Olcsó, tágas, Opel! Combo Tour 1.3 CDTI használtteszt

Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olcsó, de tágas családi autót keresve a haszonjármű alapú egyterű a legjobb megoldás. Az Opel ajánlata a Combo Tour, melyből egy 7 éves, megkímélt példányt próbáltunk.


A második, de legfeljebb a harmadik csemete megérkezésekor vagy akár már egy kutyával is hamar elérkezik oda a legtöbb család, hogy be kell lássa, egy kompakt, de még egy középkategóriás modell is kicsi, ha nem csak az utasoknak, hanem a 4-5 fő nyaralási, síelési csomagjának is be kell férnie. Erre megoldás lehet egy egyterű, azoknál azonban sokszor, sokak számára fölösleges a csomagtérbe szerelt hatodik, hetedik ülés, s sok család számára drága is egy jó karban lévő, a személyautók minden kényelmét, de inkább többet adó egyterű. Ilyen esetben lehet megoldás a haszonjármű alapú egyterű, mely esetén a hagyományosaknál valamivel puritánabb berendezés társul jóval nagyobb csomagtérrel. Az Opel ajánlata e kategóriában a Combo Tour, mely nem csak rakterével, még tengelytávjával is lepipálja a második generációs Zafirát - ugyanakkor olcsóbb.
Az Autó Néró Római telepén talált példányt nem titkoltan az Opel kedvező árú használtautó átvizsgálásához kértük kölcsön. Be kell valljam, elsőre, kifényesedett bőrkormányát meglátva nem tűnt teljesen hihetőnek az első gazdás példány órájában olvasható 120 ezer kilométer. Hosszú állás után is könnyedén induló motorja azonban kellemes meglepetést okozott, zajmentesen, már-már puhán járt - ami 7 éves dízelnél, ha nem is ritka, azért nem magától értetődő. Az átvizsgálás előtti alig 2 kilométer alapján sok véleménnyel még nem rendelkeztem az autóról, alapvetően jónak tűnt, de azért kíváncsi voltam a szerviz véleményére is, ami szerencsére megnyugtató volt, a vezetett szervizkönyvvel adott példány semmivel sem rosszabb, mint amilyennek hirdették, sőt, még a szerviz győzködött, hogy milyen korrekt darab. Vezetés közben egyébként egyetlen zavaró, ám szörnyen idegesítő dolog adódott: az utólagos kihangosító telefontartó-konzolja iszonyatosan zörgött, ami az amúgy zörgésmentesnek tűnő karosszériában fájó volt.

Az embernyi, 1,8 méter magas és óriási (2715 mm) tengelytávú, de kompakt, 4,33 méter hosszúságú karosszéria amúgy jellegéhez mérten csendes. Nincs nagyon értelme azon fanyalogni, hogy autópályán szélzajos, hiszen a kellemes utazótempó egy ekkora dobozzal nem 130 km/óra - ott ugyanis már kevéssel 3400 1/perc fölött forog a kicsiny, 1,3 literes, Fiat-eredetű turbódízel. 110-120 km/óra között azonban még 3000 1/perc környékén mozog a fordulatszámmérő, barátibb a fogyasztás, illetve a szél- és motorzaj is. E tempóig egyébként a papíron rosszul mutató, 17,0 másodperces 100 km/órára gyorsulás ellenére sem érződik lomhának a Combo, 170 Newtonméteres nyomatékával 70 lóereje a forgalom ritmusának tartásához pont elegendő. A 7 év alatt megtett 120 ezer kilométer, azaz az éves átlagban 17 ezer kilométeres futás amúgy nem hajszás üzemben adódhatott, hiszen a szervizben a gyári kompjúterrel kiderült, eddigi átlagfogyasztása 5,9 l/100 km, s állapota is korrekt, komoly hibák nem várhatók, az egy-két hiányosság pedig bőven belefér a korba.
Hirdetés

Így aztán, miként a Combo ajánlható tágas utastere miatt, ez a példány is feltétel nélkül javallható. Tágas, fejtérből már túl sokat is adó karosszériájában az elöl ülők – Corsa műszerfalat nézve és magasra emelt, kényelmes ülésben ülve extrákat ugyan nem sokat kapnak. Hideget persze fúj már ez a haszonterű is, kormánya szervós, ablaka villany, zárja központi – távirányítós, rádiója CD-s és kormányról vezérelhető, de igazából hátsó tere az, ami igazán naggyá teszi. A kétoldali tolóajtón keresztül megközelíthető második üléssornál már nem csak a fejtér, a lábtér is túlnő minden létező kategóriát, itt még a két méternél is magasabb kosárlabdázók is keresztbe tett lábakkal utazhatnának – persze mindezt nem ajánljuk, hátul is fontos a megfelelő üléspozíció. Lehet is itt szabályosan ülni, akár hárman is egymás mellett, s noha Isofix-csatlakozók nincsenek, hagyományos gyerekülésből három is tehető egymás mellé. Előre nem, ugyanis az utasoldali légzsák nem kikapcsolható.

Csomagtérből szintén nem rossz a Combo, az alapesetben, kalaptartóig értendő 510 literes érték sem szerény, ám a függőlegesen osztott, 180 fokban tárható ajtókat kinyitva fogadó hatalmas alapterülethez képest egész szerény. Az ok pedig nem más, mint az alacsony (jó kilátást adó) övvonalban húzott kalaptartó. Már azt kiemelve is óriási, 1 köbméter feletti tér áll rendelkezésre, a hátsó ülések padlósíkba hajtogatásával pedig 2320 liternyi a raktér, ami az utasülés támlájának előrehajtásával még tovább, majdnem 3 köbméteresre toldható.
Térből tehát nagyon bőven, motorerőből elegendőt ad a Combo, jó állapota mellett pedig döntő érv lehet vásárláskor, hogy utastere nem lehangolóan egyhangú szürke, hanem zömében piros – sérülésmentes – kárpitozású, így korához képest egészen üde. Vezetni teherautós családfája ellenére személyautósan lehet, nagy tükrei kissé ormótlanok, de sokat mutatnak. Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműve pedig a nagy tengelytáv miatt lágyan ringató.
A Combo tehát jó, ésszerű választás, e példány pedig valósan szerény futása és fogyasztása miatt nyugodt szívvel ajánlható mindazoknak, akik nagy teret megtöltve szeretnének visszafogottan, de spórolósan autózni. El kell ismerni, hogy nem e modell a kategória legolcsóbbja, ám a francia konkurensek tulajdonosai Használói Véleményeink szerint kevésbé elégedettek autóikkal, s a bevizsgáltan jó állapot miatt ezen, 1 599 000 forintért kínált példány felára is megtérülhet a kétes eredetűekhez képest.
A tesztautót cikkünkhöz az Autó Néró Rómaitól (Budapest III., 11. főút, Tel: +36 1/4530704) kaptuk kipróbálásra, köszönjük! Fenti cikkünk a törvényi szabályzás értelmében fizetett hirdetés, habár az saját, a tesztvezetés során szerzett tapasztalataink alapján született, cikkünkbe sem az autót eladásra kínáló kereskedésnek, sem gyártójának nincs beleszólása. Noha a tesztelt autókat igyekszünk minél alaposabban kipróbálni és megtekinteni, azokon részletes műszaki átvizsgálást nem végzünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Igen, megértem, ott ahol egy kapcsolót csak kompletten légzsákkal együtt lehet cserélni, az bizony méltatlanul húzós tétel. Ilyenkor jobbára a kormányközépben elhelyezett kapcsolókról van szó.
    Gazdaságilag valóban költségtakarékos megoldás, ha a légzsákon kívül, a küllők végén kap helyet a kürt nyomógomb.
    Viszont ilyen módon elhelyezve tényleg rendkívül kellemetlen tud lenni bizonyos közlekedési helyzetekben, mivel a gombok elérésének helye a kormánykerék fordításával állandóan változik, mindig más helyen van. Volt benne részem 6 éven át, 200.000 km használat során. Egyenesben megszokod, hogy a gombok elérhetősége 3/4-3 óra irányában van. Majd amikor kanyarodáskor fordítod a kormánykereket, és hirtelen adódik egy olyan helyzet, hogy jól jönne a kürt, de gombjai éppen 6 óra irányában állnak, és te meg a megszokott 3/4-3 óra állásában nyomnád, az bizony nagy pofára esés!! Ilyen forgalmi helyzetben nem a kormánykereket nézegeted, és keresgéled a gombok éppen fellelhető helyét, hanem a forgalmat figyeled. Hidd el, ilyen szituáció átélése maradandó “élményt” okoz. Ezt nekem 10-16 évvel ezelőtt legalább 3-szor sikerült átélnem, szerencsére egyikből sem lett baj, de rendkívül kellemetlenül, tehetetlenül éreztem magam abban a helyzetben.
    Igaz, azóta sokat változott a közlekedés Magyarországon, egyre ritkábban kerül sor a kürt használatára, de nem véletlenül van az, hogy már évek óta nem adnak ki sehol a világon olyan új autót, ahol a kormányküllők végében van a kürt nyomógomb.
    Nincsenek előítéleteim a három elhelyezési mód egyikével sem, csak a tapasztalataimról számoltam be, és azt is sikerült megtapasztalnom melyik mód messze a legergonomikusabb, és még légzsákot sem kell cserélni egy esetleges kapcsolócsere alkalmával.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Természetesen van kinek itt van kinek ott a meg felelö de ezen elhelyezésekért tartanak drága pénzen tervezöket és még ki tudja hány embert tesztelni. Részemröl csak a cikk irójának azon meg jegyzését szerettem volna cáfolni amit a kürt nyomó gombjáról irt 1000 ft párban ujjonan, onnan tudom mert nekem is kellet már cserélni ,Igaz vannak Opel tipusok ahol ez csak kompleten lehet cserélni a légzsákal együtt. Nekem ha szükséges sikerül meg találnom elsöre és nem keresgélem máshol mint ahová teték,

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Mi van? Nálad a kormányküllő két végében van a elhelyezve a kürt nyomógomb, és nem is ismersz mást, hogy ilyen provokatív hangot ütsz meg? Hozzászólásaimban a különböző elhelyezések használati jellemzőire utaltam, több évtizedes tapasztalatom alapján, függetlenül attól, hogy milyen gyakran használod, mert az már egy másik kérdés. Lehet hogy fél évben csak egyszer, de akkor legyen ott ahol a legnagyobb biztonságot jelenti úgy neked, mint többi közlekedő társad számára. Ennyi és nem több.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Bizony így van. Ez TOTÁL!! balesetveszélyes.
    Elvégre a kürtöt majdnem minden kanyarodáskor használod.
    Sőt! Ötpercenként hárítasz el egy frontális ütközést pusztán a kürt használatával.
    Csak meg kell nézni a harmadik világ országait. Folyamatosan dudálnak és ezért valószínűleg ott még soha nem is volt halálos baleset. Még ütközés sem. Mert dudálnak. Mert biztos náluk a kürt gondolattal működik nehogy tizedmásodpercet is veszítsenek egy ütközés kürttel történő elhárításánál.
    Alacsony a kerítés…

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Igen, messze messze az a legjobb, ha az indexkar végében van a kürt nyomógomb. Persze ne a régi Dacia-ról beszéljünk. Az még biztos valami elbaltázott megoldás lehetett, szerencsére azt nem ismertem. Attól függ persze milyen kialakítású az az indexkar. Ahol egy síkban van a kormánykerék átmérője az indexkar végével az biztos jó megoldás, és biztos megtalálod azonnal, bármi van. Amikor fogod a kormányt, 10 óra 10 perc irányában, a bal kezed egyik ujja gyakorlatilag állandóan rajta lóg a kürtgombon. Ott aztán tényleg nincs semmi időveszteség, ha meg kell nyomnod a kürtgombot. Biztos több méretű indexkar létezik ilyen megoldással a különböző típusokon, én csak a Citroen Saxomnál tapasztalom immár 9 éve ezt a megoldást, de azt tudom mondani, nagyon nagyon szerencsés elhelyezés. Nincs jobb!!!!! Sokkal jobb mint a Hondámnál, ahol a kormány közepében van. Van mind a három elhelyezési módról több éves tapasztalatom, és soha többet olyan autót, ahol kormányküllők végében van elhelyezve a kürtnyomógomb.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Vidi500, nem értem, amit írsz.
    Az nem jó, ha a kormánynak egy (két) kipécézett részén van csak kürt.
    Az már jobb, ha a kormány közepét kell nyomni – bár időveszteség.
    És – Neked – az a legjobb, ha az indexkar végén van?
    Használtam én is ilyet (régi Dacia), az egyik legszörnyűbb. Azt tényleg mindig “keresni” kell… Akkor inkább már a Zsigulié, a kormányban levő krómkarikát kormányelengedés nélkül is el lehet érni.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Abszolút nem elismerésre méltó, hanem KATASZTRÓFA! Totál balesetveszély!!!
    MIÉRT???
    Ahogy fordítod a kormánykereket, annak megfelelően változik, mindig más lesz a kürt nyomógomb elérhetősége. Tudod mit jelent ez? Kanyarodás esetén, ha fordítod a kormánykereket, és valami oknál fogva hirtelen meg kellene nyomnod a kürtöt, nem fogod találni a nyomógombot!! Ez esetben annyi, mintha nem is lenne kürt a kocsidon!
    Azon csodálkozok, egyáltalán miért engedélyezhette ezt a balesetveszélyes elhelyezési módot az autófelügyelet, amikor értelmetlen és jelentéktelen dolgokba is állandóan belekötnek.
    6 évig használtam olyan autót, ahol eszerint voltak a nyomógombok, RENDKÍVÜL KELLEMETLEN!!!
    SOHA TÖBBET OLYAN AUTÓT, AMELYIKEN ÍGY VANNAK ELHELYEZVE A KÜRT NYOMÓGOMBOK!

    Ahol a kormánykerék középen van, tehát mindig egy helyen, az még elmegy, de ott is jelentős időveszteség, amíg az egyik kezeddel elengedve a kormányt odaértsz a kürtgombhoz.
    A legdinamikusabb, legergonomikusabb elhelyezés, ha kürt nyomógomb az indexkar végében van.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    A kortárs Opelek közül a szakadásmentes kürtgomb elismerésre méltó
    Ezen a fajta kormány keréken lehet cserélni a kürt nyomógombját tartakaró müanyagot párban 1000 ft ért 2 perc alatt nem egy nagy dolog viszont elég gyenge eresztés az1.3 as dizel volt szerencsém hozzá

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Én is megnéztem egyszer egy ilyen Opelt autóvásárlás előtt. Nekem annyira nem tetszett a formája. Azt hittem, hogy kicsit olcsóbb ez a kocsi, az 1,59 millió olyan ár, amiért kapni már Berlingot is HDI motorral, sőt még Picassot is benzinesben is, dízlben is, és a Picasso azért nagyságrendekkel kényelmesebb, és inkább van autó formája.

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Bocsánat, elírtam a képalánál, 170 Nm. Ez az 1.3 CDTI számos verzióban készült, talán ez a leggyengébb, ellenben a legegyenletesebb nyomatékgörbéjű. Igyekszünk hamarosan egy benzines verziót is keríteni e szegmensből – valóban az egyik legjózanabb családi autó a haszonjármű alapú egyterű, amíg nem lesz Dacia Lodgy használtan!

  • 2017.10.30. at 22:32
    Permalink

    Egy kérdésem lenne a cikkel kapcsolatban. A forghatónyomaték akkor most pontosan mennyi? A leírásban 170 Nm, a kis kép alatt 190 Nm szerepel.
    Jó lenne egy ilyen vagy hasonló (Caddy, Berlingo, Kangoo, Partner stb…) teszt egy benzines 1.4 vagy 1.6-os verzióval.

Vélemény, hozzászólás?