Francia autó 300 ezer kilométerrel? Nézzük!

Renault Laguna 2.0 dCi Black Edition, 2011 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még csupán ötéves, de több mint 300 ezer kilométeres, első tulajos Renault Laguna kombit próbáltunk. Most aztán vallhat a gall puttonyos!


Évi 60 ezer kilométer. Alsó hangon ennyit fut a most próbált Renault Laguna. A még nem is egészen ötéves autóban így már több mint 300 ezer kilométer van. Tulajdonosa autózási lendületét mutatja, hogy a 300 ezres fordulót mutató fotó kapcsán csaptam le az autóra, mire összehoztuk a találkozót, már 307 ezer kilométer volt a Lagunában. Mindenki asszociáljon arra, amire akar, aztán olvasson!
Hirdetés

Ez a Laguna nem elég, hogy sosem állt meg hiba miatt, a kötelező karbantartásokon túl sem igényelt túlzottan sok alkatrészt. Ebben nyilván benne van a Renault elmúlt években jelentősen javult minősége, de legalább annyira tulajdonosa is. Nem óvja agyon az autót, de úgy tartja, hogy a karbantartás minden márkánál szükséges és sehol máshol sem lett volna olcsóbb, itt pedig maga az autó a tudásához mérten igencsak jó áron adott volt.

Az 5 évvel ezelőtti Black Edition Laguna gyakorlatilag „fullextrásnak” mondható. Klímája például nem csak kétzónás, hanem „Soft” és „Fast” programot is kínál, fényszórója Xenon, kárpitozása részlegesen bőr, navigációja magyarul beszélő, naná, hogy elektromos ablakai mind automaták, hogy van tempomatja és sebességhatárolója, hogy rögzítőfékje és zsebben hordható Renault Kártyája is automatikus. A Lagunák és úgy általában a Renault-k nagy fogása, hogy észrevétlenül, de nagyon kiszolgálják az embert. Ezt persze tudtuk az újakról és a kevesebbet használtakról is. Itt viszont most az a kérdés, hogy mit tud a bő 300 ezer kilométert futott példány, amitől a legtöbb használtautó-vásárló rettegne.

Legfőbb konklúzió, hogy el kell felejteni az óraállás túlértékelését.

Láttam már alig több mint fele ennyit futott, ennél kopottabb belsejű és műszakilag is ehhez hasonlónak tűnő Laguna III-ast, amit szintén nem szóltam le, mert az is nagyon rendben volt, meg ez is teljesen rendben van, csak itt utóbbi még nagyobb szó. Ha egy kereskedésben állna ez és egy ezzel egyidős, de fele ennyit futott gép, akkor tutira ez lenne az olcsóbb, pedig simán lehet, hogy közben még ez lenne a jobb állapotú is. Erről ugyanis tudom, hogy tulajdonosa kifejezetten hosszú távokon használja. Naponta kétszer 100 kilométert ingázik otthona és munkahelye között, heti szinten alsó hangon 1000 kilométert megy, ha esetleg nem menne sehova sem hétvégén. Jellemzően amúgy megy. Szeret vezetni, szereti a lakóhelyét is, munka pedig leginkább a fővárosban van. Németországban teljesen átlagos lenne ennyit autózni, itthon sokan furcsán nézik, pedig teljesen józan dolog ez. De nem csak akkor vehetünk meg egy sokat futott autót, ha ismerjük a tulajdonosát, az átlagosnál magasabb futás feltételezi, hogy zömében nem városban használták - hacsak nem taxiról van szó.
E Laguna kuplungja a kilométerszám ellenére kevesebb terhelést kap, mint egy olyan példányé, amit csak napi 10-20 kilométert, de városban használnak. Bár az utak sehol sem jók, talán futóműve sem kap sokkalta több terhelést, mint egy városi járkálásra kárkozhatott példányé. Motorja mindig eléri az ideális üzemi hőfokot, zömében úgy dolgozik. Fontos akkor a kilométer? Ugye, hogy nem annyira? Sokkal inkább a használati mód és a karbantartás a lényeges. A Laguna tulajdonosa nem is ismer kompromisszumot utóbbi kapcsán, ha bármi rendelleneset hall, tapasztal, rögtön betér abba a márkaszervizbe, ahol a Lagunát, illetve előző autóit, egykori Clióját, Mégane-ját is vette - Balassagyarmaton. De akkor is jár ott másfél havonta, ha nincs semmi különös. Ugyanis a 30 ezer kilométeres karbantartási ciklus felénél mindig beiktat egy olaj + szűrőcserét. Ő így nyugodt.

Ha majd egyszer – a tervek szerint – egy év múlva eladó lesz ez az autó (nagyjából 360-370 ezer kilométerrel), akkor állapotán túl szerviztörténete lesz az „értéke”. Túl sok mindent nem kellett benne cserélni, de kuplungját 200 ezer kilométernél például méltányosságból cserélte a gyár. Hosszú autópályázás után keménynek érezte a tulaj. A szerviz kivette, megnézte, a szerkezet ép volt, a gyár pedig a több mint hároméves autóban is állta a cserét. Még garanciában kellett egy új üzemanyagtartály, mert a gyári szivárgott, ja és egy fékmunkahengert, valamint egy hangszórót is cseréltek még a garanciális időszak alatt. Az ügyintézés egyszerűen ment, a 3 év/150 ezer kilométeres (!) gyári jótállás óta egy hiba adódott: a légtömegmérőé. Amúgy leginkább csak szűrők és olajak kellettek, a hosszbordás-szíjat egyszer váltották a láncos vezérlésű, bő 300 ezer kilométerrel is meseszép járású motoron. A fékek hatásosak, de fogynak, a dinamikusan vezető tulaj alatt átlag 40 ezer kilométert bír egy betétgarnitúra elöl, a tárcsák pedig jellemzően három betétnyit szolgálnak.
Ha nem látnám az óraállást, tényleg nem tudnám megmondani a Laguna futását. A 2.0 dCi ma is dinamikusan viszi a tágas kombit, aminek piaci értéke nem több 2 millió forintnál. Tehát most, hogy már bejött az utód Talisman, különösen jó bolt egy használt Laguna. A fogyasztás nagy átlagban 6,5 l/100 km körüli, ami a 150 lóerős 2,0 literestől rossznak egyáltalán nem mondható. Nyilvánvaló, hogy országúton egy liternyit simán le lehet belőle faragni, azt viszont fontos hangsúlyozni, hogy négy felnőttel, sídobozzal a tetőn és tempós autópályás hajtással sem megy 7 liter fölé.
Konklúzió, hogy a sokak által lenézett francia használt autók is lehetnek jó vásárok. Amennyiben megkapták a kellő törődést. Vajon eladható lesz ez a példány egy év múlva és 370 ezer kilométerrel? A tulaj nem aggódik, adott már el használt Renault-t hasonló paraméterekkel. A vevők megnézték az autót, tetszett nekik, szerelőjük sem tudott rosszat mondani, de sokallta a kilométert. Majd megkapta a márkaszervizből lekért tételes szervizmúltat, és ennyit mondott: "ezt az autót meg kell venni”. Így van ez, komoly érték a márkaszervizes, követhető előélet, ami nem csak az óraállást, hanem azt is bizonyítja, hogy a szükséges karbantartásokat nem spórolták el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Írhatsz bármit, ez attól még tény, elég rég autókkal foglalkozom ahhoz, hogy buta ne legyek, legalább is ebben a témában, de főleg az idejüket folyamatosan itt töltőket autós témában komolyan venni nem tudom, butázz csak nyugodtan. név nélküli kommentelgető, írom ezt a csalfaromeo nevű névtelennek is…. amit itt ez a két dilettáns összeszitkozódik meg okoskodik egy vicc, olvashatatlan tőle az egész fórum, az autó után érdeklődő emberek számára egy katyvasz és a valós érdeklődők, autócserében gondolkodók számára használhatatlan. Javasolom a szerkesztőknek, hogy moderálják jobban az itt leírtakat, hogy a honlap valós célját inkább szolgálja, az egymással viaskodóknak inkább legyen egy zárt fóruma. Az ettől függetlenül dilettantizmus, hogy egy egy sport corollát és egy dízel utazóautót hasonlítgat valaki, vagy talán a farokméretét. Az M6 bmw meg mindkettőt lenyomja ennyi erővel….ez olyan szánalmas. Rossz autót ma már senki sem gyárt, csak kinek mi a szempont, ki mire esküszik, dízel benzin, japán német francia, kézi vagy automata….

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Szia Gábor!

    Nem tudom ismered e az utat Bp.-ről Nagykovácsiba.
    Én ott előzgetni szoktam a többieket és egy komolyabb (4-5 autó) előzés után értem be a Lagunát.
    Mikor észrevett, akkor hirtelen neki is sürgős lett a dolog és elkezdett ő is előzgetni “száguldozni”.
    Mivel nem versenypályán vagyunk, hanem közúton és ott elég komoly sebességkorlátozás van, amit nagyon messze túlhaladtunk, így eszem ágában sem volt leelőzni, csak éreztettem vele, hogy ez nem egy 90 lovas 1,4-es dízel. 🙂
    Én ezt az autót 11 éve vettem újonnan és annyira szeretem, hogy nem akarom eladni. Akkoriban mértem gyorsulásokat ( 6,8 – 7,2 között 100-ig) óra szerint. Rugalmasságot is, de videóra nem vettem. Mivel nagyon gyors az autó, így senki sem hinné el, ha nem lenne ez a belinkelt oldal. Így talán van alapja az állításaimnak. 🙂
    A nyomatékgörbéje is elég vízszintes és a lehetőségekhez képest szerintem elég rugalmas is, de közelébe sem jöhet egy turbós motornak. Én viszont szeretek váltogatni, így ez nekem nem szempont.
    Gondoltam, hogy nem egy 192 lovas szívó 1,8-as motorra gondoltál.
    Ezt sokan nem ismerik, így az utakon komoly meglepetéseket lehet vele okozni. 🙂

    [url]http://rototest-research.eu/popup/performancegraphs.php?ChartsID=256[/url]

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Helló Menőmanó! Betoltad a faluba.. miért nem előzted le? Köszi a linket, ezek szerint a te kocsid tényleg gyorsabb, de azért csalafinta vagy, mert nem mondtad hány lovas a tied :). Amiket írtam, azokat én mértem a saját videómból le, kiváncsi lennék a Te saját eredményeidre, és persze nem gyorsulásról, hanem nyomatékrugalmasságról írtam: legnagyobb fokozat, tartós sebességről (130, 150-ről stb), lepadlózva, hogy szedi össze magát a tütü, egyébként a Toyotának az a 180 lovas motorja tényleg nagyon jó, vigyázz rá, mert alig van belőle az országban, cimbimnek van kompresszoros 2006-os évj., kipróbáltam, nagyon szedi a lábát, nekem kicsit kemény volt a futómű, el is fogadnám, ha nem 35ezret mennék évente. Nem magyarázkodásként, de az átlag autókra gondoltam az első kommentben, mert azért valljuk be nem átlagos a tied teljesítménye…

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Tipikusan az a fickó vagy, aki még a legnagyobb hazugságoktól sem riad vissza, csak hogy lealázza a vitapartnerét. Amit műveltél, az a nagyotmondás csimborasszója – az utolsó mondatod egyszerűen szánalom a köbön. Legközelebb a valóság talaján kéne megmaradni, ha megoldható. Ne fárassz a válaszoddal, majd ha a Renault a világ minden táján bizonyított a minőségével, akkor beszélünk. Buta tök.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Szerintem az a dilettantizmus, amikor egy bő 15 mázsás középkategóriás kombit hasonlítasz össze egy kompakttal, ami van kb 12-13 mázsa. Hidd el, ha kidobálnál pár száz kilót a lagunából, már fordulhatna a helyzet. Mit kezdene a totoja egy megane RS-el? vagy akár egy clio RS-el. sírna utána. Ha lenne egy verseny mondjuk Brüsszelig, a Laguna biztosan győzne, mert max 3x állna meg tankolni, míg a totoja legalább 6x. Padlógáznál te eljársz 9l-ből? egyáltalán 14-15l alatt? a laguna igen! ennyit az okoskodásról. szerintem a toyota, mint márka semmi más, mint egy túlárazott suzuki, soha nem is lesz más, csak győzzék a garanciális motorcserét…..

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    😀

    Ezek szerint még sokan nem ismerik, pedig láthatod, rajtam nem múlik.
    Egyébként, ha ez nem lenne, senki el sem hinné, hogy valóban mit tud a “kis” Corolla.
    Így talán hihető, hogy nem a levegőbe “beszélek”.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Az már igaz, hogy ezeknek a Lagunáknak a 6-os kézi váltója egy fos. Nekem egy 2010-es, 150 lovas példány van, de igencsak meglepő volt, mikor először vezettem, milyen durva szerkezet. Előtte egy 6 sebességes Megane dci-m volt, annak a váltója fényévekkel jobb (az állítólag tényleg Nissan származék, de nem tudom biztosan). Ettől függetlenül szeretem az autót, ennek pedig a két fő oka az, hogy egyrészt nagyon kevés km van benne, 49 ezerrel vettem másfél éve, most 64-nél tartok. A másik ok, hogy olcsón jutottam hozzá. Mielőtt valaki kételkedne az elmeállapotomban, hogy elhiszem ezt a futásteljesítményt, közlöm, hogy ismerem az autó előéletét, és ez tényleg ennyi. Persze eladhattam volna drágábban, és vehettem volna belőle egy istencsászár TDI- t vagy 300 ezerrel, de inkább megtartottam…:)

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Ha rákattintasz a zászlóra a jobb felső sarokban, akkor lejönnek a részletesebb mérések.
    Ott 220-ig közel 27mp-et ver a Corolla a Lagunára.
    Miről “beszélünk”? :DDD

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Nagyon nem vagy képben, legalább annyira nem mint, ma az a Lagunás Nagykovácsi előtt, aki azt hitte, hogy lehagyhat a 180 lovas dízelével. Aztán “betoltam” a faluba. 🙂
    A nyomaték az jó érzés, de hiába érzed az erőt ha nem elég. És a Toyota ellen nem elég, nagyon nem.
    Az én autómban mivel japán van egy jó váltó is a nagyon jó motor mellett, így ha kell visszaváltok. Ott lőttek még a 400-as nyomatéknak is.

    De persze mindenki írhat bármit, így egy kis tény közlés:
    [url]http://www.zeperfs.com/en/duel2009-367.htm[/url]

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    A nem valt fel reszet ala tudom tamasztani, keresztezodesekben rangat az auto alatta mert nem valt vissza. 🙁
    A tobbit nem tudom igazolni.
    Viszont ennek fenyeben is soknak tunik nekem az hogy 10e alatt literek hianyoznak az oljabol.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    “Céges autó többnyire egy hölgy vezeti” , nahát ez a baj…hidegen nyomja, nem hűti , nem vált föl (jó a turbó?), így simán összejöhet az olajfogyasztás, 2,5 évesen (130.000km-el) amikor vettem az enyémet -az is céges flottakezelős volt- lekérdeztem a “szevízmúltját”, -egyébként megkapott mindent- és ott föl volt jegyezve, hogy 30.000 ezrenként kapott olajcserét, szinte mindig volt olajutántöltés 15-30 ezer km között, én meg is ijedtem, de a szervizes csóka mondta, hogy ha magamnak veszem, úgyis jobban fogok rá vigyázni, és 10-15 ezrenként cseréljem az olajat, és persze jobbfajtát tegyek bele, megfogadtam a tanácsát, be is jött.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Jajmár Menőmanó! 🙂
    Ha azt írod, hogy 0-100 között legyorsulja az 1.8 a 2.0Dci-t azt még el is hiszem (bár elég nehezen: 0-100 9sec), mert a Laguna nem egy versenygép, hanem egy utazó-kocsi, elég hosszú az áttétele, és hozzá 1600kg( hídmérlegen mérve), ha Toyotás vagy, akkor próbálj ki egy Avensis D4-D-ét 2,2 dízelt, a 177Le változatot, na a Laguna kb. úgy megy, vagy a Mazda6 Skyaktiv dízelét, kb. azt a szintet hozza. A dízelbe nem a gyorsuláson van a hangsúly, hanem a nyomatékon, azon, hogy nem kell váltogatni, 80-nál beteszem 6-osba és onnan megy, ha 140-nél a pályán elkezd vki villogni, akkor csak adsz egy gázfröccsöt, máris 170-en vagy és le is előzted a kamiont, ezt hívják nyomatékrugalmasságnak, amihez nyomaték kell…ezért van az, hogy 130-nál 5,4-et fogyaszt miközben 2300-at forog, és innen, visszaváltás nélkül könnyedén megy. Mérd le a tied nyomatékrugalmasságát (legnagyobb fokozatban) 130-150 nekem 5sec, 130-200 15sec. Mérd le, várom az eredményeket! 😉

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Márpedig az autó egyik legfontosabb jellemzője a futásteljesítmény.
    Miért akarják egyesek bemagyarázni, hogy nem fontos tényező.

    Van rá elképzelésem.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Diesel motorok terén egyértelmű a francia fölény,eltekintve néhány mellényúlástól(1.5dci,2.2HDI,2.7HDI,de az mondjuk FORD motor).Tekintve,hogy ezek a motorok nincsenek “kihegyezve”,ezért rendkívül tartósak és gazdaságosak.Ne remegjünk a 300ezer km-től,volt Xsara Picassom,580ezerrel az órában,90-es HDI,hibátlanul tette a dolgát.Ismerek olyat,akinél a 407 1.6HDI-ben már 1,5milliónál járunk,a második motorral.Gazdi kérdése az egész,a majmok vegyék csak a tíz éves Passatot 180ezres óraállással!

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Nekem egy Laguna III GT verzió van 180 lóerős diesel motorral. Megy mint a veszedelem. A fogyasztása átlag 7 liter. Sok várossal, kevés autópályával. Nálam van már 2 éve az autó, ötéves korában vettem, alig 90.000 km-rel. Lekérdezett szervizmúltja szerint egy helyzetjelző égőn és a szokásos olajcserén kívül nem volt cserélve semmi. Nálam még nem volt hibája. Nagyon kényelmes, automata váltón kívül full extra. Minden tökéletesen működik és teszi a dolgát. Nagyon jó autó, bárkinek bátran ajánlanám.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Évekig (6) napi 100km-t ingáztam munkába + hétvégi kiruccanások, ami 2×1órát jelentett autóval. Ha nagy, kényelmes, erős és ami szerintem a legfontosabb csendes autód van, akkor nem nagyon veszed észre. Főleg, ha szeretsz is vezetni. Persze egy idő után nagyon unalmas, elkezdesz versenyezni az idővel (GPS szerint 48 perc, te megoldod 40 alatt), alternatív útvonalakat keresel hazafelé az unalomig ismertek helyett vagy szélesíted a zenei műveltségedet és nagyjából minden elérhető albumot meghallgatsz.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Napi 200 km-t ingázni szerintem nem józan dolog, hanem az élet elpazarlása. Minden hétből majdnem egy nap erre megy el az életéből – szerintem lehetne jobb dolgokra is használni azt az időt.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Nem vonom kétségbe, hogy eléri azt a sebességet óra szerint.
    Viszont biztos vagyok benne, hogy az én 1.8-as turbó nélküli 4 hengeres Corollám nem hogy ellenfélnek lenne nagyon komoly, hanem pl. 100-ról végsebességig gyorsulva keményen lelépné azt a Lagunát.
    Ettől függetlenül biztos gyors meg minden. 🙂

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    A 3-4 dl szerintem még elfogadható 10e alatt.
    De az olajlámpa és a computer vészjelzése alacsony olajszintre 10e alatt, az már több mint elfogadathatatlan, szerintem. (A 30e csereperiódus is elfogadhatatlan.) Céges autó többnyire egy hölgy vezeti, hoszabb rövidebb utakra. Gondolom kirívó eset.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    5W40 megy bele, az 5W30-at valóban csipegeti. A 30ezres csereperiódussal tényleg vicc, Castrol/ELF/Mobil1-et nálam is csipegette 3-4dl-t 10e. alatt. a Mostani, Motul 5W40-est nem eszi még ennyire sem.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Senkinek sem csipegeti a a 2 literes Dci az olajat? Csak azért kérdezem mert nálunk van 1 a cégnél és 100e km előtt szólt a kompjúter hogy kér még olajat mert amit kapott azt mind megette. Olajcsere periódus felénél. Azért ez egy kicsit több mint csipegetés. Mindamellett szeretem ezt az autót futőművestűl, fékestül mindenestül. Csak aszedán ronda hátulról viszont a kombi nagyon szép és sportos.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    ” Majd megkapta a márkaszervizből lekért tételes szervizmúltat, ” nem tudom hogyan és melyik márkaszerviz adta meg a szervizmúltat, mert én is kértem már, de azt mondták, bediktálják, le nem írják, ki nem nyomtatják (Miskolc). Akkor pedig – nyilván a drágább kötelező javításokat lehet el sem mondják – hogy cseréltesse az ember ki azt is…még egyszer.. annyival többe kerüljön majd a szerviz náluk….Nem értem, miért nem lehet a szervizmúltat kinyomtatni, vagy ha drága a papír, átküldeni e-mailban???

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Egy ev mulva terjunk vissza az oraallasra, mennyivel lesz kisebb, ha majd kavics kerul a gumik ala 😉 Bar addigra remelem mindenki sms-sel a kezeben megy autot nezni.

    Szep gep a Laguna, talan a legszebb kombi a Mazda 6 utan.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Hiánypótló a cikk: van autó 300e. km fölött is; inkább 100 ilyet, mint egy USA-ból behozott szarrá tört Honda Civic-et, aminek nincs meg az előélete. Nekem is 2009-es III-as Lagunám van, az enyim 131Le, részecskeszűrő nélküli a többiben 150/173(178, 180) Le van. 270ezer van benne, igazándiból még annyi gond se volt vele, mint a cikkbeli kocsival. Egyszer adott egy hibajelet a légtömegmérő nekem is, azóta nem rendetlenkedett, a hátsó rugó vége, most tört el, cserélve: 7000/db, nem pénz érte, viszont a lengéscsillapítók még mindig az eredetiek!! A hátsó tárcsát is most cseréltük először(!), a betétek egyébként 100-120e. km mentek el nálam. Futómű is eredeti (Bp-i a kocsi!) kb. 120e. km óta kapott Jézuskára egy optimalizáló chiptuningot (kollár), kb. 2decivel lejjebb ment a fogyasztás, és „kikapja a kormányt a kezedből“ (ezt a 200Le-ős benzines A5-öst vezető cimbim mondta), olaj fogyasztás kb.1dl/10.000Km, 10.000-ként cserélem az olajat, csak Motul-t kap! JAAA és a chiptuning óta nem igen van 4 hengeres ellenfele 240-ig nyomtam idáig, ahol egyébként 4200-at forog a moci ;). Szóval érdemes kipróbálni, ha egy jó családi kocsit vennél! Egyébként előtte II-es Lagunám volt annak turbócsövét kellett egyszer cserélni 230ezer alatt és kb. ennyi ja, persze rendszeresen volt szervizelve.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Ezt a motort még valószínűleg nem a maximális teljesítményre fejlesztették, hanem a tartósságot is szem előtt tartották. A kisebb lökettérfogatú később gyártott testvéreiről ugyanez nem mondható el. A gyártását szerintem a károsanyag-kibocsátás és a “downsize trend” oltárán áldozták fel. Ez volt talán a legjobban eltalált dízelmotorjuk.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Az MR Nissan jelölés, és benzinmotor. A diesel az M9R. Tisztán Renault motor. Egyébként most néztem és úgy néz ki már nem kapható, teljesen kivezették. Az 1.6-os a legnagyobb diesel jelenleg. Vagy csak nálunk……

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Nekem teljesen hihetetlen, hogy a csapnivaló minőségű II-es után egy ekkora hipertérugrást hajtson végre a Renault egymagában. Nagyon kellett a japánok szakértelme ahhoz, hogy a III-as ilyen jó legyen. Igen, igazad van, a Nissan gyártja. Meg is van a magyarázat, miért ilyen jó:)

    “The MR20DE, a 2.0 L (1997 cc) engine was the first MR series engine [b]developed by Nissan[/b] as a replacement for the QR20DE.

    Applications: …2007-present Renault Laguna…”

    Wikipedia

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Az egy francia motor. A Nissan nem fejleszt diesel motort. A blokk alapját valóban Nissan eredetűként emlegetik, de a motorcsalád már bőven a Renault Nissan házasság után készült közös fejlesztésként, igaz a Nissannál. Viszont a diesel verzió teljes egészében francia, és pl a benzinessel ellentétben ami tiszta alumínium, ez egy öntöttvas blokk. Szóval nem sok közös marad benne a benzines társához képest.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Ez egy valóban jó konstrukciójú kocsi, abszolút elhiszem, hogy megbízhatóan teljesít. Persze a turpisság most sem marad el: a kocsi orrában köztudottan egy Nissan-fejlesztésű dízel dolgozik:)

    A Laguna II esetén viszont szinte garantált lett volna egy hosszadalmas hibalista, sokkal kényesebb autó.

    A III-as remek példa arra, hogyan lehet egy jó autót összelegózni Ghosn birodalmának építőkockáiból. Mindenképpen “kéne-kategóriás” nálam a járgány.

  • 2017.10.28. at 04:44
    Permalink

    Akkor a mienk pont még csak bejáródott 6 év alatt és 150 ezer km-rel ehhez képest 🙂 Jó autó, bátran ajánlom én is aki ebben a kategóriában gondolkozik.

Vélemény, hozzászólás?