Csupán egy tábla miatt vigyáznánk a babákra?

Baba az autóban - figyelmeztető táblák jelentése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban is elterjedt a "Baby on Board" táblák használata, de kevesen vannak tisztában a valódi jelentésével.


„Baby on Board”, „Baba az autóban”, „Gyerek a fedélzeten”, „Vigyázz rám”, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük a kis figyelmeztető piros-fehér vagy esetleg sárga háromszögek, élére állított négyszögek felirataiból, amelyet manapság egyre több autó hátsó szélvédőjén látni. De vajon mit jelentenek? Egyébként nem vigyáznánk?
Eredetileg 1984 szeptemberében hozták forgalomba a „Baby on Board” táblákat, amelyeket egy tapadókorong segítségével lehetett felrakni (és levenni) az autó hátsó szélvédőjére. 1985-re igen elterjedt, megjelent feltűnőbb floureszkáló kivitelben is és mondhatjuk, hogy ekkor élte a fénykorát. Leginkább Amerikában, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Japánban használták, használják, de hazánkban sem ismeretlen.
1986-ban azonban megjelentek a hasonló megjelenésű, esetleg szövegezésű paródiák is („Baby, unatkozom”, „Anyós a csomagtartóban”, „Pit bull a fedélzeten” stb.), s így persze vesztett a hatékonyságából a gyermek utasokról szóló figyelmeztetés.

Ráadásul elkezdtek fixen felragasztható matricákat használni, míg az eredeti elképzelés szerint a „Baby on Board” tábla csak akkor lehetett fent, ha valóban utazott gyermek a fedélzeten. S persze nem azért, hogy vigyázzunk rá, extra figyelmet szenteljünk az ilyen jellel megkülönböztetett autóknak! A szabálykövető közlekedés ugyanis elvileg alapvető!
Az egyéb elképzelések, például hogy a szülők így büszkélkednek el ország-világ előtt a poronttyal, akinek gyakran ma már az arcocskája és a neve is megjelenik ezeken a matricákon (ami egyébként nem baj, hiszen az autósok ilyenkor személyesebbnek érzik a figyelmeztetést, s talán valóban egy kicsit előzékenyebbek és figyelmesebbek lesznek) sem fedik a valóságot!
Az egyik egyedi táblákat készítő cég is hosszan sorolja, miért rendeljünk tőlük. Legbugyutább érvük szerint csupán azért, mert „túl üres az autó hátulja”… legalább nekik nem ártana tisztába lenni vele, hogy mire való a termék, amit már évek óta gyártanak!

A tábla ugyanis arra figyelmeztetett, hogy baleset esetén a helyszíni mentők feltétlen keressék meg a gyermeket is...


A „Baby on Board”-nak valamikor tényleges funkciója volt, amikor a passzív biztonsági eszközök – például a gyermekülések – még nem jártak olyan fejlettségi szinten, mint ma, és nem is voltak kötelezőek.
A tábla ugyanis arra figyelmeztetett, hogy baleset esetén a helyszíni mentők feltétlen keressék meg a gyermekeket is, hiszen egy kisbaba korábban egy ütközés esetén könnyen „eltűnhetett” az utastérben, beeshetett például a két ülés közé. Magyarországon is lehetett hallani olyan esetről, még a kilencvenes évek derekán, hogy a helyszínen nem vettek észre egy sérült csöppséget, s aztán a roncstelep dolgozói (ahová a törött autót beszállították) hívták érte a mentőt. Ma már persze (remélhetőleg) mindez nem fordulhat elő, de a figyelmeztető jelzés azért elfér, biztos ami biztos! Ha más nem, az autóstársak talán majd jobban vigyáznak ránk - hiszen a legtöbben azt hiszik, csupán ezért találták fel a babára figyelmeztető jelzéseket!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?