Milyen egy Prius 400 ezer kilométer után? Megnéztük!

Toyota Prius 1.5 HSD, 2006 – használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tudom, sokan unják már a Priusokról szóló tartalmat, de egy 413 ezer kilométert futott 10 éves autó azért mégiscsak érdekes. Nem igaz?


Hazánkban is egyre népszerűbbek a hibridek, újonnan és külföldről behozva használtan is mind több ilyen modell kerül forgalomba. Nem nagy meglepetés, hogy az e téren vezetőnek számító Toyota uralja a piacot. Az új autóknál az Auris, míg a használtaknál a Prius a best seller. Már a 2009-ben érkezett Prius III-asok ára is bement 3 millió forint alá, ugyanakkor a 2003-ban érkezett, 2006 végén frissített, 2005-ös Év Autójának választott Prius II-ből ép példány továbbra sincs nagyon 1,5 millió forint alatt. Ezért aztán pláne meglepetés volt, amikor ősz elején az osztrák piacon feltűnt egy 2006-eos példány 3200 euróért, de 413 ezer kilométerrel és akkuproblémával.
A Prius Club Hungary Facebook-csoportjának tagjai már írogatták, hogy meg kellene venni, ki hány százezer forinttal szállna bele a mindenkit érdeklő autóba. Én csak passzív követőként szemléltem a projektet és titkon örültem, amikor az egyik, amúgy autókereskedő tag kiírta: megvette. A hibakódokat folyamatosan törölve, tehát úgy jött vele haza, ahogyan nem ajánlott. Meg is pukkasztotta a nem épp olcsó hibrid akkumulátor két celláját. A gyári javítási mód a teljes akkupakk cseréje, ő is ezt tette, persze az nem titok, hogy a sérült cellákat tartalmazó modul cseréjével és az összes cella töltéskiegyenlítésével vélhetően a sérült pakk is javítható - erre azonban majd legfeljebb egy másik autóhoz fog sor kerülni.
Az már a hirdetés fotóin is egyértelműen látszott, hogy a már frissített, tehát a jobb minőségű plasztikokkal szerelt belterű Prius megdöbbentően jó állapotban van. Igaz, ezen nem voltam meglepődve, ültem már 400 ezer kilométer feletti Prius taxiban, aminél szintén megállapíthatatlan volt, hogy 200 vagy 400 ezer kilométer van benne. Ez itt fokozottan igaz. És azt mondom: lehetne akár még jobb is a beltér, minden használatfüggő. Ezt az autót egy ázsiai (vélhetően kínai) cég, szintén ázsiai, tehát semmiképp sem túlméretes dolgozója hajtotta. Nincs kikopva, de még csak nem is koszos a sofőr ajtaján lévő könyöklő, az első ülések közötti is egészen jó állapotban van, pedig a Priusoknál ezek a kritikusabb pontok.
A fullos felszereltségű autóban a kormány bőrözése természetesen cserélendő, ez kb. 20 ezer forintos tétel. Jól fog jönni, de nem üvöltően szükséges egy kárpittisztítás, a hátsó ajtók belső kárpitján pedig van néhány karc, amivel meg kell tanulni együtt élni. Ennyi azonban nem csak egy 400, hanem akár egy 100 ezer kilométert futott autónál is a még belefér kategória lenne. Ez persze egyénfüggő. De tegyük gyorsan hozzá: ez az autó a hazai piacra érve, igaz, Clubon belül jutányosan hirdetve és érdekes projektként, nem pedig hasznot termelő autóként kezelve is minden hasonló korú Priusnál olcsóbb maradt: 1,2 millió forintért került a Prius Club tagjai elé, nem túl meglepő módon 24 órán belül el is vitte valaki.
Hirdetés

Én még az átadás előtt tudtam feliratkozni egy körre, hogy megtudjam, milyen 400 ezer kilométeren túl az addig becsületesen, márkaszervizben karbantartott, ám osztrák mércével gazdasági totálkáros autó. Igen, gazdasági totálkárosnak tarthatták az olajcserén utoljára 398 ezer kilométernél, tehát épp 15 ezer kilométerrel ezelőtt járt autót, hiszen a hibrid akkumulátor cseréje értékének több mint 50 százalékát tette volna ki. Továbbá jött volna az aktuális karbantartás, van egy enyhe küszöb- és ajtósérülése, és még valami a bal első futóműben is kopog. Utóbbi persze csak úgy tűnik fel, hogy a kolléga direkt felhívta rá a figyelmemet. Kerékagycsapágy-cserével ugyanis próbálták orvosolni a problémát, de az sem szüntette meg teljesen. Igen, van egy enyhe koppanás kanyarban, olyan szintű, amit egy tized ennyit futott francia autónál is elnéznénk. Itt is el kell! Nagyjából ez az, amit el tudok mondani a néhány apróbb sérülésen túl. Úgy, hogy azért van némi fogalmam a típust illetően, hiszen magam is egy 204 ezer kilométert futott Priust hajtok, ebbe is közvetlenül abból ültem át, a nyáron ugyebár vezettem egy faceliftes, hasonló futásút is nagy Prius összevetésünkkor, de a tesómnak is van egy ugyanilyen metálszürke, szintén fullos felszereltségű, 2007-es példánya, kevéssel több mint 250 ezer kilométerrel.
Bátyám Priusa ugyanúgy eszegeti már az olajat, ahogyan a legtöbb hasonló futású példány. Leginkább ez mondható a Prius, illetve a VVT-i motorok hibájának. Ebből viszont ered a katalizátor hasonló futás feletti meghibásodása is. Ez is megvolt már a tesóménál (már az előző tulaj cserélte) és ennél a már 400 ezer kilométer fölött futott Priusnál is. Viszont ilyen futásnál csomó egyéb autónál is cserélendő a katalizátor, és azt kell mondjam, 250-400 ezer kilométernél egy motorgyűrűzéses nagygenerál is bele kell férjen, nem drágább, mint bármely egyéb autónál egy kuplung + kettős tömegű lendkerék csere, ami ugyebár itt nincs. És a Prius nem csak dízelesen, illetve még jobban takarékos, hanem nagyon kulturált üzemű is. Ez, a „413-as Priusként” elhíresült példány is ilyen.
Saját Priusomból átülve tényleg nem nagyon tudtam volna megmondani, hogy ebben több mint kétszer annyi a kilométer, pedig az enyém is első tulajtól vásárolt, végig vezetett szervizkönyves. Utóbbira, a korrekt karbantartásra kell figyelni vásárláskor. Ez az autó pedig nagyon jó vétel volt 1,2 millió forintért, még egy motorgenerál is belefér, hogy 1,5 millió alatt maradva még egyszer ennyit szolgálhasson. Tudjuk, hogy röhögve tud, hiszen létezik több mint egymillió kilométerrel szolgáló Prius taxi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    És hány olyan esetet hallgatsz el, ahol ugyanilyen vagy hasonló sztori részese egy francia “csoda” volt? Aki rendszeresen nagyobb távokat tesz meg, az elég sűrűn láthat ilyeneket:)))

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    A gyűrűzéses szöveg tényleg ciki Mátyás, ezt nem nagyon kellene terjeszteni :-/
    Elfogult cikk az tény, viszont a kavicsos dolog a szélvédőnél ahol rozsdásodik szerintem baromság. Ott inkább egy rosszul kicserélt szélvédő lehetett, ha igen, akkor meg a tömítés alatt szépen rozsdásodhat már az a Prius…

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Csak úgy mellékesen te szóltál vissza először tuskó módon én csak rákontrázok csak hogy érezd:
    -“a vezérlés láncos gyakorlatilag örök élet.”-
    van olyan motor ahol előbb tönkremegy mint vezérműláncot kellene cserélni.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    -de annyi eszük nincs, hogy megértsék nem a vvti lánckerék feszíti meg a láncot amiben valóban áramlik olaj, hanem egy kis rugós feszítő amit kézzel állítasz be úgymond reteszeled majd aztán az olajnyomás feszíti tovább amikor nyúlik a lánc. De nem úgy, ahogy a kis híg agyaddal elképzeled, hogy ha nem jár a motor azaz nincs nyomás akkor nem feszít rá… Ha ennyi ésszel terveznének meg egy motort akkor ha az olajnyomás elmenne azonnal össze is kócolná a szelepeket a dugattyú. 🙂
    -de annyi eszük nincs, hogy megértsék nem a vvti lánckerék feszíti meg a láncot amiben valóban áramlik olaj, hanem egy kis rugós feszítő amit kézzel állítasz be úgymond reteszeled majd aztán az olajnyomás feszíti tovább amikor nyúlik a lánc. De nem úgy, ahogy a kis híg agyaddal elképzeled, hogy ha nem jár a motor azaz nincs nyomás akkor nem feszít rá… Ha ennyi ésszel terveznének meg egy motort akkor ha az olajnyomás elmenne azonnal össze is kócolná a szelepeket a dugattyú. 🙂
    Kiverte a biztosítékot mint te a kis fxszod.
    Ha kicsit gondolkodnál is mielőtt írsz, rájöhetnél hogy amit demonstrálni akartak a videon az 2 okból sem helytálló.
    Én ugyanezt megcsinálom neked te kis fxsz úgy hogy ki van iktatva a feszítő, és nem feszít a lánc, te észlény tehát bármit be lehet mutatni úgy hogy nincs bemutatva előtte hogy egyáltalán mennyire van szétszedve a vezérlés te agyatlan bunkó
    -Ennek már szemmel láthatóan van lógása- meg a fxszodnak is de azt ugye meg tudod mérni a monitor előtt:))))
    második ok:
    -Kit érdekel mennyit futott?- miért nem te oktondi nagypofájú szerelő? Te örökké élsz ilyen aggyal? Remélem nem.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Kedves encore, először is tegyük tisztába a dolgokat!
    TSI-t azért javasoltam neked mert szeretném látni, ahogy egy TSI-vel a mélytorkos orális szexet gyakorlod fogadói oldalon :). Továbbra is az illik hozzád! 🙂

    Egyébként látom kiverte a kultúra a biztosítékot, de hogy ne legyen felhőtlen az örömöd, reagálok a mostani felvetésedre is. 🙂 Az a 3-4 komment, ami érkezett a videóra nekem annyit bizonyít, hogy kb. annyit értenek hozzá mint Te, azaz birkák. Induljunk onnan, hogy hidraulikus feszítő éppen nem feszít. Egyáltalán tudod, hogy milyen állatságot írsz le? Gőzöd sincs! Az internet népe valamiért ezt szajkózza, de annyi eszük nincs, hogy megértsék nem a vvti lánckerék feszíti meg a láncot amiben valóban áramlik olaj, hanem egy kis rugós feszítő amit kézzel állítasz be úgymond reteszeled majd aztán az olajnyomás feszíti tovább amikor nyúlik a lánc. De nem úgy, ahogy a kis híg agyaddal elképzeled, hogy ha nem jár a motor azaz nincs nyomás akkor nem feszít rá… Ha ennyi ésszel terveznének meg egy motort akkor ha az olajnyomás elmenne azonnal össze is kócolná a szelepeket a dugattyú. 🙂

    “[b]Nem tudom ezzel most mit akartál demonstrálni, a lengyel vagy mi a fax idióta rángatja a vezérkerekek közti láncot.[/b]”
    Azt te hülyegyerek, hogy így ezen állapotában szokás lemérni, hogy mekkora a lánc lógása, tudod, hogy cserélni kell vagy sem. Ennek már szemmel láthatóan van lógása (bár a monitor előtt lemérni nem tudom mennyit nyúlt), és mit ad isten egy japán kocsiról van szó, ami nem megy tönkre.

    Kit érdekel mennyit futott? A kisbarátodnak válaszoltam és nem neked, tanuld meg, hogy csak akkor kell megszólalni ha kérdeznek, mert pofára esel mint most…

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    https://www.youtube.com/watch?v=TbAwjPuFgpA
    erre is reagálnék okoska
    Nem tudom ezzel most mit akartál demonstrálni, a lengyel vagy mi a fax idióta rángatja a vezérkerekek közti láncot.
    Te meg rángasd a kis faxod.
    Sem azt nem tudjuk mit futott az autó, és pont hogy alatta le van írva a hozzászólásban hogy a hidraulikus feszítő épp nem feszít te ökör.
    mellékesen mondjuk egy szíjasnál ha be akarunk valamit mutatni demonstrálni azt így kell csak hogy hitelesnek tűnjön te fax. Ez toyota verso dízel:
    https://www.youtube.com/watch?v=UsIrfvkbwOs

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Tanulj még egy kicsit kisbarátom, nem a TSI a benzines autók etalonja, nem tudom ki mondta neked ezt, ugyanaz a kukába való motor mint a dízelek egy része.
    Biztos te is az a fajta szerelő lehetsz aki osztod az észt hogy rábeszéld a tudatlanokat vegyenek lehetőleg használt dízelet majd te jó pénzért megjavítod, és tömöd a zsebed mások tudatlanságából.
    Okoskodós fxsz lehetsz, de értelmes ember nem hisz neked, sőt kinevet.
    Én már láttam emiatt tönkrement főtengelyt te idióta meg az észlény szerelő képét is aki rábeszélte az ügyfelet hogy belerakják ezt a szemetet, meg akkor is mikor szétszedte. :))) Nem te voltál? Te Öxör.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Ez a vezérléshajtás a bemutatott 1 soros lánccal, nem az élettartam garanciát hívatott propagálni. 🙂
    Ráadásul 4 szelepet visz hengerenként, 2 vezértengelyt hajtva. Egy Honda Jazz iDSI motornál 3-soros lánccal találkozunk, ami annyit jelent, hogy osztásonként 3 csap veszi fel a terhelést, és csupán 2 szelep mozgatásának terheit, hengerenként. Így már jobban elképzelhető az élettartam garancia. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    https://www.youtube.com/watch?v=TbAwjPuFgpA

    Azt szoktam mondani, hogy nem kell ahhoz érteni az autókhoz, hogy valaki itt beugasson mint a focimeccsen. Tény, hogy a magyar, három dologhoz tuti ért, akármekkora marha is legyen: az autókhoz, politikához és a pálinkafőzéshez. Az eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy ha rajtad múlna itt már régóta Kiszel Tünde lenne a miniszterelnök, de a megnyilvánulásaid alapján nem szeretnék inni a DVD és gumicsizma-linóleum ízesítésű pálinkádból sem.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    De visszahívtak. Több mint 1 milliót. Te nem hallottad. A többi amit írtál az at amit te hinni szeretnél. Nem bántásból mondom.
    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/bmw_legzsakvisszahivas_koros_autok_is_ingyen_kapnak_uj_lufit-12781[/url]
    Maradjunk a tényeknél ennyit akartam mondani.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    “[b]Ezért járnak lambadát a felújított dízelek, meg ha épp akkor nem egy kicsivel később szépen kormolnak, és újra eltömődnek.[/b]”
    Igen… biztosan ezért. Kár volt megszólalnod, kb azon a szinten lehetsz mint halottak napján a temetőben egy autótudós, aki a szomszéd sírnál osztotta az észt a haverjának: “Mondtam, hogy ne vegyél dízelt, csak a benzines a jó mer a dízelbe van kétsúlyú lenkerék, meg különben is az autómata váltó a jó”. Hazáig nevettem.

    [b]“egytömegűre alakított szétkopott szétvert főtengellyel eladó”[/b]

    Szerintem vegyél TSI-t az a neked való 😀

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    -Porlasztócsúcsokat pedig a legtöbb típushoz 30-40.000-ért be lehet szerezni-
    Ezért járnak lambadát a felújított dízelek, meg ha épp akkor nem egy kicsivel később szépen kormolnak, és újra eltömődnek. Fap dpf Adblue meg kutyagumi +felújított alig használtan fütyülő turbo, egytömegűre alakított szétkopott szétvert főtengellyel eladó dízel vah vah vah koromokádás felsőfokon

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Okosnak hiszed magad, de nagyon távol állsz tőle.
    A lánc a Toyotában nem olyan a mint egy európai autóban (VW BMW stb.)
    Nekem 270.000-nél 200 lovas autóban nagyon komoly igénybevétel mellet ( sok visszaváltás és 8000 feletti pörgetés) sem nyúlt meg.
    Tudom ezt nehéz elképzelnie annak, aki a sz.r minőséghez van szokva. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Lehet a BMW-nél előbb rájöttek vagy más garnitúrát kaptak, mert nem hívtak egyet sem vissza emiatt, mondjuk más miatt sem vagy én nem hallottam.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Azért örülök, hogy elismered, hogy bár ez egy megkímélt példány de fúrni kellene a motorját. 🙂

    A Pug 607 – Priushoz nekem annyi észrevételem van, hogy újonnan közel egy árkategória volt mindkét kocsi, de a Prius csak egy nagyzolás mentes célszerszám.

    “[b]– dízel téma: nem az a kérdés, hogy kell-e nagyon sokat rákölteni egy mai modern dízelre, hanem az, hogy mikor. [/b]”

    Bírom az ilyen listákat, általában a hozzá nem értő emberek vesszőparipája, mert hallott már ezt azt, horror sztorikat, árakat. Igen, könnyen beleszaladhat egy dieselbe 500 ezer is, ha márkaszervizbe viszed, és erőltetik a drága csúcsokat. Én a dieseleket, amiket hozzám hoznak, egy diesel javító műhelybe hordom, ez egy nagy gyár kicsi részlege, ahol targoncákat, teherautókat javítanak. Érdekes, hogy legutóbb 50.000Ft-ért javítottak fel egy magasnyomású szivattyút. Kevesen tudják, hogy a magasnyomású szivattyú egy rém egyszerű dolog, nem összehasonlítható a forgótárcsás adagoló bonyolultságával. Van olyan akinek be lehet magyarázni, hogy 1 milláért kell újat venni. Porlasztócsúcsokat pedig a legtöbb típushoz 30-40.000-ért be lehet szerezni, pl a dci-k ezt az indiai árkategóriát nem szeretik, de a többi olasz-francia nem nyafog velük.
    A legtöbb kocsi egytömegűsíthető, nem kell megvenni hozzá a kéttömegűt, van egy autó, amiben én cseréltem ki, azóta 150.000-ret futott, hát nem olyan finom gázadásoknál mint előtte de az a fontos, hogy elvigye A-ból B-be a tulajt, OLCSÓN.
    Azon már csak csodálkozom, hogy a FAP-ot vagy DPF-et kihagytad a felsorolásból, még tipikus aduász a turbó mert az is 300.000 újonnan, de lehet persze 800-ért is kapni ha már Pugról jött fel a szó. 🙂

    “[b]A fenntartása nevetséges, 15 ezrenként olajcsere, 90 ezrenként gyertya, 100 ezrenként első fékbetét/tárcsa, 200 ezrenként hátsó fékbetét/féktárcsa[/b]”

    Más autónál is így van… Ahol 30.000-renként kell gyertyát cserélni, ott általában 800Ft-ért rendelek NGK gyertyát… Azt elfelejti különben mindenki, hogy mire a 3. gyertyacsere eljön az átlagautón addig a Prius első cseréje még mindig drágább mint az átlagautónál a 3 csere együttvéve.
    Igen, ha hátul is féktárcsa van akkor hihető a 200k km, bár hallottam olyanról, hogy a munkahenger rozsdásodik be hátul, mert annyira keveset van használva a folyamatos motorfék üzem miatt. Persze ha kétes előéletű USA modellről van szó akkor azért egy dobfék 200-at nem bír ki, persze kérdés, hogy csak át akarjuk-e lökni a vizsgán vagy azt akarjuk, hogy egyformán fogjon a két oldal.

    [b]“a vezérlés láncos gyakorlatilag örök élet.”[/b]
    Ez megint csak nem igaz, maradjunk annyiban, hogy a láncot is ellenőrizni kell benne, ha jól emlékszem 150.000km-enként. Az egy nagyon jól hangzó bullshit, hogy élettartamig kiszolgál a lánc, de csak elég abba belegondolni, hogy ha két láncszem között van már 2 század lógás az egy 40 szemes láncnál már majdnem 1 mm, hány szemes a Prius II lánca? 60-70 szem? A feszítő egy ideig biztos megoldja a problémát, de ahogy írod, a 250-350e km ahol jelentkezhet “nem törvényszerűen” a gond az azért még messze nem az autó életének a vége. Akinél átfésüli a szelepeket a dugattyú annak az sovány vigasz, hogy általában nem megy tönkre, mert ez Toyota. :
    Egyébként az ilyen hozzáállás az amivel a tulajok a Suzukit, Hondát, Toyotát nem használják hanem elhasználják, mert ez japán és mindent kibír, aztán megy kukába az egész mert nem érdemes megjavítani.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Így van, megkopott a Toyota fénye is mint minden más márkáé.Elég, ha csak a hengerfejes történetet említem vagy a most kirobbant 6M visszahívást légzsák hiba miatt.Ez azért nem azt jelenti, hogy sz..r autók, csak benne van a mérlegben mikor vásárol az ember.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    akkor válaszolnék a felvetésekre:
    – haszon: igen, valóban nem volt profitorientált ez a vásárlás, projektként tekintettem rá és arra törekedtem, hogy pozitív nullára hozzam ki. Mivel én valos (ezért jellemzően magas) futásteljesítményű priusokat árulok, ezért az volt a célom, hogy megmutassam, hogy milyen lehet egy 10 éves gondozott, sokat futott prius.
    – gyűrűzés: félmegoldás, hosszú távon nem ajánlott. oválra kopott hengerbe belerakunk egy karikát 🙂
    – olajfogyasztás: sok márka fele ennyi futásteljesítménnyel több olajat esziky egy csereperiódus alatt
    – ez az autó rengeteget el fog még menni különösebb gond nélkül, használattól függően akár még 10 évet…segítek, akkor lesz 20 éves.
    – futómű: a kormányművel kezdtük a mókát, lekérdeztem toyonál 200 valahány ezernél cserélték gariban, ezután megvizsgáltuk, hibátlan. Sajnos a kopogás nem mindig jelentkezett és nem tudtuk reprodukálni szervizkörnyezetben. Valószínűleg annyira minimálisan lóghat valami, hogy még nem érte el azt a szintet, hogy látható legyen. Rejtély…majd 50e km múlva kiderül:) Atomjaira szedtük (gólyalábat kiszedtük, még a toronycsapágyat is megnéztük) futóműállításnál szanaszét nézték, de nem lógott semmi.
    – francia vonal: közel 10 éven keresztül volt peugeot új és használt alkatrészüzletem…ne hasonlítsunk már egy dízel 607 pugot egy priushoz. a fenntartási költségek egyszerűen nem összemérhetőek, a kárpitok tartósságát szintén ne erőltessük. Komfortban a 607 nyer, de a pug ezt a típust valahova a top kategóriába pozicionálta a toyo a priust meg kopogóműszerfalas célszerszámnak szánta.
    – dízel téma: nem az a kérdés, hogy kell-e nagyon sokat rákölteni egy mai modern dízelre, hanem az, hogy mikor. Akkor soroljuk a kacatokat amit majd egyszer meg kell valakinek vennie, kettőstömegű lendkerék, injektorok, magasnyomású pumpa. ez mennyi? de ha rossz csillagzat alatt született a tulaj, akkor van még bőven amiből válogathatunk. Megjegyzem pont ezen okok miatt dízel autót nem veszek és nem is számítok be.
    – akku tények: a toyo csak egyben cseréli az akkupakkot és a régit le kell adni, ha nem adod le 1000 euro körüli összeget elkér betétdíjként. Fogalmazzunk úgy, hogy kielégító módon ösztönözve vannak az ügyfelek.

    Összegezve, aki eszközként tekint az autóra annak jó választás lehet egy prius. Nem kell aggódnia, hogy bármikor beüthet valami. A fenntartása nevetséges, 15 ezrenként olajcsere, 90 ezrenként gyertya, 100 ezrenként első fékbetét/tárcsa, 200 ezrenként hátsó fékbetét/féktárcsa, szívósor/EGR tisztítás 250 ezrenként és ennyi, a vezérlés láncos gyakorlatilag örök élet.
    Természetesen itt is előfordulhatnak esetleges meghibásodások, melyek jellemzően 250e-350e km felett jelentkezhetnek (tehát nem törvényszerű)

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Sejtettem, hogy félreérted az irigységre vonatkozó megjegyzésemet.
    Azt nem arra értettem, hogy bárkitől is irigyelnél egy Toyotát, hanem arra a jelenségre, hogy maga a Toyota név egyenlő a tartóssággal és a megbízhatósággal még a mai napig is. Sajnos már megkopott a fénye, de azért még él az emberekben ez a párosítás.
    Te ezt próbálod semmibe venni és a saját kis egyszerű stílusodban megcáfolni, ami legyünk őszinték elég vicces. 🙂

    Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy elhiheted, ha lenne egy igazán jó autód, amit valóban megszeretsz, azt nem cserélgetnéd félévente évente.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Der tökfej!

    Szintednek megfelelő hozzászólás.
    Újabb fo..as jársz? Úgy cserélgeted az autóidat (egyik szarabb mint a másik), mint más az ingét.
    Sejtem miért.
    Viccesek a Toyotát lehúzó megjegyzéseid. Süt róla az elfogultság az irigység és az abszolút dilettantizmus. Soha ne vegyél Toyotát! Az nem a pancserek autója. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Der tökfej!

    Szintednek megfelelő hozzászólás.
    Újabb fo..as jársz? Úgy cserélgeted az autóidat (egyik szarabb mint a másik), mint más az ingét.
    Sejtem miért.
    Viccesek a Toyotát lehúzó megjegyzéseid. Süt róla az elfogultság az irigység és az abszolút dilettantizmus. Soha ne vegyél Toyotát! Az nem a pancserek autója. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    A Priusról már annyi felmagasztaló írás született, hogy azok mellett nem mérvadó az AN cikkje:

    [url]http://totalcar.hu/magazin/technika/2016/01/11/a_prius_nem_megy_tonkre/[/url]

    [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/04/03/prius-taxik_tomegevel/[/url]

    A TC neppere is mindig ajánlja. Engem, ha Priust keresnék, ez az Autónavigátoros használtteszt nem tudna megingatni. Jelentősége annak van, amikor ÁLTALÁNOSSÁGBAN azt írják valamiről, hogy [b]rossz/kerülendő/rizikós[/b] vagy azt, hogy [b]jó/javasolt/ajánlott[/b]. Sajnos a franciák jó része az előbbi csoportba tartozik és hiába vannak elégedett tulajok is, attól a félsz még bennem marad – a japánok, koreaiak jó része meg az utóbbiba, és hiába van néhány pórul járt emberke, attól egy olyat még bátran mernék venni.

    A hangsúly az elégedett/elégedetlen tulajok ARÁNYÁN van, ezt a Népítéleten is jól le lehet követni. Abban különb a Toyota(vagy akár a Honda, a Suzuki vagy a Kia, stb.), hogy arányaiban több az elégedett felhasználó.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Korrekt hozzászólás. Az értéktartást sokszor pozitív irányba befolyásolja az adott márkát körbelengő mítosz, ilyen a VW is – és hiába hozott ki több konstrukciós hibás motort mostanában, a használtpiac ezt nem tudta lereagálni, tehát egy 1.2 Tsi is jó értéktartó, pedig tudjuk, milyen…

    A franciáknál meg volt egy olyan iszonyatos minőségi problémákkal sújtott több, mint 10 éves periódus, ami azt idézte elő, hogy rengeteg tulaj járt pórul – ők elterjesztették, hogy “tilos franciát venni”, és idővel erre regált a piac is, és a francia autók árát szépen le is nyomta – de semmi garancia nem volt rá, hogy a vonzó ár ellenére jó vétel lesz-e vagy totális mellényúlás. Az értékét jól tartó francia autó nem is nagyon van.

    A 607-esnél ha jól tudom, a 2004-es év volt a fordulópont, akkor ugrásszerű javulás állt be(talán Neked is 2004-es vagy az utáni példány van?). Csak az a baj, hogy akkor már gyártották 5 éve az autót és az addig kialakult rossz híre meg is ásta a sírját.

    Egyébként, kérdésedre válaszolva a 2.7 V6 Hdi volt hajlamos a főtengelytörésre, gondolom, ezt is sikerült nagyjából orvosolni a 2004-es facelifttel. A mononkróm kijelzővel meg az a probléma, hogy hajlamos megbolondulni, amikor meleg van az autóban – pl. elhalványul, pixelhibás lesz, stb.

    “…vagyis a Priusnál bármely évjáratnál lyukra futhatsz?”

    Arra akartam utalni, hogy a japánoknál nem jellemző, hogy kell 1-2 vagy 3 év, mire rendesen felfut a gyártás, hanem a típus gyártásának a kezdetétől fogva egyenletes minőséget kap az ember. Persze van kevés számú kivétel, pl. az UFO-Civic kezdeti példányai rizikósnak számítanak, nem volt ritka az elsötétülő műszerfal vagy ilyen-olyan zörgések, nyikorgások, a Hondától szokatlan módon.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Der Milan-nak es Csalfanak gratula a higgadt kiegyenlitett vitaert!

    Annyit hozzatennek hogy aki elhiszi hogy egy Corolla, vagy japan auto sosem megy tonkre, az naiv.
    Ilyen auto nincs.
    Ez tul blodli altalanositas.
    En regota nezegetek francia autokat, de nem birom meggyozni magam.
    Nekem egy 306-os benzines hatch szeru auto kellene, de a 306 valtoja olyan mintha gyurmabol lenne. Legalabbis amelyiket en vezettem. Esetleg mas tipp 70 kw-ig?

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    “Ezek után meg már említésre sem érdemes a 607-esem…”

    Valóban semmi értelme nem volt megemlíteni:)

    Eléggé áthatja az irományodat a “savanyú a szőlő” effektus. Úgy értem, hogy fájlalod, hogy az egykori wannabe-prémium, kétes minőségű francia hajók nincsenek agyonsztárolva, a Prius meg igen. Tudod, ez nem véletlen. Senki sem fog a lábát a nyakába szedve 607-esért rohanni, azért, mert te esküszöl rá. Mindig örülök, amikor brutálisan nagy pofont kap a mindenható “személyes tapasztalat”:)

    Tipikusan franciás jellemző, hogy a korai évjáratokat kerülni kell, mert csúfos aknárafutásra lehet számítani. Ilyen a Priusnál nincs. A Hdi-knél lehetett főtengelytörésekről hallani, a Tiptronic-váltó sem egy kiforrott szerkezet, ahogy a központi kijelző is elromolhat. És akkor még a háklis elektronikáról nem is volt szó… Be is árazta ezeket a használtpiac szépen oda, ahol a helyük van. Amúgy szép autó a 607-es, az vitathatatlan.

    “…nem kétségbeesetten béget…”

    Helyette viszont kormol, ja és a dízeles motorhang utastérbe való beszűrődése szerinted kellemesebb a fülnek?:)

    s3000-nek van igaza, amikor a Prius mellett “kampányol”. Mert az már bizonyított, a 607-es meg csak egy ügyetlen francia próbálkozás volt a nagypályások klubjában, kb. mint a Vel Satis vagy a C6.

    Szóval senkit sem kell buzdítani Prius-vásárlásra, mennek az emberek maguktól is.:)

    A kommentemet ne vedd támadásnak, csak egyet nem értésemnek akartam hangot adni. Csak azért, hogy a régi sérelmek ne kerüljenek újból felszínre. Nem akarom újra felbőszíteni a Der Milán-Racsni István duót:)

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Nem azt írtam, hogy 3200-ért vette, hanem azt, hogy annyiért hirdették. A többi pedig nem feltétlenül megcsinálandó, az autó bunda nélkül kapott 2 év műszakit, tökéletesen használható.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Az egy dolog, hogy elfogult a cikk, de nem is tiszta. Egy autókereskedő hozta be, 3200€-ért vette (+úti költség, idő), hazafelé tovább nyírta az autót, az autó értékének a felét kitevő akksipakkot teljesen! kicserélte, majd a kereskedő ~4000-ért eladta, mert keresni nem akart rajta.
    Azt sem értem, ha generálozni kell, csapágyazni, futóművezni, karosszériázni, forgalomba helyezni, akkor miért annyira jó vétel.
    Sajnos saját bőrön már tapasztaltam, hogy a legolcsóbb nem véletlenül a legolcsóbb és legjobb vétel, én nem ugrottam volna bele.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Cseppet elfogultnak érzem a cikket, mert így már azért nem volt annyira jó vétel az autó 🙂 . Egy 250.000-es autónál azért durva ha gyűrűzni kell, ahogy 400.000-nél sem egyértelmű számomra. Rengeteg Toyotánk volt, egyik sem ette az olajat számottevően (2-4 dl 15.000 km alatt), pedig volt 400.000 km feletti is. Jó minőségű olaj kell bele és nem kell hidegen taposni. Ennyi. Hidegen szinte 0 kenéssel bármilyen motor kikopik. Most egy Priusom van nekem is, igaz csak 195.000 km-el, de annak 0 az olajfogyasztása. Csak gyári olajat és szűrőt kap. Ha nincs taposva (igaz nem II.-es hanem III.as) hidegen nem pörgeti a motort feleslegesen és padlógáznál is max. 4000/percet forog. Ésszel kell használni és karbantartani azt minden autó meghálálja.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Szerintem ennek a típusnak az a hibája hogy hidegen pörög a motor ha beindul, ráadásul nagyobb gáznál még inkább azért kezdi el fogyasztani az olajat mert hidegen pörgetve minimum megkopnak a gyűrűk.
    Az új típusnál gondoltak erre is, alacsonyabb belső súrlódás, hengerfejbe integrált leömlő hogy hamar bemelegedjen automatikusan nyíló, záródó hűtőmaszk lamellák a menetszél ellen. Nem olyan nyúlós érzetű kapcsolat a motor és a kerekek közt.
    Egy szelepszár szimmering, gyűrű garnitúra csere lehet hogy megoldaná a problémát, igaz akkor már hézagmérés dugattyú hengerfal között gyűrűk nélkül hajtókar csapágyak vizsgálata, alaposabban nyugvóké és támaszcsapágy is + szimmeringek tömítések stb stb. Alaposságtól függően nem kis munka is lehet ha a hengerfejet is levesszük.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    A Toyota nem a szeméttelepre dobja a cserélt aksikat, hanem világszerte visszaveszi és újrahasznosítja.
    Egyébként ha tényleg le akarná húzni a népet, akkor nem csinálta volna cellánként cserélhetőre az aksit.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Jó azért ne felejtsük ám el hogy az Osztrák 400.000km a futóműben egy Magyar 180.000-200.000 km nek felel meg tekintve hogy itt elég szarok az utak …Toyota azért jól kitalálta meghibásodik egy modul amit ki is lehetne cserélni de cserébe vedd meg az egész pakkot …ez ám az igazi környezettudatos viselkedés …gyártsunk minél több környezetre veszélyes mérgező akkumulátort amit javítani lehetne de minek…nem abban van a biznisz hanem az újban … Ez azért eléggé vásárlók lehúzása szagú …

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Már megint okoskodsz osztod az észt feleslegesen, baromságozo,l baszkizol, idiótázol, hülyeségezel.
    Kisfiam tanulj meg kulturáltan írni.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Respekt az autónak és az előző gazdájának. Így érdemes autót tartani!

    Mátyás! Azt a hülyeséget viszont kérlek felejtsd el, hogy egy mai, értsd az elmúlt 20 évben gyártott autónál 250-400 ezer km. között, kellő karbantartás mellett időszerű lehet a gyűrűzés vagy éppen a nagy generál, mint írod. Ez utóbbi pöttyet több, mint a gyűrűzés…. ne égesd magad ilyen baromsággal, ugyanis nem igaz. Akkor igaz, ha a 250-400 ezer km-t mutató számláló ellenére az autóban 1 millió km. van. Kicsit légy igényesebb baszki, mert a kedvenc idiótáidat vered át az ilyen hülyeségekkel.

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    A karbantartáson múlik szinte minden. Azt persze nem értem miért kellen elnézni futómű kopogást; ki kell cserélni az elhasználódott futóműelemet normális minőségűre és kész. Nem pedig hozzászokni a rossz fotóműhöz és kopogáshoz!

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Ha egy autót/típust szeretünk, rengeteg hibát képesek vagyunk elnézni neki 😉 Számomra kicsit elfogult cikk született, de meg lehet bocsájtani a szerzőnek.

Vélemény, hozzászólás?