Egymillió kilométeres Toyota is indul az idei Bamakón

Teréz Anya Gyermekeivel indul a Budapest-Bamakón egy Toyota Hiace

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is elstartol a Budapest-Bamako, január 31-én Budapestről, az idei versenynek pedig több különlegessége is lesz, például a Spirit kategóriában induló, csaknem egymilliós óraállású Toyota Hiace.

Generációm, a kilencvenes években már tinédzseréveit élő nemzedék a valahai Rádió Bridge-ből ismerhette meg a feledhetetlen telefontréfáiról híres Villám Gézát, aki valójában Szabó G. András. Már 16 évesen, 1985-ben (!) saját szoftvervállalkozást indított, s később, hazánkban és az Egyesült Államokban is több sikeres vállalkozást alapított, majd 2005-ben életre hívta a Budapest-Bamako, Fapados Dakar néven is ismert raliversenyt. 2016 óta már csak minden második évben rendezik meg, 2017-ben ugyanis Amerikában, Los Angeles és Mexikó között elstartolt a hasonló szellemiségű, a "Bárki. Bármivel. Bárhogy." elvet valló Baja 4000, ami tavaly óta már Baja XL néven fut.
Hirdetés
Tavaly tehát nem volt, idén viszont ismét van Budapest-Bamako is, ráadásul minden eddiginél hosszabb, több mint nyolcezer kilométeres távval, 17 napon keresztül. A január 31-én Budapestről induló mezőny az első 4 nap alatt rögtön 3800 kilométert kell teljesítsen, na persze nem egyszerűen, a verseny kategóriában indulók számára a magyar és szlovén feladatok rögtön péntek éjszaka földutas kihívásokkal tarkítottak. Apropó kategóriák: verseny, 4x4 túra (kaland), túra és Spirit, azaz jótékonysági kategória létezik, utóbbi a túrával azonos útvonallal, de csak "bontószökevény" autók és a Budapest-Bamako eredeti szellemiségéhez passzolóan jótékonysági projektek számára. A verseny és a 4x4 túra kategória logikusan terepjárók és komoly felkészültséggel rendelkező csapatok számára van, míg a túra kategóriában akár egy Ford Focusszal vagy egy ezerkettes Ladával is végig lehet menni (utóbbi is indul a Spirit kategóriában).

Beszédes, hogy a 279 autós mezőnyből 63 autó, azaz a mezőny több mint ötöde Toyota.

A szervezőcsapat még inkább erre a márkára voksol, két Porsche 924, egy Mitsubishi Pajero és egy Nissan Patrol mellett még 6 másik Toyotát (Hiluxokat és Land Cruisereket) vet be. Számunkra azonban egy másik Toyota lesz érdekes, a Spirit kategóriában induló "Teréz Anya Gyermekei" csapat csaknem 1 millió kilométeres óraállású Toyota Hiace kisbusza, amit nem mellesleg a Marokkót, Mauritániát, Szenegált, Guinneát és Sierra Leone-t átszelő túra után Sierra Leone fővárosában, Freetownban el is kívánnak ajándékozni.
Az 1998-as Toyota Hiace-t a csapat tavaly ősszel 995 ezer kilométeres óraállással vásárolta, azóta kiderült olajfogyasztás nélkül dolgozik a ma is szépen, higgadtan járó, de persze komótos, 79 lóerős, 2,4 literes, feltöltő nélküli dízelmotor. Végrehajtásból, szemtelenül olcsón jutottak hozzá az autóhoz, ami 6 üléses kialakításával, üvegezett karosszériájával jó alap volt ahhoz, hogy 5 fős, családi csapat kelhessen útra. Az autót némileg átépítő Molnár Attila két lányával és vejeivel kíván a célig eljutni, valamint közben iskolákat, keresztény közösségeket támogatni. Két tucat laptopot, telekommunikációs eszközöket, angol nyelvű könyveket, elsősegély felszereléseket és higiéniai eszközöket visznek az afrikai országokba.
Az 1998-as Hiace óraállása kapcsán meg kell jegyezni, misztikusan hangzik a csaknem 1 milliós, a Budapest-Bamako során átforduló (vagy 999 999-nél megálló?) kilométeróra, ám több jel is arra utal, hogy az autóban óracsoportot cseréltek (vagy manipuláltak). 2017 augusztusában ugyanis még "csak" 493 ezer kilométer volt benne (addig egyenletes felfutással), majd 2019 októberére lett 995 ezer, két év alatt fél millió kilométert futni talán még az autógyártók nyúzótesztjein sem sikerül, de ha azt vesszük, hogy az 500 ezer kilométer biztos, és mellé még egyben is van az autó, akkor is becsületes teljesítmény. Pláne egy olyan példánytól, ami a fellelhető adatok szerint egész életében melósautó volt.
Bár a Hiace nagyon meggyőző, Attila azért eszközölt néhány átalakítást: az összes ülést kicserélte: hátra bontott Daewwo Tacuma, előre Mitsubishi Space Wagon ülések kerültek. Ezek sokkalta kényelmesebbek, mint az eredetiek, de persze volt velük küzdelem, mire a konzolokat beépítette. Került egy belső "tetőcsomagtartó" is a Hiace-be, oda pedig egy matrac, ami a középső hátsó ülés kiemelésével ággyá lesz alakítható,

az afrikai közbiztonság miatt ugyanis a sok-sok adománnyal és némi alkatrészmennyiséggel megpakolandó kisbuszt éjszakára sem szeretnék felügyelet nélkül hagyni.


A szervizelés kapcsán egyébként nincs komoly aggodalom Attilánál. Bár az autó kuplungja még nem teljesen kuka, az út előtt kap egy komplett új szettet, ahogyan természetesen a vezérlést, a fékeket és az abroncsokat, valamint a kerékcsapágyakat is cserélik - az összes szűrővel és olajjal együtt. A 22 éves Hiace olajcsere-ciklusa 7500 kilométeres, de a zord körülmények miatt alighanem az út felénél ki fogják cserélni a szűrőket és az olajakat ismételten. Nem titok, hogy a projekthez még keresnek szponzorokat, akik akár bármivel hozzá tudnak járulni a jótékonykodáshoz. Cserébe megjelenési lehetőséget kínálnak a fehér Hiace karosszériáján. A mi logónk rajta lesz, ugyanis megígértem: beszámolunk arról, miként tűri a 22 éves Toyota az afrikai kalandozást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.07. at 11:24
    Permalink

    Azért az nem semmi, hogy ezeket a gépeket még 1 millió km-rel is van, aki simán megveszi. Vannak európai kisteherautók, amiket még negyed ennyivel sem mernek 😀

    • 2020.01.14. at 18:54
      Permalink

      A vele egykorú transitok, meg t4-ek szintén húzzák belüket, “horrorkaraván” sprinterekről nem is beszélve… ebből a generációból a fekvő lámpás ducato/boxer / jumper rohadt szét ment tökre legelősszőr.

Vélemény, hozzászólás?