Bajnokok Ligája zászló alól kacsint az új Nissan

Enyhén felhúzott lepel alól is minden fontosat megmutat a Nissan NV300

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lényegében egy Renault, az Opel Vivaróként is árult Trafic a Nissan NV300. Az már látható, hogy miről lehet majd felismerni.


Nem akármilyen lepel, hanem az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos zászlaja alól kacsint ki a Nissan új kishaszonjárműve. Az elektromos kivitelben is létező NV200 és a Renault Master Nissan megfelelőjének számító NV400 közé érkező NV300-ról már februárban értesülhettünk, a Renault ugyanis újabb műszakot állított be hozzá a Traficot is gyártó Sandouville üzemében, ahhoz 1000 új dolgozót vett fel.
Hirdetés

Az NV300 formáját véglegesen most hétvégén láthatjuk, ugyanis első feladata lesz, hogy az UEFA Bajnokok Ligája zászlaját Milánóban körbevigye. Annyit persze már most látunk belőle, amennyit tudnunk kell róla, hogy felismerjük. Az orra új, az pedig pont kilóg a zászló alól. A Nissan crossovereire jellemző, a márka által Emotional Geometry - érzelemdús geometria - jelzővel illetett dizájnvonalat hozza a furgon; bármilyen furcsán hangozzon is ez.
Ami viszont a lényeg: részletes adataival az őszi Hannoveri Haszonjármű Kiállításon fog bemutatkozni az NV300, kitalálható, hogy motorjai az 1.6 dCi egységek lesznek szimpla vagy dupla turbóval. Ami pedig ütőkártyája lehet, hogy 5 év/160 000 kilométer garanciával fogják kínálni egész Európában. Legalábbis ott, ahol kínálni fogják, régiónkban a vevők árérzékenysége miatt nem tervezik a bevezetését, ugyanis az NV300 nem lesz olcsóbb sem a Renault Traficnál sem az Opel Vivarónál, a flották pedig az említett márkák felé elkötelezettebbek, így nem sok babér teremne a Nissannak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:54
    Permalink

    Kis kiegészítés a cikkhez – Fiatként is fogják árusítani:

    [url]https://www.google.hu/search?q=fiat+talento+2016&biw=931&bih=610&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjc0NbL-fTMAhVI7xQKHWo0CD4Q_AUIBigB[/url]

    A Nissannál ezek szerint a “-star”(Kubi, Prima és Inter) végződés helyett az “NV” előtagra váltanak ezután, ezzel lefedve a teljes furgonkínálatukat.

Vélemény, hozzászólás?