Bond autója előtt tiszteleg a Lotus a legújabb modellel

43 éves idén A kém, aki szeretett engem című Bond film, a Lotus így ünnepel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számos jellegzetes és maradandó emlékként élő Bond autót tudnánk felsorolni, de a Lotus Esprit mindenképp a top 3-ban fog szerepelni. A gyártó megmutatta, hogy ünnepel a legújabb modellel.

James Bond autói egytől-egyig jellegzetesek és mindannyian jól emlékszünk a legtöbbre. Vannak persze emlékezetesebb darabok, mint például az a fehér Lotus Esprit, ami tengeralattjáróvá tud alakulni. A kém, aki szeretett engem című film 1977. júliusában jelent meg, tehát éppen 43 éves. Erre az alkalomra a Lotus készült is egy apró, ám annál beszédesebb megemlékezéssel és tiszteletadással az eredeti autó előtt. A filmben szereplő Espritről készítettek fotót, mely a márka legújabb, egyben a jövőjét is mutató modellje, az Evija mellett pózol.
Hirdetés
A két autó között különlegesen erős kontraszt látható, a gyártó azonos, mégis eltelt 43 év az Esprit óta és a világ közben többször is megváltozott. Szupersportautót teljesen másként rajzoltak akkor és most, az éles, egyenes vonalakat felváltották a lágyan domborodó felületek és csúcsíves vonások, nem mellesleg pedig a méretek is jócskán megváltoztak. Az Eviját ugyanabban a fehér színben állították az Esprit mellé, az új csúcsmodell pedig elvileg már teljesen készen is van. Az Evija hajtásáról négy darab villanymotor gondoskodik, melyek összesen 1972 lóerőt teljesítenek. Gyorsulása 0-100-ra 3 másodpercen belül várható, de a gyártó szerint a 300-at is el fogja érni 9 másodperc alatt, mielőtt elérné a 320 km/h-s csúcssebességet. Az Evija különlegességét nem csak teljesítménye, de darabszáma is mutatni fogja, csupán 130 példányt terveznek belőle. Ha nem lenne meg a film, itt a leghíresebb jelenete a Lotusszal:
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?