Körkép: szép az élet tolóajtóval?

Tolóajtós modellek a használtautó-piacon - egy új Dacia Dokker áráért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többnyire az egyterűek kiváltsága a tolóajtó, amely praktikum szempontjából dicséretes megoldás. Körbenéztünk a használtautó-piacon, tolóajtóval felszerelt modellek után kutatva.


A klasszikus egyterű típusok száma drasztikusan lecsökkent, ahogy a szabadidő-autók egyre inkább teret hódítottak maguknak. Pedig a nagyobb családok számára ideális lehet, ha az egyterűek táborából választanak, főleg, ha tolóajtós modellt, amelybe könnyű a be-, illetve a kiszállás. Az sem véletlen, hogy a többnyire haszonjárműveken látott megoldás a személyautók közé is beszivárgott. A felhozatal legtöbb tagja ugyanis haszonjárműves alapokkal rendelkezik és sajátos ismérvük, hogy a hátsó sorban is három különálló ülőhelyet kínálnak. Mércének az újautó-piac egyik árbajnokát választottam, méghozzá a Dacia Dokkert. Az árlista alapján 2 949 000 forinttól hazavihető a román egyterű, ezért a használt autók között keresgélve 3 millió forintnál drágább nem jöhetett szóba. Viszont méretben nem ragaszkodtam a Dokker dimenzióihoz, hogy láthatóvá váljon, mekkora használt egyterűek férnek még bele az új Dacia árába.
Hirdetés

Kezdjük az egyik tolóajtós ikonnal, a Chrysler Voyagerrel, illetve ikertestvérével, a Dodge Caravannal. Ez a két modell máris kivétel a listában, hiszen nem egy dobozos furgonból alakították át őket. A használtautó-piacon Chryslerből találni többet, hiszen ezt forgalmazták hivatalosan is Európában. Többnyire a 2,5 literes dízelmotorral felszerelt modellek találhatók a Használtauto.hu felületén, de elvétve akadnak benzinmotoros változatok is. Hárommillió forintét a legfiatalabb példányok 2011-es évjáratúak, ám kevés a 200 ezer kilométer alatti futásteljesítményű Voyager, illetve Grand Voyager.

A Citroën palettáján megtalálhatók a haszonjárműves alapra épülő és a klasszikus egyterűek is. A Berlingo a legismertebb és a legnépszerűbb, ebből a típusból kínálják a legtöbbet. Hárommillió forintból 2015-ös évjáratúak a legfiatalabb modellek. A nagyobb egyterűek között az öregecske Evasion és a fiatalabb C8 jöhet szóba. A hétszemélyes Evasionből 2000-es évjáratú a legfiatalabb, a szintén hétszemélyes C8-ból pedig a 2012-esek. Többnyire kétliteres vagy 2,2 literes dízelmotorral kínálják őket. Érdemes még megemlíteni a Nemo névre keresztelt típust is, amelyből nagyon keveset kínálnak eladásra, de tipikus példája a haszongépjárműből kialakított személyautónak. Csupán hat találatot mutat a Használtauto.hu, amelyek közül 2013-as a legfiatalabb.

A mérceként állított Dacia Dokker 2012 óta szerepel a piacon és elég jól tartja az árát, ugyanis kétmillió forint alatt csak elvétve akad belőle egy-egy eladó példány. A legfiatalabb használtként kínált példány 2015-ös, a motorok terén pedig az 1.5 dCi egység tűnik fel a leggyakrabban.

A Fiat Qubo néven kínálja ugyanazt az autót, amit a Citroën palettáján Nemo néven találunk, de Fiat emblémával egy hangyányit nagyobb a kínálat, és az olasz márka esetében az 1,4 literes benzinmotorral keres gazdát a többség. Jóval népszerűbb azonban a nagyobb Doblo, amelyből a legfiatalabbak 2015-ös évjáratúak a megszabott árhatáron belül. A motorpalettát tekintve elég vegyes a kép, hiszen dízel és benzines egységekből egyaránt többféle közül lehet válogatni. Aki pedig még nagyobbat keres az Ulysee vagy a Lancia Phaedra nevek után kutasson, bár ezek közül a legfiatalabb is 2009-es évjáratú és technikailag azonos a Peugeot és a Citroën nagy egyterűivel.

A Fordnak is megvan a saját, furgonból kialakított egyterűje. Az egyszerű vonalakkal megáldott Tourneo Connectből 2012-es a legfiatalabb, amely megfelel a keresési feltételeknek, és szinte csak az 1.8 TDCI motorral lehet ráakadni. Frissebb és csinosabb a Courier, de ebből csak egy darabot dobott fel a kereső. És természetesen a Transitból is létezik személyszállításra alkalmas változat

A Hyundai palettáján csak egy tolóajtós típus található, ám az akár 9 személyes is lehet. A legfiatalabb H1-es 2013-as évjáratú és ez a modell csak 2,5 literes dízelmotorral kapható. A konszerntárs Kia viszont a Carnival „személyében” kínál kisebb tolóajtós modellt. Ez a Carnival, amelyből 2009-es a legfiatalabb hárommillió forinton belül, 2,9 literes dízelmotorral.

A Mazda az 5-össel képviselteti magát a tolóajtósok között. Az ötszemélyes vagy akár hétszemélyes családi autó nem egy furgonra épül és elég nagy belőle a kínálat a piacon, többnyire 1,8 literes benzin, illetve kétliteres dízelmotorral. A 3 millió forintos keretbe egy 2014-es modell fér bele legfiatalabbként. Ülésszáma kapcsán el kell mondani, hogy inkább négy- vagy hatüléses, a középső sor középső helye ugyanis igen csenevész.

A Mercedes sem volt rest elkészíteni a Vito alapjaira a V-osztályt, amit igencsak drágán mérnek. A keretbe 2003-as modellek férnek bele, viszont ott van még a nagyon hasonló, lényegében személy- vagy luxusautósabb, de nem kevésbé drága Viano is, amelyből már 2007-es modellek is beleférnek a 3 milliós büdzsébe. Emellett a kisebb egyterűre vágyóknak is kínál megoldást a csillagos márka. Az A-osztály meghosszabbított változataként a Vaneo csábítja a vevőket. A legfiatalabbak 2005-ös évjáratúak és áruk még a kétmillió forintot sem éri el.

A Mitsubishi a Space Runnert tudja felmutatni, ám jelenleg összesen csak 5 darab található a használtauto.hu-n. A Nissan Serena és a Primastar sem tagadhatná le haszonjármű felmenőit. Utóbbi már csak azért sem, mert az Opel Vivaro és a Renault Trafic átemblémázott változata. Viszont mindkettőből nagyon kevés keres gazdát.

Opel Vivaróként már jóval több tolóajtós egyterű szerepe, a legfiatalabbak 2009-es évjáratúak. Viszont a kevésbé furgonszerű Sintrából csak kettőt kínálnak, ugyanakkor a Corsa alapjaira épülő Combo is kapható személyautó változatban, bár a legutóbbi generációja a Fiat Doblo nagyon közeli rokona volt.

Ami a Citroënnél a Berlingo az a Peugeot-nál a Partner. Hasonlóan széles kínálattal, amelyek közül 2014-es a legfiatalabb. Ráadásul Teepee néven szabadidő-autós dizájnnal felvértezett változatokra is rá lehet akadni. A nagyobb egyterűek között pedig a Trafic lehet a befutó, a még nagyobbak között pedig a 806 és a 807. Sőt! Egy üde színfolt is található a Peugeot kínálatában, méghozzá az 1007-es típus. Nagy családok számára nem ideális, de a tolóajtós kisautó igazán különleges szerzet.

A Renault Kangoo szintén a népszerűbb egyterűek közé tartozik, és a használt autók között is széles a kínálata. A legfiatalabbak 2014-es évjáratúak, ráadásul dízel és benzinmotoros változatból egyaránt bőséges a felhozatal. A más márkáknál már megemlített Trafic jóval teherautósabb alkat, viszont tágasabb is.

A Toyota a nagyobb egyterűek között lehet jó választás, hiszen elég sok Previa keres gazdát 2,4 literes benzines, illetve kétliteres dízelmotorral.

Végül a Volkswagen is haszongépjárműveiből alakította ki a Multivan/Caravelle és a Caddy Life modelleket, bár elég vastagon fogott az árcédulájukon a toll. A nagyobbik modellből 2005-ös a legfiatalabb 3 millió forint alatt, míg a személyszállító Caddy Life-ból 2010-es a legifjabb.

Mondd, te mit választanál 3 millióért? A fentiek valamelyikét, vagy egy vadonatúj, alapáron 3, de könnyedén 5 év garanciával adott Dacia Dokkert?


Tolóajtós modellek a Használtautó.hu kínálatából
Modell Évjárat Vételár Kilométeróra-állás Leggyakoribb motorok
Chrysler Voyager 1999-2011 250 000-2 600 000 Ft 110 000-350 000 km 2.5, 2.8 dízel, 2.4, 3.3 benzin
Citroën Berlingo 1997-2013 230 000-2 999 000 Ft 40 000-410 000 km 1.4 benzin, 1.6, 2.0 dízel
Citroen C8 2003-2013 300 000-2 999 000 Ft 130 000-400 000 km 2.0, 2.2 dízel
Dacia Dokker 2013-2016 1 895 000-2 800 000 Ft 40 000-150 000 km 1.5 dízel, 1.2, 1.6 benzin
Fiat Doblo 2001-2015 500 000-2 850 000 Ft 50 000-400 000 km 1.3, 1.9 dízel, 1.2, 1.6 benzin
Ford Tourneo Connect 2004-2011 950 000- 2 850 000 Ft 60 000-300 0000 km 1.8 dízel
Hyundai H1 2001-2013 350 000-2 999 000 Ft 110 000 -430 000 km 2.5 dízel
Kia Carnival 2003-2009 300 000-2 500 000 Ft 100 000-400 000 km 2.9 dízel
Mazda5 2005-2013 700 000-2 995 000 Ft 120 000- 300 000 km 2.0 dízel, 1.8 benzin
Mercedes-Benz Vaneo 2002-2005 400 000-1 990 000 Ft 80 000-300 000 km 1.7 dízel
Mercedes-Benz Viano 2003-2006 1 500 000-2 999 999 Ft 130 000-500 000 km 2.2 dízel
Mitsubishi Space Runner 1993-2000 120 000-575 000 Ft 120 000-280 000 km 2.0 dízel
Nissan Serena 1998-2000 490 000-700 000 Ft 160 000-280 000 km 1.6 benzin, 2.0 dízel
Opel Combo 2002-2013 650 000-2 500 000 Ft 150 000-400 000 km 1.3 dízel, 1.6 benzin
Opel Vivaro 2004-2009 1 100 000-2 999 999 Ft 100 000-450 000 km 1.9, 2.0 dízel
Peugeot Partner 1996-2003 300 000-2 750 000 Ft 50 000-450 000 km 1.6, 2.0 dízel, 1.4 benzin
Peugeot 1007 2005-2009 500 000-1 500 000 Ft 85 000-270 000 km 1.4 benzin, 1.4 dízel
Peugeot 807 2003-2013 500 000-2 990 000 Ft 140 000-330 000 km 2.0, 2.2 dízel
Renault Kangoo 1998-2014 120 000-2 850 000Ft 70 000-350 000 km 1.5 dízel, 1.2, 1.6 benzin
Renault Trafic 2002-2013 900 000-2 990 000 Ft 140 000-370 000 km 2.0 dízel
Toyota Previa 2001-2005 430 000-2 300 000 Ft 140 000-355 000 km 2.0 dízel, 2.4 benzin
Volkswagen Caddy 2006-2010 1 400 000-2 600 000 Ft 85 000-400 000 km 1.9 dízel
Volkswagen Multivan 1997-2005 1 050 000-2 999 000 Ft 210 000-485 000 km 2.5 dízel
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.02.05. at 07:45
    Permalink

    Opel Vivaroból a Tour kivitelt kell keresni, mert az tényleg személyautó kivitel, elöl csak két üléssel, nem a paddal, jobb felszereltséggel és a hásó rész teljes kárpitozással. Én azt vettem és sokkal praktikusabb, mint egy kis egyterű.

  • 2019.02.05. at 17:32
    Permalink

    Az amerikai, ill. amerikai piacos egyterű-vonalon is lehet szemezgetni: Pontiac Trans Sport/Chevrolet Lumina/Oldsmobile Silhouette, Chevrolet Astro/GMC Safari, Ford Aerostar, Toyota Sienna, Honda Odyssey, Nissan Quest…

    Ezeken kívül még a Subaru Libero, Suzuki Carry személyszállító változata, Fiat Fiorino Qubo/Peugeot Bipper/Citroen Nemo, Nissan Prairie, Kia Besta, Kia Pregio, Kia Topic, Mitsubishi L300/L400, Toyota Hiace, Toyota Liteace, Nissan Primastar, Nissan Vanette, Nissan NV200, Hyundai H100, Mazda E2200, Isuzu Midi, Mercedes MB100, Mercedes 307D, Fiat Talento, a nagyméretű európai furgonok személyszállító változatai(pl. Iveco Daily, VW LT…)…

    • 2019.02.05. at 19:02
      Permalink

      A Peugeot 807 testvérmodelljei is idevehetők – Fiat Ulysse, Lancia Phaedra, Citroen C8 + Peugeot 806, Citroen Evasion, ezenkívül a Voyagert Lancia-emblémával is meg lehetett vásárolni…

  • 2019.02.06. at 06:47
    Permalink

    Nem vagyok Dacia tulaj, de jobb vételnek tartom újonnan, mint egy 8-14 éves bármilyen típust. A kérdést úgy kellene feltenni, hogy új Dokker vs. 3-5 éves bármi.

Vélemény, hozzászólás?