Milyen kabriót vehetünk idén nyárra átlagáron?

Piaci körkép: kabriók az átlagár alatt, az átlagkornál nem öregebben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mind több kabriót választhatunk itthon használtan is. Nem csak drágán, hanem a piac átlagára alatt is. Ezek kínálatát futjuk át.


Néztünk már átlagárú, az átlagkornál nem korosabb kabriókat, hiszen a téma örök. Amint megjön a tavaszi, pláne a nyári idő, mind többen vágynak a kabriózásra. Ez nem csupán városi legenda, hanem a Használtautó.hu statisztikájából is kiolvasható tény. Ilyenkor másfélszer annyian keresnek kabriókat, mint az év átlagában. A kínálatot átfutottuk már négy évvel, majd két évvel ezelőtt is, itt volt tehát az ideje az újabb szemlének.
Hirdetés

Bár továbbra is átlagkorról és átlagárról beszélünk, illetve az ezek alatti nyitható tetejűeket néztük meg, a paraméterek mégiscsak változtak. A hazai személyautó-állomány átlagos életkora tavaly már 13,7 évre nőtt a KSH adatai szerint, a kínálati átlagár pedig már csaknem 1,8 millió forint. Így most az utóbbi összeg alatti, 2003-nál nem régebbi gyártású kabriókra szűrtünk a Használtautó.hu csaknem 90 ezer személyautót tartalmazó rendszerében. A több mint 2250 nyitható tetejű listáját az "érvényes magyar forgalmi" opcióval és légkondicionálóval is szűkítettük. Tudjuk ugyanis, hogy nyáron, a tűző napon talán még annyira sem kellemes nyitott tetővel autózni, mint télen.
A fenti kritériumokkal is a korábbi években tapasztaltnál több, több mint 260 autó felelt meg az elvárásainknak. A kínálat nagyon hasonló, mint két évvel ezelőtt. Ugyanakkor jól látható, hogy nem csak a piac átlagára, a preferenciák szerinti kabriók jellemző vételára is nőtt, utóbbiaké ráadásul jelentősebben. Míg két évvel ezelőtt egy Alfa Spider egymillió forintért is megcsíphető volt, most 1,69 millióért találni egyet. Ugyanennyiért azonban Audi TT-t is kaphatunk (csak első generációsat persze), két éve azonban ilyet még nem remélhettünk átlagárért. A használtpiac kedvencének számító BMW E46 kabriója csakis kisebb benzinmotorral fér bele a keretbe. Chrysler PT Cruiser vagy Sebring kabrió még némi pénzt tartalékolva is, de az igazi budget kabrió a Citroën C3 Pluriel, ami benzinesként alig több mint félmillió forintért vihető. Egyel komolyabb játékautó a Ford Streetka, ami csakis 1.6-os benzinessel készült, nem is rossz vele, ellenben csupán kétüléses.
Átlagár alatti, legfeljebb átlagos életkorú kabriók
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Alfa Romeo Spider 2.0 TS (150 LE) 2003 166 000 1 690 000
Audi A4 Cabrio 2.4 V6 (170 LE) 2003 175 000 1 750 000
Audi TT 1.8 T (150 LE) 2003 230 000 1 690 000
Audi TT 1.8 T (180 LE) 2004 117 000 1 770 000
BMW 318 Ci (143 LE) 2003 135 000-
232 000
1 790 000-
1 800 000
Chrysler PT Cruiser 2.4 Touring (143 LE) 2005-
2007
46 615-
134 000
1 249 000
Chrysler Sebring (141 LE) 2003-
2006
116 000-
154 1125
1 450 000-
1 550 000
Citroen C3 Pluriel 1.4 (73 LE) 2003-
2007
125 274-
185 000
595 000-
1 499 000
Citroen C3 Pluriel 1.4 HDi (68 LE) 2007 110 000 1 649 000
Citroen C3 Pluriel 1.6 SensoDrive (109 LE) 2003-
2008
106 495-
260 000
625 000-
1 520 000
Ford Streetka 1.6 (95 LE) 2003-
2004
59 840-
165 000
799 000-
1 090 000
Mazda MX-
5 1.6i 16V (110 LE)
2003-
2004
141 500-
189 000
1 359 999-
1 695 000
Mercedes-
Benz SLK 200 (163 LE)
2003 147 000 1 290 000
MG TF 1.8 (136 LE) 2003-
2004
128 000-
130 000
1 350 000-
1 499 000
Mini Cabrio 1.6 (90 LE) 2005 112 389 1 699 999
Mitsubishi Colt CZC 1.5 (109 LE) 2006-
2009
61 000-
158 000
1 299 000-
1 615 000
Mitsubishi Colt CZC 1.5 Turbo (150 LE) 2006-
2007
100 000-
104 459
1 580 000-
1 615 000
Nissan Micra C+C 1.4 (88 LE) 2006-
2008
84 340-
156 000
1 099 000-
1 480 000
Nissan Micra C+C 1.6 (110 LE) 2006-
2007
77 000-
114 600
1 380 000-
1 750 000
Opel Astra G Cabrio 1.6 (101 LE) 2003-
2005
108 500-
221 000
1 099 000-
1 390 000
Opel Astra G Cabrio 1.8 (125 LE) 2003-
2004
106 000-
180 000
1 100 000-
1 420 000
Opel Astra G Cabrio 2.2 DTI (125 LE) 2003-
2004
147 000-
156 109
1 099 000-
1 190 000
Opel Astra G Cabrio 2.2 (147 LE) 2003 141 000-
200 000
990 000-
1 290 000
Opel Astra H TT 1.6 (105 LE) 2006 135 907 1 779 000
Opel Astra H TT 1.6 (140 LE) 2008 297 548 1 499 000
Opel Astra H TT 1.9 CDTI (150 LE) 2006-
2008
200 000-
241 331
1 649 000-
1 790 000
Opel Tigra TT 1.4 16V (90 LE) 2005-
2008
52 434-
146 000
1 200 000-
1 480 000
Opel Tigra TT 1.8 16V (125 LE) 2005-
2006
73 200-
155 600
1 499 999-
1 600 000
Opel Tigra TT 1.3 CDTI (69 LE) 2005-
2007
71 000-
145 736
998 000-
1 398 000
Peugeot 206 CC 1.6 (109 LE) 2003-
2007
80 965-
217 000
780 000-
1 390 000
Peugeot 206 CC 1.6 HDi (109 LE) 2005 210 00 995 000
Peugeot 206 CC 2.0 (136 LE) 2003-
2005
108 000-
212 000
780 000-
1 159 000
Peugeot 207 CC 1.6 VTi (120 LE) 2007-
2008
113 000-
152 147
1 675 000-
1 799 000
Peugeot 207 CC 1.6 HDi (109 LE) 2007-
2008
160 000-
172 000
1 550 000-
1 799 000
Peugeot 307 CC 1.6 HDi (109 LE) 2004-
2006
118 000-
183 900
1 399 000-
1 750 000
Peugeot 307 CC 2.0 (136-
140 LE)
2003-
2006
61 880-
224 595
1 379 000-
1 745 000
Peugeot 307 CC 2.0 (177 LE) 2004-
2007
128 000-
165 000
1 490 000-
1 750 000
Renault Mégane Cabrio 1.4 16V (95 LE) 2003 80 000 775 000
Renault Mégane CC 1.6 16V (113 LE) 2004-
2006
131 500-
220 000
1 188 000-
1 595 000
Renault Mégane CC 1.9 dCi (120-
130 LE)
2004-
2006
127 000-
240 000
1 159 000-
1 799 000
Renault Mégane CC 2.0 (135 LE) 2003-
2006
93 400-
220 112
900 000-
1 590 000
Renault Mégane CC 2.0 T (163 LE) 2005 154 000 1 499 999
Saab 9-
3 2.0 Eco Turbo (175 LE)
2003 240 000 1 590 000
smart fortwo cabrio 0.7 (61 LE) 2003-
2006
64 000-
130 000
790 000-
1 400 000
smart fortwo cabrio 0.7 Brabus (75 LE) 2003 86 000 849 900
smart fortwo cabrio 0.8 cdi (41 LE) 2003-
2006
88 170-
187 000
840 000-
1 790 000
smart fortwo cabrio 1.0 (71 LE) 2009 78 000-
115 000
1 499 000-
1 670 000
smart roadster 0.7 (61 LE) 2004-
2005
103 000-
108 661
975 000-
1 200 000
smart roadster 0.7 (82 LE) 2004-
2006
89 254-
140 000
1 299 000-
1 550 000
Volkswagen New Beetle Cabrio 1.4 (75 LE) 2003 102 000 1 649 000
Volkswagen New Beetle Cabrio 1.6 (102 LE) 2003 108 000-
109 500
1 349 000-
1 790 000
Volkswagen New Beetle Cabrio 2.0 (116 LE) 2003 234 000 1 299 000
Volvo C70 2.0T Cabrriolet (163 LE) 2004 367 761 1 499 000
Volvo C70 2.0T Cabrriolet (163 LE) Automata 2003 120 000 1 799 000

Szintén csak kétüléses, de a kabriók kabriója, az igazi roadster a Mazda MX-5, ami 1,8 millióig csakis a második, NB szériájával érhető el. Olcsóbb, de szintén valódi roadster az MG TF. Ülőhelyből +2-vel, azaz jelképes hátsó ülésekkel ad többet a Mitsubishi Colt CZC és a Nissan Micra C+C, megjelenésükkel egyik sem az azonnali birtoklási vágyat keltő, a Colt 1.5-ös turbómotorosa viszont legalább izgalmas. A modern CC-k atyjának (vagy inkább anyjának?) számító Peugeot 206 CC ugyancsak 2+2 üléses, nagy előnye alacsony ára, valamint hogy kínálat bőséggel van belőle, akár dízelmotorral is.
A már nem kisautó, hanem kompakt alapú kabriókból a Renault Mégane a legolcsóbb. Akad még az első generáció vászontetőséből, de a többség már a CC-ből van. Akad dízel is, ami már jó utazóautó, ahogyan az Opel Astra Twin Top is. A Saab 9-3 Cabriolet még a márka kimúlása után is drága, hiszen nagyjából egy árban van az egy mérettel nagyobb Volvo C70-nel. Képességeihez mérten a smart fortwo cabrio sem olcsó, pláne nem a roadster.
Amit két éve még nem lehetett megkapni átlagáron, ma viszont már igen, az a Volkswagen még "New Beetle" néven kínált, ma már persze előző szériás Bogara vászontetővel. Az 1,8 milliós határig csakis szívó benzines van belőle. Esetükben is szépen kirajzolódik, hogy a kabrió kialakításnak használtan is van felára. Ez persze érthető, mert kabriózni jó. Vásárlás előtt persze különösen ajánlott az átvizsgálás, illetve az autó múltjának ellenőrzése, hogy nyáron valóban élvezhessük. Minél kevésbé látható, hogy mit veszünk, annál nagyobb összeget kell tartalékolni a lehetséges hibákra, vagy az üzembiztonság érdekében az alapos "nullrevízióra", azaz vásárlás utáni, akár megelőző, akár pótlólagos karbantartásokra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    A szokásos szófosás valamiről, amiben sosem volt részed.
    Te a fotelből mindent nagyon tudsz. Még szerencse, hogy a wikipédiában olvasottakat azonnal átfogalmazod csalfamodorosba.
    istencsapása vagy te.

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    A magam részéről egy 20éves Peugeot 306 cabriot használok,télen áll,ha jön a tavasz,kulcs elfordít,és megy.Nem ázik,nem szakad a vászontető,a fiatalabb kocsikkal ellentétben még négy embernek is kényelmes,és nem romlik el.Ezen kívül van még egy igen jó tulajdonsága:nem huzatos a két első pillangóablak miatt.

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    Én személy szerint vászontetős kabriót használok, egész évben, hardtop és garázs nélkül. Télen fáj a szívem mikor esik a hó, de rendszeresen fújom a tetőt impregnálóval és minden mosáskor megtisztítom a tetőt, és eddig semmi baja, egyedül a kéderguminál szivárog be víz ha óriási esőzések vannak, de 16 éves az autó, és az előző tulaj állítása szerint ez még az eredeti tető. Azt leszámítva hogy fáj a szívem a tető miatt mikor látom hogy ráfagy a hó, teljesen használható télen is, jól szigetel, pedig csak egy F astra, nem egy komoly prémium gép, de van ülésfűtés is és a fűtés meg gyorsabban befűt mint ismerősöm Lacettijébén.

    Szerintem simán teljes értékű egy F astra kabrió, itt-ott rohad, azt meg kell csinálni, a kocsi olyan távol van a merevtől amennyire csak lehet, de a csomagtartója meglepően nagy, lehajtott tetővel is mert nem a csomagtartóba hajtogatja be a tetőt. És szerintem simán négyüléses lenne, ha én nem lennék magas, és elférnének mögöttem, de ha elől nem 190 magas emberek ülnek, simán elfér mögöttük egy felnőtt is, csak a kiszállás kényelmetlen.

    Külön jó, hogy az alkatrészek ugyan azok mint a sima astrában, ezért aprópénz a minőségi alkatrész is, szerintem egyik legjobb belépő a kispénzű kabriózásba.

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    Hát figyelj, ha vászontetős, akkor valószínűleg sokadik autó, és csak jó időben használatos (én legalábbis nagyon-nagyon ritkán látok vászontetősöket fix hardtoppal rohangálni ősztől tavaszig), és akkor arra a pár alkalomra tényleg felesleges dízel motorral szereltet venni.
    Abban az esetben, ha keménytetős a kabrió, akkor azt egész évben használják a tulajok (én is), és akkor már a dízel irányába billen a mérleg. Mindkét oldal érthető. A dízeleknél annyi a rossz, hogy ha sokáig kell a lámpánál állni és pont úgy fúj a szél, akkor azt megérezzük, de ez elég ritka, és ugye ha árban feljebb megyünk, akkor egy erős benzinesnek jó hangja is van.
    Csak az igényteleneknek kormol a kocsija, mert szervízre már nem telik. A kerregés meg csak alapjáraton zavaróbb, utána úgyis jön a szélzaj + zene bekapcs, és lehet élvezni a napsugarakat.
    Én már 8 éve kabriózok, és azóta már 2 ismerősöm vett szintén keménytetős kabriót, mert megfertőztem őket. (nekem E93 330d, ismerősöknek pedig peugeot 307cc, és 440i cabrio). Tény, hogy ők benzinesként vették, de előbbi az olcsóbb ár miatt, utóbbi pedig a hangorkán miatt. Vászontetőset max. alkalmi autóként vennék. Undorítóan néznek ki egy idő után (persze biztos ápolás kérdése), zajosabb, és bárki rosszakaró késsel kivágja. (minden nyáron látok 2-3 szétszabdalt vászontetőt…)
    Az is tény, hogy zárt tetővel feltűnőbb egy vászontetős, míg a keménytetősről a többség nem is tudja, hogy lenyitható, ám bírom azt, amikor teszteken írják, hogy nehezebb a keménytető, aha… A vászontetős Audi A5 2.0tdi 1785kg, Mercedes E220d 1845kg, míg a keménytetős elviekben nehéz bmw 420d 1775kg. (Az E93as 320d 1730kg volt, ennyit a súlycsökkentésről, ami kb. csak a coupe-kra érvényes). Erről bezzeg nem írkálnak sehol.

    Én ha most használtan vennék cabriót az eredeti ár töredékéért (és emiatt csak alkalmi autó lenne), akkor igazi élményautót néznék. Felesleges a 4 ülés (nekem is csak a csomagok mennek oda, ritkán 1-1 ember), tehát roadsterben gondolkodnék. Agyonistenítik a mazda mx5ösöket, így vagy abban gondolkodnék, vagy néznék egy jó kis bmw z3-ast 321 lóerővel 😀 Jó, még most is marha drágák, de alapvetően egy mx5-ös erős motorral és rendes hangorkánnal. (a z4-es nem tetszik, az új z4-es nekem nőies, a TT olyan felfújt szerű, az SLK kicsit gömbölyded, de azért még elgondolkodtató, hiszen keménytetős és lehetne télen is használni)

  • 2017.10.28. at 05:00
    Permalink

    Bonyolult kérdéskör ez a kabriózás. Nyilván egy óriási élményfaktor – viszont az élmény mindenki számára mást és mást jelent. Én pl. még sosem ültem kabrióban, nekem már pusztán az egy “élmény” lenne, hogy a szél borzolja a hajamat vezetés közben, vagy akár az anyósülésen ülve is. Mások viszont vezetési élményt is várnak, és ilyenkor kerülnek a képbe a roadsterek, amik tulajdonképpen a kabriók egyik vállfaja: a szigorúan kétüléses. Ezek jóval merevebb karosszériával készülnek/készültek, kisebb önsúllyal, sportosabb vezetői pozícióval, futóművel, és ezáltal lényegében egy másfajta célcsoportot megcélozva.

    A CC-k óriási előnye, hogy akár télen is használhatók, ami nem utolsó szempont. Remek találmánynak tartom, és emiatt nem is szorulnak rá a “második autó” szerepkörre.

    Az itteni felsorolásban is van minden, mi szem szájnak ingere: van nyeklő-nyakló francia Mégane CC, Pluriel és 206 CC, viszont egyedi hangulatot adva és olcsón, nagy elterjedtséggel, van a Beetle Cabriolet, amit kb. olyan vezetni, mint egy Golf IV-est, semmi extra, viszont nagyon pofás, vannak a prémium-kabriók a villantást és a krúzolást kedvelőknek, az amerikai kabriók megint csak unikumot képeznek, vannak csodabogarak, mint a Smart Roadster, amit én is szívesen kipróbálnék, de állítólag kb. 150 ezret bír a motorja és ott van még a buta váltó…

    [url]http://www.origo.hu/auto/20120720-smart-roadster-2003-hasznalt-teszt.html[/url]

    És aztán ott vannak az élmenők is, mint az MX-5, ami a ló és lovasának összhangját képes átültetni az autózás világába, vagy akár az MG TF, mint az angol roadster-kvinteszencia. Egy dolog számomra biztos: nekem ez a kategória nem összeegyeztethető a dízelmotorral, kizártnak tartom, hogy dízellel vegyek ilyen autót. Kabriózás + kerregés és fekete füstcsóva? Na neee…

Vélemény, hozzászólás?