Az átlagnál kétszer jobb: Suzuki SX4 használtteszt

Suzuki SX4 1.5 GS, 2006 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Suzuki - pláne használtan - keveseknél szerepel a vágyott autók listáján, pedig érdemes vele számolni. Még akkor is, ha ma már nem is tűnik olyan olcsónak, mint valaha.


Ingyen autó nincs, annak tűnő azonban van, ilyen az első (itthon gyártott, valójában második) generációs Swift, s a Suzuki - egy-két kivételtől, például a már itthon sem forgalmazott Kizashitól eltekintve – olcsó, a legolcsóbb autóként él a köztudatban. Fenntarthatóságával mindenképpen az, modelljeinek vételárával azonban nem mindig számított annak a márka. Például jelen használttesztünk alanya, a csúcs GS felszereltségű, 2006-tól kínált SX4 még az alap, 1,5-ös motorjával is közelítette a 4 millió forintos listaárat, ennek ellenére nagyon is népszerű modellnek számított, ugyanis alapverziójával 3 millió forint környékén, idővel alatta is megkaparintható volt klímával, a kisautók és az alsó-középkategóriás modellek közötti méretű, 4,1 méteres hossza ellenére egészen tágas utasteret rejtő karosszériájával. Szép számban kelt el, hiszen akkor kezdett el hódítani, amikor még akár 0%-os finanszírozással is adtak el autókat - így lehetett a 2006-os, 188 236 példányos autóeladás a tavalyinak több mint háromszorosa, a két évvel korábbinak bő négyszerese.
Hirdetés

A magas példányszám azonban nem tesz jót a típus értéktartásának, pláne, hogy az eladott autók egy része elkallódott, s ma kiábrándító állapotban, banki visszavett, esetleg onnan felélesztett autóként sorakozik az eladó példányok között. Nem meglepő így, hogy az SX4-esek árszórása viszonylag magas, az általunk kipróbált, 2006 decemberéből származó példány a középmezőnybe, talán annak felsőbb részébe tartozik - nem alaptalanul. Noha az újszerű autó kilométerórájában olvasható 95 000 kilométer első pillantásra soknak tűnhet, valójában egyáltalán nem az, a 6 évesen hirdetett autók átlagos hirdetési és becsült kilométere is 100 ezer kilométer feletti ugyanis. Ez a futás is sokakban kérdéseket ébreszt ugyanakkor, hogy milyen lehet ennyi kilométerrel egy Suzuki.

Nos, ha valósan ennyi a kilométer, itt márpedig az, hiszen rendszeresen vezetett szervizkönyv is igazolja azt, akkor próbánk szerint vezethetőségét és állapotát tekintve egyaránt lehet újszerű még úgy is, hogy nem babusgatott, csak korrektül karbantartott, időnként lemosott, kitakarított, tisztán tartott példányról van szó. Érdemes kitérni arra, hogy miket kellett rajta cserélni 6 év alatt: az előírt olajakon, szűrőkön, talán egy garnitúra fékbetéten kívül semmit. Futóművét, váltóját, kuplungját rendszeresen ellenőrzik a revíziókon, de egyébként tavaly decemberben, próbánk előtt néhány héttel járt időszakos műszaki vizsgán is, ott is mindenét rendben találták, s vezetve is teljesen korrektnek tűnik.

Utasterében néhány, alig feltűnő, de azért észrevehető apró karcolás mutatja a 6 éves használatot, egyben azt is, hogy a kombisan meredekhátú SX4 kiváló univerzális autó, hátsó üléseit előrehajtva egészen sok cucc bepakolható az úgy kapott sík padlójú térbe. Alaphelyzetben egyébként 270 literes, ma már csak kisautósnak nevezhető, de szemre egészen tágas a csomagtér. Szintén nem feltűnő, hiszen pontosan az ülésekre passzoló, de utólagos huzat óvja a gyakorlatilag sosem használt gyári üléskárpitokat. Nem csak az benne a jó, hogy az utólagos, méretre csináltatottat lehúzva új kárpitokat kapunk, hanem az is, hogy az utólagos sem gagyi, nyugodt szívvel fent hagyható, ha összekoszolódik, viszonylag egyszerűen levehető és kimosható. Ez, az utólagos kárpit sem túlzottan kopott, s a gyárilag bőrhuzatos kormány sem az. A volán ráadásul rádióvezérlős is, a GS ellátmány pedig olyan, SX4-ekben szokatlan extrákat is ad, mint hőfokszabályzós, automata légkondicionáló, oldal- és függönylégzsák, 4 (a vezetőnél automata) ablakemelő, elektromos, fűthető külső tükörpár, 6 hangszórós, MP3 és WMA lejátszós audiorendszer, ködfényszóró, ülésfűtés! A GS ellátmányú SX4-esek ráadásul 16 colos alufelnikkel hagyták el a gyárat, ezen mondjuk jelenleg nem az, hanem 15 colos acél van a téli abroncsokkal, a 16 colos nyáriak ugyanis – hozzánk hasonlóan – a jobb időt várják.

Kulcs nélküli nyitó- és indítórendszert az 1.5-ös GS-ben még nem találhatunk, az csak a nagyobb és még drágább 1.6 GS-hez járt, itt kulccsal indíthatunk, s még mínusz fokokban is újszerű frissességgel kel életre a 6 éves motor, ami 99 lóerejével méretéhez képest nem túl izmos, ám egyáltalán nem agyonbonyolított. 16 szelepes, de nem változó szelepvezérlésű, ellenben messzemenően megbízható, még több százezer kilométeres futással is csupa jókat lehet róla olvasni, itt pedig tényleg úgy teszi a dolgát, mintha új lenne. Sőt, élénk gázreakciójával sok mai motort is lepipál, s a mindössze 1185 kilogrammos autót egészen jól viszi, 100 km/órára 11 másodperc alatt gyorsít, akár 175 km/órás végsebességet ad. Váltója jól, az utólagos könyöklőre támaszkodva csuklóból kapcsolható, jól jönne azonban hozzá egy hatodik fokozat. Nélküle autópályán a 140 km/órás utazótempó már 4000 1/perc fordulattal és némi motorzajjal jár. A magas autópályás fordulatnak köszönhetően ott épp annyit kortyol az 1,5-ös benzines, mint városban: átlagosan 7 litert 100 kilométerenként, ami teljesen korrekt a gyárilag megadott 6,8 l/100 km kombinált érték tükrében. A gyártó és az SX4 tulajdonosa szerint a 6 liter alatti országúti étvágy szintén reális, higgadtan egészen takarékosan is lehet autózni az SX4-gyel.

Az átlagosnál magasabb építésével az átlagosnál magasabb üléspozíciót is ad, előre-hátra ennek megfelelően kiváló kitekintés, a forgalom jó átlátása nyílik az SX4-ből, átlósan azonban a sok és nem is keskeny tetőoszlop miatt korlátozott az átláthatóság. Ezzel együtt kell élni, a 4,1 méteres hossz miatt azonban parkolni nem nehéz vele. A vezetés sem tartogat kihívásokat, a kormány könnyű, a hatásos fék úgyszintén. A hagyományos, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel átlagos kényelemről és annál kevéssel nagyobb oldaldőlésről számolhatunk be, el kell ismerni, hogy vezetési élményt sem igen ad az SX4, izgalommentesen (főként annak pozitív értelmében) visz el egyik helyről a másikra, megbízhatóságát semmiképp sem érheti kritika.
Ennek ellenére könnyedén eladhatónak nem mondható egy 1,32 millióért kínált használt példány, hiszen vannak olcsóbbak. Ám nem ilyen ellátmánnyal és állapotban! A vevőknek érdemes mindazt számba venniük, hogy ez 5 ezer kilométerrel ezelőtt járt revízión, tehát legközelebb 10 ezer kilométer múlva kíván egy nem is nagy szervizt, decemberben kapott friss műszakit, tehát közel 2 évig arra sem kell költeni, két felni- és gumigarnitúrája van, nem tartogat meglepetéseket, nem volt törve, és első, még az újszerű állapotot őrző tulajdonosa kínálja eladásra. Sőt, akár „ingyenes” autó is lehet az SX4, aki átvállalja hitelének törlesztését, az kezdőrészlet nélkül is beleülhet a 6 éves korával az átlagos autóéletkor felét sem elérő autóba – ilyen lehetőség ma már új autónál nincs, csak a használtaknál, ahol persze az első tulaj vaskosan megfizette a „kezdőrészletet”.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    A moderátor itt ül mellettem, be van nyesve rendesen és rajtad röhög… Szerintem most él igazán ez az oldal, azok nevében is elnézést kérek akiknek még feláll…

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Barátom a a4-es hátsőülésén max egy kis gyerek és 3 guminő fér el. Én 193cm magas vagyok és 105kg és nyakamba van a lábam az a4 hátsó ülésén.

    Nem elég hogy hülye vagy még önmagad ellen is beszélsz. Te tényleg sötét vagy mint az éjszaka

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Mit értesz az alatt, hogy kocsi? Ha meg kocsiról beszélünk minek dumálsz bele az autonavigator életébe??? A kocsi ott kezdődik aminek a hátsó ülésén elfér 3 kurva meg én köztük. Neked javaslom a négykerekubicaj.hu-t. Ne add el, cseréld le! Kapsz érte egy bélyeggyűjteményt meg két sört hogy ne unatkozz lapozgatás közben.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    az egr szelep ha szemben állasz a kocsival, akkor a motor jobb oldalán fenn van.Ha jól emlékszem csak két imbusz csavar fogja, felülről lehet simán szerelni.
    Amúgy nem gáz ha beragad, csak a check engine lámpa gyullad ki meleg motornál, de érdemes hamar tisztítani,mert rossz lambdaértékek keletkeznek miatta.nem tilt le semmit az ECU-ban..

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Végignéztem már majdnem az összes autót ami japán vagy német a legfelkapottabb autós weboldalon,de az opelt pont kihagytam,pedig olcsók hozzá az alkatrészek.Még meggondolom,de a dízelektől nagyon félek.Itt ahol lakom,szinte egyáltalán semmit nem tudok csinálni a kocsin,mert “miliomos negyedben” lakom albérletben,de szerencsére ez a bérleti díjon nem látszik. Viszont ha felnyitom az öreg vas motorházát,többen nézik az ablakból hogy mi a tervem.Kicsit szar,hogy merci terepjárók meg bmw-k között parkolok és a kocsimmal bíbelek.Legutóbb a kemény fagyban nem nyíltak az ajtók,nem forgott a kulcs a zárban mikor melóba kellett indulnom.Szerencsére a lakásban volt még ablakmosóm,azzal leöntöttem,a kulcsot meg öngyújtóval kimelegítettem,hétvégén szétszedtem a két ajtót és minden zsírt kimostam,átolajoztam.De ez egy alkalom volt,nem szeretnék itt nagyon szerelgetni ha lehet.Tehát ilyen egr szelep tisztítás (nem tudom akna kell-e hozzá) kicsit necces lenne.Így is (utálnak szerintem mert bevándorlónak náznek-jogosan) állandóan a helyemre állnak,a házunk alé,énnekem meg lejjebb kell a domb alján parkolni,pedig azok állnak elénk.Nem értem.De a lényeg,itt nagyon nem jó ómen szerelgetni a vasat(csak ha nagyon muszáj).Amúgy köszi mindenkinek a segítő hozzá(m) szólását,csak találok valami gép(járműv)et:DPali

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Nem sok a 170,nem dicsekvésnek szántam,de itthon aki sokat megy nem vesz szuzukit,ezt gondolom nem vitatod.
    Én az “öreg” Tdi-t 3 évesen vettem,nyilván legalább annyi volt már benne amennyi a Te új autódban a 3 év alatt belekerült.
    Mennyit buktál 3 év alatt?
    Vetted 4-ért,most kapsz érte másfelet,megérte…?
    Csak ismételni tudom magamat :Használjátok egészséggel,ezért vagyunk különbözőek,hogy megvegyük különböző autógyárak terméket.
    Egy biztos én inkább a 160000 ezres Schwinn csepelre szavazok 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    mi az a rengeteg baj? A családban 4 diesel corsa is van-volt (2db 1.5Td, és 2db 1.3cdti), soha egyikkel sem volt gond..lehet csak rossz szerelőhöz viszi 🙂
    Persze minden autónál találni olyan embert aki panaszkodik..és speciel az Opelről nem tudok rosszat mondani, az elmúlt 20 évben vagy 15-20 fordult meg a tág családi-ismerősi körben, de egetverő hibáiról nem tudok..Na meg persze a gazdája sem mindegy meddig húzza a hibajelenséggel a szervizlátogatást, mert utána fogja a fejét ha más dolgokat is magával ránt a hibás alkatrész.
    Elfelejtettem írni hogy az EGR szelepet néha pucolni kell (3 év alatt kétszer pucolta öcsém), 20 perces művelet, de gáz hogy ez a hiba az összes ECOTEC motornál előjön..15 év alatt megoldhatták volna a tervezők..

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Maradj az Opelnál szerintem..
    Öcsém 3 éve használ egy 2006-os kiadású 1.3 CDTI Corsát (C Corsa).
    Ausztriában melózik, tök változó helyeken, tavalyelőtt pl. Tirolban dolgozott egész télen, minden hétvégén jött haza, nem kevés km-t téve így a kocsival.
    Szóval 3 év alatt a fékeket kellett cserélni(betét+tárcsa, hátsó betétek),+ a kötelező szervizek időben, minőségi cuccokkal.
    Soha sehol nem hagyta ott, télen nyáron az utcán áll, -20-ban is pöcc röff..
    Igaz Magyarországon ritka felszereltségű, 5 ajtós Silverline edition, digit klímával, tempomattal, multikormánnyal..plusz meg van csippelve 100 lóerőre..
    És öcsém hajtja is 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i]“Nekem pl az a kedvencem, amikor azt mondják, hogy csak kopó alkatrészre kellett költeni, aztán kiderül hogy ahány ember, annyiféle jelentése van a “kopó alkatrész”-nek.”[/i]
    Nekem meg a [b]“vezérléscsere”[/b] a kedvencem, amiből a végén kiderül, hogy csupán a bordásszíjat cserélték ki a feszítő görgővel együtt. A vezérlés nem csak e két tételből áll… 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Nézd, annyit ment 7 év alatt, nem mondta hogy lehetetlen többet menni, vagy hogy csak azzal lehetne (látod nekem a schwinnel sikerült ;)). De attól még én is fenállással tartom azt, amire rávilágított: sok ember túloz egy kicsit. Nekem pl az a kedvencem, amikor azt mondják, hogy csak kopó alkatrészre kellett költeni, aztán kiderül hogy ahány ember, annyiféle jelentése van a “kopó alkatrész”-nek.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Én meg 1 év alatt 160.000 km-t mentem a Schwinn Csepellel. Na és? Te mire vered a melled? 😀
    Becenév:

    lacus51
    Regisztráció dátuma:

    2013. január 4., péntek 21:34 (tegnap)
    Összesen 5 hsz, csak az SX4 témában.
    Most komolyan csak azért regisztráltál hogy segíts a sógornak eladni suzukit?

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Üdv!

    Szép dolog ez a cikk,csak semmi nem reális belőle.Itt egy széria autóról beszélünk,mindennapos vidéki sz*r utakon eltöltött kilométerekkel, csak tankolni akaró tulajokkal.
    Én 7 év alatt 175000 kilómétert mentem a Tdi golffal.
    A két kollégám a szutyukijukkal együtt a negyedét sem,és verik a mellüket,hogy csak olajat cseréltek…

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Én is azt mondom, nem ugyan az a kategória! Sokkal fejlettebb műszaki színvonal, csendesebb, komfotosabb, legalább annyira megbízható, ugyan annyi pénzből fenntartható, autópályán, ha kell 200-zal megy tartósan 8 literrel és stabilan. Ezért a pénzért inkább ülök egy ilyenben, mint egy csupa műanyag kisautóban. Nem körtét az almával, hiszen egy árkategóriájú autókról írtam!

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Azzal számolni kell, hogy a nagy tempójú autózás számos okból egyre inkább visszaszorul. Sajnos ez a jövő.
    Mint korábban írtam a Jazz-el (és más autókkal is) éveken keresztül gyakran megtettem majdnem “egyszuszra” 2.300 km-t. Észak-Olaszországba jártam, Bolognán túlra.
    Az a tapasztalatom, hogy igaz fizetősek az olasz autópályák, de összességében lényegesen jobb minőségűek, mint a németeké.
    Természetesen jó érzés, ha az illető alatt ott áll készenlétben + 100 ló, azonban ennek hiánya bennem nem hagyott kellemetlen nyomokat sohasem, pedig tudvalevő, hogy az olaszok úgy hajtanak, ahogy a csövön kifér.
    A 130-at a Jazz könnyedén tudja, de a 150-et is folyamatosan, ha a helyzet úgy kívánja. Hivatalos végsebesség 170. Az olasz rendőrök előszeretettel mérnek a pihenőbejáratoknál, mire észreveszed már késő, és szedik ki a gyorshajtókat.
    Természetesen egy alacsony építésű, kisebb homlokfelületű nagykocsi mindig stabilabb. Nagyobb sebességnél sem éreztem (150) stabilitási gondokat a Jazz-nél, természetesen nem olyan, mint az az autó, amit 200-as utazóra terveznek. A praktikuma és célszerűsége miatt vettem, és e tekintetben bőven hozza az elvárásokat.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    5 éves elmúlt az enyém ,de még izzót sem kellett cseréltem benne! Persze az olajon kívül! Lehet leírni,vagy bár mit mondani a Suzukiról,de ,hogy megbízhatatlan ,,azt nem! A kollégáim,kik Német autót vezetnek,csak nézem milyen pénzeket költenek az autóikra! Főnököm,meg már érdeklődik a Suzuki után! Na ez a jó reklám!
    Persze van sok szebb,kényelmesebb autó,de amire ennyire nem kell költeni???? Nem sok!
    [url]www.apaszka.hu[/url]

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    5 éves elmúlt az enyém ,de még izzót sem kellett cseréltem benne! Persze az olajon kívül! Lehet leírni,vagy bár mit mondani a Suzukiról,de ,hogy megbízhatatlan ,,azt nem! A kollégáim,kik Német autót vezetnek,csak nézem milyen pénzeket költenek az autóikra! Főnököm,meg már érdeklődik a Suzuki után! Na ez a jó reklám!
    Persze van sok szebb,kényelmesebb autó,de amire ennyire nem kell költeni???? Nem sok!
    [url]www.apaszka.hu[/url]

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Der Milan nagyon ráérzett a gondolatomra.Sokszor jártam úgy,ahogy írta:néha be kel hózódni másodpercek alatt a belső sávba egy gyorsan érkező kocsi elé és úgy kitaposni a kocsi szemét hogy hátulról belém ne jöjjenek.Sőt!Néha vészfékezni kell mert csak későn veszik észre a sávszűkítést elöl és nem tartanak előttem biztonságos féktávot.Ide komoly, strapabíró kocsi kell,de félek egy Volvo fentartási költségeitől, tartok az olasz és francia autók szerízköltségeitől.Ráadásul ha vissza kell mennem Mo-ra(mert itt is baromi stabilak az állások,lehet jövő hónapban már nem is kell bemennem és nincs több problémám a kocsi választásra),szóval magyar pénztárcával is fentartható kocsit szeretnék.Racionálisan lejjebb kell adnom valamilyen igényemből és inkább megfontoltan vezetve talán jó lesz a Honda Jazz,mert tudom hogy jó autó,de mégis..Köszönöm az együttérzéseeket és a hasznos tanácsokat.Üdv.:Pali

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    A Suzuki olcsó, bizony relatív sem, és ha a minőséget is figyelembe vesszük akkor csak….
    A hazai gyártásúk is drágábbak mint más nyugati autók..

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Köszönöm vidi500 Der Milan és klewis tanácsát, utána fogok nézni az általuk ajánlott autóknak.
    A cikkhez még annyit hozzáfűznék,hogy aki nem jár külföldre autópályán sokat,annak tartós és megbízható társa lehet és elnézését kérem a cikkben szereplő autó tulajdonosának az off-ért.:D

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Köszönöm a válaszodat, én is gondoltam már a Honda Jazz-re, 1.4-es motorral. Egyedül azért nem ragadtam le mellette mert attól féltem hogy nem lenne presztizse az utakon a többi nagyobb autó között, de korábban alaposan utána néztem és nagyon takarékos és megbízható lenne.Újra számításba veszem!Köszönöm!:D

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    “Hátul is el lehet férni…középre viszont csak csípőöv került..” kár egy ilyen “szakmai” hibáért. Az enyém pont ennyi idős, ilyen felszereltségű; bizony, az ott középen 3 pontos öv… Ennek a típusnak vannak hibái, ám ár-érték-szolgáltatás-megbízhatóság arányban a legjobbak között van. Aki több évtizede rendelkezik autóval és vezet rendszeresen, az pontosan tudja: egy autó fenntartási költségének csak egy része a fogyasztás.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Én egx Honda Accord 1.8 benzines autóval járok, több, mint 7 éve. 159000 km az óra állása, ez valós km. A fogyasztása annyi, mint az SX4.nek, országúton 7, autópályán, 160-as átlaggal8, városban nyáron 8, télen 9-10 liter. Városban nagyon rövid távokra használom, ezért magasabb a téli fogyasztás. Meghibásodás: egysze a klíma elengedte a gázt, egy garnitúra reflektor izzó, a szokásos kopó alkatrészek. A fentartási költsége nem több a Suzukinál. Nade, micsoda különbség komfortérzetben, anyagminőségben, ergonómiában. A futómüvet, motort, váltót nem lehet egy lapon említeni. Na és a belső tér sokkal jobb minőségénél csak a mérete nagyobb a Suzihoz képest. Csomagtartó is duplája. Az egész autó magassabb műszaki, ergonómiai, anyafelhasználási minőségbeli és BIZTONSÁGI szintű, mint ez a kicsike. Jó állapotban lévőt, kicsit idősebbet. kapsz ezért a pénzért.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Autóztam Németországban stb. Omegával pár ezer km-t. Tudom miről beszélsz. Van egy javaslatom. Gondolkozz el Honda Jazz 1,4 -esen. Igaz nem Omega szint, de jobbnak ítélem meg, mint a Suzuki SX4-et. Mint írtam, az SX4 már 130-nál “szédelgett” az úton. Persze 1 db-ból nem illik általánosítani, de ezt tapasztaltam. Szóval autópályára sokkal jobban alkalmas a Jazz, mint egy SX4! Sokkal stabilabbnak tűnik nagyobb sebességnél.
    Ha nem 2006 – os, vagy 2007 -es, akkor mi van? Egy 2004-es is jó, főleg ha Japánban készült, és nincs benne sok km. Kisebb autónak tűnik kívülről a Jazz az SX4-nél, de belülről inkább nagyobb annál.
    Nekem márciusban lesz 10 éve, hogy megvan a Jazz. Nem panaszkodhatom rá.
    Használtam hosszabb utakra is, 27-28 óra alatt lenyomtam vele 2300 km-t. Ez kb. 2-3 hónaponként ismétlődött. Nagyságrenddel kényelmesebb, mint az előző Golf lll TDI autóm volt.
    Hosszabb úton, különösen 1500 km után már kijön minden kényelmetlenségi nyűg. Sokkal kisebb mértékben viselt meg egy hosszú út, mint a Golfban.
    Nem egy nagy szám, de annak a célnak, amit felvázoltál, megfelel.
    A használt autó meg mindig lutri, szerencse és szimat kell a jóhoz.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Én már ősz óta agyalok azon hogy a 22 éves Omegámat mire cseréljem le.Használt autóban gondolkodtam és még a pénzt is csak gyűjtögetem,de egyszerűen tanácstalan voltam/vagyok.Dízeleket teljesen kizártam,mert amilyen peches vagyok,a csoda takarékos “éhező művészek” pont a javításra vinnék el a megspórolt literek árának többszörösét.Amit tehát keresnék:benzines,ami városban és sztrádán elfogadhatóan fogyaszt és nem romlik el(néha 1000kilométereket kell furikáznom egyhuzamban,utána meg sokszor csak napi 9km-t merthogy Németo-ban kaptam állást.)Maradtak a japán autók.Ezek közül 2006-2007-es évjárattól 1,5M körül csak ez a típus maradt.Tehát józan ésszel nincs más alternatíva szerintem,de nagyon nehéz egy Omegától megvállni és egy Suzukiba ülni.Akinek volt/van az megérti.De semmilyen autó nem maradt a rostámon megbízhatóság és tartósság terén, csak ez az SX4. Ennyi pénzért szerintem nincs jobb kocsi, de ajánljon valaki nekem jobbat ha tud,szívesen meghallgatom!

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Hát igen, nem mindegy hogy azt az 1000 kört 130 km/h vagy 180 km/h átlagsebességgel nyomja le a kocsi, 1,6t-t kell-e lefékezni 230-ról vagy csak 1,05-öt 160-ról stb. Akárhonnan nézzük, nem reális az összehasonlítás. Bár én már azt sem értettem hogy mi köze van az 1.5-ös SX4-nek az 1.6-os Swift-hez.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Ez egy olyan autó ami elsőre nem tűnik vonzónak, azonban tartósan használva hamar kiderül a valódi értéke.
    Korábban “komolyabbnak” tartott autókkal jártam (főleg VW csoport), azonban a sors úgy hozta hogy egy GS SX4 Sedan-ba ültem 3 éve (a családi heves tiltakozás ellenére). Jelenleg 145000 km van a kocsiban, a kötelező folyadékokon és szűrőkön kívül eddig csak egy garnitúra fékbtetét fogyott, semmi más ! Futómű, motor, stb hibátlan. Se vezérműszíj csere, se láncszakadás, se turbócsere, se kettős tömegű lendkerék, se futóműalkatrész, semmi.
    Egy egyszerű őszinte megbízható autó, keveset kér, cserébe mindenből a legjobbat kapja (olajak).
    Amit ezenfelül költöttem rá az egy LPG szett, így (szlovákoknál tankolva) lábtól függően 17(országút) – 23 (pálya 149-el GPS-el) HUF-ba kerül egy kilométer.
    Hogy írjak valami rosszat is, az A-oszlopot tényleg szokni kell.
    Én egészen megszerettem, család úgyszintén. Az így spórolt pénzből meg lehet hosszúhétvégézni, wellness-ezni stb.
    Ja, ez nem fizetett hirdetés, csak az autós felvilágosodási folyamatom tapasztalatait írtam le.
    Jó éjszakát !

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    A volt osztálytársamnak van 1 sx4-e 2 évesen vette potom km-el. Mellesleg suzuki megrögzött. Elötte volt swiftje az 1.3-as 92 lovas az is bekapkodta a 9litert simán. Az sx4-re úgyszintén panaszkodik, hogy 10-12liter alatt nem jön ki városban.Pedig a vezetési stílusa az nagyon óvatos. 1 szer mentek vele horvátországba akkor hosszútávon jött ki a fogyasztás 7,5-re 130-al pályán. A motorja gyenge a kasztnihoz.Forgatod a motort és semmi. Vitt vele én csak abból írok tapasztalatot. A kasztni tényleg imbolygós a swifthez képest. Kényelmesnek nem mondanám. Kemények az ülések, és csekély az ülés oldaltartása. Az elég zavaró, hogy 130-nál már 4000-t forog a motor.A 95000km-el meg még nem csoda, hogy nincs semmi baja. Ezt meg sem volna szabad említeni, hogy 95000km van benne és nem kellett benne cserélni alkatrészt. 250000km után már lehet panaszkodni, hogy kellett benne valamit cserélni.Ezt azért is írom le mert a suzukik elég sok km-t elmennek motormeghibásodás nélkül.Ott az élő példa rá Tatabányai taxisok közül sok az ignis 1,3-1,5ös motorral szerelt változat. Meglehet tőlük kérdezni, hogy hol és mit kellet cserélni rajtuk. A legtöbbjük 3-400000km futás teljesítménnyel rendelkezik 6-8évesek és motorikusan nem kellett rajtuk a kopó alkatrészeken kívül mást cserélni.Belső térnél hátsó üléssort és vezető ülést kellett cserélni. A féltengelyek is bírják.A taxik 24órában közlekednek sofőr váltással.Visszatérve az sx4-hez tudomásom szerint olasz formatervezés. Olaszországban ugyanez az autó fiat sedici néven fut csak olasz motorokkal.Itthon nyíltnapon kipróbáltuk az sx4 dízel változatát, az egész jó dinamikát adott a kasztninak. Csak ott az probléma, hogy 1,6literes peugeot citroen motor dolgozik benne 90lóval 240Nm-el jó fogyasztással.Nagyon macerás technika a francia dízel, óvakodjunk inkább tőle!! Maradjunk a benzinesnél vagy már az olasz eredetű dízelnél 2.0literes.
    http://www.suzuki.hu/pages/display/auto/modellek/sx4/muszaki_adatok/tab:dizel

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Akinek ilyen van az használja el egészséggel,majd ha lesz benne 500+ akkor is szeretnék olvasni egy tesztet egy “ilyenről”.
    Bár ezekből addigra semmi sem marad…

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Kedves Der Milan!
    2 hónapos SX4-es tulajdonosa vagyok. Akciósan “csak” 2.850.000 Ft volt.( nem sedán)
    A sedant Japánban gyártják,ezért drágák. Egyébként teljesen ugyanaz az autó.
    Ezért a pénzét véleményem szerint nincs jobb autó. Nem fapados! Igaz, kartámasz és digitklíma nincs benne.
    6.5 l-es fogyasztással bőven ki lehet jőnni vele.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Amit hajtottam SX4-et, újszerű állapotú, 40.000 km-rel.
    140-nél már “sétált” az úton, azaz kóválygott. Abszolút nem éreztem biztonságosnak ezt a sebességet vele.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Hát nem akarom leszólni, de nem olyan jó kocsi mint azt leírják.
    Persze megy, megáll, van fűtés rádió biztonságos stb.
    Felsorolom: A sozlopban a kis ablak pont akkora hogy kilátni nem lehet rajta, szóval óriási a holt tér.
    (saját véleményem: forgalomba nem lett volna szabad engedni emiatt)
    Kopogós műanyag mindenütt, olcsóság érzet..ami nem is lenne probléma ha egy nagyon olcsó kocsiról lenne szó, de ennyiért van másik gyártó kocsija is és jobb anyag minőség érzet.
    És hogy mennyire vackok az anyagok? hát az árban 2 kategóriával olcsóbb renault cilóban puha a műszerfal…
    Váltó, kuplung, úristen, érzéketlen érzékelhetetlen, ultrasteril, nem érezni a kuplung fogás pontját se…Az 1.5 motor lehet hogy a swiftben jól húz, de ide használhatatlan, eszméletlenül nyomatékszegény, a szar kuplung miatt fullad, pörgetni kell…és még így is lefullad. Klímával meghalt a kocsi…mondjuk az legalább jól ment.
    Gyorsítás hát…az nem létezik, esetleg 2-3-ban full padlógáznál kihúzatva. de az is olyan hogy lenyomod tövig..eltelik 1-2 mp és utána jön csak valami reakció.
    5.ben már csak szenved, 110-től nincs gyorsulás, csak hang orkán…de tényleg semmi, hosszú percek telnek el mire a 130-at eléri. Valahogy az egész váltó áttételezés nagyon el van baszva…nem gyorsul nincs benne erő, de pörög mint az állat

    fogyasztás…röhej 10-11 liter se akadály (ezek visszafelé fejlődnek?) kímélve 8,5 liter alá sosement
    A magas felépítmény miatt a kanyarodás halálfélelemmel társul.
    5-ből 4-be alig lehet visszakapcsolni, rendszeresen 2-ebe ugrik, volt hogy berakott 4-es fokozatból egyszerűen kiugrott (még nem vezettem olyan kocsit ami ilyet valaha csinált volna)
    A kezelőszervekről a feliratok már 70e km után lekoptak.
    A csomagtér egy vicc, egy ekkora kocsitól.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Szia. A kocsi történetesen az enyém. Valóban vannak benne kisebb használatból eredő sérülések, de ezek sajnos akkor keletkeztek, mikor lakásfelújítás közben árut szállítottam benne. A kesztyűtartót senki nem rugdosta, egyszerűen megnyomta egy 210-es szállfa szállítás közben. A könyöklővel hasonló a helyzet, de ha gondolod nagyon szívesen kicserélem Neked. A kardánbox is szállítás közben sérült meg.
    A kocsi szerintem remek állapotban van, SOHA nem hagyott ott sehol sem, és 6 év normál használat után szerintem elfogadhatóak az ebből eredő használati nyomok.
    Összeségében imádom, nem kell sokat költeni rá, megbízható, strapabíró, de sajnos kinőtte a család…

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Az Sx4 tényleg jó,megbízható,jól felszerelt és a maga egyéni módján még szép is.
    Hamarosan autócsere lesz,és a Top3-ban benne van a Suzuki.
    De ezt a példányt semmiképp sem venném meg:a 95000km reális,kívülről is megfelelő na de belülről ilyen lenne egy átlagosan karbantartott 6 éves autó?Remélem nem…..
    A kesztyűtartó fedél és környéke hogy néz ki?Mint amit passzióból rugdostak hülye gyerekek napokig!A könyöklőn dupla kilométer látszik,a kardánbox hátsó ülések felöli részén pedig mintha lecsiszolták volna a műanyagot!
    Amúgy jó magas építésű,a motor pörgős,a csomagtartó kisebb az átlagnál de elég,szóval jöhetne.

Vélemény, hozzászólás?