0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Nem csak a csiga viszi a házát 

230 tonnás házat költöztettek Svédországban

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többek között egy 620 lóerős V8-as Scania segítségével költöztettek el egy fél falut Svédországban. Videón látható a házszállítás.

A 230 tonnás ház cipelésekor még csak nincs is túlterhelve a szállítást végző, különleges Scania V8, hiszen 250 tonna vontatására tervezték

A 230 tonnás ház cipelésekor még csak nincs is túlterhelve a szállítást végző, különleges Scania V8, hiszen 250 tonna vontatására tervezték

Malmberget eltűnik − mondja a vasércbánya szóvivője, ami akár szomorú is lehetne, hiszen Malmberget a bánya útjában álló falu neve. 30 ház azonban megmenekül a bontástól, mert azokat inkább elszállítják a 7 kilométerre fekvő Koskullskulle községbe. Csak betolatnak alájuk a 18 tengelyes trélerrel, és már indulhat is a szállítás.

No persze mindez messze nem ilyen egyszerű, ám tény, hogy például a 18 tengelyes, 144 kerekű szállítójármű tengelyenként 36 tonna teherbírású, azaz akár közel 650 tonna mozgatására is alkalmas. Így ezen biztosan nem múlik a legfeljebb 230 tonnás épületek költöztetése. A Scania R 620 vontatók viszont „csak” 250 tonnát mozgathatnak, ezért nagyobb rakományok szállításánál egy másik vontató is besegít, hátulról tolva és fékezve a szerelvényt, ahogy az alábbi videón is látható.

Ez is érdekes lehet:
 

A G-osztály tengelyeit pakolták a kombi E-osztály alá

Elkészült a valaha volt legmenőbb kombi Mercedes. A legújabb E-osztály alá a G-osztály tengelyeit...

BMW M760Li xDrive M Performance teszt

Horizontot görbít, hordószámra zabálja a benzint, állakat szakít, gumikat gyilkol, hideg pezsgőt...

Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul...

Az új Honda Accord megjelenése megfagyasztja a levegőt

Bemutatkozott az új Honda Accord. A nagy japán szedán a Civicnél is futurisztikusabb és turbós...

A Dacia megerősítette: nem lesz hétüléses Duster

A korábbi hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy mégsem kap hétüléses kivitelt az új Dacia Duster...

Ford Fiesta nemzetközi bemutató és menetpróba

Hogy a Fiesta sikeres és jó autó volt, azt mutatja, hogy formájához annak ellenére alig mertek...

BMW E36 316i, 1998 - használtteszt

Az importlista élén is állt az E36 316i. Tetőablak, klíma, villanyablakok központi zár, minden...

Mire megy a leggyorsabb Tesla egy 1000 lovas Supra ellen?

Sorra alázza a Tesla csúcsváltozata a szupersportkocsikat, nem igazán talál legyőzőre. Ezúttal...

Megkaptuk az első fotót az új Swift Sportról, régen vártunk ennyire Suzukit

Megéri várni rá és teljesen jogos az izgalom az új Swift Sport iránt. A japán kisautó alapkivitele...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zYWFi
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

Ata írta: 8 hónapja

Így jó költözni, nem kell kipakolni a szerényeket :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zYWFi
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zYWFi

Friss tesztek

Kia Picanto 1.0 MPI LX Exclusive teszt

Egyszerű miniautó, klímával, kevésbé olcsón

Szinte a legalapabb, de így a leglogikusabbnak mondható felszereltségében is kipróbáltuk a vadiúj, harmadik generációs Kia Picanto miniautót.


Opel Crossland X Innovation B1.2XHT MT6 teszt

Keresztre feszítve - Opel Crossland X

Nehéz Opelként nézni a Crossland X-re, pláne úgy, hogy a motorteret felnyitva rám ordít egy oroszlán. Ennél az Opel sokkal finomabban tudná azt, amit csinálnia kell.


BMW M760Li xDrive M Performance teszt

Izzadságszagú sportzakó - BMW M760Li Videó

Horizontot görbít, hordószámra zabálja a benzint, állakat szakít, gumikat gyilkol, hideg pezsgőt kínál, feneket masszíroz és sportautós teljesítménnyel bódít az első M-es 7-es.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zYWFi

Hirdetés

SAAB tesztek

Saab 9-3 SportCombi 1.9 TTiDS Aero Aut.

Saabad választás!

Ha japán modell lenne, már hatszor leváltották volna. De ő csak áll s véd. Márkahagyományokat, biturbó dízeleket, lifestyle kombikat, kényelmes automatákat, skandináv életérzést...

Még több SAAB teszt

Címlapon


Friss cikkek

A BeeRides segítségével egy autó nem csak viheti, hozhatja is a pénzt

Így kereshet pénzt az autónk

22 órája – Sztori

Alapvetésként ismert, hogy egy autó tartása pénzbe kerül, pedig ahogyan egy lakás, úgy egy autó is termelhet bevételt, ehhez segít egy új szolgáltató, ami gyakorlatilag az Airbnbhez hasonló, csak autókra szakosodott.


Rendhagyó gumiteszt: a Michelin új sport abroncsát nyúztuk

Társ, ha csapatni kell - Michelin Pilot Sport 4 S

4 napja – Újdonság

Az utcai sportgumik legújabb versenyzőjét próbáltuk, elég rendhagyó módon. A Michelin Pilot Sport 4 S abroncsa különleges megoldásaival biztosítja a mindvégig irányítható veretést.


Millbrookban jártunk, Európa egyik legfejlettebb és legtitkosabb tesztközpontjában

Mi folyik Millbrookban, ami ennyire titkos? Megnéztük!

4 napja – Sztori

Ott volt az Aston, a Rolls-Royce, a villany-Jaguar, a szomszédban meg a Mercedes jobbkormányos teherautói várták, hogy terepen bénázzunk velük.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

SAAB 9-3 2.0 Turbo S (Automata)

SAAB 9-3 2.0 Turbo S (...

Ár: 799.000 Ft

Évjárat: 2001 / 12

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SAAB 9-5 2.3 SE ECO V.HOROG/TEMPOMAT/SZ.KÖNYV/

SAAB 9-5 2.3 SE ECO V....

Ár: 798.000 Ft

Évjárat: 2000 / 11

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

SAAB 9-3 2.2 TiD Arc 140eKm!!! Jobbkormányos!

SAAB 9-3 2.2 TiD Arc 1...

Ár: 699.000 Ft

Évjárat: 2004 / 9

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!