Európa legforgalmasabb légikikötője is villanyra vált

17 Nissan Leaf csatlakozik Heathrow flottájához

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

London legforgalmasabb légikikötője saját emissziómentes flotta beszerzésével buzdítja környezettudatosságra a reptéren munkálkodókat.


Nem csak London legnagyobb, de egész Európa legforgalmasabb repülőtere is Heathrow, csak tavaly közel 76 millió utast szolgált ki és folyamatos a növekedés. Dominanciája miatt a reptéren történő minden lépés komoly hatással lehet Európa és a világ egyéb légikikötőire is. Márpedig a britek az alternatív hajtások elterjedése mellett állnak, elég azokra a tervekre gondolni, miszerint kitiltanák a dízeleket London belvárosából, bár a többi nagyvárosnál jóval később, 2040-re tervezik a lépést bevezetni, akkortól nem is árulnának belső égésű motoros modelleket. Heathrow hamarosan bővül és teljesen megújul, ezért úgy érezték, hogy itt a megfelelő alkalom flottájuk egy részét elektromos autóra cserélni.
Hirdetés

Kezdésként 17 darab Nissan Leafet állítottak szolgálatba, ebből 12 az apronon tevékenykedik majd biztonsági és poggyászőrző autóként, míg a maradék 5 tartalék lesz. A beszerzéssel inspirálni szeretnék a repülőtéren dolgozó egyéb kiszolgáló egységeket, hogy váltsanak emissziómentes járművekre. Első lépésként 2020-ra szeretnék elérni, hogy Heathrow minden személyautója és kishaszonjárműve villanyos vagy konnektoros hibrid legyen, 2025-re pedig minden egyes járművet alternatív hajtásúra cserélnének. Nem lesz könnyű dolguk, kb. 8000 jármű dolgozik jelenleg a repülőtéren. „Jól látható apron feladatokhoz vetjük be villanyautóinkat és reméljük, hogy a sikeres üzemeltetésen felbuzdulva a többi kiszolgálócsoport is követi a példánkat.”

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?