F1-evolúció animált vonalrajzban

A Forma 1-es autók fejlődése - 60 év 1 percben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ruf Blacklock készítette a száguldó cirkusz elmúlt hat évtizedének fejlődéseit összefoglaló látványos animációt és grafikát.


Ruf Blacklocknak hívják a mellékelt infografika és animáció készítőjét, aki a Forma-1 autóinak legfontosabb változásait foglalta össze statikus és dinamikus formában. Az első képen a monzai versenypálya alakult idővonallá, melynek különböző állomásain az idők során változó autóformák, valamint a fontosabb technikai újítások láthatók. Bár tényleg átfogó a rajz, annyi megjegyzést azért tennénk, hogy a rövid életű, de technikai zsákutcaként mégis meghatározó hatkerekű versenyautók közül egy sem került fel a képre. Ettől függetlenül szép a megvalósítás.
Hirdetés
Még látványosabb a videó, melyen a képen szereplő autók évről-évre történő átalakulása követhető nyomon: a karosszéria áttervezése mellett az is megtekinthető, hogy a szabályok alapján melyik évben hogyan alakult az F1-motorok sorsa, és hogyan lett az egykor malomkerék méretű, háromküllős kormányból apró, videójáték-kontrollerre emlékeztető, gombokkal telezsúfolt szerkezet hat évtized alatt. Ebből a filmből a turbókorszak feltüntetését hiányoljuk, bár nem lett volna könnyű az egymás mellett párhuzamosan futó szívó és turbó egységek feltüntetése. Egy percet így is megér az animált vonalrajz megtekintése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?