Még ennél is jobb lehet – Volkswagen Caddy teszt

Volkswagen Caddy Maxi 1.6 TDI teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Caddyt még a régi motorral teszteltük, és úgy is jó munkatárs. Az Euro 6-os dízeljével ráadásul még takarékosabb és nyomatékosabb is.


Épp benne vagyunk egy elég kimerítő lakásátalakításban, és én már a második hétvégén teszem borzasztó iriggyé a kisiparosokat. Pest megye nyugati felének legmenőbb barkácsboltját először a Mitsubishi L200-as pickuppal, aztán meg ezzel a dobozos Caddyvel kerestem föl. Az irigy pillantások ahhoz mérhetőek, mint amikor a gazdag illető Rolls-Royce-szal, esetleg Ferrarival érkezik a kaszinó elé. Nos, a hatás hasonló, csak a közeg más. Ezek itt munkagépek, vagy ha úgy tetszik, munkatársak. Így az új, negyedik generációs Caddyt minden személyautós tulajdonsága ellenére ekként kell értékelni.
Hirdetés



Hadd emlékezzek meg az egykori Skoda Pickupról, ami a Felicián alapult, és egy ideig Volkswagen Caddy néven is árulták, mert a második szériás Caddyből nem volt gyárilag platós változat. A harmadik szériából sem, de addigra erre már a legtöbb európai vevő nem is vágyott, nem úgy egy hosszított kivitelre. Így született meg a Maxi, az alap Caddynél hosszabb tengelytávval, és így nagyobb raktérrel. A fehér tesztautó is éppen ilyen értéknövelt verzió, de nem ez a különlegessége. Egy átmeneti széria tagja, már az új bódéval, de a régebbi motorral. Ettől még azért nagyon jól lemérhető rajta a fejlődés.


Mostanában egyre többfelől futottam bele olyan okfejtésbe, hogy érdemesebb haszonjárművet venni, mint személyautót, mert azokban még ma is "több az anyag". Hát, ez így jól hangzik, de egyrészt a mai kisteherautók is tele vannak költségesen javítható technikákkal, másrészt a személyautók mindegyike sem fenntarthatatlan szemét. Mégis, a Caddy is azt az érzést hozza ki az emberből, hogy jó értelemben igénytelenebb a megszokott személyautóknál. Magas oldalfalú gumival szerelt lemezfelnijére, fényezetlen lökhárítójára, habosított műanyag kormányára nem kell úgy vigyázni, mint egy hímes tojás kiszerelésű autónál.


Talán ez és a tipikus, fehér furgonokat hajtók jellemző bátorsága miatt kis előzékenységgel okozhat a többi közlekedőnek meglepetést a kezdő caddys, mint én. Amúgy a Volkswagen kompakt furgonjának a terelgetése semmi teherautós előképzettséget nem igényel, ami ebben a méretben azért elvárás is. Az egyedüli furcsaság, hogy a középső visszapillantó tükörből nagyon keveset látni hátra, mert az utasteret leválasztó plasztik fal és a hátsó szárnysajtó is nagy felületet kitakarnak. A kormány könnyű, a fék jól adagolható, az üléspozíció is rendben van, pedig a szék magassága nem állíttató, de kormány föl-le és ki-be irányban is. Egyedül a váltó kapcsolásérzete nincs a személyautókon megszokott VW színvonalon, de ez elnézhető. Nem is vészesen hangos, de kis tempónál hangosabb az utastér, mint az átlag kompakt személyautók. Azokban 58 dB(A) a zaj városban, ebben 60-at mértünk.


Az időközben leváltott 1.6-os dízel épp úgy 102 lóerős és 250 Nm a nyomtéka, mint a kétliteres blokké, de az új Euro 6-os motor a nagyobb lökettérfogat miatt alacsonyabb fordulaton adja le teljesítményét és tágabb tartományban a nyomtékát. A Caddy amúgy igazi furgon, amiben még teli tankkal is hallani az üzemanyag lötyögését. Benne a fedélzeti számítógép nem kényeztet fogyasztás adattal, azt az alap Caddykben könnyű számolás után lehet megkapni. Nekünk 6,9 liter jött ki vegyesben, elég sok városi használattal. Az új, takarékosabb motoroshoz a gyár 4,1 litert ígér vegyesben és 4,8-at városban. A Volkswagen érdekes stratégiát választott, mert a konkurensek rendre kis motorokat használnak. Benzines Caddyből van egyliteres is, de az új dízelek mind négyhengeres kétliteresek. Azt hiszem, a vásárlói célcsoportból a legtöbben örülnek ennek.

Caddyt kapni már bruttó 4,3 millió forinttól is, de ez az erősebb motoros és hosszított kivitel már alapból is 6,5 millióba kerül. Érintőképernyős rádióval, légkondicionálóval, egyrészes helyett kétrészes szárnyas hátsó ajtókkal és tolatóradarral meg már 7,85. Az elektromos ablak súlyosan fizetős tétel, de 193 ezer forintér legalább mindkét oldalon automaták, és jár hozzájuk fűthető és motoros tükör is. A tempomat is feláras, de cserébe már 20 kilométer/órától kapcsolható, így kettesben is elcsoroghatunk vele. Nincs esőérzékelő, de nem is kell, mert az ablaktörlő intervallumkapcsolóját lehet állítani - ügyes és egyszerű trükk. A jó eszközt viszont meg kell fizetni, így lesz a tesztelthez hasonló, de már kétliteres Caddy épp csak 30 ezer forinttal olcsóbb, mint a belépő szintű, 220 lóerős Golf GTI.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Felesleges?

    Azért szorosan padka mellé parkolásnál rohadt jól jön. Főleg, ha magától, rükvercbe tételkor magától állítja be, hogy lefelé nézzen 🙂 Szűk helyen tolatáskor is nagyon sokat segít, pl. bicikli tárolót nem lezúzni tolatáskor, és hasonlók. Vagy például amikor a külső tükrök hirtelen bepárásodnak ködben, és fél perc alatt páramentesíti a fűtés. Én munkahelyemen, és otthon is elég sokat használom, mert olyan a környezet, hogy tolatva, sok akadály miatt használni érdemes

    Ezerszer inkább villanytükör, mint például egy első ködlámpa, szerintem.

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Persze, értem, amit mondasz, nem is a VW az egyetlen, akik nyújtott kivitelt gyártanak, a Kangooból és a Berlingo/Partnerből is van ilyen változat. Csak arra akartam rávilágítani, hogy létezik a kategóriában praktikusabb alternatíva a Nissan NV200 személyében (ami a kisbuszos formája ellenére véletlenül se a Transporter ellenfele, hanem egyértelműen a Caddy, Kangoo, Berlingo stb-é). Ezeket az autókat nagyrészt városban használják és ehhez szerintem baromira nem praktikus 5 méteresre és 3 méteres tengelytávúra nyújtani őket. Amivel, csak hogy jelezzem a súlyát a dolognak, olyan hosszú, mint a 2 kategóriával feljebb játszó Renault Master, Fiat Ducato, Merci Sprinter stb. legkisebb változatai, miközben a relatív alacsonyságuk és hosszú orruk miatt a raktér töredéke, meg azokat már amúgy se városba szánják, hanem országúti fuvarozásra.

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Mindenkinek más az igénye és a gyártók éppen ezért gyártanak sokféle típust, hogy a legkisebb piaci rést is betömjék, mindikinek tudjanak (próbáljanak) megfelelő típust kínálni. Nyilván alaposan felmérték a vevőkört, hiszen ha nem lenne rá igény nem gyártanák. Ezek a furgonok mondhatjuk, hogy 100%-ban céges vásárlásként kerülnek tulajdonosaikhoz, ott meg nagyon sok minden alakíthatja az árat. Ráadásul a “vevők” többsége lízingelni vagy bérelni fogja a kocsit. Aki magasabb ülésű, rövidebb orrú kisbuszt akar, az majd vesz Transportert.
    Amúgy meg mindent el lehet adni, sokan megvesznek pl. egy Renault Kangoot milliókkal drágábban, csak azért, mert Mercedes Citan van ráírva.

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Aki ez az őshüllőt megveszi egy Golf GTI áráért az komplett idióta. VW hivő= Idióta. Én is vettem újonnan VW-t még csikókoromban 2-t is. Nem mondanám hogy minőséget vettem.
    193 ezer Ft a villanyablakért 😀 Röhej. A villanytükör tök fölösleges, tudom, nekem minden autómban van és mindenhol az. A legjobb amikor véletlenül megnyomom a gombot és elállítódik. Totál felesleges.

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Ezeket a hosszított kisebb furgonokat a világ legnagyobb helypazarlásának tartom. Ez is majdnem 5 méter hosszú, miközben ahhoz képest azért nincs olyan nagy raktere, mivel hosszabb az orra egy kisbusznál plusz alacsonyabb is azoknál. Plusz még rondák is, látszik rajtuk, hogy a rövid változatra tervezték a formát.
    A családban 3 évig volt egy Nissan NV200, ami kívülről akkora, mint ezeknek (Caddy, Berlingo, Kangoo stb.) a rövid változata, vagyis csak 4,4 méter hosszú, viszont ugyanúgy 4 köbméteres a raktere, mivel rövidebb az orra és magasabb az autó, hiába rövidebb. És szerintem sokkal arányosabban is néz ki, az orra pedig kifejezetten szép is. A belseje annak is puritán, de annyira nem, mint ennek a Caddynek.
    Lehetne mondani, hogy oké, az NV200 magasabb, ezért többet is fogyaszt, de még ez se igaz, a 90 lóerős 1,5 dci is egész jól megy már (a 110 lovas meg tuti meg mint az állat), viszont soha nem fogyaszt 7 liter felett, országúton 6 alatt is lehetséges.
    Aki megveszi ezt az ötös Golf alapjaira épülő ronda “őskövületet” ennyi pénzért, az szerintem vagy nem normális, vagy hatalmas VW-hívő. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy alapvetően rossz autó, biztos, hogy nem, de nagyon nem jó üzlet.

  • 2017.10.28. at 07:52
    Permalink

    Sajnos nem csak a kisteherekben hallani lötyögni az üzemanyagot hanem az összes MQB padlólemezre épített VW termékben is (GolfVII-Octavia 3-Leon5F) mivel a drága német termelő úgy gondolta még egy jó hely lesz ahol lehet spórolni a tisztes vásárló hátán de zsebén nem, és az üzemanyagtartályokba nem szerelt elválasztó falakat amelyek épp ezt a jelenséget gátolták meg eddig… Tapasztalatból írom mert ismeretségi köreimben és közeli családi körömben megtalálható mindhárom jármű… mindnél hallatszik ha felénél több a nafta a tartályokban…

Vélemény, hozzászólás?