10+1 autó 500 ezer forintig, ha büdös a Suzuki

Piaci körkép: mi legyen 500 ezer forintig, ha nem akarunk Suzukit?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olcsó autót keresve megkerülhetetlen az itthon gyártott Suzuki. De mit érdemes választani, akkor, ha pont arra nem vágyunk?


Annyiszor, de annyiszor előkerül a kérdés, hogy milyen olcsó autót érdemes venni, mondjuk 500 ezer forintig. A válasz pedig mindig egyértelmű, és nem csak ebben az árkategóriában, hanem az összeg többszöröséért is: a hazai használtpiacon a legjobb ár/érték arányt szinte mindig a Suzukitól kapjuk. Ennek oka pont az, ami miatt a legtöbb ember mégsem szeretne Suzukit: a márka presztízse főként az első években kiadott fapados változatok által, meg persze amiatt, mert az első hazai Swift (ami egyébként a márka történetében már a másodiknak számított) nem volt egy high-tech modell. Aztán jött 2005, az első Global Swift, az a kor, amikor nálunk már nem egy alapvetően kifutott széria készült. Na, azóta tényleg nincs nagyon értelme a Suzukik kapcsán fanyalogni. Az 500 ezer forintos kategóriába azonban utóbbiak még nem férnek bele. Van viszont sok más érdekes alternatíva a piacon, kigyűjtöttünk 10 érdekes, a jelenleg 13,9 éves átlagéletkor alatti modellt. Egyéb kritériumunk nem volt, de ennyi pénzért már számos extra, akár klíma is akadhat - a felsorolt modellek mindegyikében.
Hirdetés

1. Chevrolet Lacetti - 270 000 Ft-tól
Alapvetően két előnye van a Lacettinek, az egyik, hogy nagy, a másik pedig, hogy viszonylag bőséggel van belőle kínálat. Benzines motorjaival ugyanakkor (fogyasztása miatt) csak a keveset autózóknak ajánlható, a később megjelent dízellel pedig nem fér be az 500 ezer forintos keretbe. Szinte biztosan jó ellátmányt kapunk hozzá, akár digitális légkondicionálót is, van belőle ötajtós, szedán és kombi is. Utóbbi kettőbe kényelmesen belefér a gázszett tartálya, ami emészthetővé teszi a benzines verziók kilométerköltségét is. Azt persze el kell ismerni, hogy a Lacetti nem kvalitása, hanem ABC-sorrend alapján került első helyre.
2. Citroën Xsara Picasso - 499 00 Ft-tól
Az olcsó családi autó megtestesítője, ami akár a 2004 év eleji frissítés utáni példányokkal is kifogható a kitűzött összegért. Ennyiért persze inkább a benzinesekre vadásszunk, a takarékos dízelek használtan is felárat jelentenek, a feltöltő nélküli benzinesekkel ráadásul probléma is kevesebb adódhat. Motortól és felszereltségtől függetlenül jár a második sor három azonos méretű és persze független, tologatható, változtatható támladőlésű ülése. A térérzet több mint jó a Picassóban, csomagtere is elég nagy. Jobb családi autót nemigen találhatunk nála 500 ezer forintig.
3. Dacia Logan - 348 000 Ft-tól
Suzuki helyett Dacia? - hördülhetnek fel sokan, joggal. Hiszen ha van márka, ami a Suzukinál is mélyebbről kezdte pályafutását a kétezres években, az a Dacia. Az első Logan ugyanakkor mint puritán közlekedési eszköz abszolút bevált, megbízhatósága átlag feletti, hiszen a Renault már teljesen kipróbált alkatrészei kerültek bele. A gyári visszahívási akciókban részt vett autókkal nincs gond, de esetükben azok különösen fontosak. Mint azt korábban megírtuk, az első példányok esetén utólag vitt fel alvázvédő és üregvédelmi anyagokat a gyár. A Logan amúgy abszolút vállalható az 1,4-es alapmotorral is, persze minél több a ló benne, annál jobb, az 1.5 dCi pedig takarékos hosszútávfutóvá teszi.
4. Daewoo Kalos/Chevrolet Aveo - 328 000/390 000 Ft-tól
A Kalos/Aveo páros sem kvalitásaiért, hanem azért ajánlható, mert bőséggel van belőle a piacon, főként a korosabb, még Daewoo emblémás Kalosokból. Alap 1,2-es motorjával is megteszi, az 1,4-essel persze jobban megy, de annak árát folyamatosan megkéri a benzinkútnál. Jó eséllyel kapunk belőle klímásat, ahogyan a központi zár és az elektromos ablak is benne van a legtöbben, ezeken nem spóroltak a koreaiak. Maga az autó persze már újkorában sem számított túlzottan naprakésznek, alapmotorja hengerenkénti kétszelepes.
5. Daewoo Matiz/Chevrolet Spark - 199 000/450 000 Ft-tól
Épp nemrégiben teszteltünk egy használt Matizt, ami egy dolog miatt versenyképes: költségei miatt. Egy olyan autó, ami akkor is belefér az 500 ezer forintba, ha valóban, minden költséggel ennyink van rá. Méretéből és teljesítményéből adódóan erre lesz a legolcsóbb a gumi, ennek lesz a legkisebb az átíratási költsége. Persze belső méreteivel is ez a legszerényebb. Városi, illetve időnkénti autópályás, országúti használatra persze ez is megteszi, sőt, városban ez lesz a legjobb - akárcsak a régi Swift. Presztízse szintén a Suzukié, a classic Swifté körül keresendő. Ha esetleg találunk 1,0 literes motorral szerelt példányt, érdemes azt választani a 0,8 literes helyett, előbbi ugyanis három helyett már négyhengeres, sokkalta élénkebben mozgatja a miniautót.
6. Fiat Punto - 370 000 Ft-tól
1999-ben érkezett, 2003-ban kapott frissítést, jól láthatóan nagyobb fényszórókat a Punto. Igazából nincs motorja, amivel rossz lenne. Vállalható az alap, 8 szelepes 1,2 literessel, még élénkebb a 16 szelepessel, s ha ideális körülmények között és megfelelő karbantartással használják, 1,3-as dízelként is jó. Persze még jobb 1,4-es, 1,8-as benzinesként vagy 1,9 literes turbódízelként, ám utóbbiak ritkábbak. Utastere olaszosan barátságos, sok textillel - ez konkurensei fölé emeli. Piaci árát kellően lenyomja olaszsága, amit érdemes lehet meglovagolni, mert ha nem elhanyagolt példányról van szó, akkor nem rosszabb, mint egyéb nemzetiségű konkurensei.
7. Hyundai Getz - 449 000 Ft-tól
Ma már befutott, minőségi autókat gyártó márkaként tekintünk a Hyundai-ra, bő 10 évvel ezelőtt azonban ez még nem így volt. A nálunk szerencsétlen nevű Getz azonban a maga korában és ma is jó kisautónak számított. Megbízhatósága, tartóssága japán autókat idéző, ára pedig azoké alatt van, amit az is mutat, hogy nem túl öreg (de a közel 14 éves kort jelentő átlagéletkor alatti) példányt japánból nemigen találunk 500 ezerig. Getzből leginkább az 1,1 literes alapmotoros fér a limit alá, de előfordul az 1,5 literes (háromhengeres) CRDi turbódízel is. A Getz mellett annak Kia testvére, a Picanto is ajánlható, bár az valamivel kisebb, inkább mini-, mintsem kisautó.
8. Hyundai Accent - 315 000 Ft-tól
A Getznél egy kategóriával nagyobb Accent lényegében felár nélkül, jobb helykínálattal érhető el. Nála érződik igazán a Hyundai korábbi presztízshiánya, míg a vele egykorú európai konkurensek a maguk idejében vágyott autók voltak, az Accent nem, ez pedig ma is, pontosabban ma látszik igazán az árakon. Ha alsó-középkategóriás modellt szeretnénk, megbízhatósággal, tartós szerkezettel, az Accent jó választás. Motorból leginkább az 1,3 literes négyhengeres (86 LE) benzines és a háromhengeres 1,5 literes (82 LE) dízel az alternatíva. Utóbbi fogyasztása szerényebb, ha viszont javítani kell, szokás szerint utóbbi lesz a drágább, így ez a motor csak a sokat autózóknak ajánlható.
9. Opel Astra G - 319 000 Ft-tól
A kétezres évek első feléből a Focus több emléket és rajongót hagyott maga mögött, mint a kevéssé egyedi Astra. Pedig utóbbi legalább olyan jó, használtan elérhetőbb. És ezért, meg persze hatalmas kínálata miatt lehet ajánlani. A legkönnyebben megfizethető alsó-középkategóriás német. Korrektséggel, 1,2, 1,4 és 1,6 literes benzines és 1,7 literes dízellel találhatjuk a piacon. Volt nagyobb, izmosabb benzinessel is, de 500 ezerbe olyannal nem fér. Az alap benzines autópályára kevés, az 1,4-es és az 1,6-os már használható, az 1,7 literes csakis hosszútávfutónak jó, annak viszont tökéletes. Az Astra nagy előnye, hogy sem fenntartásban, sem árban nem drágább, mint egy kisebb Corsa, ugyanakkor használhatóbb autó, a kínálat is jobb belőle.
10. Renault Twingo - 430 000 Ft-tól
Az 500 ezer forint alatti kategória legjobb mosolyforrása a Twingo. Akár klímával, vászontetővel is megkaphatjuk. Motorból a 60 és a 75 lóerős 1,2-es közül választhatunk, utóbbi már 16 szelepes, nem torkosabb, ellenben élénkebb. Ugyanakkor már az alap 1,2-es is vállalható, vállalhatóbb mint a korábbi példányok 1,3-asa. Itt is igaz, hogy lehetőleg keveset futott, fiatalabb példányt válasszunk, de persze ne ijedjünk meg egy 220 ezer kilométeres, szervizkönyvestől, hiszen megeshet, hogy a kevesebbet mutató valójában többet futott. Külméretéhez képest a Twingo hatalmas belül, jól variálható, persze van néhány olyan jellemzője, például kormánypozíciója is, ami bizony megszokást igénylő.
+1. Suzuki Wagon R+ - 349 000 Ft-tól
A kerekekre állított telefonfülke gúnynéven találkozhatunk a második esztergomi gyártású modellel, ami a korabeli Opel Agilával is szinte egyező, ám Suzuki motorjai miatt jobb. Ez viszont nem látszik a használt példányok árain. Bár az ős Swiftnél, a mi autónknál modernebb, még mindig egy nagyjából elpusztíthatatlan szerkezet. Akát automata váltóval vagy 1,3-as dízelként is belefér a félmilliós keretbe, de ha igazán olcsó autót keresünk, egy keveset futott 1,0 literesre kell rárepülni. Alkatrészárai alacsonyak, de persze az ős Swifténél már valamivel magasabbak. A Wagon R+ padlólemezét nyújtva használó Ignis egy dolog miatt nem került összeállításunkba: a kitűzött keretbe csak egy-egy sokat futott példánnyal fér bele.
Természetesen igaz, hogy a listánk azoknak szól, akiknek nincs semmiféle orientációjuk. Ezek azok a modellek, amelyekből a legjobb eséllyel található jó példány. De ha van bármi másból az ismeretségi körben egy leinformálható előéletű, jó autó, rá kell mozdulni! Az 500 ezer forintos kategóriában nem az autó emblémája, hanem múltja, vagyis az, hogy miként használták, miként tartották karban az elsődleges meghatározója annak, hogy mennyire lesz jó vétel. Látható, akár klímás, akár még automata váltóval szerelt autókat is kifoghatunk 500 ezer forintért. Fontos, hogy ne csak az eladó szavára adjunk, vigyük el független, vagy még jobb esetben általunk ismert szerelőhöz, nézze át az, aki majd a karbantartását fogja végezni. De persze legyünk tisztában azzal, hogy mindent ő sem fog látni, számos olyan alkatrész van az autókban, amelyek elhasználtsága csak jelentős megbontás után látszana. Mindig legyen tehát tartalékunk még a kötelező körök (átíratási költségek, gumiabroncsok, olajcserék) után esetlegesen felmerülő költségekre is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Pont ezért írtam hogy több helyről kell informálódni hogy teljesebb képet kapj.
    Rajtad múlik mennyit jársz utána annak amit meg akarsz venni.
    Az érzelmileg túlfűtött okoskodókat pedig jobban árt nem komolyan venni.
    De persze mindenki úgy választ ahogy akar.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Több szempontból sem érdekel a Pug.
    1. Ez egy országútra való távfutó, városban agyrém lehet vele parkolnielférni.
    2. Nem járok nagy távokra, felesleges egy ekkora pénisz hosszabbító.
    3. Nagy motorok miatt nincs is a radaromon. Dízel is. Francia is, e-miatt sincs a radaromon.
    Nincs is fent a népítéleten a 607 úgyhogy még lehet 5 csillagos is. 😉 Külföldi népítéleteken utána olvastam, elég vegyesek a vélmények róla. Ezért valszeg soha nem is lesz a radaromon. Plusz ha letérdel igy használtan 2-300ezres futással akkor az 500as javítási kategóriában kéne róla beszélgetni.
    Aztán a sokadik személyeskedésed után nehogy már te sértődj meg! 😉
    Ja és kényelmes könyöklést, mert az számít igazán, pláne úgy hogy amit fikázol azt még nem is forgalmazzák.
    Ez az ami igazán hiteltelenné tesz téged.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Alapból én is azt hittem, hogy a típus fórumok csak a szépről és jóról szólnak, de aztán a gyakorlat megmutatta, hogy nagyon nem így van. Sőt! Jópár éve volt, hogy egy típus tulajdonosai szinte lebeszéltek a vásárlásról. Nem azért mert annyi gond lett volna a kocsival, hanem én kiválasztottam egy típust és egy motort, de a vélemények többsége alapján a motor kevésnek bizonyult ahhoz a kocsihoz. Ha már az adott típusú kocsid van, akkor nagyon sok segítséget kaphatsz a márkatársaktól.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Jolvasni tudni kell a sorok között. Ezt írtam. Neked kell kiszűrni a hülyéket amit könnyebb megtenni a népitéleten mert a klubbon csak istenítés megy. De persze ez sem mindig igaz.
    Namármost milyen autód van? 607 pug a profilod alapján. Ha megnézem a népitéletet vajon hány csillagos lesz?

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Te is egyet értesz Nickkel, aztán meg leírod azt amit én pepitában. Neked az a bajod hogy sértődött vagy és kötözködsz.
    A népítélet nem szar azért mert valaki hülyeséget ír oda. Kapish?
    Az ilyen beírásokat át kell ugrani. De pár hülye. Juzer miatt még nem szar, pont mint egy autó. Ezt kell tudni kiszűrni ami nem nehéz feladat és neked is megy csak te a hülye kommentelők miatt minősítesz egy oldalt. Akkor az An is szar csak hogy továbbvigyem a gondolatmeneted. Meg minden más is? Vagy csak egyszerűen kevés pontot kapott az autód és megsértődtél. Ilyen egyszerű ez.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Én is osztom azt a véleményt, nagy általánosságban, hogy rossz autó nincsen, csak igénytelen, trehány, nemtörődöm, hanyag, fillérbaszó tulajdonos. A legtöbb autó tulajdonos abból vonja le a következtetéseket, amit hall, vagy megvesz egy olcsó leharcolt példányt, mert jobbra nem futja, vagy nem megfelelően tartja karban az autóját, és ezek árán kijelent valamit. Az autót az igényeknek megfelelően kellene venni, a karbantartásnál pedig, mondjuk nem a 3000 forintos olajat kellene megvenni, hanem a belevaló megfelelőt. Csak az 8000 forintba kerül, és arra nem futja, de neki kell a nagyautó, meg a prémium, hogy tudjon vele villogni. Ilyenek a látszat emberek. Az ilyet még szánalomra se tudom méltatni. Na az ilyen állítólag autót használó személyek írják azt, hogy rossz az a márka. Azt azért elismerem, hogy vannak hibás konstrukciók.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Egyébként meg, hogy végül a témához is szóljak, 500 ezerért ne válogasson az ember. Azt kell megvenni amelyiknek a legjobb az állapota, tök mindegy mi van az elején.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Szerencsére most sem csalódtam a kommentfal talán két legértelmesebb emberében(Edy, Menőmanó). Ha csak 1-2 ilyen ember van itt, akkor már van remény.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Engem akkor is lehülyézett meg kötekedett amikor a saját 6 év alatt megélt tapasztalatomat írtam le. Szóval tök mindegy ki mit mond, de okosabb nem lehet nála senki sem.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Nem értek teljesen 1et. De ettől szép. Sztem a népitélet talán hitelesebb, más dolgokat tudhatsz meg mint egy tipusnak a klubbjában. Minedenkinek a maga autója felé hajlik a szive ezért sokan túltolják ezt és elhalgatnak kallemetlen tényeket. A népítéleten meg vigyázni kell mert a hülyék is tudnak írni. De ez persze többeknek leesik. Sztem több helyről informálóni teljesebb és öszintébb képet ad. Persze mindent nem lehet elhinni sem de sorok között meg lehet találni azt amire kiváncsi az ember.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    A szövegértéssel van a baj. Információt lehet szerezni úgy ahogy írod, hogy ez mikor milyen, mennyire reprezentatív és így mennyire tükrözi a valóságot, az más kérdés.
    Tapasztalatot csak megéléssel lehet szerezni, tehát az autók esetében úgy ha xy autót birtokoltad, vezetted, céges autóként használtad, volt a közvetlen környezetedben olyan, amelyikre rálátással rendelkeztél, stb. Ehhez sajnos kell az életkor is. De sokat segíthet, ha az ember olyan helyen dolgozik, ahol van erre rálátása. Nekem pl. soha nem volt saját Volkswagenem, de Golf III-masból céges kocsiként 12 év alatt legalább ötöt vezettem heti több alkalommal dízelt is, benzinest is. Vagy pl. mindig érdeklődéssel olvasom, hogy az 1.4 TSI micsoda problémás lehet, de a munkahelyemen éppen ilyen kocsiból van több, mint 60 db és eddig egyikkel sem volt különösebb probléma 4 év alatt átlag 150 ezer km-es futás mellett (az igaz, hogy az olajat kell töltögetni néha).
    Ha egy adott típus vásárlásán gondolkozom, akkor előtte én is utánanézek, de általában a tulajdonosok klubját, netes fórumát keresem meg, ez azért hitelesebb mint pl. a népítélet. De tapasztalatom majd akkor lesz, ha tényleg meg is veszem az adott autót.
    Szóval a nemzetközi fociról úgy nem lehet tapasztalatot szerezni, hogy minden héten megnézel a tévében 10 meccset, ahhoz ott kell(ene) játszani.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    [i]Pláne, ha ez a “tapasztalat” újságcikkeknek és az internetnek köszönhetően jött össze.[/i]
    Ha nem onnan akkor honnan? Urban legen-ből?
    Szépen utána olvasol a kiszemelt típusnak, onnan. Több helyről olvasol jobb képet kapsz.
    Te hogy csinálod, mi a titkod?

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Egyetértek! Úgy nem lehet reális valaki, ha szemellenzővel nézi a dolgokat és mindig ő megy jó irányba, csak az a sok hülye jön szembe az autópályán 🙂 Pláne, ha ez a “tapasztalat” újságcikkeknek és az internetnek köszönhetően jött össze.
    Szerintem ha valakinek csak 500 ezer forintja van autóra, akkor mindenképpen olyan típust vegyen ami népszerű kocsi, sokat eladtak belőle, sok és olcsó alkatrész van hozzá, vagyis olcsón fenntartható. Ezek alapján is az Astra, Picasso, Punto hármasból ajánlanám valamelyiket.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    A te személyes szégyened az, ha bárminemű tapasztalat nélkül vakon rábízod magad egy újságra. Honnan tudod, hogy a cikk nem tendenciózus/elfogult? Honnan tudod, hogy ki mennyit fizetett a firkásznak, aki a cikket összeszedte? Tényszerűen ír baromságokat a nevezett cikk szerzője. A 306-os, 406-os modellek – amelyek időben megelőzik a 307-est – kifejezetten szerethető, kiforrott és megbízható autók. Akármelyik korszak akármelyik Peugeot modellje semmivel sem volt kevésbé megbízható, mint egy kortárs német autó. Ha volt is ezeknek kényes pontjuk – mert volt, pl. tipikusan a hátsó híd a torziós rugózás miatt -, megfelelő és előzetes karbantartással fel lehetett készülni a bajra, nem egyik napról a másikra robbantak le, másrészt meg cserébe sokkal élvezetesebb, komfortosabb és sportosabb vezethetőséget nyújtottak a legtöbb konkurenshez képest. Nem véletlen, hogy pl. Angliában speciel a 306-os volt a kategória legélvezetesebb vezetési élményét nyújtó típusa sokáig. Ha kellett sportos volt, ha kellett, finom, franciásan kényelmes polgári autó…

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    “Szar autó nincs,csak hanyag tulaj!”

    Ezen a baromságon jót röhögtem.
    Az ilyen dilettánsoknak még sosem volt “jó” autójuk az biztos, hiszen fogalma sincs a “jó” és a “rossz” fogalmáról.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Na, idefigyelj, mostmár tényleg tele van a hócipőm veled:

    Auto Bild Használt Autós kiadványa 2016/2-es szám:

    A Peugeot 308-ról szóló cikk így indul: “A 307-es volt a Peugeot történetében talán az a modell, mely leginkább lerombolta az addig sem épp dicső márkaimázst – silány összeszerelés, állandó lerobbanások, tűzesetek, megoldhatatlan elektronikai anomáliák. Szerencsére a franciák összeszedték magukat, és a 308-as már köszönőviszonyban sincs tiszavirág életű elődjével, de attól még nem makula nélküli a bizonyítványa.”

    A 308-asról nem is írok rosszakat, azt már meg merném venni. Egyébként a cikk folytatása is többé-kevésbé biztató.

    A Népítélet-átlaga sem valami jó, tehát a dolgok egybevágnak. És te azt mondod, hogy én erre ne hallgassak, csak divatból szidják a 307-est, sunyi módon konspriálnak és a franciák ellen hangolják a népet!?

    Tehát hallgassak erre: “Nick: Az egyik ismerősömnek van egy 14 éves 307-ese és soha soha soha semmi baja nem volt.”!? Ennek ráadásul a valóságtartalma sem bizonyítható, csak egy db autóról szól – az Auto Bildben meg ott van a szerző arca, neve. Nagyon nagy a baj nálad ott fenn a toronyban, ha neked a Nick-féle marhaság az, ami nagyobb hitelességgel bír… Nem is koptatom a billentyűzetet, ez a butaságnak egy olyan foka, amitől teljesen kiakadok. Élj tovább a beszűkült dilettáns világodban. Az eszem megáll…

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    [i]“Wagon R+-ból az 1.0 -ás felejtős.2 személlyel kis Polski szint.Próbáltam”.[/i]
    Nem egy kiemelkedő autó az biztos, de nagyon nem kispolski szint. Volt kispolskid? Nekem volt, nem is egy, sőt a BIS is, ami legalább egy klasszissal jobb, mint a léghűtéses, de még attól is nagyságrendekkel különb egy Wagon R+.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Máshogyan fogalmaznék az autóvásárló szemszögéből. Szar autó nincs, csak DRÁGA! Ez nem csak az 500.000 Ft-os kategóriára vonatkozik, hanem a drágábbakra is! Általában MIND DRÁGA, különösen a neppertől vásároltak! Különösen a nyugatról behozottak! Elsősorban a barom módon való használat miatt, hiába a szervizkönyv, meg a márkaszerviz, az egész nem ér semmit. A nyugati márkaszerviz is olyan, ami egy olaj és szűrőcserénél bonyolultabb, azt már igyekeznek kirázni a nyakukból. A nyugatról behozottak kívül belül jól néznek ki, de műszakilag elhanyagoltak, és legfőképpen GÁNYOLTAK!!! Márkaszerviz ide, vagy oda…

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Már megint az okoskodások.Mindenki olyan autót vesz amilyet akar!Szar autó nincs,csak hanyag tulaj!!!!!!!!!!Wagon R+-ból az 1.0 -ás felejtős.2 személlyel kis Polski szint.Próbáltam.Mégegyszer:Szar autó nincs,csak hanyag tulaj!!!!!!!!!!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Igazából egyik sem kéne. Dacia Logan?! Ez komoly?! Még büdösebb, mint egy Suzuki. Wagon R+?! Na ne már, öklendetes ez is.

    Van szebb, kényelmesebb, kicsit különlegesebb is: Peugeot 306. Ritka már a teljesen jó állapotú, ki kell fogni, de megéri!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Én nem akarok se moderátor, de óvóbácsi lenni, de én azért nehezen tudom magamról elképzelni, hogy szó szerint leírjam azt, amit amúgy gondolok 🙂 Szájkaratézni sem érdemes fotelhuszárokkal.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Direkt nem akartam még csak a témához sem hozzászólni mert tudtam, hogy ez a kis köcsög azt várja, hogy kibe köthet bele. Erre elkezdi sértegetni az embert úgy, hogy még csak meg sem szólalt, és ennek jár a pofája a trollkodásról meg a személyeskedésről.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Szerintem kár a szóért, főleg az ilyenekért.

    Azért, mert a névtelenségbe burkolózik és azt hiszi megtehet bármit, legalább neked illene disztingválni magad. Semelyik stílus nem ide való.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Most vagy mindenki hülye és te vagy helikopter…

    Nekem ebből (idézlek) “van egy elég komoly használtautós újság- és katalógus-gyűjteményem” nem az jön le, hogy bármiféle szerviztapasztalatokat gyűjtöttél volna. Ráadásnak ezt helyetted megtették már többen is (az általad sztárold nepitelet.hu, de az autonavigátornak is van használt autós gyűjtőhelye, még ha nagyon idejétmúlt is)

    Én nagyon egyiket sem tartom mérvadónak, ki is fejtem miért. Sokan olvassák az online/offline médiákat, ha sokáig olvasod, előbb-utóbb elhiszed magadról, hogy te is értesz hozzá. Egy rakás prekoncepcióval, kisebbségi érzéssel és még több frusztrációval leülsz a gép elé és abban a pár mondatban megpróbálod 1: megmondani a tutit 2: megmagyarázni a hülyeséged 3: önmagad becsapni. Én ezért sem hiszek el lassan semmit, amit használt autókkal kapcsolatban olvasok, sőt, a spritmonitort is el tudom képzelni, hogy a userek finoman kozmetikázzák.

    A szerviz amúgy rövid i.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Azt gondoltam, talán átmegy, hogy a [b]szervíztapasztalatokat[/b] tartalmazó kiadványokra gondoltam, ahol a típus erősségeit és gyenge pontjait taglalják. N.E.M. az új autó-tesztekre akartam célozni. Azt hittem, ez talán nyilvánvaló. Úgy látszik, te a szájbarágósabb magyarázatokra vagy rászorulva:)

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Utoljára nekifutok a dolognak, ha nem értitek, menjetek orvoshoz:

    Idézet a TC nemrégiben kijött C-Elysée cikkéből:

    “Mondják már meg, az istenért: megbízható?

    Sajnos a C-Elysée-vásárló nem az a grafomán fajta, persze az is lehet, hogy egyáltalán nem létezik. Az olvasóink értékeléseit gyűjtő Népítélet rovatban[b] mindössze két C-Elysée-beszámoló olvasható, ezek alapján nem igazán lehet lemérni, milyen egy ilyen autóval az élet.[/b](!!!!!) A Citroeneknél maradva C4-ből, vagy 1-es Picassóból 200 körüli ítélet van, BX-ről is született 142(!). Egyszóval ha valakinek van, írja meg, különben a többiek (mármint mi, például) hülyén halnak meg.”

    A ti “pengeéles” logikátok alapján akkor egy rakás xar a Jaguar F-Pace:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/jaguar/f_pace_2016/szep_11_honap_volt…/[/url]

    Az aktuális Ford Transit:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/ford/transit_2014/erotlen_szutyok./[/url]

    Vagy a Lexus ES:

    [url]http://nepitelet.hu/autok/lexus/es_1989/gagyi_luxusutanzat/[/url]

    Ne haragudj, de lassan kezdem magam egy dilidokinak érezni. Azt hittem, neked legalább több eszed van, mint Nicknek meg Tucatnak.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Azért én az autós újságokat és úgy általában az autós újságírókat mint tényszerű hírforrásokat elég félve merném leírni. A 99%-uk a fizetése miatt csinálja, azt meg azért kapják, ha finoman kozmetikázza a teszt eredményeit, vagy azt írják, amiért elhívták őket egy szép helyre zabálni meg vezetgetni.

    Szóval ha gondolkodás nélkül elhiszed amit olvasol, akkor te sem vagy sokkal okosabb, mint akiket lenézel. Kezd magas lenni neked ez a ló, olyan leszel lassan, mint Kempelen/Holiday haverod 🙂

    (A példádnál maradva: ha 20 évig gyűjteném a pornómagazinokat, nem írhatnám le, hogy a világ összes jó nője megvolt csak azért, mert láttam őket mindenféle pozitúrában dugni őket. Remélem átmegy a lényeg és nem veszed a lelkedre)

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Te ugyanolyan ostoba vagy, mint az a Tizenkettő nevű díszpinty. Mintha őt olvasnám(tépem is a hajam). Tudod, apuci, kb. 20 évre visszamenőleg van egy elég komoly használtautós újság- és katalógus-gyűjteményem, és nagyon kevés franciára írják, hogy megbízható. Egyszerűen nem merik leírni, mert túl nagy a rizikó. Ami ezekben le van írva, az lefedi a nagy átlagot – ezzel szemben az átlag user(mint te is) csak a saját autójáról tud véleményt mondani. Ha egy hozzáértő vagy szakember mondja, akkor nekem bőven elég, ha hallomásból tudok valamit. A lényeg, hogy egy adott típusból már többet látott, és ez alapján le tud vonni egy konzekvenciát arról, hogy az milyen. Te ilyet nem tudsz(vagy csak azt hiszed).

    Azt én elfogadom, hogy vannak elégedett tulajok, a te tapasztalatodat is elfogadom. De ha elkezdenék mélyebbre ásni és még több tulajt megkérdezni, valószínűleg “csuda” dolgokra bukkannék, és ez el is venné a kedvem a “franciázástól”. Ezt a Népítélet is alátámasztja – miért van, hogy a kategóratárs japán vagy koreai autók átlagpontjai jóval magasabbak? De hagyjuk a japánokat – a Focusé miért jóval magasabb, mint a Xsaráé, 307-esé vagy Mégane-é? A TC neppere miért beszél le a franciákról minden levélírót(kivéve egy-két jól sikerült típus)? Még mielőtt őt lehúznád – hozzád érkeznek százával használtautós tanácsadást kérő levelek? :)))

    Na, mindegy, befejezem, szerintem túl sok info volt ez neked így egyszerre. Még a végén túlterhelődik a winchestered:)

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Én ültem már egy-két autóban és nem csak a billentyűzet mögül osztom az észt. A Clio volánja mögött is ülök néha, de az nem az én kocsim, havonta egy-két alkalommal vezetem csak. Én jelenleg is egy német kocsit vezetek, korábban volt nekem is francia is, korábbi német is. Tapasztalatom bőven van 100-as Skodán és Wartburgon át napjainkig, de ahogy mondják ez nem érdem, hanem állapot, hiszen csak a koromnak köszönhető. A francia kocsikat divat szidni, legtöbbször azok teszik, akik csak hallották valakitől, de a gyakorlatban nem találkoztak vele soha. Sok munkatársamnak van és volt francia kocsija, soha nem hallottam, hogy valaki egy igazi “betegágyat” vett volna. Közvetlen kollégám egy 2003-mas évjáratú 307 kombival jár és 14 év alatt semmi különösebb gondja nem volt. Egy ilyen 14 éves korú kocsinál semmivel nincs nagyobb kockázat egy franciában, mint egy németben, japánban.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Nem értem, Miért szidják sokszor alaptalanul a kis Buzukikat?! …
    És sokszor olyan emberkék, akiknek soha nem volt.
    Igen kétség kívül rohad, egy átlag Swift valóban nem szép látvány.
    De van olyan verziója is ezeknek a kis autóknak, ami a GS melett Sport megnevezést is kapott.
    Volt a kezemben pár autó, komolyabb, 500 Le fölötti is, (az 1000-es gyorsasági motorról meg nem is írok) de higgyétek el, a 16v szelepes 1.3-as Sport 3 ajtós Swift NEM véletlenül kapta a Sport “titulust”.
    (A gyári Gti pedig már tényleg teljesen más tészta, de azokat már szétnyúzták szinte kivétel nélkül …)
    A látványa gyárilag sem rossz, a teljesítménye nagyon mókás perceket kölcsönöz minden tulajának.
    Ezt garantálom.
    Nem sokára veszek egy másik autót, de van a családban egy fent említett Swift és nem lesz eladava.
    Megbízható, a többi autóhoz képest kifejezetten olcsó alkatrész árak vannak hozzá, biztos sofőr kézben az úttartás sem rossz!!!!!! 155-ös gumikkal sem!
    A végsebessége kis tuning-gal gps szerint is 190, ami egy 780 kg önsúlyú kisautótól egyáltalán nem rossz teljesítmény.
    Fürge, ks tud menni a Világból és olcsó.
    Ja, és a piaci ára is 450 körül mozog, bár nagyon kevés van belőle.
    Ezek mellé még annyit, hogy ha most mondanák, hogy mindenféle átvizsgálás nélkül “padlózzak” Budapesttől Madridig, 98%-ban biztos vagyok benne, hogy NEM lenne semmi baja, és NEM hagyna ott sehol.
    Tehát ennyit arról, hogy 500 ezer alatt nem lehet autót venni.
    Aki ezt gondolja az húzzon a fejére egy szemetes zsacsit, mert kb annyit is ér! 😉
    Nem egy haverom a pár éves Bömösével a Horvát tengerpartig se jutott le 🙂
    És, mellé, hogy azok az autók 8 milla fölött vannak használtan is ….
    Na akkor Miről beszélünk?????

    Ki lehet fogni jó autókat, a fapados Swift is lehet jó megoldás, mert szétverhetetlen autók.
    De az nem igaz, hogy Nem kell szervizelni és igénytelen.
    Ilyen nem létezik és marhaság.
    Akinek meg Büdös, vegyen rommá hajtott,
    leinformálhatatlan IV. dízel Golfokat, meg kétszer kinyírt 90-es évek Bmw-ket ….
    A cikkben említett autókról meg nem is írok, mert azoktól bármi jobb.

    Általános igazság, hogy lejjebb kéne az embereknek adni az egoból, és kicsit tökösebbnek kéne lenni,
    nem kéne foglalkozni mással …
    Nagyon megy itthon a sznobizmus, de mint minden, véget ér ez.
    És csúnya vége lesz.
    Fejlődik az ország … Mi?… Lopásból biztos …
    Csak azt nem fejlődésnek hívják, hanem bizonytalan jövőnek.

    Na hali!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    “Lehet, hogy volt egyszer egy rosszul sikerült Laguna II, de azt már el kellene felejteni.”

    Nagyon hosszú az a sor a Laguna II-n túl is, csak az elfogult fejeddel képtelen vagy túllátni a saját kis világodon. A Clio egy viszonylag jól sikerült modell, ez rendben van, de nem kéne a kis Ciócskád volánja mögül osztani az észt, hogy miért jó az összes francia kocsi. Te az a típus vagy, aki kiáll a nép elé, és akkor is megmondja a tutit, ha tojás- és paradicsomzápor fogadja majd. Mert neked az járna, öreg.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Erre mondják, hogy okosabb maradtál volna, ha nem szólsz hozzá, de nem kell mindenkinek mindenhez értenie. A felsoroltak közül talán a Picasso a legjobb választás ár/érték arányban. A francia kocsikkal a világon semmi probléma nincs. Lehet, hogy volt egyszer egy rosszul sikerült Laguna II, de azt már el kellene felejteni. Nálunk a családban lassan 20 éve használunk Cliot (is). Jelenleg a harmadikat koptatjuk, de soha semmi baj nem volt velük.
    Egyébként ha már Renault, 500 ezerért nem csak Twingo kapható, hanem Clio, Thalia, Megane és Kangoo is. Meg kell nézni mit vesz az ember, de melléfogni egyikkel sem nagyon lehet.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    A lehető legszarabb autókat válogattad, mind betegágy . Ezeknél egy japán idősebb gép jobb csak ne nagyon rohadjon, vagy egy “vokszvágen” . A Picassoban nem mernék hosszú útra menni az biztos egy fostalicska mint minden francia.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Nemcsak a Kizashi bukott meg, hanem az USA piacán az XL7 is:

    [url]https://www.google.hu/search?q=suzuki+xl7&client=opera&hs=txZ&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjt-Mv9wKDWAhVBlhQKHXjCCE0Q_AUICigB&biw=1024&bih=658[/url]

    De a Suzuki-emblémával kínált Chevrolet Lacetti sem volt egy sikersztori odaát, sőt, az egész márka sem, amíg jelen volt ott. Szóval tényleg arra van kényszerítve a Suzuki, hogy maradjon a kaptafánál.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Ebből a felhozatalból nem nehéz választani, három kocsi jöhet szóba, a Picasso, az Astra és ha kisebb is elég, akkor a Punto.
    Azt azért megjegyezném, hogy a felsoroltakon kívül más is kapható, ami megfelel a feltételeknek. Ha jól értem 2003-mas évjárattól kell nézegetni és max. 500 ezer Ft-ig. Ennyibe beleférhet néhány Ford Focus, Seat Ibiza, Cordoba az Opelből a Corsa és az Agila is.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    ..”okosan” beírták a kezdő árakat,amit találtak a Hahu-n!
    De ezek az autók 3-4-500 ezerért vagy asztronómiai km-t lefutottak már,töröttek esetleg többszörösen javítottak.
    Pl Lacetti(normális állapotú)nincs 750-800 ezer alatt,ahogy G Astra vagy Xsara Picasso sem…ez az egész cikk olyan mint a szaloncukor: Lehet konzumot kapni olcsón de a normális ízűek(kókuszos,meggyes,mákos,marcipános stb)jóval drágábbak.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Ha én lennék a Suzuki elnöke kimondottan nem szeretnék kilépni a “minimáltranszport gyártó” ajtón, (éppen elég drága prémium autót gyártó márka van már) szerintem az efféle közlekedési formára igenis bőven van igény, még a tőlünk fejlettebb és gazdagabb országokban is (akár 2., 3. vagy “többedik” autónak a családban).

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Hány meg hány helyen olvastam már hasonlókat, hogy “használt autó vásárlás előtt állok, tanácsot szeretnék kérni. A szívem a japán autók felé húz, de a Suzuki nem érdekel”. Ez azért döbbenetes, főleg, ha azt nézzük, hogy a régi Swift kapcsán tapasztalható lenézés az egész márkára kiterjedt. A Vitara is “csak” egy Suzuki, a Liana is “csak” egy Suzuki, stb., sokan gúnyolják is: “Mutyuki”, “Suzuki, a Ti Autótok”, és ez a jelenség végső soron a Kizashi szedán bukásában is szerepet vállalt. A Suzukit beskatulyázták a népek, mint minimáltranszport-gyártót(nemcsak itt, világszerte), és ha bármiféle kísérletet tesz a gyár, hogy kilépjen ebből/túlnőjön ezen, azt bukásra ítélik. De ebben az említett kategóriában remekül muzsikálnak.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Ja még valami, végre egy cikk, ami nem ragadt le a Swift-nél. Jó, olcsón fenntartható autó, viszont rohad, és koránál és futott km-nél fogva sorban szakad le az ezresekben a dugattyúszoknya, és kopik “szarrá” a váltó. A Swift is használódik. Én sokkal szívesebben ülök egy Focusban, G Astraban, Lacettiben, vagy egy Hyundai Accentben, mint egy Swiftben. előbbiekben legalább nem kurblis az ablak, és van bennük klíma (nyilván nem mindegyikben), ja, és sokkal tágasabbak is.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    A G Astra alapesetben nem annyira eszi az olajat, de ahogy a motor használódik, nyilván ennek a mértéke emelkedik, de ez a Golf, és a Focus motorjaira is igaz! 2008 óta használom a G Astra-t az utolsó szériába szerelt Twinport motorral. 10 ezrenként cserélek olajat, és max. 0,5 liter fogy a két tizes között, ami vállalható. Pedig napi használatban van az autó télen-nyáron. Fapados, de nagyon megbízható, nyilván az én fajtám már nem fér bele az 500 ezres kategóriába, csak ha nagyon eladó, vagy nagyon lelakott.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Ezek közül egyedül a Picasso-t vezettem, a többi passz, még ülni sem ültem egyikben sem soha.

    A legautószerűbb autó szerintem mind közül az Astra, legalábbis fotó alapján neki szavaznék bizalmat 🙂 Az olajzabáló motorok miatt azonban mégsem azt venném.
    Talán egy vászontetős Twingot, az legalább vicces is, kérdés, mennyire hajlamos ázásra (illetve egy tizensokéves tető az autó árához viszonyítva mennyiért javítható-cserélhető ha nagy a baj)

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Opel Astra

    Na ennek a modellnek 1 nagy problémája van!
    Eszi az olajat!
    Kb.: 10000 km-en 1,5-2 litert, ami + 5-10 ezer Ft
    költségnövekedés a használat folyamán!
    Viszont sokat adtak el belőle!
    Így aztán bontóban sok minden kapható hozzá!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Hyundai Getz + Hyundai Accent

    Na ezek a modellek, az úgynevezett “sötét ló”!
    Viszonylag kevés fogyott belőlük!
    Bontóban szinte semmit nem lehet hozzá kapni!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Kedves Barátaim és nem barátaim!
    A régi Swift az egyik leggazdaságosabb autómobil!
    Vannak persze hibái, de hát ennyi pénzért nem Ferrarit kapsz!

    De nézzük a többi autót!
    Chevrolet Lacetti
    Hát ehhez minden alkatrész drága! Drágábbak, mint az Opel alkatrészek!
    Bontóban is lehet hozzá ezt-azt kapni, de az utánjárós “buli”!
    Ja és a Chevyt nem a mi útjainkra tervezték!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Szerintem, ha valaki az “500 ezerig kell egy normális közlekedőedény” -t keres az állapot és a márkajel mindegysége mellett az évjáratot nem fogja nézni. (értem ti most az átlagéletkort nem akartátok túllépni).
    De most komolyan, ha valaki talál pl egy nagyon patent f astrát v escortot 500 alatt és megfelel az igényeinek (amire használni szeretné) simán megveheti, hiába 20 éves.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Elnézésedet kérem. Őszintén.

    A cím felhúzott, nem tartom korrektnek. Majd elolvastam a cikket, és megleptek az ajánlások. Ezért a szokásomtól eltérően hirtelen tollat ragadtam. Volt anno egy ilyen Swiftem, újonnan vettem, öt évesen hibátlanul adtam el. Elvitt Európa sok országába, hiba nélkül. Szerettem, jó autó volt, csak kinőttük akkor.

    Köszönöm a válaszod!

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Bocs, ez egy egy szemfelnyitó cikk. Nagyon sokan félnek/fanyalognak a Suzukitól. El kell fogadni. A cikk első bekezdésében és több helyen is le van írva, hogy alaptalanul. Igen, a felsorolt modelleken túl is vannak alternatívák, ha pedig olcsó autó a cél, nincs jobb a Suzukinál, de ezek is alternatívák, ennyi.

  • 2017.10.27. at 14:57
    Permalink

    Rég olvastam ennyire szánalmas és botrányosan összekészített “cikket”. A cím is minősíti az egészet, mert az egyes Suzuki Swift-et minősíti, mégis globálisan a Suzukit írja, megtévesztésként. És helyette Daciat meg Daewoot ajánl. Ezerszer inkább egyes Switben ülnék inkább, (még ha büdös is…) mint egy első generációs Loganban. Szégyen hogy ilyenért valaki fizetést kap, eddig nem ez volt a jellemző erre az oldalra. Gratulálok a szerzőnek hogy megírta (kb. egy délután alatt) a szerkesztőnek pedig hogy engedte megjelenni. Ennyire uborkaszezon lenne? Nem hiszem. Gondolom más kap autót, amiről írhat, itt meg maradt ez. 🙂

Vélemény, hozzászólás?