Negyedszázados a BMW legmenőbb GT-je

25 éves a BMW 8-as kupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már egy pár éve üzleti céllal is megéri 8-ast venni. A viszonylag ritka típusnak egyre csak feljebb megy az ára, idén 25 éves.


A nyolcvanas évekre a BMW már bőven igazi ellenfele volt az örök rivális Mercedes-Benznek. A német prémiumharc a 90-es évekig csak kétpólusú volt, az Audi csak a V8-cal vásárolta be magát a luxusgyártók közé. Ebben az időszakban a Mercedes legnagyobb újdonsága az elődjét 18 év után leváltó R129 kódú SL volt. A BMW azonban rálicitált a stuttgarti riválisra és addig számára érintetlen terültre merészkedett; megcsinálta a kilencvenes évek elejének über-luxuskupéját. Mert a 8-as bár sosem volt erőhiányban, de nem igazi sportautó, ahhoz túl nagy és túl kifinomult. Sokkal inkább GT, azaz nagy túraautó, olyan amilyen a korábbi 6-os kupé és annak elődei, csak annál sokkal túlzóbb. Mérete, ereje, formája a BMW felsőbbrendűségtudatának guruló szobra. Nem kérdés, hogy lepipálta az akkori S-osztály kupéját, mégsem lett kereskedelmileg annyira sikeres, mint az.
Hirdetés



Vegyünk egy akkori áron másfél milliárd márkás gigaberuházást, aminek a célja a 6-os kupé felülmúlása. A 8-ast, mint a neve is elárulja, a 7-es fölé pozicionálták, ez volt a korszak legdrágább BMW-je. 1989-ben a Frankfurti Autószalonon mutatták be a V12-es 850i-t, mint alaptípust. A korábbi sorhatos kupék szinte diszkrétnek hatottak az árnyékában. Motorja a 7-es sorozatból jött, de karosszériája a limuzinokéhoz képest jóval inkább technokrata formát kapott. Mindenét áramvonalasra tervezték, a bukólámpák is bőven menők voltak még akkoriban. A nagy síkfelületek és a kis illesztési hézagok eredménye a kiemelkedően jó, 0,29-es légellenállási együttható. Érdekes, de a 8-as képeit nézve a sziluettről és a faráról nekem a kortárs, de árban és kategóriában is jóval szerényebb Opel Calibra jutott eszembe. Érdekes párhuzam, a póriasabb Calibra 0,26-tal ekkoriban a legáramvonalasabb szériaautó volt az Audi A2 érkezéséig.

A 850i megjelenésekor az egyik legerősebb szériaautó volt. 5,0 literes V12-ese 300 lóerővel és 450 Nm nyomatékkal 6,8 másodperces százra gyorsulást tudott, a végsebesség elektronikusan volt 250 km/h-ra leszabályozva. Mindez az 1790 kilós, 2+2 üléses kupétestben egy új dimenzióba emelte a stílusos autózást. Az E31 kód alatt futó autó formája ma már talán nem annyira ütős, de az ék alak alatt olyan felszerelések voltak már akkoriban, amelyek nélkül ma már nem is lenne autó egy szerényebb BMW sem. Elektromos állítású kormány, B-oszlop nélküli kialakítás és hozzá kapcsolódóan az ülésbe integrált biztonsági öv, fényre sötétedő visszapillantó tükör, kipörgésgátló és bizonyos változatokban még hátsókerék kormányzás is szerepelt a felszereltségben. A 8-as ablakait teljesen le lehet húzni, így tökéletes a forma oldalnézetből, még lehúzott ablaknál is. Az oldalablakoknak kerete sincs, épp ezért nyitáskor, illetve csukáskor automatikusan lecsúsznak egy kicsit, majd vissza a helyükre, hogy a keretnélküliséghez képest a lehető legtökéletesebben zárjanak, csökkentve a szélzajt.

A sorozat legerősebb verziója a 850 CSi, ami az 5,6 literre növelt V12-essel, 381 lóerősen, 550 Nm nyomatékkal, keményebb futóművel és közvetlenebb kormánnyal egyben a legsportosabb is volt. Ezt csak hatfokozatú kézi váltóval lehetett rendelni, nem volt belőle automata. A CSi-t külsejéről lehet felismerni, szélesebb kerekek, mélyebb kötények, és a V12-es négy szögletes kipufogóvége helyett négy kerek volt a farán. 1993-ban 850 Ci lett a típusnév, igazodva a többi BMW kupéhoz és széria lett a dupla légzsák. A motor lökettérfogata 1994-re 5,4 literre nőtt (326 lóerő, 490 Nm), a hatos kézi helyett rendelhető automata váltó fokozatainak száma meg négyről ötre. A kínálatot lefelé is bővítették: 4,0 majd az azt cserélő 4,4 literes V8-assal a 840 Ci-ben, mindvégig 286 lóerővel. 1999-ig összesen 30 621 8-as készült, ezek közül 24 példány kézzel, Dél-Afrikában. A teljes 8-as mennyiség kétharmada V12-es, ritkák a CSi-k, de az igazi ritkaság a 6 darab, kézi váltóval szerelt 850Ci. A 8-as 25. évfordulóját a típus barátai a dingolfongi gyár meglátogatásával ünnepelték. Két spanyol tulaj bevállalta azt is, hogy lábon, azaz 8-asával teszi meg az oda vezető jó 2500 kilométeres utat, de volt olyan is aki a tengerentúlról utaztatta autóját az ünnepségre. Boldog szülinapot 8-as!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 07:51
    Permalink

    Ez a verda lassan túléli a használtautók süllyesztőjét, a hülye vagi tuningot, és lassan maradnak a szép megkímélt eredeti példányok, amelyek főnixként emelkednek ki a túlvállalós hülyegyerekek által leamortizált masszából.

    Nem mondom hogy az abszolút kedvenc, de remélem ezekből marad az utókornak pár szép V8as…

  • 2017.10.29. at 07:51
    Permalink

    Kicsi a világ, vagy nincsenek véletlenek? Kb. 1 órával ezelőtt láttam egy piros 840Ci-t BP. XI. kerületben. Régi kedvencem még most is gyönyörű és selymes hangja van.

Vélemény, hozzászólás?