Kátyú általi totálkár: ki a hibás?

Óvta utasait a Renault, a jog azonban nem védi automatikusan a sofőrt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Derekasan, 5 csillagos minősítéséhez hűen óvta utasait az a Renault Scénic, mely egy kátyú miatt borult fel és tört totálkárossá. A rendőrségi határozat azonban nem érdemel pontot.

[kepallobal=369474]Az ominózus útszakasz. Nem elég, hogy töredezett az úttest széle, a felülete is szabálytalanul saras, az úttestet jól láthatóan teherautó sarazta össze, s azt nem takarította le[/kepallobal] Számomra különösképp gyomorszorító fotóba futottam e héten a facebookon, egy totálkárosra tört Renault Scénicet láttam. Piros és ugyanolyan belsejű, mint az enyém, csak rövid, frissítés előtti, és ismétlésképp: rommá törött. Története félig pozitív, ugyanis utasai komolyabb sérülés nélkül szálltak ki belőle, e példa szerint nem kamu az Euro NCAP által még 2003-ban odaítélt 5 csillagos védelem, ám a történet mégsem tekinthető pozitívnak. Ez pedig a következőkből tevődik össze: a sérüléseket azért szenvedő sofőr teljes mértékben szabályosan haladt, ám a rendőrségi határozat szerint a balesetért a felelősség mégis kizárólag őt terheli.
Innentől kezdve a történet nem csak gyomorszorító, kellően fel is háborító, így aztán rögtön aktivizáltam is ismeretségi hálómat, és egy lépcsővel eljutottam a Scénic sofőrjéhez, Gáborhoz. Közvetlen ember, tárgyilagosan meséli el, hogy Heves megyében, december 26-án délben Abasár és Markaz között autózott szabályos 70-80 km/órás tempóval, mikor is egy kanyarban a nyálkás, ráadásul, vélhetően a közeli kőbányából járó teherautó által sárral borított úttest szélén egy, az általa 4-5 nappal később készített fotókon egyértelműen látható letörésbe, úthibába, mintegy 20 centiméteres gödörbe hajtott. Az autó megakadt, irányíthatatlanná vált, saját tengelye körül mintegy négyszer megpördült, és az út szélén lévő földkupacnak csapódott. A Renault-ban kirobbantak az oldal- és a függönylégzsákok, Gábor biztonsági gyerekülésben utazó gyermeke sérülés nélkül, de komoly ijedtséggel élte túl a balesetet, az utasülésen ült felesége az övfeszítő miatt mellkasi fájdalommal, míg ő saját lábán, de betört fejjel, elharapott nyelvvel szállt ki az autóból, s gerincproblémái azóta is vannak.
Hirdetés

A kiérkező rendőr a helyszíneléskor csak nedves, de nem saras útfelületet regisztrált, a sokkos állapotban lévő sofőr erre a jegyzőkönyv felvételekor nem figyelt. A rendőrség a baleset okozójaként a sofőrt hozta ki, s őt meg is büntette a közúti rend megzavarásáért 20 000 forinttal, az indoklás szinte szokásosnak nevezhető "nem az útviszonyoknak megfelelően haladt", s a rendőrségi határozat barátilag megjegyzi, hogy 150 000 forintos pénzbírsággal is sújtható lenne. Szerencsés módon volt casco biztosítása, ám az az autón lévő hiteltartozásnak csupán a felét fedezte. Az út állapotát jelzi, hogy aznap egy másik autó is lecsúszott ott az útról, s hasonló, bár személyi sérüléssel nem járó balesetet szenvedett.
A Scénic sofőrje, a Renault fejlesztői előtt lerótt hálával új autót vásárolt, reméli, hogy gerincproblémái hamarosan megszűnnek, s elsőre nem is kívánt fellebbezni a rendőrségi határozat ellen, hiszen úgy érezte, így is jól járt: egy félelmetes balesetet élt túl. Mi viszont mindig arra buzdítunk mindenkit, hogy küzdjön igazáért, s tavaly épp arra hívtuk fel a figyelmet, hogy "Még vesztesnek hitt ügyekben is érdemes lehet kártérítési pert indítani egy-egy baleset után - minden olyan esetben, amikor a másik fél vétkessége is felróható a bekövetkezésért". Itt pedig a közútkezelő vétkessége bőven felróhatónak tűnik. Hogy ne csak tapogatózzunk, meg is kérdeztük a közúti balesetek kártérítési pereire specializálódott Dr. Telek Zoltán ügyvédet, hogy neki mi a véleménye a fenti esetről. Ő szokás szerint tömör és biztató választ adott.
Dr. Telek Zoltán állásfoglalása
  1. Az autóst marasztaló rendőrségi szabálysértési határozatot (20 ezer Ft) bíróságon meg kellene támadni. A szabálysértési határozat megtámadásának elmaradása sem zárja ki a kártérítés érvényesíthetőségét, de emberileg jobban néz ki egy kártérítési perben, hogy az autós már a szabálysértési eljárásban is harcolt az igazáért. Ha ugyanis nem küzdött bíróság előtt is ez ellen a szabálysértési határozat ellen, akkor a kívülállóban óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy akkor saját magát érezte hibásnak az autós és ezért nem csinált semmit a szabálysértési határozat ellen. De mondom, önmagában a kártérítési per indításának nem akadálya, ha a szabálysértési határozat ellen nem csinált semmit az autós.
  2. Van még néhány tisztázandó kérdés: volt-e a kanyar előtt úthibákra, csúszós útra figyelmeztető tábla? Volt-e a kanyar előtt sebességkorlátozást előíró tábla? Amennyiben nem voltak ilyen táblák, akkor semmi gond nincs az írt 70-80 km/h haladási sebességgel. Ha voltak ilyen táblák, akkor ez gond lehet. Ha ezt nem tudja a károsult, akkor menjen ki a helyszínre és nézze meg a táblákat.
  3. Az útról készült képek tragikusak, ha semmilyen korlátozó tábla nem volt, úgy teljesen egyértelműen felelős a károkért a közútkezelő.


Dr. Telek Zoltán ügyvéd
www.telek-vasenszki.hu

A fentieknek megfelelően mi is fokozottan csak biztatni tudtuk a komoly "kátyúkárba" futó autóst, hogy küzdjön igazáért, azért, hogy nem ő volt a hibás a bekövetkezett, számára több százezer forintos anyagi és nyilvánvalóan temérdek nem vagyoni jellegű kárt is okozó balesetért. Mint azt tőle megtudtuk, a baleset idején nem volt sem csúszós utat előrejelző, sem sebességkorlátozó tábla az említett útszakaszon, ám a tudomására jutott információk szerint a közútkezelő a baleset után pár nappal letakaríttatta az utat és kihelyezett 2 darab, csúszós útszakaszra figyelmeztető táblát. Miként azt írja: "Mindkettőn látszik, hogy utólagosan lett kirakva, mert nagyon újak a többihez képest, és az egyik nem is szabványméretű, hanem egy ideiglenes megoldásképp 'odabiggyesztett' tábla."
Unszolásunkra Gábor - a balesetet szenvedett Scénic sofőrje és gazdája - panasszal élt a rendőrségi határozat ellen, s állításait bíróság előtt, tanúkkal kívánja igazolni, mely alapján joggal élhet majd kártérítési igénnyel a közútkezelővel szemben. Drukkolunk neki, s bízunk benne, hogy nyerni fog, nem csak azért, hogy neki kevésbé legyen kellemetlen emlék a baleset, hanem azért is, hogy az ráébressze a közútkezelőt, hogy ilyen állapotban nem lehetnek az utak, nem lenne szabad lehetőséget adni ilyen szörnyű balesetekre. Ha Gábor és családja nem 5 csillagos, oldal- és függönylégzsákkal felszerelt autóban, esetleg nem bekapcsolt övekkel utazott volna, most nem tudná felhívni a figyelmet arra, hogy még tiszta időben, óvatos vezetéssel is bárkit érhet komoly baleset.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Haverom is bele ment 1 jó nagy kátyuba Pesten 50-55-tel 2 alufelni meg gumi kuka. Persze hívta a rendőröket ahogy azt mindenütt írják is, de az meg megállapította, hogy nem az út viszonyoknak megfelelően hajtott. Innentől kezdve már kártérítést is ellehet felejteni, nem is tudom miért beszélnek erről ennyit mindenhol.

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    A 20 ezres büntetés felér egy pofán csapással, tekintve, hogy nyilván nem szándékos garázdaságról van szó. Ezt tényleg meg kéne támadni. Viszont a relatív gyorshajtás esete szerintem tényleg fennállhat, de pont ezért hívják relatívnak. Lehetne szubjektív is, mint a róla alkotott vélemények.
    Az a fotókról nehezen elképzelhető, hogy az autó “megakadt”, inkább kiránthatta a kormányt a sofőr kezéből. Ne csak a gödör mélységét nézzük, lényeges a hossza is.
    A sárfelhordás megszüntetése első sorban nem a közútkezelő feladata, hanem azé, aki felhordta. Benne van a kreszben. Tehát a felelősség egy része az ismeretlen tettesé, de még akkor sem 100%-ig. Ha kicsi az esély őt megtalálni, akkor csak az ügyvéd jár jól, senki más.

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Bele lehet magyarázni sok mindent ebbe a szituációba, de nem voltunk ott és nem vagyunk közlekedési, igazságügyi szakértők sem. Az viszont tény, hogy ennyi pénzért, sokkal jobb utakon kéne, hogy járjunk!

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Hát nem tudom, én is mentem már bele ilyen kátyúba 90 el, de én nem pörögtem az úton és “csak” a felni lett szögletes…
    Többel mehetett a Scénic sofőrje az általa említett 70-80km/h nál…

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Nem akarom védeni az útkezelőt és vitát sem szeretnék nyitni, de….
    A sárfelhordás nem a kanyarban, vagy közvetlen előtte kezdődött, így számítania kellett rá, hogy a kanyar is sáros lesz. Ilyen körülmények közt, még a 70-80 km/h is sok lehet. Főleg, hogy elég éles ívnek látszik, mondhatnám, be nem látható. Amiből az is következik, hogy nem az út jobb szélére tapadva célszerű közlekedni (nem is nagyon ott szoktak), mert esetleg valamiféle akadály (pl. veszteglő autó) lehet a kanyarban, vagy közvetlen utána.
    Ezeken felül, az út elvi szélétől nem túlzottan nyúlik be az úthiba, saját sávban bőven kerülhető és kellő távolságból látható is.
    Az út takarításáról meg annyit, hogy azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az útkezelő minden autó után letakarítja az úttestet. Ha nem sár, hanem frissen hulló hó miatt csúszós, akkor kit okoljunk? Táblát sem tudnak kitenni, ha nem tudnak róla, hogy sáros lett. Hogy pár nap múlva le volt takarítva, az meg inkább az miatt van, hogy tudomásukra jutott.
    Szerintem, 1000 autósból még 1 is ritka, hogy venné a fáradságot, hogy az ilyen veszáélyes helyeket jelezze, de ha baj történik, akkor mindenki más hibás lesz. A Scénic sofőrje sem hiszem, hogy bármit is tett volna, ha nem szenved balesetet.

    Mindazonáltal átérzem a problémát, mivel már kétszer törtek totálkárosra, de ez az ismertetett adatok alapján ez nagyobb részben vezetéstechnikai hibának tűnik.

    A fentiekkel lehet nem egyetérteni, de véleményem szerint, anyázás előtt legalább érdemes rajta el gondolkozni.

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Mindíg alkalmazkodnunk a lehetetlen körülményekhez és saját pénzből kell szponzorálnunk a közlekedésünket.
    Egy jó dolgot azért mondanék a sok rossz után: itt nálunk nem sózzák szarrá az utakat!Most Németo-ban dolgozok jobb híjján és katasztrófa ami a kocsimmal történik.A bordó kocsim oldala naponta hófehér a sótól!Ezek állatok?Ezt a kárt mindenkinek be kell nyelni ha nincs garázsa, vagy egyszerűen csak közlekedik.Nem tudom naponta mosni, így oda lesz a fényezés,rohadni fog az alja ha van egy-két kőfelverődés.Így kell jó sok import autót hozni a németektől.Méghogy itt nem sóznak hanem hommokkal csúszásmentesítenek!Persze aki újonnan vesz vasat és csak 6-8-10 éves koráig tartja,persze h le se szarja.
    Igazuk van!Vegyünk hát mi is magyarok új autót,mert hiszen már csak az kell a boldogságunkhoz és ezen az oldalon is hallhatjuk hogy már milyen olcsóért vehetünk új vagy újszerű kocsit, hiszen olyan magas az életszínvonal!

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Így télen már értem miért oktatnak az autós iskolákban szlalomozást! Hogy ki tudd kerülni a kátyúkat!!! Én olyan út szakaszon járok ahol több baleset történt már a kátyúk miatt, mint a gyorshajtók felelőtlensége miatt. Gyakorlatilag az út mindkét széle használhatatlan, 2 sávos út, de annyira az út közepén próbál menni mindenki, hogy nem egyszer múlt 2 centin, hogy megmaradt a tükröm! Nagyon jók a lehetőségeink, vagy megállunk minden alkalommal ha szembe jön valaki, vagy beledurranunk a gödörbe, vagy próbáljuk megtartani a tükreinket és centizgetni meg szlalomozni a gödrök között. Az út “javítások” meg annyiból állnak, hogy lapáttal bedobálták az aszfaltot és LÁBBAL megtaposták, természetesen 1 hónap múlva újra gödör van…

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Elvileg benne foglaltatik az üzemanyag árában, de ha mégsem javítják ki, akkor bátran bele kell menni az úthibákba, mert az a közútkezelő dolga, hogy kijavítsa ? Nem értem a logikát… Ha valami egyszer nem úgy van, ahogy lennie kéne, akkor az új szituációhoz kell alkalmazkodni, ilyen egyszerű. Engem arra neveltek, hogy másét se tegyem tönkre, de a sajátomat ( pláne a saját hülyeségemből adódóan ) főleg ne.
    Ahol ilyen szinte lebombázott az aszfalt, én bizonyára kihagynám azt az útszakaszt, és akár kerülő árán is más úton mennék az autóm épsége ( és a pénztárcám ) érdekében. De ha mindenképp arra kell mennem bizony igen, 10-zel mennék végig, és pont leszarnám a dudáló-integető autósokat. Ha akarja, rázassa és bassza szét az autóját, én az ő “kedvéért” nem fogom tönkretenni a sajátomat bárhogy kapálózik 🙂
    Be lehet perelni a közútkezelőt, de bizonyítani is kell, hogy az eset ott történt és amiatt a kátyú miatt, méricskélés-jegyzőkönyv, és évekig lehet pereskedni… Kérdem én : hát nem egyszerűbb megelőzni a bajt ??!

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Nem kell sorolni mire nincs penz.
    Csak azt nem ertem hogy a rend orei mindenert buntetnek gyujtik a penzt az hova lessz?
    Bezzeg ha bajod van leraznak hogy nem rajuk tartozik vagy bizonyitek hianyaban lezarjak 2perc alatt

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    HÚ az enyém is pont ilyen, még a színe és talán a felszereltsége is. Jó kis kocsi az biztos – kisebb hibáit nem számítva, igazi családi kocsi. Sajnos én is bele mentem egy hóval takart kátyúba Sajószögeden, a gumim szét is szakadt. Erre felé nincs pénz normális utakra, infrastruktúrára, járdákra, munkahelyekre…soroljam még?

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Tisztelt TäZ!
    Az ön által leírt családját veszélyeztető megítélés… egy dologra enged következtetni. Maga gyakorlatlan hétvégi sofőr.
    A 70-80-as tempó, amit nevezhetünk 80-90-es tempónak is, egy Scenic-hez hasonló kaliberű autóban, csúszós út mellett, egy ilyen vonal vezetésű kanyarban használható és biztonságos sebesség. Ha delikvensünk 60-al ment volna, egy ekkora kátyú el nem kerülése következtében ugyanúgy ugyanannak a földkupacnak az oldalában kötött volna ki, jelen esetben autós társamnak igaza van!
    Gábor ne hagyja hogy lerázzák. Az útjainkon igenis lehet és kell javítani. A fejétől bűzlik a hal, mint oly sokszor.

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Tisztelt TäZ!
    Az én kötelességem jól megválasztani a sebességet, fokozatot, kanyarodási ívet. De mivel az üzemanyag árában az útépítés és fenntartás is benne foglaltatik, így nekik meg az a kutya kötelességük, hogy rögtön javítsák a fellelt hibát! Nem hiszem, hogy minden sofőr a legrosszabbra van felkészülve egy-egy kanyar után. Letoltam már egy millió km-t, volt durrdefekttől a vadátrohanásig mindenben részem, de a baleseteket “szerencsére” mindig sikerült elkerülnöm.
    Sőt, ha már itt tartunk a bányának is lenne lehetősége kitenni egy sárra, csúszós útra figyelmeztető táblát.
    Másfél éve nyáron a Frankel Leó úton haladtam két osztrák ismerőssel a hátsó ülésen. A villamos sín mellett a sávomban egy nagyjából 30x20cm-es lyuk tátongott 10-15cm-es mélységgel. Mivel az egész Frankel Leó szinte egy nagy kátyú, elkerülhetetlen, hogy ne gurulj át legalább egy kráteren. Nem mentem gyorsan, talán 30-cal (persze tudom, neked az is orbitálisan nagy sebesség, mert 10-zel kellett volna mennünk), és pont szerencsétlenül érte az abroncsot a lyuk. A felni megsérült, a gumi szalagszakadásos lett. Gyorsan kicseréltem és mentünk tovább. Másnap vittem görgőztetni, de a legnagyobb sajnálatomra megrepedt. Ráadásul olyan helyen, hogy nem is ajánlották a javítását (Nem fusimusi garázsban, hanem az alufelni klinikán voltam Kőbányán). Gyári Mondeo MKI alufelniből 1db-ot sehol nem találtam, így komplett szettet kellett vadásznom és mivel a gumim is tönkrement, abból is vehettem egy párat. Nagyjából egy héttel később tudtam meg, hogy ilyenkor mindig rendőrt kell hívni és felvetetni a jegyzőkönyvet, lefényképeztetni a helyszínt… Talán nem buktam volna közel 100ezer Ft-ot…
    Igenis, ha hibás, repedt, kátyús az út, azt az illetékes maradéktalanul javítsa ki, vagy be lehessen perelni és vállalja a következményeket és ne egymásra mutogassanak! Biztos vagyok benne, ha lenne precedens értékű per, belátható időn belül eltűnnének a útburkolatnak nem nevezhető veszélyforrások az országban.

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Az, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt nem csak “ráhúzás”, ha egyszer a családdal ( vagy bárkivel együtt ) utazok körültekintőben vezetek, mert nem csak a saját életemért felelek ! A sár pláne előrelátható ( de minimum sejthető, ha ilyen jól tudja az úr, hogy az adott útszakaszon a bányából érkező teherautók közlekednek ) az útszakasz esetében, emiatt szerintem a bizonyíthatóság erősen megkérdőjelezhető, egy határozott ügyész szétszedi a magyarázkodást és kész.
    Nekem is volt balesetem részesként és okozóként is, de mégsem hibáztattam mást ( pedig azt is az úthiba okozta, ami úgy megdobta az autóm seggét, hogy irányíthatatlanul egy fának farolt ). Ha egyszer én vezetek, akkor ott nincs pardon, én hozok MINDEN döntést, a sebesség megválasztásától a kanyar ívén át az adott sebességfokozatig stb. Ha hibázunk el kell ismerni, és nem másra kenni mint az óvodában.
    Egy megjegyzést még a rendőrség állítólagos szakszerűtlen intézkedésére… A hőbörgők csak egy percig képzeljék magukat egyenruhába : vajon könnyebb megtalálni ( ÉS BIZONYÍTANI !!! ) EGY, a bányában dolgozó n+1 teherautó közül az ügyben “sárost”, vagy inkább alkalmazni a szintén mindenkire vonatkozó KRESZ odaillő pontját, miszerint a forgalmi helyzetnek, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak ( az út vonalvezetésének, MINŐSÉGÉNEK ÉS ÁLLAPOTÁNAK ! ) megfelelően kell megválasztani a sebességet ! Aki ezt nem képes felmérni, induljon el fél órával hamarabb, de nem mások testi épségét/életét kockáztatva siessen !
    Az utaink olyanok amilyenek, ezt mindenki tudja, attól, hogy panaszkodunk nem javítja meg őket senki, sajnos ehhez kell alkalmazkodni…

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Kedves uraim.Én egy Vác-melletti falubol származó volt Tűzoltó vagyok.Mi kint voltunk demonstrálni,minden alkalommal!!!Lehet,hogy nem sok sikerrel,de ha megint módomban állna,akkor ujra megtenném!!!Szerintem ha alamuszi birka módra lehajtott fejjel engedünk mindent,akkor megérdemeljük a sorsunka!!!Tisztelt Gábor!Szerény véleményem szerint,mindenféleképpen menj bíróságra,mert meg kell nekik mutatni,hogy nem tehetnek meg bármit velünk!!Sajnos csak az álltaluk épített utakra kell garanciát vállalniuk,és a foltozásra nem…Ez nagyon szomorú………………………..

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    elég baj így is, mert rengeteg kár keletkezik miattuk. Felénk elég rossz utak vannak, viszont úgy 7-8 éve amikor még Gyurcsány kormány volt akkor a közeli városban volt valami konferencia és 1 hétig a Közút kezelők csinálták az utat, tükör simára csinálták itt Szabolcsban ezen a részen Kisvárda-Vásárosnamény között, azért, hogy az A8-as elnöki autó ne döcögjön, meg a miniszter úr gyomrába ne keveredjen össze a reggeli meg az ebéd 🙂 azóta semmi, az út repedezik, télen a só kieszi, hetente járnak erre felé 20-30al, nyáron is max. az út széli gazt vágják le azon kívül nem csinálnak semmit, ha elkezdené mondani nekik valaki, hogy miért nem lehetne normálisan megcsinálni ezt az utat, akkor vagy azt mondja, hogy nincs rá pénz, a másik meg azt, hogy ne neki reklamáljanak…

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    csak az a baj, hogy ha valaki pereskedne ellenük akkor nem is őket vonják felelősségre, hanem az egyszerű halandó embert, aztán jogi szöveggel elmondják azt, hogy :”örülj, hogy mehetsz ezen az úton a szaroddal, ha meg nem tetszik csináld meg” kb. Érdekes, ki megy az ember Ausztriába miért nem lát egy darab lyukat sem az utakon? Mo.-n meg olyan kátyúk vannak, hogy egy malac belefialhatna és akkor a vétkes lesz valójában a hibás, mert ki mert állni a saját értékéért, azért a cikkben szereplő Scénic sem 2 ft, főleg ha hitel is van rajta, akkor szerencsétlen fizetheti míg le nem jár.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    Ez Magyarország.Én akkor vagyok a legjobban felháborodva mikor 20-al döcögnek előttem a vadi új trasporterükkel és egy kátyút 120 szor megnéznek,hogy vajon van e már akkora,hogy be kelljen tömni.Mifelénk van egy útszakasz elég forgalmas a román határhoz vezet,úgy néz ki mint amit lebombáztak.Olyan kéthete volt egy kis száraz idő,útfenntartók sehol másik héten szakad az eső erre megjelennek az idióták,az egyik lökött egy lapát anyagot a vizzel teli lyukba,a másik a lapáttal meg döngölte,a harmadik nézte mit csinálnak a negyedik ült a kocsiba.2 óra múlva mentem visszafelé kátyúzásnak semmi nyoma,még több kárt mint hasznot csináltak mert csak úgy verte rámfelé az előttem haladó a kavicsot amit ezek a f..ok beleraktak.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    közel 1 éve vettünk egy 530-as bimmert e60-ast és faterom ment dolgozni március közepén és a történet az, hogy tükör sima úton haladt, szemmel láthatóan semmi akadály nem volt sőt az adott útszakaszon gyakran járunk és nem találkoztunk kátyúval, 70 km/h-val haladt, amikor egy 30 cm mély gödörbe hajtott bele, kikerülni nem tudta mivel nehezen észrevehető volt és szemből is jöttek, a lényeg az, hogy a bal hátsó felni tropára tört (mellesleg a 6 széria felnije van rajta) gumi vétel+felni javítás saját zsebből, mentünk utána a közút kezelőhöz, hogy ha már hetente járnak arra a narancssárga trasporterükkel akkor lökjenek bele egy kevés homokot vagy valamit, + ugye mondtuk, hogy van egy jelentős kárunk is, erre az volt a válasz, hogy ha ők nem azért járnak arra, meg az, hogy lehet menni 70től lasabban is, tőlünk meg az volt a válasz, hogy b@sszátok meg anyátok kb. rá egy hétre a k.kezelők kiraktak egy 50es táblát az adott szakaszra

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    Így van. Csak sajnos a legtöbb autósban az a beidegződés él, hogy örüljön, hogy lyuk van a seggén, és ott jön ki a sz…r és nem az oldalán lévő csövön. Meg ha nem szól, akkor talán nem ő húzza a rövidebbet.

    Folyamatban van egy hasonló – a kár %-os nagyságában hasonló – perem egy vadakat terelgető társasággal szemben. Már lassan 2 éves a sztori. Se sebességkorlátozó, se Volgagyár tábla, mégsem akartak szóbaállni velem. Na mindegy, előbb utóbb majd csak vége lesz. :S
    Mint írtam a hatóságok minden esetben a kissebb ellenállás irányába mozdulnak
    Eszembe jutott egyik kedves barátom (nő) esete. Egyirányú utcában haladt, féktávon belül, a jobb oldali – parkoló – sávból kihajtott elé egy kisteherautó. Lett egy icipici kocc. Némi szépségtapasszal meg normális hangnemmel ~15 perc alatt vége lett volna a kapcsolatnak. A teherautós rendőrt hívott, mert vak HP így vak HP úgy… Rendőr”gyerek” kiér, körbevizslatja a meetinget, majd megtápolta a lányt egy 30-as csekkel, mondván “Nem kellő gondossággal választotta meg a sebességét!” Mondta a lyány, hogy féktáv ember, esetleg tükör és körülnézés elindulás előtt, vagy valami?! Válasz, vagy befogja a száját és 30E, vagy feljelenti és lehet 300 is. Szerinted mit választott?

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    [i]“Sajnos az általános gumiszabályokat – nem azútviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, nem kellő gondossággal vezette a járművet, bla, bla… – nagyon könnyen rá lehet húzni BÁRKIRE.”[/i]
    Ez igaz, abban az esetben, ha hagyod magad. Amennyiben fellépsz saját érdekedben, és ügyed tisztázására megjelensz az oldaladon egy elszánt és jó ügyvéddel, mindjárt másképp beszélnek. :-))

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    Az ötlet nem rossz.
    Bár akár körbe is kamerázhatod a kocsid, sajnos sokra nem mész vele. Max lesz néhány esettanulmányos a YouTube-ra. Ugyanis a drága magyar bíróságoknak (törvényszékeknek) nem kötelességük elfogadni, ill. a döntéshozatala során figyelembe venni a filmed.
    Ettől függetlenül nem rossz ötlet.

    Mélyen átérzem a károsult helyzetét. Ha valóban úgy érzni, hogy ő kevésbé vétkes/vétlen az esetnben, a helyében én sem nyugodnék bele olyan könnyen.
    Sajnos az általános gumiszabályokat – nem azútviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, nem kellő gondossággal vezette a járművet, bla, bla… – nagyon könnyen rá lehet húzni BÁRKIRE. A hatóságok meg nyilván a kissebb ellenállás, az autóvezető, felé mozdulnak.
    Számomra a szolgálunk és védünk szlogen valahogy tartalmatlanná vált.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    A gépjármű-adót persze, elfogadják. Annyi pénzt fizetünk az állam, -illetve önkormányzati kasszába, ilyen-olyan jogcímen, hogy abból, kétszer három sávos autópályákat lehetne építeni mindenhova, még a cikkben említett, négy számjegyű “út” helyére is.

    Nem is olyan hülyék az oroszok, hogy felszerelik autóikat fedélzeti kamerával. Ebben az esetben is jól jönne. Nálam is tervben van a beszerzése.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    Itt dettó hasonló helyzetben voltam, bár a károm nem volt ekkora. Szlovákia vidéki útjain, kis feszes futóművű BMW-mmel robogtam (hó volt, szóval messze nem 90-nel, jórészt 50 alatt), kanyar előtt rettenet mélységű gödör, hóval kellemesen palástolva, persze a kanyar bevételére esélyem nem volt. Cascom nincs, a javítási költség 900 euro volt. Hurrá.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    A baleset másnapján , reggel, autóval mentem az érintett fiatalember anyósáért Markazra. Az út jeges, nagyon csúszós volt, épp ezért szinte lépésben lehetett haladni. A sárfelhordásban jócskán vétkes kőbánya kamionjaiból az úton ( !! ) , nem az út szélén !! ( bár ez az út keskeny volta miatt szinte mindegy), 4 db kamion várakozott a bányába bebocsátásra, SZOROSAN EGYMÁS MÖGÉ!!!!! állva.(tudomásom szerint a Kresz erre vonatkozóan másképp rendelkezik) Bevallom kivert a víz, pedig 40 éve vezetek balesetmentesen, mire túljutottam a 4 kamionon, mert mi is van ha épp jön szembe mondjuk egy busz! Negyedóra elteltével ugyanez a szituáció visszafelé. Hol is vannak ilyenkor a rendőrök? Miért is szabálytalankodhat a nagyobb, erősebb autó? Elég sok itt a megválaszolandó kérdés. A baleset után közvetlenül voltam a helyszinen, a sárfelhordás sokkal nagyobb mértékű volt, mint az a képen látható, hisz azt másnap letakarították. Természetesen az autó is nagy veszteség, de mégis nagy szerencse, hogy nem veszítettem el senkit a szeretteim közül. Gábor anyukája.

  • 2017.10.30. at 06:59
    Permalink

    Reszvetem a csaladnak a Renault miatt de csak ajanlani tudom hogy ne nyugodjanak bele
    a rendorsegi dontesbe fellebezenek.
    Nem tudom emiatt mikor lessz nepszavazas vagy valami hasonlo de lehetne hogy
    az autosoknak legyenek jogaik ne csak mindenert fizessenek.
    Ha szabalysertest kovetunk el 3nap es jon a csekk de ha nekunk van gondunk leraznak
    vagy evekig ulnek rajta amig az ember meg nem unja es hagyja az egeszet

Vélemény, hozzászólás?