RENAULT ESPACE

ESPACE (1996-2002)

ESPACE

Évjárat:
1996-2002

tovább »

ESPACE (2012-2014)

ESPACE

Évjárat:
2012-2014

tovább »

RENAULT ESPACE története

Az Espace a Renault nagyméretű buszlimuzinja, amely már 1984-óta szerepel a gyártó modellpalettáján. Az Espace-t egészen 2002-ig egy másik francia autógyártó, a Matra készítette, ám a modellek Renault márkanév alatt láttak napvilágot. Az első generációt 1984-1991 között árulták. 1988-ban felfrissítették a típus, így átalakult az autó orr- és farrésze, a kínálatban pedig megjelentek az összkerékhajtású Espace-ek. 1991-ben érkezett a második nemzedék, amely elődjénél 18 centiméterrel hosszabb volt. A jármű hathengeres benzinmotorral és egy turbódízellel is forgalomba került. 1997-ben debütált a harmadik generáció, 2,0-3,0 literes benzin-, valamint 1,9-2,2 literes dízelmotorokkal. A típusból Grand Escapce kivitel is készült, amely az alapmodellnél 27 cm-el volt hosszabb. Ez volt az első egyterű, amely négy csillagot kapott az Euro NCAP töréstesztjén. A 2002-ben bemutatott negyedik generációt már a Renault üzemében gyártották. A modell ötcsillagos Euro NCAP minősítést szerzett. Motorkínálatát 2,0–3,5 literes benzinesek és 1,9–3,0 literes dízelek alkották. 2006-ban ráncfelvarráson esett át az Espace, amely ezután megújult motorokkal és hatfokozatú automatikus váltóval is elérhető volt.

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0

Kapcsolódó tartalom


Friss cikkek

SEAT Arona - spanyol versenyzővel bővül tovább a kisméretű crossoverek mezőnye

Ami a németeknél T-Roc, az a spanyoloknál Arona

2 órája – Autósvilág hírei

A Hyundai Kona és Kia Stonic után most itt a SEAT Arona is, hogy részesedjen a kisméretű crossoverek sikeréből.


Számcsere: az új BMW X3 az X5-nél is okosabb

360 lóerős csúcsváltozattal és fogyókúrával jön az új BMW X3

16 órája – Autósvilág hírei

Furcsa helyzet állt elő a BMW-nél, a most bemutatkozott harmadik generációs X3 számos olyan extrát kínál, amilyet az X5 még nem.


Különkiadást készített legfrissebb modelljéből a Lada - a Daciától szerzett extrákat

Tolatókamera és bőrülés az új Ladában

18 órája – Autósvilág hírei

Daciákból származó extrákkal dobták fel a nálunk egyelőre nem kapható legfrissebb Ladát. Az Xray Exclusive olyan dolgokat kapott, amit egy Lada még sosem.


Használtautó.hu

SUZUKI SWIFT 1.3 GC AC

SUZUKI SWIFT 1.3 GC AC

Ár: 1.440.000 Ft

Évjárat: 2011 / 7

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN NEW BEETLE 1.8 T

VOLKSWAGEN NEW BEETLE...

Ár: 1.150.000 Ft

Évjárat: 2004 / 1

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

HYUNDAI I40 1.7 CRDi LP Premium Led.PDC

HYUNDAI I40 1.7 CRDi L...

Ár: 3.699.999 Ft

Évjárat: 2012 / 2

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

MITSUBISHI LANCER Sportback 1.8 Invite Magyar!Szervizkönyves!178eKm

MITSUBISHI LANCER Spor...

Ár: 2.149.000 Ft

Évjárat: 2010 / 8

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SKODA OCTAVIA 1.6 Classic Klima+ABS+ASR

SKODA OCTAVIA 1.6 Clas...

Ár: 1.898.000 Ft

Évjárat: 2009 / 9

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Eladó alkatrészek

Még több alkatrész