Hazánkba is megérkezett az új VW Crafter

Itthon is bemutatkozott a második generációs VW Crafter

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mesterektől a mesterekhez címszó alatt érkezett meg hazánkba az új VW Crafter. A különleges road show jól bizonyítja, hogy az újdonság rendkívüli sokoldalúsággal bír.


101 napja kerekedett fel a Crafter2craftsmen csapata, hogy négy hónap alatt összesen 42 ezer kilométert megtéve, 30 országban keressenek olyan kézműveseket, akiknek egyedisége megfelel az új VW Crafter sokszínűségének. A hazai állomáson egy különleges iparággal ismerkedhettünk meg. A budaörsi reptéren működő Goldtimer alapítvány oldtimer repülők restaurálásával foglalkozik. A II. világháború előtti gépekről sok érdekességet megtudtunk, akárcsak az új VW Crafterről, amelyről korábban már írtunk a nemzetközi menetpróba kapcsán. Foglaljuk össze a lényeget!
Hirdetés

Korábban a Crafternek sok közös vonása volt a Mercedes Sprinterrel. Az új generáció a tervezéstől a gyártásig teljes egészében a Volkswagen kezében van, a stuttgartiaknak mostantól semmi közük nincs hozzá. Ahogy korábban is, most is többféle kivitelben érhető el: dobozos, üvegezett vagy részben üvegezett, furgon, szimpla- vagy duplakabinos platós, háromféle hosszúság és tetőmagasság áll a palettán, összesen 69 verzió közül választhatunk. A meghajtásról 2,0 literes TDI-k gondoskodnak 102, 141 vagy 177 lóerős teljesítménnyel. A hajtás lehet elöl, hátul vagy mind a négy keréken, a hatfokozatú kézi váltó mellé elérhető a nyolcgangos tiptronic automata is.

A kényelmet és a vezetést támogató rendszereket tekintve lényegében mindent megkapunk már manapság a haszonjárműveknél is. Ami néhány éve még csak személyautókban élvezhettünk, azt már a Crafter is tudja. Komfortülés, érintőképernyős infotainment-rendszer, LED-es első fényszórók és hátsó lámpák, parkolásasszisztens, trélerasszisztens, sávváltást segítő rendszer, aktív sávtartó elektronika, mögöttes forgalomfigyelés, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A bútorszállítástól a speciálisan felszerelt rohammentőig szinte bárminek berendezhető az új Crafter raktere, melynek köszönhetően minden bizonnyal kellően elégíti majd ki az ügyfelek igényeit. Hazai árlista továbbra sem érhető el, érdemes időnként ránézni a VW Haszonjárművek honlapjára, ahol idővel megjelenik majd a konfigurátorban, vagy felkeresni egy közeli márkakereskedést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    Lengyelországban Vzsesnyában rabszolgamunkával legózzák össze, valójában a bukott dízeleikkel fog futni amihez kell a “koromlekötő” Adblue hogy ne legyen feltűnő mit okádna ki a kipufogója.

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    Megérkezett a Hyundai H350-ese, mint konkurens, a vezess.hu-n most volt fent a tesztje. A wolfsburgi csaló banda most egy olyan irdatlan ázsiai csulát kap a levesébe, hogy arról koldul:)))

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    Fröcsögés helyett vettem magamnak a fáradságot, és bepötyögtem gugliba. A “crafter2craftsmen.com” oldalon nem találtam olyat, hogy “mesterektől” , mindenhol csak a szlogent ismétlik – ami meg nem azt jelenti (ehhez meg angolul kellene egy kicsit tudni).
    Szóval volt valahol egy félrefordítás, ami itt megjelent, te meg rábuktál rendesen.

    Érdemes mindig tájékozódni, mielőtt valakiről véleméynt formálunk…

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    “Mesterektől a mesterekhez…”

    Ezek a szerencsétlenek ott a VW-nél mindig kiröhögtetik magukat a szánalmasan nagyképű szövegeikkel.
    Nagyon messze vannak ezek a mesterektől, ugyan úgy mint a mérnökeik az angyaloktól és a járműveik AZ AUTÓ-tól.

Vélemény, hozzászólás?