Mondeóból homokfutót? Hogyne!

A Noble Automotive-nak már arra is van megoldása, ha beleuntál a Mondeódba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mit lehet kezdeni a világ egyik legunalmasabb autójával, ha már teljesen feleslegessé vált, de kidobni nincs szívünk? Építsünk belőle beach buggyt! Itt a Noble segélycsomagja a Mondeo-tulajoknak.


A Noble Automotive már a 2000-es évek kezdete óta épít kihegyezett sportautókat. Meglévő alkatrészeket, hajtásláncokat szabnak személyre, és a gyári motorokat húzzák annyira, amennyire csak kedvük van, ezt az egészet pedig egyedi karosszériával fejelik meg. Legutóbbi sportkocsijuk, az M600 karbonszálas karosszériája alatt valódi versenytechnika rejtőzik, ráadásul egy Volvo eredetű duplaturbós V8-as motor mozgatja 650 lóerővel. Tudnak valamit, így ha azt mondják, hogy egy Mondeóból is képesek izgalmas autót kreálni, hihetünk nekik.
Hirdetés

A kis manufaktúra most bemutatott egy különleges átalakítócsomagot, amihez csupán egy harmadik generációs Mondeóra van szükségünk. Meg persze némi plusz pénzre, ugyanis a Bug:R kit ára közel 3,7 millió forint jelenlegi árfolyamon, és az autót még magunknak kell összerakni otthon. A részletes építési utasítást is mellékelik hozzá, így nem csak hasraütés szerűen kell szétkapnunk megunt Mondeónkat. Az eredeti, bogárhátú alapokra épülő beach buggy sémáját szerették volna megeleveníteni modern alapokra, így a Bug:R is kizárólag hátsókerékhajtású lehet, viszont középmotoros. Hogy az eredeti Mondeóból mennyi marad meg a végére, nem tiszta, annyi biztos, hogy a padlólemeze és a motorja kell hozzá, ami bármilyen lehet, mazochistáknak dízel, autózni szeretőknek pedig a 230 lóerős V6-os is. A Bug:R persze kulcsrakészen is elérhető, úgy viszont már több mint 6,6 milliót kell adnunk érte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?