Mivel repülnek az autók?

100 éve repülnek autók a Lufthansával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Niki Lauda világbajnokságot nyert Ferrarijától kezdve a hétköznapi VW Bogárig sokféle autót szállítottak már a német Lufthansa Cargo repülőgépei.


Igazából csendben ünnepli teherszállító Cargo részlegének évszázados fennállását a Lufthansa, ahol 1972-ben történt minőségi ugrás: ekkor érkezett meg a vállalathoz az első Boeing 747F óriásgép, az ülések nélküli „Jumbo tehertaxi”, amely hangárnyi belső méretével, illetve 380 tonnás felszálló súlyával sokáig rekordernek számított a repülőgépek között. Számomunkra azonban sokkal érdekesebb, hogy mi mindent szállítottak az égi futárokkal, és autós magazin lévén persze a négykerekűek keltették fel figyelmünket.

A Bugatti Type 41 „Royale” fogalom az autósvilágban, de ha már szó esett a repülőgépekről, akkor úgy is mondhatnánk, méreteit tekintve ez a gépjárművek Jumbója. Az autó teljes hossza 6,4 méter, tengelytávolsága 4,3 méter, önsúlya 3 175 kilogramm, mozgatásáról pedig 12,7 literes, soros nyolchengeres benzinmotor gondoskodik. Értéke felbecsülhetetlen, mert 1927 és 1933 között összesen csak 6 példány készült – jó hír, hogy egyedül a prototípus semmisült meg 1931-ben. A leghíresebb példány az első, a Coupe Napoleon néven ismert, 41.100 alvázszámot viselő, ebben 14,7 literes motor dolgozik, és ezt használta személyesen Ettore Bugatti. A kocsi 1963-ig a Bugatti család tulajdonában állt, ekkor a világhírű autógyűjtő, az 1992-ben elhunyt Fritz Schlumpf vásárolta meg, és tette páratlan múzeumi kollekciója részévé. A Lufthansánál pedig büszkén elmondhatják, ők szállították a Type 41-est, amelyet speciális eszközzel mozgattak a rakodásnál.

Hasonló kaliberű levegőbe emelt különlegesség az AX 201 rendszámot viselő Rolls-Royce Silver Ghost, a „világ legjobb autója”, amely elsőként viselte a Silver Ghost jelzőt, hiszen a gyári típuskódja szimplán 40/50 volt – hivatalos utódjának a Phantom I modell tekinthető. Anno a Lamborghini is megbízott a németek precizitásában, mikor is a Diablo első példányát a Lufthansával fuvaroztatta, de a magángyűjtők is rendszeresen igénybe vették, illetve veszik a légitársaság Cargo szolgáltatását, ha kontinensek között kell szállítani, például a féltett veterán Ferrarijukat. Ha már az olasz márkánál tartunk, Maranellóból is rendszeresen érkezik fuvarlevél: példának okáért 1975-ben Niki Lauda 12-es rajtszámú, később Forma-1 világbajnoki címet szerzett 312T versenykocsija is pihent már a 747-es bendőjében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?