Teherszállítás villannyal

Volvo FE Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a személy-, de a teherautók vonatkozásában is keresik a mérnökök a jövő megoldásait. A Volvo az FE Hybrid járműcsaláddal már az óriások között is kínál hibrid technológiát.

Bizonyára már sokan ébredtek kora reggel egy szemeteskocsi csörömpölésére. Hogy a munkások mekkora zajt csapnak a kukák és a konténerek ürítésével, az külön téma, ugyanakkor az is biztos, hogy a Volvo FE Hybrid önmagában nem zavarná fel egy-egy nyugodt környék álmát, ugyanis ez a monstrum képes csendesen, tisztán elektromos hajtással mozogni. A svéd gyártó kettős üzemű járművében hétliteres dízelmotor, valamint 3 fázisú, 120 kilowattos villanymotor dolgozik - utóbbi lítium-ion akkumulátorokból táplálkozik. Ha kifogy a telepekből a szufla, beindul a gázolajos erőforrás, de egy ilyen Volvo mintegy 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, és 20 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki. A legfrissebb tájékoztatás szerint a svédek júniustól 100 darabos limitált FE Hybrid szériát dobnak piacra, és ezt a mennyiséget kizárólag Európának szánják, míg környezetvédelemre sokat adó Egyesült Államokban nem forgalmazzák ezt a típust.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?