Kombit 1 millióért? Nézzük, a Focus vagy a Mégane a jobb?

Piaci körkép: 1 millióért Ford vagy Renault kombit?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Családi, kompakt kombit keres, és egymillió forintja van rá? Nagyító alatt egy német és egy francia kedvenc, a Ford Focus és a Renault Mégane legpraktikusabb kivitele.


Emberünknek 1 millió forintja van autóra, kompakt, családi alsó-középkategóriás kombit szeretne vásárolni. Legfőképp - valamiért - Renault Mégane-t, de mivel ismerősei egyvalamit még nagyon ajánlottak neki, a Ford Focus is szóba jöhet. Francia a német ellen, Grandtour kontra Turnier, olcsóság vs. élményteli praktikum - lássuk, mi újság a piacon! Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a többség - látatlanban - inkább Focust szeretne, hiszen az 1998-ban debütált, 2001-ben frissített, második generációjával 2004 óta hódító "fóka" élménydús vezethetőségéről híresült el azon túl, hogy tágas, megbízható és korrekt darab. A picit korábban, 1995-ben bemutatott, kombi verziójával 1999 óta piaci szereplő, újabb nemzedékével 2002-ben jelentkező Mégane-t megbízhatatlanabb, mindamellett szintén méretes utas- és csomagteret adó, praktikus és jó ár/értékarányú modellként tartjuk számon.
Emberünk kérdezte, benzinest vegyen-e vagy dízelt, mert szíve szerint utóbbi mellett döntene, azonban annyi rosszat hallott a több hibalehetőségről és a drágább szervizelésről, hogy nem is tudja... Benzinest javasoltunk egyértelműen, ha nem is letaglózó, de - elfogadható fogyasztás mellett - megfelelő dinamizmust nyújtó 1,4 vagy 1,6 literes motoros kivitelt klímával és a szokásos "apróval". Érvényes magyar okmányokkal rendelkező, normál állapotú példányokat kerestünk kilométer-megkötés nélkül, 950 ezertől 1,2 milliós árig arra bazírozva, hogy a drágábbakból 10-15 százalékot úgyis le lehet alkudni, a Használtautó.hu pedig ezt a találati listát dobta ki.
A keresési kritériumoknak megfelelt modellek listája
Modell Verziók Évjárat Futott km Vételár (Ft)
Ford Focus Estate I. 1.4 75 LE, 1.6 101 LE 2001-2004 79000-194000 980000-1199000
Renault Mégane Grandtour I. 1.4 95 LE 2001-2003 128000-n.a. 979000-999000
Renault Mégane Grandtour II. 1.4 98 LE, 1.6 113 LE 2003-2005 121000-240000 999000-1177000
Hirdetés
Amint az látható, a Focusból nem fér bele a második generáció a költségvetésünkbe, de az is igaz, hogy Fordból van több. És minő meglepetés: Mégane-ból a kevesebb. Cserébe választhatunk az első nemzedék utolsó és az újabb, Grandtourként sajnos (?) nem kacsaseggű, második széria korai darabjai közül. De melyiket ajánljuk, melyiket válasszuk?

Ha ragaszkodnánk a 100 ezer kilométer alatti futásteljesítményhez (ami azért nem feltétlen reális), a Ford a nyerő, hiszen négy olyan 8-10 éves Focus is fennakadt a szűrőn, amelybe előző tulajdonosai nem gyűrtek ennyit - max. 10 esztendős Renault-t minimum 121 ezer km-rel találtunk. Az azért bátran kijelenthető, hogy ebben a korban mindkét típus átlagfutása úgy 150 ezer km, aminek az is az oka, hogy sokuk cégautóként szolgálhatott.
Jó volna persze első tulajtól sérülésmentes, a lehető legjobb műszaki állapotnak örvendő kocsit kifogni gyári fénnyel és gyári kulcsokkal, továbbá vezetett szervizkönyvvel és minimális belső kopással - nos, jó hír, hogy elvileg vannak ám ilyenek is! Váltója (a belépő benzinesekkel) a családi Mégane-nak és a Focusnak is 5 fokozatú manuális, felszereltségük általában minden fontosat tartalmaz, azaz a - jobbára - manuális klímáról, az első elektromos ablakról és tükörről, az ABS-ről, a 2 légzsákról és a centrálzárról sem kell azért lemondani, mert "csak" egymilliós a büdzsé.
Egyes példányok ködlámpások, alufelnisek, vonóhoroggal, több légzsákkal szereltek, s még azt kell rögzítenünk, hogy míg a Focusból az 1,6 literes, 101 lóerős változat a gyakoribb (a mindössze 75 lovas 1,4-essel szemben), addig a Mégane-ból a kisebbik, 1,4 literes benzines az elterjedtebb. Ez is 95-98 lóerős, és tapasztalataink szerint kellő dinamikával mozgatja a durván 1,2 tonnás Grandtour-kasztnit, az 1,6-os, 110-113 lóerős pedig már érezhetően dinamikusabb a Ford azonos méretű blokkjánál.
A Focus-használók valamivel elégedettebbek a Mégane-tulajoknál, de ennél jóval fontosabb, hogy emberünk is elégedett legyen, ezért arra biztatjuk, alaposan nézesse át kiszemelt jövendőbelijét, legyen az Ford vagy Renault, vigyázzon a leharcolt cégautókkal, s inkább vegyen fiatalabb Mégane-t annyival olcsóbban az idősebb Focusnál, hogy az így megspórolt pénzt nyugodtan félretehesse a várható kisebb-nagyobb javításokra és az időszakos szervizek számláira.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Osztom a véleményét a renault megane -osoknak. Egy éve vásároltam egy megán II 1.6 113 lovas autót. Eddig cseréltem benne, egy aksit, és akötelező dolgokat, olaj olajszűrő, levegő sz, pollen sz, és még gyertyát-is vettem bele.Jó minőségű japán Deso spark plug TT gyertyát,ami nem volt csillagászati áru 5300ft 4db.az olaj szürő 1500, az olaj 6300, egy üzemanyagszürő 2500,a levegőszürőtmost nem cseréltem de amugy 2800ft.az uj aksi warta 55Am 16000ft . Igy most elláttam az autót minden jóval, 🙂 de olajat minden évben cserélek, bár 10-ezer kilométernél nem mentem többet. Amiért beleszerettem a sok exra, tudom az ellentábor azt szajkózza annyival több a meghibásodás, én ezt nem osztom, semmi bajom nem volt még vele , nagyon szerethető ezekért: esőszenzor, fényszenzor,ABS,ASR, 6 légzsák,elektromos ablak elől hátul,elektromos-,behajtható,füthető,és fényre sötétedő tükrök,állítható ülések,a vezetőülés magasságában-is plusz gerinctámasz,kormány-is álítható,centrálzár,fedélzeti komputer,hüthető17l kesztyütartó,immobilser,kikapcsolható légzsák,ködlámpa,könnyüfémfelni,középső kartámasz,ami egyben tároló-is.amugy az ajtókban-is van fedeles tároló,plusz a két első ülés előtt a padlóban,és a kalaptartóban is fedeles tároló.hátsó ajtókon és a hátsó szélvédőn napfényrollók,plüs kárpit, rádiósmagnó,igaz csak a rádiót halgatom de az nagyon meggyőző a 6 hangszóróval, és a kormányról álithatom a hangerőt.teljesértékű pótkerék, amugy 16 colos kerekekkel .riasztó,szervókormány,szinezet üveg,metálfény,és bőr kormány,nem a gyári grizes fogásu műanyag. müanyag viszont a négy sárhányóellem ami igy nem rozsdásodhat, viszont megjegyzem 5 csillagos a töréstesztje. szeretem a lágy rugózását, ami természetesen 130fölötti sebességnél lényegesebben keményebb. 95 oktánszámu benzint tankolok bele, nem látom értelmét a drágább üzemanyagnak,azt mondják nemmeny jobban azzal-sem viszint 20 egy néhány forintal drágább.Annyit még hogy a kacsafarkú modellnek 10centivel rövidebb a tengelytávja, ami lényegesen lecsökkenti a lábteret, esetemben a limousin-nak ,jóval nagyobb a lábtér köszönhető a 10centi tengejtáv hosszúságnak. Röviden ennyit szerettem volna megosztani az olvasókkal.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Én 95000km-rel (meg ki tudja mennyivel) vettem a meganom. Most 220000 van benne.Eddig 1 lengéscsillapítót (27000ft) és 1 üzemanyag szivattyút (17000ft) kellett cserélnem. Előtte volt Passatom (motorfelujjítás,váltó csere, lengéscsillapítók, hátsótengely törés stb…)
    Egyértelműen a 2001-es I-es megane idáig a legjobb autóm!

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Én 2005 ben vettem a mégane grandtourt, igaz új volt.Az el telt hat év alatt,nekem a kötelező dolgokat kivéve,semmilyen gondom nem volt.Most 160000 km van benne.Külföldre járok vele,nem tudok ettől megbízhatóbb autót elképzelni.30 000 km ként cserélem az olajat,nem hiányzik az olajból.A futóműve tökéletes,elektronikája úgyszintén.még biztosítékot sem cseréltem.A tompított égőt azt igen, de úgy gondolom ez nem az autó hibája.Most vettem egy másikat,de ezt nem adtam el,és nem is számíttattam be. Csak ajánlani tudom.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Opel Astra G? Nekem 230 ezer km után van, igaz újonnan vettem, soha nem hagyott ott sehol, most 8 éves, az ára jó ha 1 misit kapok érte. csak ajánlani tudom.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Egy biztos én senkit nem akarok meggyőzni, se lebeszélni, se rábeszélni semmire, úgy is mindenki a saját ízlésének megfelelőt fogja választani. Egy biztos én amikor a ghia felszereltségű céges focusból átültem a meganeomba, hát az maga volt a megváltás minden alkalommal. Pedig nekem valóban az egyik első meganeom van a maga 14 évével és 8 szelepével. Egy biztos a fűtése kimagasló, a fogyasztása pedig elfogadható a maga 7,2es vegyesével, szervízköltsége minimális, az alkatrész olcsó hozzá, a kopó alkatréaszeken kívül egyébként sem cseréltem rajta még semmit. Hűséges, megbízható tagja a családnak. Nem bántam meg, hogy a golfot lecseréltem rá, pedig mindenki óva intett a megantól,a franciától.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Sajnos nekem volt szerencsém az elsö Renault Megán kombihoz/2003/ és örültem hogy meg szabadultam töle annyi elektromos hiba volt az autoval, Kezdve a generátorral utána öninditó adta meg magát majd a gyujtó trafó de a világitása is elégé izzó igényes volt és sorolhatnám még az aprób hibákat.Lehet nekem nem volt szerencsém az autóval vagy valami gyári hibás dolgokkal tüzdelték teli de nagyon fellélegeztem mikor sikerült eladnom azóta egy Opel Merivával közlekedek és elektromos hibája nem volt az autónak de még mechanikus sem pedih már több mint 160ezer Km van az autóban.Nem azt mondom a német márka nem lehet rossz de nekem elment a kedvem a Renaulttól

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!

    Nekem Megane II RENAULT MEGANE II LIM. 1.6 kocsim van. 8 éves, kutya baja. Akik beleülnek mind elcsodálkoznak, hogy milyen kényelmes, és praktikus autó 🙂
    Persze az előző tulaj a típusproblémás trafót és az első elektromos ablakot már kicseréltette. Nekem csak a kötelező szervizek vannak, semmi elektromos vagy egyéb probléma! 80ezer km mentem vele vétel óta problémamentesen.
    A szerelőmnek is már sokadik renaul-ja van, úgyhogy ismeri a típust!

    Ennyi pénzért nem találtam ennél jobb felszereltség/ár arányú más márkát. Kényelmes, klíma, 4 el. ablak, napfényrolók + sok apróság alapáron benne vannak, plusz a széria légzsákok amik nem tudom, hogy minden focusban benne vannak-e (elöl kettő, függöny, oldal)!

    Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy tudtommal ez volt a kategória első 5 csillagos töréstesztű autója.

    Egyébként nem akartam franciát, mert az így-úgy megbízhatatlan stb… De pozitívan csalódtam és most már nem kéne más!

    Szerintem a focus, felárához képest nem annyival jobb autó. És mondjuk ha gyerekeket viszel a megane kényelmesebb futóműve praktikusabb.

    Természetesen a focus is jó autó, de én is kicsit azt éreztem ki a cikkből, hogy a focus osztályokkal jobb… Ilyen korú autóknál úgyis az átvizsgálás után derül ki, hogy volt hajtva…

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!

    Én személy szerint Renault Megane-t hajtok,évek óta problémamentesen.A családban van német autó szép számmal Opel,VW,Audi,,Mercedes,valamint a munkahelyemen is vegyes a felhozatal. Én nem akarok senkit megbántani,én nem hiszek semmilyen mendemondának,hogy egyes autók ilyenek,vagy olyanok,én a saját tapasztalataimra támaszkodok,és azt szeretném megosztani a Tisztelt olvasókkal.Olyan helyen dolgozok,ahol nagyon fontos az autók üzembiztonsága,emberi életek múlhatnak rajta /kéklámpás szirénás nagyautók/ nem akarom megnevezni a szervet.S ott van négy autó,ebből három Mercedes,ebből kettő nagy,és egy kicsi,egy sprinter 518cdi. A sprinter 2éves,s van,hogy az udvarról nem érünk ki vele,nemhogy a káresethez,ez nagyon szomorú! Ennél megbízhatatlanabb,kiszámíthatatlanabb istencsapással még nem találkoztam! Ha meg épp üzemképes,messze nem tudja a gyár által megadott teljesítményt nyújtani!A másik két Mercihez van kiépítve úgynevezett starter rendszer. Ez arra szolgál,hogy ha az autó áll,akkor is melegítené a hűtővizet,töltené az akksit,meg a légfékrendszert. De ez nem mindíg működik.De ha működik,van,hogy a Merci makacsolja meg magát,van,hogy nem indul,az egyik rendszeresen ezt játsza,a másik még be be indul,de elengedi a levegőt,így elindulni azzal sem mindig lehet azonnal.Namost van egy negyedik autó,amiről eddig nem írtam.Nem véletlen,mert az unalmas. Abba az ember csak beugrik,indít,és start! S csak megy,és megy,és megy,s volt,hogy mindkét Merci utána volt kötve,de játszi könnyedséggel húzta őket.Biz ez nem más,mint egy Renault….
    S néha besegítek egy fuvarozó cégnek,ahol vannak Sprinterek,Krafterek,T5,és Master. A sprinterek közül mikor melyik hol robban le,ezt nem is kommentelném… A Craftert beharangozták,hogy erősnek látszik,és az is,meg hogy takarékos.Hát van úgy,hogy ha nincs visszaárú,a Craftert nem merjük elküldeni,mert megeszi a hasznot.A Mastert bármikor bárhová,az összes közül messzemenően ez a legmegbízhatóbb,legjobban felszerelt,legkevesebbet fogyasztó,legkényelmesebb,legnyomatékosabb,emelkedőn rakodva bármikor megeszi a Craftert,pedig csak 120lovas! Biztos nem mindegy,hogy német póniló,vagy francia telivér:) Bocsánat,ezt nem tudtam kihagyni. A T5 összeszerelési minősége rémálom,már 50km múlva vissza kellett vinni. A cégvezetőnek VW Touranja van,egy évesen kezd széthullani,mint belsőleg,mint motorikusan.Olyan hangja volt,mint egy traktornak,mint kiderült azért,mert a vezérlése is szétesett…. Pedig nincs hajtva,km sincs sok benne. Szóval én nem akarok senkit megbántani,ezek a saját,és céges tapasztalataim.A Renault motorokkal amúgy sincs baj,egy autószerelő ismerősöm azt mondta,mikor megvettem a Megane-t,s elvittem hozzá,hogy nézze át,hogy százszor külömb és takarékosabb,mint akármelyik német autó ebben a kategóriában.
    Előtte Cliom volt,a következő a bővülő család miatt Scenic lesz,de német ipari hulladékért pénzt semmiképp nem adnék!

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Én nem vagyok elfogult, és nekem csak kb 15 év szerelői tapasztalatom van.
    Tény hogy most egy Scenicet2 1.6 113le használok meg egy Focus 2 1.6 Tdci-t, de objektív vagyok az autóval és hibáival szemben. mindegyiket úgy 3 éve.
    Csak a mesterrel kapcsolatban megjegyezném hogy ő a tipikus régi korszak szerelőitől tanult nagyon látszik, pedig huszon akárhány év tapasztalat az azt feltételezi hogy úgy minimum 44 éves lehet.
    Én 34 vagyok, de a sok nagyképű öreg autószerelő okostojást nagyon imádom.
    Viccszámba megy amikor a maszek idős szerelőhöz (és az ott tanult fiatalhoz) viszik az emberek az autójukat mert a nagy név, a nagy tudás egyenlő azt hiszik.
    Én nem egyszer láttam ilyen szerelőt a márkaszervizbe kuncsorogni hogy kukkancson má rá a kocsira az ott dolgozó kontárka segítsen, mert nem tudja mi baja pedig ő maga a megtestesült tapasztalat.
    Kb ez a franciaszidás is ez a kategória!
    Mindegyik autónak van előnye meg hátránya, de tény hogy sokan beszarnak a francia hallatán, és ahogy az utolsó mondatoddal rátapintottál egy olyan szóra ami igen csak elgondolkodtató, de majdnem pontosan a valóságot tükrözi: másolni tudnak.
    A fordba PSA dízel van, azaz peugeot, az új peugeotba meg BMW benzines. Az új toyotába meg BMW dízel lesz. A VW meg mindenki mástól átveszi a kiforrottabb!!!! technikát.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Nekem mind a két típushoz volt szerencsém, mindegyiket tudom ajánlani.
    A Megane futóműve tényleg nincs annyira jó mint a Focus-é, viszont az 1,4-es motor kategóriákkal jobb a Meganban. A Ford 1,4-es már 10 évvel ez előtt is gyenge volt, mostanra már teljesen elavult lett. Élmény autózni legalább 110-Le szükséges és ugye a Fordnál ezt a szintet pont egy Francia motor hozza. Az előítéletekhez meg csak annyit a “problémás” olasz autóknál többnyire az elektronika okoz gondokat, minő véletlen a problémás alkatrész papírján Német gyár neve szerepel. És igen én is elfogult vagyok, a Németek csak másolni tudnak azt is gyengén .

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Szóval ha figyelmesen végigolvastad a hozzászólásomat akkor az azért gondolom lejött, hogy a tárgyilagosságra céloztam ami viszont a cikk írójától elvárható lenne!! Te részrehajló vagy ahogyan én is!

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Tisztelt műhelyes!
    A véleményedet tiszteletben tartom, de nem értek vele egyet, a 28 év előtt pedig meghajolok 🙂
    Nekem a saját és családi/ismerősi/baráti körből is csak pozitív tapasztalataim vannak, nem úgy mint édesapám Opeljeit illetően. A szerelőm több mint 20 éve csak franciát szerel, ő a többi autóst küldi el máshová….
    Ez is szubjektív, pro és kontra. Minden oldal meg tudja magyarázni a saját döntése helyességét, és tud is hozzá elméleteket gyártani, “szakértőket” felvonultattni!

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Kedves kopasz !
    Nem titkolom, nekem előítéleteim vannak a francia autókkal szemben. nagyon sok jót hallottam róluk, és elismerem volt jó konstrukciójuk is. Na nem az egész autó, de egy egy részegységük mindenképpen. A tisztánlátás miatt hozzá kell tennem, 28 év autószerelői gyakorlat szól belőlem.
    Túl misztifikált az egész francia autógyártás mint minden ami a franciákhoz kötődik ( legyen az életmód, konyha, stb ), bár szerintem a fan-ok körében ugyanígy az olasz, német, vagy amerikai autógyártás is túllihegett dolog.
    A magam részéről sok autót kipróbáltam, de ami biztosan nem lesz az a francia autó.
    Amik voltak : lada samara, wartburg 353, ford scorpio 2,9 cosworth, mercedes 210 busz, mitsubishi space runner 1,8, opel senator 3,0i, nissan patrol 2,8 benzin, toyota carina e, volkswagen t3, plymouth grand voyager 3,3i , subaru libero 1,0 és 1,2, alfa romeo sud 1,7 4×4, fiat 132. Nem volt még kétszer ugyanolyan márkám sem, nem hogy típus ! Ez alól egy kivétel van, de az nagyon : subaru libero, ebből most is 6-8 db van “polcon”.
    Elmondhatom, mindegyik szerettem, nem volt köztük rosszindulatú darab.
    A francia autó túl van bonyolítva, javítani egyszerűen borzalom ( kivéve azoknak akik direkt ebbe vannak beleesve ). Igyekszem nem is javítani francia autókat, csak egy-két ilyen darabot javítgatok ismerősöknek, de sok esetben inkább máshova küldöm Őket, javítsák azok, küzdjenek azok az idióta műszaki megoldásokkal.
    Nam kitaláltam az előitéletemet, sok év munka és rossz tapasztalat van mögötte, kezdve a citroen visa-tól a legújabb jumper-ig…

    Tehát a válaszom, bármi csak nem francia autó !

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    szerintem az igazi kombik a citroen bx és a réges régi kocka passat kombi voltak. azoknak volt ám raktere ezek az új kis izék befértek volna a régieknek a csomagtartójába anélkül hogy le kellett volna hajtani a hátsó üléseket

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    …van egy igaz mondás: F betűs autót nem veszünk.Ford , Fiat , francia , Ferrari…..
    Tudom, mert nekem is Ford-om van és ennyi gondom még autóval nem volt összesen mint “ezzel”.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Bizonyára, de ez a cikkből nem derül ki. Bár szerintem ez is szubjektív. Ha a precíz feszes, a kanyarokban agilisan viselkedő futóművet szereted, akkor bizonyára igazad van. Viszont ha azon kevesek közé tartozol -mint és is- akik a lágy, selymes hajókázó futást szeretik, akkor kész rémálom a feszes hangolás! Mindenesetre az élményautózást szerintem ebben a szegmensben klasszikus értelemben csak a hot hach-ek képviselik!

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Szerintem a cikkíró a Focus futóművére gondolt,amikor élményautózásról írt. Amit,ha már próbálta az ember,csak igazolni tudja,ugyanis a kategória egyik,ha nem legjobb futóműve a Focus alatt van…

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    Tisztelt Kántor Úr!
    Az hogy én mint laikus és franciahívő elfogult vagyok, az szerintem még a többség szemében OK, belefér. Ám jelen esetben egy autós szaklap újságírójának mint Ön-nek sokkal inkább a tárgyilagosságra kellenne fókuszálnia, mint közhelyekkel és ostoba előítéletekkel színesíteni a cikkét! “Focust élmény vezetni és Ford, illetve német, a Mégane olcsó, igénytelen, viszont Renault és francia” -már bocsásson meg nekem amiért okoskodom, de ennél előítéletesebb és közhelyesebb mondatot ki se tudnék találni! Miért is, alsóközepes kombikról beszélünk tehát 1200 kg a mozgatni való tömeg átlagban üresen. Mondja már meg nekem, de őszontén hogy a focus-t egy 75 vagy 100 lóerős motorral miért élmény vezetni??? Ezek a motorok sokkal inkább a mindannipi közlekedési minimumról szólnak, mintsem az élményautózásról! A megane II a 2.0 T motorral(165 le) már inkább közelít az Ön által vízionált “élményhez”! De az már egy más kategória. Azt se igazán értem, hogy a megane mitől igénytelen??? Ha a kortársaikhoz hasonlítjuk őket I és II megane, akkor szerintem a kategória átlagát mindkettő hozza, sőt a kettes kifejezetten igényes. Viszont az I megan-hoz jóval olcsóbbak az alkatrészek, ami a fentartás szempontjából sem utolsó!
    A cikk által elkezdett irányvonal tetszik, leszámítva fent taglaltakat, ha javasolhatnám legközelebb inkább olyan infórmációkkal egészítse a cikket amik az alkatrészárakat mutattják be (forgó, kopó stb..). Például a cikk végén feltüntetthetnék a Bárdi autó és tásaik aktuális alkatrészárait (csak nagyvonalakba, pl: féktárcsák és betétek, olajszűrő-levegő/pollen-szűrő, lengéscsillapítók, kuplungszett, vezérlés-vízpumpa, szíjjak stb…- árait). Ezen infórmációkkal teljessé és jóval igényesebbé válhatna a cikk.

  • 2017.10.31. at 06:13
    Permalink

    A Focus kombi dinamikus mozgatásához kevés az 1.4-es benzines motor,az 1.6-os legalább ajánlott. Én Focus párti vagyok,9 évig volt a családban egy 1.4-es,első szériás kombi és semmi bajunk nem volt vele a 110ezer km alatt.

Vélemény, hozzászólás?