Kompakt dízel 2 millióért kevés km-rel – van ilyen?

Piaci körkép: keveset futott alsó-közepes dízelek 2 millióig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Milyen a felhozatal a Golf-osztályban, ha feltétlen dízelt szeretnénk és olyan perverziónk is van, hogy legfeljebb 100 ezer km-es futással tudunk megbékélni?


Szokás azt mondani, hogy 2 millió forintért már tényleg jó autót is lehet venni és bőséges merítésből. Mármint használtan. Nos, van benne igazság, főleg ha a "jó" alatt minden szempontból jót értünk. Olyat, ami nem csak annak néz ki, s ami nem csak vásárláskor, hanem évekkel azután is gondmentesen szolgálhatja a családot. Gondosan szervizelve, nem széthajtva, nem több láb által rugdalva. Extrákkal tömve akár. De mi van, ha csakis dízel, viszonylag fiatal, elég tágas és olyan kocsi jöhet szóba, ami nem nem futott többet 100 ezer kilométernél? Van egyáltalán ilyen, vagy a naivitás csúcsa elhinni, hogy megfoghatjuk az isten lábát?
Hirdetés
Mert míg a 2 milliós dízelekkel Dunát lehet rekeszteni, a 2 milliós dízel 100 ezer km-en innen már sokkal ritkább. Az sem mindegy persze, hogy az óraállás a valóságot tükrözi-e, és nem a csalók védelmében, de azt is tudomásul kell venni, hogy többen inkább átveretik magukat, mintsem lenyeljék a - bőven - 100 ezer feletti futást. Csak egy alapszámolás: mondjuk 6 éves az autó, a kompakt autó, ami jó eséllyel cégesen szolgált, s ami ekképp legkevesebb évi 20-25 ezret ment: ez 120-150 ezer, és ez a minimum. Reálisabb az évi 30-35 ezer, s akkor 6 esztendősen már 200 ezernél járunk. Természetesen mindig vannak kivételek, viszont érdemes fenntartással kezelni az alacsony, a gyanúsan alacsony óraállásokat és inkább a leinformálható előéletre, a hitelesen vezetett szervizkönyvre, a meglévő kulcsokra, a megkímélt állapotra, stb. koncentrálni. Kérdése van? Remélhetőleg a teljesség igényével összeállított használtautó-vásárlási kisokosunkban megleli a választ.
No, virtuális vásárlónk mégis mind a 10 (20) körmével ragaszkodik a 100 ezer km-hez, továbbá magyar okmányos autók érdeklik legalább 6 hónapig érvényes műszakival és klímával, naná. A Használtautó.hu keresőjében még a fényképes hirdetésekre fókuszál, beállítja a ferdehátú karosszéria-kivitelt és elvár legalább 350 literes csomagtartót, mert azt olvasta, hogy a Golfé annyi. Majd ezt a találati listát kapja, amin ha a Volkswagen-féle etalon épp nem is szerepel, de azért akad rajta néhány érdekes modell és kakukktojás is:
A keresési kritériumoknak megfelelő modellek
Modell Évjárat Futott km LE/Nm Ár (Ft)
Fiat Bravo 1.6 Mjet 2008-2010 59 000-
87 000
105-120/290-300 2 175 000-
2 199 000
Fiat Bravo 1.9 Mjet 2007 65 000-
96 000
120/255 1 600 000-
1 750 000
Ford Focus 1.6 TDCi 2006-2008 75 000-
97 000
90-109/215-240 1 580 000-
1 999 000
Ford Focus 1.8 TDCi 2008-2009 82 000-
89 000
115/280 1 999 000-
2 190 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi 2007 94 000 130/320 1 849 000
Mercedes-Benz A 180 CDI 2005 97 000 109/250 1 845 000
Opel Astra H 1.3 CDTI 2006-2008 58 000-
98 000
90/200 1 579 000-
1 800 000
Opel Astra H 1.7 CDTI 2007-2009 68 000-
98 000
100-110/240-260 1 799 000-
2 098 000
Renault Laguna 1.5 dCi 2008 78 000 109/240 2 090 000
SEAT Toledo 1.9 PD TDI 2005 96 000 105/250 1 990 000
Skoda Octavia 1.9 PD TDI 2007 88 000 105/250 2 099 000
Skoda Octavia 2.0 PD TDI 2007 97 000 140/320 2 189 000
Toyota Auris 1.4 D-4D 2008 75 000-
86 000
90/190 1 900 000-
1 990 000
Toyota Auris 2.0 D-4D 2007 95 000 126/300 2 100 000

Nem is egy, de négy kakukktojás: Ford Mondeo, Mercedes A-osztály, Renault Laguna, SEAT Toledo. A második generáció legvégi Mondeo és a harmadik széria legeleji Laguna ugye azért, mert nagyobb (nem alsó-közepes, hanem középkategóriás), a bébi-Benz és a Toledo pedig egyterűek. Azonban mind lehet megfontolandó, mind más okból kifolyólag. A Mondeóval 1,85 millióért egy kitűnően felszerelt, erős és kényelmes autónk lehet közvetlenül a modellváltás előttről, azaz kiforrottan, ígéretesen. A 2,1 millióért árult Laguna 2008 nyári ugyancsak tágas utas- és csomagtérrel, s az 1.5 dCi motortól sem kell tartani: nem gyenge, s extrém alacsony étvággyal kecsegtető. Az 1,85 milliós és 8 éves A-osztály a 2 milliós Toledóval vállvetve a mezőny legidősebbje, s aki szeret magasan trónolni és csillagot láttatni, akár jó boltot is csinálhat vele. A SEAT kopogósabb-komorabb műanyagvilággal, ellenben sok-sok hellyel csábíthat, az 1.9 PD TDI motor meg a maga kissé darabos, mondjuk úgy, hogy karakteres viselkedését szerény üzemeltetési költséggel ellensúlyozza. A VW-konszern kétliteres TDI-jével több baj szokott lenni, ezért akinek nem feltétlen az aszfaltszaggatás a célja, okosabb, ha az egykilencest választja.
És akkor az "igazi" kompaktok, az ötajtós ferdehátúak 2 millió környékén és max. 100 ezer km-rel: a Bravót az 1.6 Mjettel ajánljuk (a 105 lóerős sem rossz, de a 120-as már tényleg komolyan megy és nagyon takarékos), nem mellesleg tágas, gazdagon extrázott és 2010-esen is megkapni - alkuval - 2 millióért. A Focusból is a kisebbik a jobb, tehát az 1.6 TDCi az ajánlott a darabosabb 1.8-as kárára. A nem valami fényes futóművel és kormánnyal ellátott Fiattal szemben a Ford alsó-közepesét vezetni is élmény, és ez a megállapítás az Astrával, az Octaviával vagy az Aurisszal összevetésben is megállja a helyét. Őszintén az Opel 1.3-as és 1.7-es dízelmotorját sem tartjuk a jobbak közül valónak, de ha nem nyomjuk nekik, mindkettő békésen és keveset fogyasztva is el tud ám ketyegni.
Ha nincs Golf, jó az Octavia is? Szerintünk igen, sokak viszont még most is idegenkednek a Skodától. Legyen ez az ő bajuk, a többieknek az 1.9-es a javasolt választás. Aurisból melyiket vennénk? A finomabb és jelentősen izmosabb kétliteres csak akkor érheti meg a felárát, ha a fölényes nyomatékból autózás, s nem a spórolós közlekedés a mottó. A sorolt modellek több mint a fele 6 fokozatú váltóval szerelt, nem kevés tempomatot is ad, ergo utazóautónak is tökéletes lehet. És itt térnénk vissza a kevés kilométer problémaköréhez: főként a dízeleknél bölcsebb lemondani a vélhetően úgysem valós kevés km-ről, s fokozottan arra ügyelni, hogy a 2 millió forintos ligában inkább 150-200 ezer km-t milyen körülmények között élte meg a kocsi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    hasonló kategória, de picit talán borsosabb is..

    De am én azért vetettem rá szemet, mert nagyon keveset futott. Ha második tulajként 100 000 alatt van benne, sok extrával, nekem megéri 🙂
    http://bit.ly/10kILZR
    persze ízlés meg pénztárca kérdése minden.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Nekem is egy 6 éves Bravo-m van, 1.9 mjet, 120 lóerős és 63 ezer km van benne. Fél-1 évig alig használtam munka-költözés miatt. Az a baj, hogy a sok csaló miatt a becsületes tulajdonosok is szívnak…

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    [i]“Létezik jó vétel, de nem terem minden autókereskedésben.”[/i]
    Szerintem autókereskedésben igazán jó vétel nem létezik, mégpedig azért nem, mert ami az üzletet jelenti, arra a kereskedő ráteszi a kezét.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Listán szereplők közül “Renault Laguna 1.5 dCi” szimpatikus. A Laguna kényelmes, tágas , csendes, biztonságos, 5 ajtós méretes csomagtartóval. Az 1.5dci takarékos, 5-6liter átlag fogyasztás hozható. A Renault minősége 2006-tól kezdve sokat javult. Inkább egy Laguna mint Astra, Focus v. Auris.
    A PDTDI egy traktor a dci -hez képest, meg valószínűleg többet is hajtottak.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    “miért adják el?”
    Mert megunta 2-3év alatt és másra akar váltani. Új autó varázsa hamar múlik. Ha van pénze és nincs ami visszatartaná hogy VW, Seat, Skoda márkáról mondjuk BMW, Audia, stb. -re váltson. Vannak akik megtehetik továbbra is, náluk nincs válság. Ők tartoznak a “felső 10 ezer” tehetősek kasztjába.
    Létezik jó vétel, de nem terem minden autókereskedésben.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Legfőképpen arra kívántam utalni, ha nem csupán 1500-1600 kg-os autókról van szó, hanem sokkal kisebbekről, és a vele együttjáró kisebb teljesítményű motorokról, akkor is szerencsésebb diesel esetében a nagyobb, 2.0 L körüli hengerűrtartalom, ami ez esetben egyáltalán nem jelent magasabb fogyasztást a kisebb hengerűrtartalomhoz viszonyítva. Az új, 1,1-es pl. KIA RIO diesel sem tudhat magáénak jobb átlagfogyasztási adatokat, mint egy hasonló teljesítményű 2.0 L-es akár csupán szívómotor.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Igazából ebben a kategóriában (kompakt….. bár a Mondeo nem tudom mit keres benne, nyilván csak szemléltetésképpen lett belerakva a cikkbe) még belefér, az 1500-1600+ kilós autókat nyáron klímával, csomaggal utassal stb mozgatni is kell, ezeknél sokszor nem véletlen a 2 literes, (prémiumabb márkáknál belépő) motor 300-350NM-rel – ami ehhez a kategóriahoz – és főleg tömeghez – kell.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    [i]“de már nem vennék kis dieselt többé.” [/i]
    Egyetértek. Az elfogadható diesel 2.0 litertől indul, és nem elsősorban a nagyobb teljesítmény miatt. Hengerenként 500 köbcenti alatt nem igazán diesel a diesel. Szóval a downsizing nagyon elhibázott lépés a szememben a hatásfokot, a tüzelőanyag feletti figyelem szempontjából is.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Egy Bravot bevállalnék én is simán 1 időben nézegettem az 1.6mjet-t 120lóval de már nem vennék kis dieselt többé. 2.0mjet bravo az jöhetne még most is de ez már nem az az ár kategória amiről a cikkben szó van.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Nem vonom kétségbe, ilyet is lehet találni amiről írsz, de nem ez a jellemző, hogy a valóságosan is kevés km-rel dieselt, benzines árban lehessen venni.
    Újonnan viszont van különbség a diesel és benzines ár között. Ha mégis sikerült benzines árban megvenni keveset futott dieselt, annak lehet az is a magyarázata, hogy eléggé rossz híre van használtan az új magasnyomású dieseleknek. Nincs bizalma a vásárlóknak benne, egyrészt a körülöttük lebegő akár sok százezres javítási költségek miatt, másrészt pedig a korábban eléggé kiértékelt óra visszatekerésekből adódó bizalmatlanságból fakadóan. Ilyenkor az eladó akkor szív, ha tényleg keveset használt, nem óra visszatekert állapotban akar megszabadulni autójától. A szervizkönyvnek legalábbis az én szememben nem sok jelentősége van. Számtalan manipulálási lehetőség rejlik abban is egyrészt, másrészt maga a szerviz sem végez semmivel sem lelkiismeretesebb munkát (általában segédmunkát, mert a folyadékcserék, szűrőcserék csak ezt a szintet ütik meg) mint egy műszaki vénájú tulaj, vagy egy márkafüggetlen javító szaki műhelye.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Ez így nem feltétlenül igaz. A prémium autókból szinte csak dízel van, mert az új áruk szinte azonos a benzinesekkel, ezért azokat veszik azok is akik kevesebbet autóznak. Én sem megyek évi 10ezer km-nél többet, mégis le fogom cserélni néhány év múlva.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Mi 4 éves 1.3 multijet Grande Punto-t vettünk 50 ezer kilóméterrel és abban annyi is volt. 76ezer van most benne 7 évesen. Nem mindenki azért vesz dízelt, mert sokat megy és pl. ez használtan nem volt drágább, mint egy hasonló állapotú és felszereltségű benzines.

  • 2017.10.30. at 05:45
    Permalink

    Mindenki a tuti üzletet keresi.Ha nagyon fiatal a dízel autó és kevés benne a kilométer,miért adják el?Miért nem “spórolnak” vele tovább?Mindenki tegye fel magának a kérdést:én eladnám ha ilyen “jó” dízel autóm lenne?Egyszerűen lefutottak, az értékvesztésből időben ki akarnak szállni a cégek(tulajok).Aki ezt nem tudja belátni az vak vagy hülye.

Vélemény, hozzászólás?