Mutatjuk a tavalyi év kedvenc használt autóit

Új autóból közel százezer, használtból csaknem 150 ezer került útjainkra tavaly

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új autók piacánál is jelentősebb a használtaké. Még akkor is, ha csak a frissen útjainkra kerülő, azaz az import modellekre koncentrálunk. Most ezeket nézzük.


Míg 2015-ben még számain túl növekedésével is jelentősebb volt az új autók piacánál a használtautó-import, utóbbi bővülése lassult, tavaly már csak 15,8 százalékos volt, míg az új autók forgalomba helyezése tavaly is több mint 25 százalékkal bővült. Miként arról múlt héten beszámoltunk, az új személyautók piaca tavaly 25,1%-os növekedéssel 96 555 regisztrációt hozott, míg a használtautó-import 15,8%-os növekedéssel 142 002 autót. A két piac jelentősen eltér egymástól. Míg új autókat a privát kuncsaftok lassú visszatérése ellenére ma is zömében cégek vesznek, zömében cégek tudnak csak megengedni, a használt autók piacán a magánvásárló a domináns. Legyen szó akár itthoni, akár külföldi vásárlásról.
A hazai piac nem tartogat komoly meglepetéseket. Logikusan azokat az autókat adják-veszik legnagyobb számban, amelyek a legnagyobb számban vannak jelen az autóparkban. Ezek a Suzuki Swift, az Opel Astra és a Volkswagen Golf. Érdekesebb a használt autók importja, ami a vásárlók megvalósított álmait mutatja. Az persze már más kérdés, hogy ezekből az álmokból mennyi lesz akár hosszabb, akár rövidebb távon lidérces. A használtautó-import ugyanis a mai napig sok negatív képzettel társul, ma is jellemzője, hogy zömében koros autók érkeznek. Hiába számít a hazai, 13,7 éves átlagéletkorú autóparknál jelentősen fiatalabbnak, átlagosan 9,7 évesnek az EU-é, a hozzánk használtan (zömében az EU-ból) érkező autók átlagéletkora már 11 év. A behozott autók több mint fele 10, ötöde 15 év feletti, utóbbiak felfelé húzzák az átlagéletkort, de a 10 év feletti autók sem feltétlenül frissek, már sok-sok és igen költséges hibát dobhatnak.
Hirdetés
Kockázatosabb a külföldről származó autó
Míg a hazai autóknál már jó pár éves múltra ad visszatekintést a KEKKH által tavaly óta okostelefonos alkalmazással is elérhető gépjárműadat lekérdezés, a külföldről származó autóknál jellemzően nincs ilyen dokumentáció. Van persze kivétel, van olyan, hogy követhető a szervizmúlt, hogy a hatósági bejegyzések is megvannak és lekérdezhetők, de nem ez a jellemző. Ráadásul nem egy esetben lehet találkozni eltitkolt javításokkal, hamis óraállásokkal. Nem árt tudni, hogy külföldről (egészen pontosan az EU-ból) származó használt autónál a forgalomba helyezéshez nem szükséges sem eredetiségvizsga, sem száramazásellenőrzés, így aztán a lopott autók legalizálásának is melegágya lehet az „import”. Mindez persze csak kis kitekintés, hogy milyen veszélyeket rejt a külföldről behozott autók vásárlása.
Persze ott van a hazai példányoknál nem ritkán dúsabb felszereltség a kvázi azonos árú autókban, a feltételezés, hogy a külföldi autókat gondosabban tartják karban, mint a hazaiakat. Ebben azonban nem szabad vakon megbízni, ahogyan azt sem árt tudni, hogy külföldi vásárlás esetén nincsenek garanciális jogaink, míg a hazai, számlát adó, adót fizető kereskedéseknél használt autóra is van jótállás. Ennek ellenére a legtöbb külföldi autó kvázi kéz alatt, a vevőt akkor is a külföldi eladóval „szerződtetve” érkezik hazánkba, ha ők nem is találkoztak. Jobb esetben, rosszabb ugyanis, ha az autót olyan cég hozza be, aki külföldön nettó áron vette azt, majd az autó itthon eltűnik a rendszerből, egy másik adásvételivel magánszemélytől vásároltként kap rendszámot, áfacsalással.
Milyen autó kell a vevőknek?
Jöjjenek végre a kedvenc márkák, modellek. A dobogósok sora - Volkswagen, Opel, Ford - nem meglepetés, bár az Opel tavalyhoz képest megelőzte a Fordot. Utánuk Audi, Mercedes a sorrend, a Mazda egy helyet előrelépve lett hetedik, így a nyolcadik most a Renault, fix maradt a Toyota kilencedik és a Peugeot tizedik helye. A Honda 13. helyről lett 11., a Hyundai 20. helyett 14., a Skoda 18. helyett 15. helyen végzett. Továbbra is vágymegvalósításról szól az importvásárlás, de a vágyak józanodnak. Táblázatunkban minden olyan márka látható, amelyből legalább 5 példányt forgalomba helyeztek tavaly, összesen 49 ilyen van, még használt GAZ-ból is kapott ennyi rendszámot.
2016 importmárkái (a legalább 5 példányt elérők)
Márka Import példányszám Piacrész
1. Volkswagen 18 204 12,82%
2. Opel 14 933 10,52%
3. Ford 14 184 9,99%
4. BMW 11 059 7,79%
5. Audi 9 491 6,68%
6. Mercedes-Benz 9 009 6,34%
7. Mazda 7 071 4,98%
8. Renault 6 932 4,88%
9. Toyota 6 890 4,85%
10. Peugeot 5 079 3,58%
11. Honda 4 179 2,94%
12. Citroën 4 051 2,85%
13. Fiat 3 739 2,63%
14. Hyundai 2 510 1,77%
15. Skoda 2 410 1,70%
16. Nissan 2 365 1,67%
17. SEAT 2 329 1,64%
18. Volvo 2 221 1,56%
19. Alfa Romeo 2 082 1,47%
20. Mitsubishi 1 961 1,38%
21. Kia 1 825 1,29%
22. Suzuki 1 502 1,06%
23. Chevrolet 877 0,62%
24. Chrysler 840 0,59%
25. smart 811 0,57%
26. Mini 699 0,49%
27. Dacia 526 0,37%
28. Lexus 493 0,35%
29. Lancia 490 0,35%
30. Land Rover 479 0,34%
31. Porsche 362 0,25%
32. Jeep 340 0,24%
33. Subaru 312 0,22%
34. Daihatsu 237 0,17%
35. Daewoo 217 0,15%
36. Jaguar 203 0,14%
37. Saab 202 0,14%
38. Infiniti 132 0,09%
39. SsangYong 116 0,08%
40. Rover 109 0,08%
41. Dodge 107 0,08%
42. Lada 60 0,04%
43. Vauxhall 37 0,03%
44. Cadillax 30 0,02%
45. Maserati 23 0,02%
46. Ferrari 20 0,01%
47. MG 19 0,01%
48. Iveco 16 0,01%
49. Lincolni 14 0,01%
50. Tesla 11 0,01%
51. Trabant 10 0,01%
52. UAZ 9 0,01%
53. Isuzu 8 0,01%
54. Hummer 8 0,01%
55. Matra 8 0,01%
56. Acura 8 0,01%
57. Rolls-Royce 8 0,01%
58. Bentley 7 0,00%
59. GAZ 5 0,00%

Józanodás látható a modellek között is, a 3-as BMW az első helyről a harmadikra került, élre tört a Volkswagen Passat, a Ford Focus a harmadikról a második helyre jutott. Maradt a Volkswagen Golf negyedik és az Audi A4 ötödik, a Mercedes A-osztály hatodik helye. Előzni tudott az Opel Zafira, hátrébb szorítva a tavaly előtt még hetedik, tavaly már nyolcadik Ford Mondeót. A Mazda6 a 12. helyről jutott a kilencedikre, az Audi A6 11-dikről a tizedikre.
Top 20 importmodell
Modell Behozatal 2016-ban Behozatal 2015-ben Változás (%)
1. Volkswagen Passat 5 591 5 042 10,89%
2. Ford Focus 5 181 4 316 20,04%
3. BMW 3-as sorozat 4 620 5 736 -19,46%
4. Volkswagen Golf 4 893 4 152 17,85%
5. Audi A4 3 592 3 689 -2,63%
6. Mercedes-Benz A-osztály 2 679 2 635 1,67%
7. Opel Zafira 2 803 2 367 18,42%
8. Ford Mondeo 2 303 2 296 0,30%
9. Mazda6 2 452 1 996 22,85%
10. Audi A6 1 887 2 132 -11,49%
11. Opel Corsa 2 372 2 147 10,48%
12. Volkswagen Polo 1 768 1 599 10,57%
13. Renault Scénic 1 700 1 481 14,79%
14. Mazda3 1 762 1 392 26,58%
15. Honda Civic 1 474 1 105 33,39%
16. BMW 5-ös sorozat 1 459 2 376 -38,59%
17. Opel Astra H 1 778 1 222 45,50%
18. Honda Jazz 1 426 965 47,77%
19. Volkswagen Sharan 1 243 1 296 -4,09%
20. Skoda Octavia 1 246 901 38,29%

A vevők reálisabb választását mutatja, hogy nőtt a Ford Focus, a Mazda3 és Mazda6, a Honda Civic és Jazz, de még az Opel Astra és a Skoda Octavia importja is, csökkent az Audi A6-é, a BMW 3-as és főként az 5-ös sorozaté. Talán a regisztrációs adó 2012-es csökkenése óta hazánkba ömlő koros prémiumautók elhitették már magukról, hogy őket fenntartani sem olcsó. Ugyanakkor a regisztrációs adó avulási táblája még mindig a korosabb autók felé tereli a vásárlókat. Hiába tartoznak ugyanis szerényebb díjtételek a modernebb motorral szerelt autókhoz, az emissziós norma szerinti besorolások nem jelentenek olyan mértékű változást, mint a kor szerinti regadó-mérséklés. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete ezért szükségesnek tartaná a fiatalabb autók importjának támogatását, például a kilowatt-adó átalakításával vagy új gépjárműadó-rendszer bevezetésével. Erről azonban egyelőre nincs hír.
Lankad az import növekedése, egyre inkább bővül azonban az új autók piaca. Egyszer talán fiatalodni is elkezd majd az autópark Lankad az import növekedése, egyre inkább bővül azonban az új autók piaca. Egyszer talán fiatalodni is elkezd majd az autópark
Az továbbra is igaz, hogy azáltal, hogy hazánkban az újautó-piacnál jóval (több mint 40 százalékkal) jelentősebb a használt autók importja, autóparkunk megújulása/cserélődése továbbra sem nevezhető egészségesnek, de halvány reményt ad, hogy míg az új autók piacának növekedése gyorsult, az importé lassult. Komoly változásokra persze nem számíthatunk a közeljövőben, az idei évre óvatos várakozással él egyelőre az MGE is, a személyautók piacán mindössze 6%-os növekedést, 102 ezer példányos növekedést vár, ennél sokkal erőteljesebb mértékű bővülés az importban sem várható, ugyanakkor ott elég sanszos, hogy meglesz a 150 ezer példány is - a zömében rossz emissziójú, nem mai biztonsági színvonalat jelentő használt autókból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:48
    Permalink

    Amennyiben több százezer kilométerrel (min.200e) és széthajtott motorral, kiváló családi autók nálunk, a szerző szerint, akkor használjon sokat!Az átlag magyart megtéveszti a csili/vili, külső/belső a többi meg rögtön nem derül ki, később viszont húzós lóvéba kerül.Aki meg kifog egy tényleg kevesebb km.-est, pályást, annak szerencséje van, de ahhoz kell némi ismeretség is szerintem.Többször láttam már németben, hogy kis köbcentis autókkal is tolják 140-150 meg amit bír pályán.Nem ki kímélt autók amik annak látszanak átlagban.
    Németországból már széthordták a kelet/közép eu-sok a “jó” kocsikat, mivel pár éve megy a biznisz(feketén is).Úgy, hogy manapság már nem nagyon találni megfelelő kocsit.
    Így van, ahogy írtad nem futja, mert “dübörög a gazdaság, meg jól teljesít az ország meg a Q….a a….uk!”

Vélemény, hozzászólás?