Csaló volt, helyretették – VW Jetta 1.6 TDI

Volkswagen Jetta 1.6 CR TDI Trend használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen dízelbotrányából az egyszerű felhasználó csak annyit tapasztalt, hogy az esedékes szerviz során frissítették az autó szoftverét, amitől semmi sem változott. Legalábbis az 1.6 TDI-nél.


Keresve sem találhatnánk unalmasabb autót egy Volkswagen Jettánál. Még annyi tekintélye sincs, mint egy Golfnak, pedig a puttony miatt elegánsabb és jobban is pakolható. Mondjuk pont emiatt tűnik el a forgalomban úgy, mint az a bizonyos szamár, pláne flottafehérben igazi lopakodó. A hatodik generációs Jetta már épp kifutott a Volkswagen kínálatából, következő generációról pedig egyelőre nincs hír. A próbára felajánlott olvasói céges autó még a modellfrissítés előttről való, 2013-as, de idén mégis kapott egy frissítést, méghozzá a 2015 végén a Volkswagennél kirobbant dízelbotrány utórengéseként.
A négyhengeres közös nyomócsöves, 1,6 literes TDI motort a Volkswagen-konszern legtöbb kompakt és alsó-középkategóriás modelljében megtalálhatjuk. A Jetta 77 kilowattos, vagyis 105 lóerős kivitelben kapta, csúcsnyomatéka 250 Nm, amivel már nagyobb karosszériát is kellő dinamikával képes mozgatni. A dízelbotrányt nagyjából jól ismerjük már, a probléma forrása a motorok valós körülmények közötti károsanyag kibocsátása volt. A konszern több vásárlója, főleg az amerikai piacon egyszerűen elpártolt a történet kirobbanása után, és visszaadta az autót, a Volkswagen pedig köteles volt visszavásárolni azokat. Európában csak egyes országokban kötelezték a Volkswagent hasonlóra, a többiben, mint például Magyarországon és Szlovákiában is csak szoftverfrissítésre kellett bevinni az érintett motorral szerelt autókat.
Ezt a Jettát a legutóbbi időszakos szerviz során frissítették, pontosabban felajánlották annak díjmentes lehetőségét, persze a tulajdonos, esetünkben pozsonyi vállalat minden további nélkül kérte a szoftveres beavatkozást. Ennek fő oka, hogy a frissített szoftverről a Volkswagen köteles igazolást kiadni, mint megtudtam, ennek hiányában a német hatóság akár büntetést is kiszabhat. A Jettával pedig nem ritkán járnak Németországban is, így mindenképp szükség volt rá. Használója sem kételkedett abban, hogy erre szükség van, ám az előzetes hírek szerint ez észlelhető teljesítményvesztéssel és fogyasztás növekedéssel jár majd. Az áprilisi frissítés óta több tízezer kilométert tett meg a Jettával, mégsem tapasztalt észrevehető változást. Állítása szerint, ha keresni kéne különbséget, talán az indulásoknál lett lomhább, de épp csak egy hajszálnyival, fogyasztásban pedig nem változott.
Hirdetés

Az indulásoknál jelentkező erőhiányt magyarázhatja is a szoftverváltozás, mivel a károsanyag-kibocsátás akkor a legjelentősebb, érdemes tehát ott visszavenni a teljesítményből. Ebből nekem semmi nem tűnt fel, hiszen a hajszál híján négy éves és a 201 000 kilométeren már túlfutott Jetta motorja most is remek kondíciónak örvend. Nyomatéka így is elég ahhoz, hogy dinamikusan induljon el, egyedül a kuplung fogáspontja tűnik magasnak, de mivel még nem cserélték, ez mondható normálisnak is. Tempósan halad a ma már nem csalós dízellel, hangja teljesen vállalható, alapjáraton egész csöndes, forgatva törnek elő belőle jellegzetes hangok. Amit használója és én is hiányolok, az a hatodik fokozat. A váltó egyébként feszes, pontosan kapcsolható, akárcsak újkorában, ez köszönhető annak, hogy sokat nem kapcsolgatják, mivel valódi országjáró autópályázós használatban tartják.
Az 1,6-os dízel fogyasztása országúton 5 liter alatti, városban, 6 fölé is mehet, de ahol a legtöbbet használják, vagyis autópályán alig haladja meg az 5 litert. Futása egész kellemes, mivel minden időszakos szervizen részt vesz, nem is lehetne ez másként, folyamatos ellenőrzés alatt áll és hamarosan itt a 210 ezres szerviz, valamint az első műszaki vizsga is. Futóműve biztos, kotyogás sehonnét nem jön, indulásnál érezni kis döccenést elölről, aminek egyelőre még nem jártak utána, de épp csak néha érezni. Mostoha élet egy autónak flottás használatban lehúzni az első éveit, de a Jetta egész jól viseli. Hibák nélkül szolgálta eddigi éveit és az első lökhárítót valamint a jobb első lámpát is egy országútra tévedt állat miatt kellett csak cserélni. Nem véletlenül jár csupasz papucsokon, kétszer lopták le róla az eredeti dísztárcsákat, ami után inkább letettek a csinos külsőről.
A beltér kopásai nem jelentősek, egyedül a kormány bőrözését viselték meg az évek, valamint a vezető ülésén látható minimális kopás. Felszereltsége érdekes, nálunk a Trendline-ban anno benne volt a kanyarkövető ködlámpa, itt viszont olyan nincs. A kilincsek fényezettek, ám a hűtőrács sima fekete, nem krómozott. Használója szerint hosszú távon kényelmetlen az ülés, amin sokat segítene az állítható deréktámasz, ám az nincs, viszont van tempomat, ami az autópályás felhasználás mellett nettó öröm. A kétzónás digitális klíma hibátlanul működik, ahogy a folyadékkristályos kijelzőn képet adó első-, hátsó parkolóradar is. A CD-s fejegység egyébként bluetooth kihangosítós, ami viszont túl halk, ahhoz, hogy használható legyen. Van itt még egy érdekes megoldás, az AUX és USB csatlakozást egyszerű kábelekkel oldották meg, amiket a középkonzol tárolójából húzhatunk ki. Végtelenül unalmas egy ilyen Jetta, ám van abban valami tiszteletreméltó, hogy ilyen mostoha használat mellett is komolyabb problémák nélkül visel évi 50 ezer kilométert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Nem tudom, hol olvastad, hogy a Jettát BMW-hez hasonlítottam volna. Eszembe sem jutott. Viszont több alkalommal nézték már Passatnak Párszor előfordult, ha pl. valahol megálltam, hogy megkérdezték, hogy te vagy a Passattal? Nyilván nem olyanok, akik az autós újságokat bújják, és egy lámpáról megmondják az évjáratot, hanem az átlagemberek, akik többé kevésbé ismerik a márkákat és a gyakoribb típusokat. Nevezhetjük puttonyos Golfnak, de azért fontos, hogy a tengelytáv több, mint 7 centivel nagyobb a Jetta esetében (VI-os Golf és 2011-es Jetta). Ez azért a beltérben eléggé érezhető, tehát nem csak a csomagtartó sokkal nagyobb, mint egy Golfban, de az utastér is, aminek főként a hátsó ülésen utazók örülnek. Autópályán meg az számít, hogy ki mennyivel megy, nem az, hogy milyen kocsival van az régen rossz, ha 120-szal tartósan a belső sávban megy valaki. Ha gyorsabban jönnek mögöttem nyilván igyekszem mielőbb lehúzódni.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Ha figyelmesen olvasod, ezt minden használtautós cikknél leírják (TC, vezess, etcetc), hogy futásteljesítménytől és kortól függetlenül az alapvető dolgok hibátlanul működnek rajta. Mintha állandóan meg kellene erősíteni a megbízhatóságot egy használt autónál. Ez egy 20+ éves autónál azért persze mást jelent, mint egy 5 évesnél fiatalabb, akár még garanciális autónál kellene.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Hülyeség ez a “tekintélye van az utakon” meg a többi “belsősávtakarító” maszlag, amivel az emberek etetik magukat állandóan az átlag, tucatautóikkal kapcsolatban.

    Normális ember lemegy a gyorsabb elől, ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire morcira is rajzolják meg az autók elejét, mekkora rajta a felni és hogy milyen a színe (most őszintén, ha jön mögötted valaki, de nincs rajta alufelni, nem engeded el? 😉 ). Aki meg alszik, annak meg tökmindegy, hogy H1 halogénnel vagy LED fényszóróval égeted a homlokát annak érdekében, hogy takarodjon előled, nem fog a kedvedért 111km/h-ra sem gyorsítani 110-ről.

    Ha tempósan haladsz, egy BMW sem fog levillogni, legalábbis engem még soha nem akart egy sem (bár tény, ilyen esetben nem szokott zavarni, ha kettő felé közelít az első számjegy a műszerfalon)

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    “A kétzónás digitális klíma hibátlanul működik, ahogy a folyadékkristályos kijelzőn képet adó első-, hátsó parkolóradar is.” – srácok, azért ne őrüljünk már meg teljesen, ez olyan nagy dolog egy 4 éves Fosvágennél??? Ennyire ki kell hangsúlyozni? Ne már…

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Valóban rendkívül jó áron lehet most Jettát venni. Gondolom – ahogy a cikk írja – ez már a kifutó készlet. De, hogy nagyon jó vétel ennyiért, az biztos. A 4,6 millió már önmagában jó, na de ezért egy turbo benzines kocsit adnak, digit klímával, navival, tolatókamerával, bőrkormánnyal, stb. extrával. Egy turbo benzines ilyen felszereltséggel sokkal drágább még a Fiat Tipoból vagy a Skoda Rapidból is. Azok pedig azért nincsenek a Jetta szintjén.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Jelen pillanatban egy vadonatúj Jetta Comfortline + Multi csomag 4.6 millió az 1.4 TSI motorral. Meg lehet nézni, hogy ki mit ad hasonló áron a konkurrenciából. Hogy unalmas? Leszarom. Biztonságos? Az. Kellőképpen motorizált? Igen. Autópályán elviselhetően fogyaszt? Igen. Van nagy csomagtartója? Igen. Belefér a 4 tagú család kényelmesen? Igen. Ennyi.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Cégesként használtam egy ilyen Jettát, igaz abban 1.4 TSI motor volt. A dízel témához így nem tudok hozzászólni. A kocsi nagyon jó, minden rendben van benn, nagy, kényelmes, jól megy, nagyobb sebességnél is halk. Soha ne legyen rosszabb autóm. Nagyon szerettem a parkolóradart, szinte centire lehetett vele parkolni. A cikk azt írja nincs tekintélye, én pont ellenkezőleg tapasztaltam, sokszor Passatnak nézték, igaz az egy fekete kocsi volt alufelnikkel, ami sokkal jobban nézett ki, mint ez a fehér. Azt sem értem mi a baj a kihangosítóval, szerintem ebben a kocsiban meg kellene nézni, mert nálam nagyon jól működött, tökéletes hangerővel. Sok másik kocsiban is próbáltam gyári kihangosítót, szinte mind gyengébb minőség volt. A hazai forgalmazásúban (2013-mas évjárat) nem volt USB, vagy csak bizonyos felszereltségtől. AUX csatlakozó volt, de az normál módon beépítve.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Egy 2014-es Passat Alltrack-et használok o km-es korától. A szoftverfrissítésen átesett az autó, aminek kapcsán egy szervízkupont kaptam, amit a következő szerviz alkalmával lehetett beváltani. A kedvezmény: ingyen adják a kenőanyagot (motorolaj). Mivel a 90000 km-es szervíznél a hajtáslánc olaját is cserélni kell, így a szerviz nagyságrendileg 120 e Ft volt bruttó. A baj szerintem, hogy elnézést sem kértek, hogy gyakorlatilag nem azt kaptam a pénzemért, amit kellett volna, sőt a tájékoztató levélben kilátásba helyezték a forgalomból kivonás lehetőségét a frissítés esetleges elmulasztásával kapcsolatban. Az autóval egyébként elégedett vagyok, de a jövő évi cserénél kizárt a VW csoport, szerintem visszatérek a Volvohoz, bár az meg kínai…

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Az újságírók pedig asszisztálnak a csaláshoz és próbálják megvezetni az embereket. Folyamatosan azt a népbutító hülyeséget nyomják, hogy a VW a legjobb autó és szoftver frissítéssel megoldanak olyan problémákat amiket más gyártó komoly fejlesztések árán tud megvalósítani. Simicska a Jobbikot pénzeli a VW pedig az Autónavigátort!

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Még mindig hazudnak, nem történt semmiféle szemléletváltozás a VW-nél.
    Nem károsodik jobban, nem fogyaszt többet, nem gyengébb … hülyének nézik a laikus autótulajt 🙂
    Akkor csak úgy szórakozásból nyomatták a nitrogén oxidokat a csaló szoftverrel.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    A legagyobb baj a VW termékkel a németautó vásárlók szemében hogy lenézik a konkurenciát.
    Nincsenek tisztában vele és tudatában sem hogy ez a cég motorikusan úgy tudott talpon maradni a konkurenciával szemben hogy csaltak az emisszión hazudtak nem kicsit nagyot.
    Rettentően le voltak maradva motorfejlesztésben emisszióban, a csalásukkal teljesítményfölényt produkáltak a konkurensekkel szemben.
    Ha nem lenne Adblue, ma az összes német dízelmotor alkalmatlan lenne megfelelni a normáknak.
    A többi amibe nincs (kisebbek) még mindig használják a kiskapukat a törvényi szabályozásban.
    Érdekes hogy a mazda meg az isuzu tudnak fejleszteni.

  • 2017.10.27. at 14:30
    Permalink

    Na pontosan ez sántít a dologban és kicsit érthetetlen volt számomra, ha ennyire nincs változás és ilyen egyszerű a megoldás akkor miért is érte meg a VW-nek trükköznie és kockáztatnia…..

Vélemény, hozzászólás?