Addig húz időt a Rendőrség, amíg akar

Meddig kell végzést adjon a rendőrség?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mivel egy augusztus elején történt baleset kapcsán még nem hozott végzést a Rendőrség, megkérdeztük: meddig kell megtennie?

Baleset esetén örül az ember, ha ép bőrrel megússza és főként, ha autója nem törik totálkárosra. A Rendőrség azonban nem mindig segít az ügyet gyorsan letudni. Kolléganőnk például több mint negyedéve volt rosszkor, rossz helyen, a kereszteződés előtt megállított autójának orrát elvitte egy szerencsétlen másik autós. Sokkoló, de szerencsére komoly baj nem történt, leszámítva mondjuk, hogy előtte még egy Ford Mondeót is megpördített a vétkes, menet közben telefonjáért lehajoló Toyota Yaris vezetője, így kolléganőnk autóján kívül a másik kettő totálkáros lett. A vétkesnek nem nagyon volt esélye bűnét el nem ismerni, meg is tette, de mivel neki személyi sérülése is volt, rendőrségi ügy lett az esetből. Melynek következménye, hogy a biztosítók csakis annak lezárulása után fizetnek. Utóbbira pedig várni kell, immár negyedéve. Kolléganőnk levelét az ORFK-nak címezve el is küldtük: vajon meddig kell végzést adniuk?
Hirdetés

Az ORFK számára küldött levél
Még augusztus elején vétlen félként, de részese voltam egy közúti balesetnek, egy kereszteződésben szabályosan állva törték össze autómat - többek között, ugyanis a balesetet okozó autós még egy másik autót is árokba lökött. Tény, hogy az én autóm tört össze a legkevésbé, de az is annyira sérült, hogy azóta nem használható. A baleset helyszínén már majdnem nekiláttunk betétlapot tölteni, amikor a helyszínelő rendőrök mondták, hogy ne tegyük, úgyis az ő végzésük lesz a mérvadó. Utóbbit pedig azóta, azaz már több, mint negyedéve várom. Gépkocsim azóta is használhatatlan, a kötelező biztosítás pedig csakis akkor fog fizetni, amennyiben végre meglesz a végzés.
Semmilyen tájékoztatást nem kaptam a Rendőrségtől, hogy ennyi idő elteltével hogyan áll az ügy, majd amikor már 3 hónappal a baleset után érdeklődtem, azt a tájékoztatást kaptam, hogy a szerintem vétkes autós már fellebbezik a végzés ellen. Nem értem, hogyan teheti ezt, ha én még nem is kaptam végzést. Az ügyről egyébként a Rendőrség semmilyen információt nem adott ki számomra. Például jó lenne tudnom, hogy vétkességét nem ismeri el vagy csupán büntetésének enyhítését szeretné. Hiába látta ugyanis már a biztosító az autómat a baleset után, a javítást csak az esetben fedezik, ha végre kijön a rendőrségi végzés arról, hogy nem én voltam a hibás. Addig pedig autóm áll, rozsdásodik, én pedig fizetem a biztosítását, adóját, ugyanúgy, mintha használni tudnám, továbbá kényszerültem egy másik autót is beszerezni, hogy közlekedni tudjak. Ki fogja mindezt számomra megtéríteni?

Választ mintegy egy hét után kaptunk, melyből megtudtuk, a Rendőrség gyakorlatilag bármeddig húzhatja végzésének meghozatalát, így aztán kártérítésről fölösleges is beszélni, időhúzásuk jogi alapja megvan. Az esetet ismerve természetesen nemigen értjük, hogy miért telik ennyi időbe a "tényállás tisztázása", ám a hőbörgésen kívül egyebet egészen egyszerűen nem tudunk tenni.
Tisztelt Katona Mátyás!
Tájékoztatjuk, hogy a szabálysértési eljárási határidő 30 nap, amely adott esetben 30 nappal meghosszabbítható. Ez a határidő azonban nem jogvesztő, ami azt jelenti, hogy ezen túl is folytatódhat a szabálysértési eljárás, ha a tényállás tisztázása tekintetében hosszabb időre van szükség szakértők kirendelése vagy tanuk felkutatása, kihallgatása miatt.
A sértett a szabálysértési törvény alapján csak a jogerős határozatból kap: A rendőrség részéről az Rtv. 91. § p) pontja értelmében igazolást adhat ki a felelősség megállapítása nélkül.
Budapest, 2011. november 22.
Tisztelettel:
ORFK Szóvivői Iroda
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:50
    Permalink

    Javítóként számos ilyen esettel találkozom.
    A károsultaknak javaslom, hogy forduljanak a témára szakosodott szakjogászhoz.Tapasztalatom szerint, a legtöbb esetben egész más a biztosítók “hozzáállása” és a kártérítés mértéke, ha szakember foglakozik az üggyel.
    A rendőrségi határozatok többsége azt rögzíti, amit addig tudtak a felek, mivel “csak” a személyi sérülés miatt kellett az eljárást elindítani. Az ilyen esetekben a károkozó általában csak a büntetés mértéke miatt fellebbez és tolódik a károsult kártérítése.
    Szerintem, egy rendelet-módosítással lehetne kötelezni a rendőrségi ügyintézőt, hogy amennyiben a károkozó nem vitatja a felelősségét, tájékoztassa a biztosítót (a biztosító meg is kéri, de csak a jogerős határozatot kapja…!)határozatában foglaltakról.
    Addig is marad a saját zseb vagy casco alapú javíttatás..

  • 2017.10.31. at 07:50
    Permalink

    2011. év elején ellopták az akkor féléve vásárolt használt VW Polómat. Ez este 9-1/2 10 között történt, már 10 órakor a XII. kerületi Rendőrségen volt a fiam, hogy a feljelentést megtegye. Azóta eltelt 10 hónap, de a Rendörségnek valószínű nagyon sok a dolga, mert azóta sem reagált a feljelentésre. Sajnos, nem volt cascom, így valójában az ő válaszuk nélkül is tudom, hogy a kocsim valószínű örökre eltűnt. De azért kiváncsi lennék, hogy ilyen esetben mennyi az eljárási határidő. Őket ki vonja felelősségre, ha még válaszra sem méltatják a feljelentőt? Ilyenkor felmerül az a kérdés is, hogy vajon mennyi időt fordítottak a kocsim megtalálására, ha egy max. 5 perces válaszlevél megirására sem volt idő…………

  • 2017.10.31. at 07:50
    Permalink

    A párom kocsiját ugyanígy törték össze totálkárosra, másik 2 kocsival együtt. Személyi sérülés miatt több mint 3/4 évig húzodott az ügy, mert a vétkes közben fellebbezgetett..
    Ki kell várni, nincs más megoldás..

  • 2017.10.31. at 07:50
    Permalink

    Az Én balesetem májusban lesz 2 éves, még semmi nincs, a bíróság tologatja az ügyet. Az ellenfél helyben és minden fórumon is elismert mindent, vállalta a felelősséget, semmi kétséges dolog nem volt az ügyben.
    A biztosító semmit nem akar fizetni, pedig a rendőrség lezárta a dolgot vádemeléssel ( személyi sérülés is volt ) úgyhogy kellene… csak éppen nem érdekli.
    Nem baj. Majd a késedelmi kamatokra és a csillagos égre is perelem őket, odáig jutottam, hogy már semmi nem érdekel, mindent intéz az ügyvédem, ráérek.

    Uff.

  • 2017.10.31. at 07:50
    Permalink

    Casco kell. Ma mér egy kisebb autóra is csak 5.000 Ft havonta.
    Vagy tartalékolj 500.000 Ft-ot, amiből a legtöbb kárt ki tudod fizetni – vagy rosszabb esetben veszel egy évre valami éppen működő autót (pl. egy 10 éves Suzuki Swiftet). Ez az 500.000 Ft betétként még havi 2.500Ft kamatot hoz a konyhára.
    500eFt-ot hitelként felvenni évi legalább 150eFt-ba kerül, ennél jobb a 5.000Ft-os Casco (évi 60.000Ft)

Vélemény, hozzászólás?