Aszfaltot ritkán látott – Volkswagen Amarok használtteszt

Volkswagen Amarok 2.0 TDI, 2013 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy viseli az éveket egy Volkswagen Amarok? És egy olyan, amelyiknek a gumijai alig értek szilárd talajt életében? Mutatunk egyet, amit csak terepen használtak eddig.


A Volkswagen pickupja 2010 óta van a piacon, és azóta a legszélesebb európai pickup, hiszen a kerékdobok között picit több mint 120 centi széles a plató, így keresztben is befér egy raklap. A teherbíró-képessége is meggyőző, ám nem feltétlenül csak haszongépjárműként alkalmazható, sőt. Mint azt olvashatták, a csúcsverzió már egy erősen felszerelt családi SUV kényelmével vetekszik. De mi van akkor, ha sem a teherbírás, sem a kényelem nem érdekes? Van még egy ütőkártyája, a hajtás, ami a korai modelleknél más volt, pontosabban más is lehetett, mint most. Jelenleg már csak az állandó összkerékhajtást biztosító 4Motion-nel kapható az Amarok, ám a frissítés előtt nem csak a motor volt kisebb, a hajtás is más volt alapesetben.

Hátsókerekesként is kapható volt, valamint kapcsolható összkerékhajtással. Tesztalanyunk az utóbbi, amire elég nagy szüksége volt az eddig futott 16 ezer kilométere során.


Megvan a Hungaroring Off-road Centrum? Sokszor jártunk már náluk, többek között pickupot tesztelni, de vittünk hozzájuk Lada 4x4-et és Dustert is. A segítségükre mindig számíthatunk, ha ki akarjuk deríteni egy-egy terepjáró határait, amivel pedig a Centrum instruktorai járnak, nem más, mint a Volkswagen Amarok, amiből többet is használnak. Egyik sem hagyja el túl sűrűn a földes, füves talajt, még a parkolót sem használják a Tanpályánál, mindig a tuják tövében támasztják le őket, és állandóan alacsonyan tartják a gumikban a levegőt. A speciális terepgumikon futó Amarokok mindegyike mondhatni extrém körülmények között éli életét, bár van egy olyan szerencséjük, hogy instruktorok hajtják, így a sofőri tudás, vagy éppen nem tudás nem rongálja őket.
Hirdetés

A Hungaroring közepén lévő erdőben szinte mindent képesek szimulálni, az extrém helyzetekre is vannak pályák, mint például a vizesárok, amit addig töltenek föl, ameddig akarják, de általában olyan derékmagasságig ér a víz. Egy pickup nem épp a legjobb autó a sportszerű off-roadozáshoz, hosszú tengelytávjával és messze túlnyúló platójával jóval több helyen érhet le, mint például egy extrém rövid tengelytávú és túlnyúlású Niva. A feladatukat viszont tökéletesen ellátják az Amarokok is, ha kell, szinte függőlegesen fölmásznak a mobil akadályra vele. Mindegyik kézi váltós és a 2,0 literes TDI 140 lóerős kivitele, ma már ez a motor nem elérhető, ellenben az Amarok konfigurátorában találunk kézi váltót a V6-os TDI-hez. A kétliteres nyomatéka 340 Nm, viszont ebben a konfigurációban még volt központi difizár és felező is, szóval a terepezés teljesen vállalható vele.

Amikor egy autó ennyire extrém igénybevételnek van kitéve, gyorsabban, vagy teljesen máshogy kophatnak az alkatrészek, mint normál használat esetén.

Az Off-road Centrumos Amarokoknál például a fékek kopása jelentős, és ami a legfurcsább, hogy csak hátul, ott mindegyiken cserélni kellett már a tárcsákat, elöl még nem. Mint kiderült, teljesen nem kapcsolható ki a menetstabilizátor, off-road módban sem, az pedig a hátsó fékekkel stabilizálja az autót terepen, valamint jelentős a sár, a kosz, a kavicsok behatása is. A hátsó fékeket az elektronika jóval többször használja, mint az elsőket a sofőr, így lehetséges, hogy hamarabb kopnak el ilyen körülmények között. Emellett egy probléma tűnt fel, mégpedig az egyik első stabilizátor rúd bekötési pontjánál, meglazultak a csavarok, ami több autónál is előfordult, vélhetően a frissített Amaroknál már orvosolták ezt a problémát.
Mivel a Tanpályán nem érdekes, hogy milyen felszereltsége van az autóknak, így lényegében nincs is bennük semmi. Központi zár, elektromos ablakok, ezek teljesen felesleges dolgok, bár utóbbi azért mégiscsak kerülhetett volna bele, legalább előre, légkondi szerencsére akad. A régi és az új Amarok utasterében szinte egy darab közös alkatrészt nem találtam, nagyon megváltoztatták, szerencsére jó irányba. Megjelenésekor a 6-os Golfhoz hasonult és felszereltségét is hasonlóan lehetett összerakni, most pedig a 7-es Golffal vetekszik a frissített utastér, szépen gatyába rázták. Anyagok tekintetében mindenképp örülünk, hogy javítottak a minőségen, de a formák, a kormány, meg persze az elérhető felszereltségek is változtak. Az Off-road Centrum Amarokjai sokszorosan megkapták már azt a mennyiségű extrém igénybevételt, amit egy átlagos felhasználó okozhat egy ilyen modellnek.

Talán ez a legjobb bizonyíték arra, mit is bír valójában a Volkswagen pickupja.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?