Aki ritkán indítja csak el autóját, az főként télen szembesülhet a lemerült akkumulátorral. Megoldás a csepptöltés, mely akár külső áramforrásról is mehet.
Ha nincs gyári ülésfűtés és ha kárpitot sem kívánunk bontani, hogy az alá fűtőbetétet toljunk, még mindig van lehetőség az ülés fűtésére. Négy verziót tettünk próbára.
Három különböző tulajdonosra és autótípusra számoltuk ki a 2011-es és a 2012-es kötelező biztosítási díjakat. Valóban jelentősen olcsóbban lettek, de nem mindenki számára.
Messze még a valódi tél, ám a hideg hőmérséklet már itt van. Jobb az autót most felkészíteni a hideg évszakra, s e mutatványt nem az utolsó pillanatra hagyni.
Maximum 130 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel a GM elektromos kisautója, a Beat EV, amely Indiában került bemutatásra, és itt is fogják tesztelni valós körülmények közepette.
Sokváltozós egyenlet a közlekedés, az én hibáimat gyakorta korrigálják a többiek és persze temérdek alkalommal mentek meg én is helyzeteket. Ma azonban nem jött össze.