PremiumContactok még. Utóbbin mondjuk még magam is meglepődtem. De valamelyest érthető, a higgadt autópályás üzem nem csak a kuplungot és a fékeket, az abroncsokat is kíméli.
Az 1.5 dCi az előírt olajcserékkel ma pontosan olyan szépen ketyeg, mint újkorában. A 90 lóerős, részecskeszűrős turbódízel váltója csak ötfokozatú, de így is egészen korrekt autópályázó a dízel Note. Sofőrülése hosszú távon is kényelmes, fogyasztása pedig még a gyakori „tempomat 130” használati mód mellett is 5 liter alatt maradt, 4,9 l/100 km a teljes átlag, de a fotózáskor épp 4,4-es értéket mutatott a fedélzeti számítógép, nyáron, klímával. Apropó klíma, ebben csak manuális vezérlésű van, de ami még nagyobb, igaz, gyakorlatilag egyedüli probléma, hogy a fekete autóhoz alulméretezett a légkondi. A Note amúgy abszolút ajánlható, egészen ügyes kisegyterű. Még félig mezítlábasan, rakosgatható csomagtér-álpadló, tologatható hátsó ülés és - kapaszkodjanak meg - középső hátsó fejtámla nélkül is. Az ugyanis még a középsőnek számító Acenta felszereltséghez sem járt. De talán nem is baj, mert ebben a kategóriában úgysem jó hátul középen ülni. Ha viszont nem számolunk ötödik utassal, a Note döbbenetesen jó helykínálatot, óriási hátsó lábteret ad.
Hirdetés

Ami a felhasználó tapasztalatait illeti, egy szintén 1.5 dCi motoros, tehát erőteljesen rokon Renault Clio Grandtourból átülve sokkalta jobban szereti a Note üléseit és annak magasabb elhelyezését. Bár nagyon ritkán használja ki, a sokkalta nagyobb hátsó lábteret is díjazza. Még jobban azt, hogy az anyagminőség itt egy hajszálnyit jobb. Hiába azonos a hajtáslánc, ő a Note-tal jobban fogyaszt, mint az alacsonyabb építésű Clio Grandtourral. Látható, sokat számít az, ha valaki szereti is céges autóját, nem csupán használja.
Mennyire tartható tisztán?
Az autó állapotát, illetve hangulatát alapvetően határozza meg, hogy mennyire tiszta. Lehet utálni a fekete fényezést hőnyelése miatt, az viszont biztos, hogy koszolódik is annyira, hogy esetében nem tűnik fölöslegesnek a kéthetenkénti mosatás. Ennyire tényleg szükség van. Ha már gyakori mosásra van kárhoztatva a Note, azt legalább nem gépi és nem is vizet locsoló hagyományos kézi mosóban kapja, hanem a gőzzel tisztító Easy Wash Systemnél. Őket kérdeztük, hogy szerintük mennyire jól takarítható a Note. Meglepetésünkre, rajongtak érte.

Egyszerűbb anyagaival a Note a kézi autómosók kedvence. Hogy miért is? A padlókárpit nem egy bonyolult, már-már nepáli kézi csomózású szőnyeg. Nincsenek benne hurkok, nem vastag. Ha a porszívós kollégát kérdezzük, akkor ez mindenképp álommeló, sajnálja is, hogy 4 perc alatt lehet végezni az egész autó porszívózásával. A belső műanyagok szintén egyszerűen tisztíthatók, ápolhatók. Bár itt azért mindenképp említendő, hogy az ajtókönyöklők kopásra hajlamosak. Ha már ajtók: a felhasználók számára barátságos, ám a műanyagnál gyorsabban koszolódó, nehezebben takarítható rajta a szövetbetét. A másik érthetetlen dolog a középkonzol anyagválasztása. Trend a zongoralakk-fekete, tulajdonképpen szép is, de ez egy igen sérülékeny rész. Nem egyszer és nem kétszer láttunk már olyan műszerfalbetéteket, melyet az otthoni portörlés metodikájával, vagy hozzá nem értő autómosó tisztítása után elleptek a hajszálkarcok. Kéretik erre különösen vigyázni!
Az üléskárpitok tartósnak, könnyen tisztíthatónak mutatkoznak. Összességében elmondható, hogy a belső tér nem okoz meglepetést, jó vele dolgozni. Nem érik az embert olyan meglepetések sem, hogy az ülések mozgatása során az ülés egyszer csak megszorul valamilyen pozícióban és onnan csak komoly testmozgás után lehet kiszabadítani.
Kívülről már nem ennyire szerethető a Nissan kisegyterűje. Vékonyka lakkrétegét különösen kihangsúlyozza a fekete fényezés. Polírozás szempontjából nem a kedvencünk, de kellő türelemmel és természetesen megfelelő szakértelemmel csodás felületet lehet rajta képezni, érdemes is rá védőréteget felvinni. A modern autógyártás sajnos a külső részekre sem mindig használja a legjobb minőségű műanyagokat. Itt azonban egész tűrhetők a plasztikok, megfelelő időközönként elvégzett műanyagápolás mellett megelőzhető a téli üzem, illetve az UV sugarak által okozott fakulás. A külső összességében jól tisztítható, az autón jól mutat az általunk használt wax, ami a koszt is egészen jól taszítja, a fekete autónál nélküle a heti mosás is kevés lenne.
Pálffy Zsolt, Easy Wash System
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:10
    Permalink

    Nem lettek még lecserélve, csak olyan üzletkötőhöz került a korábbi használttesztben egy év és 60 ezer kilométer után már megírt példány, aki kevesebbet megy. Amúgy azokkal sincs gond, bug-ként a gariban cserélt navigációs fejegység említhető, amúgy csak olaj- és fékcserék voltak eddig azoknál is. Cliók és Note-ok vannak amúgy jelenleg, mind 1.5 dCi-k. Az egységes flotta is egy dolog, de mindig adódhat kedvezőbb ajánlat másik márkánál, ezért nem teljesen egységes a flotta.

  • 2017.10.28. at 02:10
    Permalink

    Ezek az üzletkötő autók azonban nem nagyon mennek autópályán. Jellemzően egyik kereskedéstől a másikig tesznek meg alkalmanként nagyon rövid utakat, mint ahogy minden üzletkötő egyik bolttól a másikig stb. Szóval a leggyilkosabb üzemmódban. Jellemzően egy vagy két megyén belül kerül bele a rengeteg km.
    Én azt sem rétem igazán, hogy miért van egy cégnek ennyiféle autója. Volt itt már Focus, Clio, most Note. Az lenne a logikus, hogy egy cég egyfajta autóval jár. Egy lízing cég, egy szerviz, egységes arculat, stb.

  • 2017.10.28. at 02:10
    Permalink

    A Grandtour Cliot ezekszerint mar lecsereltetek. Nehany kerdesem lenne ezzel kapcsolatban: mennyi volt az oraban, volt-e a megtett tav alatt barmi komoly baja (a korabbi cikkben felsoroltakon kivul), hogyan nezett ki kivul-belul 3 ev utan, etcetc.
    Kineztuk az uj grandtourt, erdekelne a hasznaltteszt eredmenye, koszonom!

  • 2017.10.28. at 02:10
    Permalink

    Tényleg nem csak a km számít de az autónak van rengeteg olyan alkatrésze ahol igen! Pl csapágyak, szíjak, genrátor, stb. Ezek a megtett km után kopnak el! Az autópályás vezetés a legjobb a vasnak, ott tényleg kímélve van a fék, kuplung, váltó.

Vélemény, hozzászólás?