Milyen egy PD TDI + DSG kombináció 10 év után?

Volkswagen Caddy Life 1.9 PD TDI DSG, 2007 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

DSG ebben? Sokan teszik fel a kérdést a DSG-váltós Volkswagen Caddy kapcsán, pedig készült ilyen is, jól felszerelt személyautó is a sok kézi váltós haszonjármű mellett.


Közel 40 éves modell a Volkswagen Caddy, 1980-ban mutatkozott be az Egyesült Államokban az akkor még Golf I alapú platós teherautó, amiből nemrégiben mi is próbáltunk egyet, Európában pedig 35 éve, 1982 óta van jelen a széria. Az első Caddy készült az Egyesült Államokban, Argentínában, Dél-Afrikában és az egykori Jugoszláviában is; egészen 1996-ig gyártásban volt. Pedig a Volkswagen már 1995-ben bevezette a második generációt, ami a Polo harmadik generációján alapult. Ebből készült a SEAT Inca is, ami pedig a (Polo-tesó) második Ibiza elemeit alkalmazta. Előbbiek alapján nem túlzottan meglepő a második Caddy martorelli (spanyol) gyártóhelye, de készült a Skoda kvasinyi üzemében, Csehországban is. 2003-ban mutatkozott be a harmadik generációs, két komolyabb frissítés után még ma is kapható Caddy, ami már a Golf V, pontosabban az annak egyterűjeként debütált első Touran alapjaira épült. Egyszerűsített technikával, hátul a terhelhetőség érdekében merev tengellyel és laprugókkal. A gyártás ezúttal Lengyel- és Oroszországba, valamint Algériába került.
A Caddy a VW legkisebbik önálló haszonjárműve, meg persze haszonjármű alapú egyterűje. Az alapnál 47 centiméterrel hosszabb Caddy Maxi 2007-ben debütált, de hétüléses már az alap, 4,4 méter hosszú verzióból is létezik - 2004 óta. Persze a rövid Caddy hétülésesénél minimális csomagtér marad, a hosszú esetén viszont a három üléssor mögött is óriási a tér, így reptéri transzferautóként is kedvelt. Magam is elég sokat furikáztam hétüléses Caddy Maxival közel 10 évvel ezelőtt, és imádtam, mert hétülésességéhez mérten nagyon takarékos volt a csúcsmotornak számító 2,0 literes, 140 lóerős dízellel. Utóbbiból egyébként létezett egy 250 példányos Cup Edition széria is 17 colos alufelnivel és piros versenycsíkokkal. Volt továbbá kempingezős Caddy Tramper, emelt hasmgasságú 4Motion is a leginkább személyautós Life szérián belül.
A dízelek közül mindegyik korrektül vitte. A Caddy elsősorban haszonjárműként volt népszerű, például a posta itthon és Németországban is szép számmal használta, de családi autóként is bevált. Nálunk például a tágabb családban egyetlen négygyermekes unokatestvéremnél is volt úgy 5 évig egy Caddy Maxi, mert a cégautó-keretébe egyedül az fért bele automatával, igen, DSG-vel és a 2010-es frissítés után megjelent 1.6 CR TDI motorral. Utóbbi a cégautós viszonylatban hosszabb, 5 éves periódust és közel 100 ezer kilométert hibátlanul szolgált végig - vélhetően annak köszönhetően, hogy a városi használathoz hálás állófűtés belekerült. Használói véleményeinket átfutva 68 értékelés alapján a Caddy ötös skálán csak hármas minősítésű; vannak akik rühellik, vannak akik egyenesen imádják. Nyilván jó, megfelelően karbantartott példányt kell kifogni, és ennek fontosságára a cikkben szereplő, általam is a szokott használttesztes próbánál nagyobb körön próbált, továbbá teljesen átlátható múltú példány is igazolást ad.
Ez nem az unokatesóm volt céges autója, ez a Caddy pont kétszer ennyit szolgált, bő 10 évet és 193 ezer kilométert tud maga mögött. Ezt is elég jól ismerem, ugyanis újkorától anyukámék szomszédjáé, aki egyébként egy holland születésű és állampolgárságú fickó, és ez a „hollandság” a Caddy karbantartottságán is meglátszik. Pontosabban majdnem. Mert bár elég sokáig, egészen 2014-ig márkaszervizbe hordták, utána egy független, de azért nagyobb hálózat egyik pécsi kirendeltségéhez, amikor csak valami rendellenességet tapasztaltak, illetve amikor az autó úgy kívánta. Longlife olajjal ugyanis rugalmas, maximálisan 2 éves/30 ezer kilométeres a szervizperiódus, ami a viszonylag ideális üzemkörülmények között közelíthető volt. A Caddy ugyanis egy olyan zsákfaluban lakott, ahonnan jellemzően minimum 25-30 kilométert mentek, akár boltba is. De volt a Caddy életében évi 2-3 hollandiai út is, ami oda-vissza 3000 kilométer, azt alapul véve pedig egész szerény az évi nem egész 20 ezer kilométeres átlagfutás. Nem minden nap indították el, ha viszont igen, akkor mentek vele - ahogyan az egy dízelmotornak előnyös.
Hirdetés

A vásárlók álomautója lenne a Caddy, ami ráadásul DSG-s? Majdnem. Látni kell benne a szépet, mint egy felújítandó lakásban. Az alapok ugyanis jók, az 1.9 PD TDI mindig megkapta az előírt törődést, megvolt 120 ezer kilométernél a vezérműszíj és a vízpumpa cseréje, valamint a DSG-ben akkor és 60 ezernél is cseréltek olajat. Utóbbihoz márkaszervizben az anyagköltség úgy 50 ezer forint, máshol kb. féláron megúszható. Az utolsó olajcsere 183 ezer kilométernél volt, akkor azonban a márkafüggetlen szerviz elfelejtette a DSG olajcseréjét. Kár érte, mert kereshetett volna rajta, és pont ez a feledékenység nyírja ki a 60 ezer kilométerenként új olajat kérő DSG-t. Most 193 ezernél még épp nem késő, a váltó ma is hibátlanul dolgozik, pont olyan gyorsan és finoman rakosgatja a fokozatokat, mint újkorában. Egy 10 éves haszon-egyterűben nem csak ez a váltó, az is egy kissé futurisztikus, hogy a DSG által kapcsolt fokozat a műszerfalon is látható. Tény persze, hogy most egy nagyszerviz következik, olaj és fékfolyadék, váltóolaj- és szűrőcserével. Nem egy tragédia. Ahogyan igazából a karosszéria állapota sem, bár utóbbin azért vannak szépséghibák. Mivel fényezve még csak a gyárban volt, az elmúlt 10 év összes horzsolása rajta van, a jobb oldali ajtókon pedig mélyebb karcolás is, a csomagtérajtón néhány rozsdásodásba fordult festékleverődés látható. A csomagtérajtó ugyanis nagy helyigénnyel, magasra nyílik (vagy rendeléskor úgy kérve oldalra). Viszont az öt ülés mögött hatalmas csomagteret fed. Belül a leginkább elkopott elem a - felárért mért - bőrkormány. Itt is kijön, hogy egy plasztik vélhetően kevésbé lenne elkopva, de mivel az autót anno készletről vették, így adott volt. Ahogyan egyébként a hasznos és elvárt tempomat, a megjelenésen dobó sötétített hátsó üvegezés és a sok infóval szolgáló fedélzeti számítógép is. Utóbbiból például megtudtam, hogy a legutóbbi 2600 kilométer átlagfogyasztása az autó tulajánál 6,8 l/100 km volt. Én zömében országúton mentem ezzel az autóval 200 kilométert, 6,0 literes átlaggal, ami abszolút jó. Sokat autózva városban sem kell lényegesen magasabb átlaggal számolni, autópályán 100 km/órás tempó fölött viszont igen, hiszen nagy a homlokfelület. Ugyanebből adódóan remek a kilátás, a kocsi fara is hibátlanul érezhető, nincs szükség tolatóradarra. Ami pedig meglepett: a 10 éves autó hagyományos halogén fényszórói meglepően erősen világítanak. A magas autópályás fogyasztáshoz a váltó viszonylag rövid áttételezése is hozzájárul: 130 km/óránál már közel 3000/perc a fordulat hatodikban. Pedig a 190 ezer kilométer után szinte csak bejáratott, itt is egykedvűen, de szépen duruzsoló 1.9 PD TDI alacsony fordulaton is terhelhető. A váltó szeret is felkapcsolni, városban simán lehet vele járni 1500-as fordulat körül, ötödik fokozatban is, az egyest gyakorlatilag csak induláshoz használja a DSG.

A magas építésnek köszönhető az átlag feletti módon kényelmes beszállási pozíció, további plusz pont, hogy az ülések kárpitozása a jelek szerint tartós, az utastéren - a kormány kopottságán túl - nem látható a közel 200 ezer kilométeres futás. Ha már ülések, oldaltartásuk lehetne jobb. Na persze a Caddy nem élmény-, hanem személyautóként is kicsit teherautó. Több mint 600 kilogramm a terhelhetőség, utánfutót 1,5 tonnáig húzhatunk vele, időnként akasztottak is rá, talán ennek is köszönhető, hogy nem túl rég hátsó lengéscsillapítót kellett cserélni, az viszont inkább a hazai utaknak tudható be, hogy stabilizátor szilenteket is (elöl). Követhető előélete miatt voltaképp ez a Caddy valóban ritkaság, ahogyan igazából DSG váltója miatt is. Hasonló Caddyk több-kevesebb kilométerrel 1,55 millió forinttól sorakoznak a Használtautón, de a legtöbb példány ára már a 2 millió forinton is túlnyúlik. Hiába, a Volkswagen átlag feletti értéktartása ezekre a félig haszongépekre is kiterjed, továbbá az is igaz, hogy családi autónak valóban remek a Caddy, a csomagtérbe még gyerekbiciklistül is befér egy kempingezős nyaralás felszerelése is, a tolóajtókon át könnyedén rakhatók ki-be a csemeték, akik egyébként rejtélyes módon rajonganak a „furgonért”. Na persze utóbbi oka azért nem nagy talány, ugyanis ők is remekül látnak ki belőle, s nekik ez fontosabb, mint a hátsó futómű sprődsége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?