Életveszély a taxikban – teljesen legálisan

A taxis vezethet öv nélkül, s autójában a gyerekek is szállíthatók ülés nélkül. Miért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiskapu a KRESZ-ben, hogy a taxis vezethet biztonsági öv nélkül, s vihet biztonsági ülés nélkül gyerekeket. De vajon miért nem számít az emberélet a taxikban?

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat fejlődött az autók biztonságtechnikája, számos mai kisautó olyan utasvédelmi jellemzőkkel rendelkezik, mint a 10-20 évvel ezelőtti legbiztonságosabb nagyautók. Persze meg kell jegyezni, hogy az ötcsillagos törésteszt-eredmények nem feltétlenül és biztosan jelentenek valóban remek védelmi jellemzőket, de a fejlődés elvitathatatlan. Fontos tudni azonban azt, hogy csakis abban az esetben, ha az utasok használják az autók védelmi rendszereit. A felnőttek számára elengedhetetlen a biztonsági öv viselése, s a megfelelő ülés- és fejtámla-beállítás is felettébb fontos, a gyerekeknél pedig a megfelelő és megfelelően rögzített biztonsági gyerekülés számít nélkülözhetetlennek. Ezek használatát a hazai KRESZ is előírja, kivétel azonban a taxi, amiben utast szállítva a sofőr nem kell bekösse magát, illetve "személyfuvarozónál" a gyerekülés használata sem kötelező.
Hirdetés

És ez nem magyar könnyelműség, hanem nemzetközi gyakorlat. Ráadásul hazánk még akár józanul szigorúnak is nevezhető, míg például a taxizást iparszerűen űző New Yorkban az utasok sem kell bekössék magukat, itthon nekik kötelező (lenne). A gyakorlat persze itthon sem mindig teszi lehetővé. Találkoztunk már olyan taxival, amiben épp az üléshuzat, vagy a hajtogatható ülés alatt volt a hátsó öv csatja. Ez természetesen nem szabályos, az évenkénti taxivizsgán, illetve a fuvarszervező társaságok még gyakoribb ellenőrzésein nem lehet így átcsúszni, utasként mégis bele lehet ebbe futni. Gyerekülést használni pedig taxiban nem kötelező. Sem itthon, sem Amerikában, sem Európa egyéb országaiban.
A KRESZ gyerekszállításra vonatkozó előírása
A gépkocsiban vagy a mopedautóban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermek - a testsúlyához igazodó kialakítású - gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert kialakításától függően a járműnek erre a célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, az üléshez tartozó biztonsági övhöz, vagy ennek bekötési pontjaihoz kell csatlakoztatni. A gépkocsi és a mopedautó üléseihez - a vezető ülését kivéve - gyermekbiztonsági rendszer szerelhető be. Az első üléshez - a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban - a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.
A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni:
  1. ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas (az ilyen kialakítású M1, N1, N2 és N3 kategóriájú gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható);
  2. ha a gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas, és az üléshez beszerelt biztonsági övvel - testméretéhez igazodóan - biztonságosan rögzíthető;
  3. ha taxi üzemmódban használt taxi gépkocsi és a személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsi hátsó ülésén utazik;
  4. ha a rendvédelmi szervek gépkocsijában vagy a mentő gépkocsi betegellátó terében utazik;
  5. a menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;
  6. a nem menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;
  7. ha 3. életévét még nem töltötte be, és állva utazik az autóbuszban;
  8. ha külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

Az érvelés a mentesség kapcsán az alábbiak szerint szól: bizonyos kockázatokat nem kerülhetünk el, ilyen a gyerekek taxiban, ülés nélküli utaztatása is. Ott ugyanúgy nem kötelező, és nem könnyedén megvalósítható a biztonsági gyerekülésben utaztatás, mint a rendvédelmi szervek autójában, a mentő betegellátó terében, a menetrend szerinti autóbuszon, illetve a nem menetrend szerintieken az esetben, ha azok álló utast is szállíthatnak. A biztonsági öv viselése alól pedig pontosan életvédelmi okokból, a támadásoktól való menekülés, az azokkal szembeni ellenállás érdekében kaptak mentességet a taxisofőrök. Megjegyezzük, hogy érthetetlen módon, ugyanis vélhetően ezzel nagyobb rizikónak vannak kitéve, mintha övet viselnének. Itthon sofőrként egyedül a taxis az, aki vezethet öv nélkül. Mások csakis tolatás közben, vagy orvosi felmentéssel. Utasként a taxiban sincs felmentés az öv viselése alól, néhány egyéb ritka kivétel van csupán.
Kinek nem kötelező biztonsági övet használnia?
  1. a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
  2. a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
  3. a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
  4. a lakott területen menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban utazóknak;
  5. a lakott területen kívül menetrend szerinti személyszállítás végző autóbuszban utazóknak, ha az álló utasokat is szállíthat;
  6. az autóbuszban szállított 3. életévét még be nem töltött gyermeknek;
  7. annak, aki külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.


[kepallobal=330833]Egyszerű a gyerekszállítás, amíg porontyunk nem ülésben, hanem hordozóban utazik, az ugyanis nevéből eredően könnyedén, a gyerekkel együtt hordozható[/kepallobal] Övet tehát - személyautóban - az éppen utast szállító taxi sofőrjén kívül lényegében mindenkinek kötelező használni. Ha kellően józan, ő sem mellőzi azt. De mit tehet az a szülő, aki gyermekét taxiban sem kívánja biztonsági gyerekülés nélkül (persze úgy is jogszerűen...) utaztatni? Természetesen viheti saját gyerekülését, ami viszont nem minden esetben, sőt, jellemzően nem megoldható. Ezért aztán fontos lenne, hogy a taxitársaságok tudjanak alternatívát ajánlani, kínáljanak előzetes egyeztetéssel, akár felárért gyerekülést.
Meg is kérdeztünk tíz budapesti társaságot, hogy náluk mik a lehetőségek. Az eredmények kissé lesújtóak. A megkérdezett tíz fuvarszervezőből hat közölte azt, hogy náluk bizony nem lehet gyerekülést kérni, hiszen az a taxiban nem kötelező. Saját ülés rögzíthető jellemzően hárompontos övvel, az Isofix-csatlakozó meglétére sem lehet alapozni (bár az a mai életkor-korlát miatt már a legtöbb taxiban megvan). Aggódni a csatlakozó miatt amúgy sem kell, minden isofixes ülés rögzíthető övvel is, s legtöbbször a két rögzítés kombinálása ajánlott.
Tízből négy társaságnál lehet kérni gyerekülést. Kiemelendő közülük is a City Taxi és a Főtaxi. Esetükben előrendeléssel ingyenes a gyerekülés biztosítása, igaz, azokat nem a cég adja, hanem az egyéni személyfuvarozók biztosítják, ahogyan persze az autókat is. A Budapest Taxi és az MB Taxi esetén van ára az ülésnek, előbbinél darabonként 1000, míg utóbbinál autónként 2000 forint az ülésfelár, akkor is, ha abból kettő kell. Előrendelés természetesen minden esetben erőteljesen ajánlott, hiszen nemigen létezik olyan taxis, amely folyamatosan gyerekülésekkel járkálna. Ha sürgősen kell gyereküléses taxi, a megkérdezettek közül az MB Taxi ajánlható. Míg a többi társaságnál az indulás előtti napon ajánlott jelezni az igényt, náluk akár egy órával korábbi telefonálásra is kaphatunk gyereküléses kocsit. Mivel a tarifák – az ülését leszámítva – ma már fixek, ha gyereküléses autó kellene gyorsan, őket érdemes hívni. Az ölben tartott, netán a szülővel együtt beövezett gyerekutaztatást pedig semmiképp sem ajánljuk, hiába szabályos az a taxiban.
Melyik taxitársaságnál miként, milyen áron kaphatunk gyerekülést?
City Taxi Előrendelés lehetséges, felára nincs, a taxisok a saját ülésüket használják, indulás előtti napon kell jelezni
Főtaxi Előrendelés lehetséges, felára nincs, a taxisok a saját ülésüket használják, indulás előtt legalább egy nappal ajánlott jelezni
Budapest Taxi 24 órával előre lehet igényelni, ülésenként/gyerekenként 1000 forintos áron
MB Elit Taxi Előrendelés lehetséges, 2000 Ft, két gyerek esetén is, indulás előtt egy órával ajánlott jelezni
6x6 Taxi Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
Taxi2000 Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
Taxi4 Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
TaxiPlus Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
Tele5Taxi Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
Városi Taxi Nincs gyerekülés, ugyanis nem kötelező
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Ha a taxisnak azért nem kell gyerekülést hordania, mert nem fér el az autójában, akkor miért kell gyerekülés olyankor, ha pl. a tulajnak nincs gyereke, a vezetőnek meg, akinek kölcsönadta (egy évben egyszer) nincs autója? Ki vegyen gyerekülést?
    Nekem a Spashben volt 2 gyerekülés + 1 ülésmagasító, és elfért hátul. Úgyhogy nem lehet kifogás az, hogy nem fér be a gyerekülés, akár egy alsóközép autóba. A taxis meg gyerekülés helyet, legalább ülésmagasítót hordhatna, ha már a csomagtartó minimum mérete le lett szabályozva. 🙂
    A saját gyerekeim mindig be voltak/vannak kötve, de velem olyan is előfordult, hogy mikor elindultam otthonról, még nem tudtam, hogy késő este haza kell vigyek vidékre egy ismerősömet a gyermekével. És miért kéne inkább a 3 éves gyerekkel este utazni 3 órát, vonatozni 50-60 km-t?
    Én kifejezetten háklis vagyok a biztonságra, de szerintem, ha nem a saját autóval, vagy nem a saját gyerekét viszi valaki, attól se kéne elvárni a gyerekülést.

    A fenti képekkel kapcsolatban, egy kombiban -de egy sedanban is-, ha nem az oldalára volna fordítva, akkor beférne a gyerekülés!

    Aki meg nem képes arra, hogy megtanítsa a gyerekét, hogy ne kösse ki magát… Nekem sosem kötötte ki magát egyik gyerek sem. Megtanulták. Persze, ha a szülő nem mutat példát…
    De olyan esetről is tudok, hogy a gyerekülésbe ugyan be volt kötve a csemete, de a gyerekülés már nem volt rögzítve. No comment! 🙂
    Ha valaki hagyja, hogy a gyereke bekötetlenül utazzon, attól helyszínen vonnám be a jogsiját és kiskorú szándékos veszélyeztetéséért még le is ültetném.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Sokan azt hiszik ha be vannak kötve vagy például a jeges úton van téli gumi akkor biztonságban vannak !!
    Figyelmesen kell vezetni és nem lesz baj.
    Ami a taxisokat illeti jó lenne kimutatni hány taxi vesz részt a balesetekben, látnák hogy alig-alig .Részben ezért is lett ilyen döntés.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Ha a taxiba lenne kötelező a gyerekülés, és a személygépkocsikba nem, akkor is ugyan ez lenne a válaszom. Talán jogi területen tevékenykedsz, hogy így véded a mundér becsületét? A tehetetlenségi erő kirepíti a személygépkocsi ülésből is, és a taxi üléséből is a gyereket, akkor is ha a jogszabályokat életszerűre alkotják meg! Közlekedés biztonsági napon tapasztald meg, milyen erők hatnak az emberi testre ha nem kapcsolod be a biztonsági övet. Utána oszd meg a közvéleménnyel.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Persze, hogy figyelembe kell venni a tudományt, de a jogszabályokat életszerűre és az arányosságot figyelembe véve kell megalkotni. Ha a tudományt néznénk, és a statisztikákat, akkor a buszokba előbb kellene gyerekülés, mint a taxiba.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    A hozzászólók nagyrésze mehetne vissza az iskolába, mert szövegértésből egyes….
    A cikkíró nem mondta, hogy legyen kötelező a gyerekülés egy taxiban, csak arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy milyen jó dolog lenne, ha legalább lenne olyan taxis, aki erre is figyel és mondjuk előre egyeztetetten lehessen ilyet hívni.
    A legfelelőtlenebb dolog az autózásban szerintem, amikor a szülő hagyja, hogy a gyerek a két első ülés között álljon, vagy ha van gyerekülés, akkor ne kösse be magát. A gyerek már egy alacsony sebességű ütközés esetén sem tudja megtartani magát, elég, ha pont csak az első ülés hátán töri be az orrát egy nagyobb fékezéskor (ez még nem baleset, hírekbe sem fog belekerülni).

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Szerencsére már létezik hétszemélyes személygépkocsi, ezekben nem lehet gond a gyermekülés elhelyezése. De nem a mi feladatunk ennek a megoldása. A figyelmet felhívtuk, a többit bízzuk az illetékesekre!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Nem a taxisra gondoltam! A lopás és a közlekedés biztonság teljesen más. A lopást nem támasztja alá tudomány, a közlekedést, a fizikai tudomány viszont igen. Ezért kell a tudományfigyelembe vételével jogszabályt alkotni!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Teljesen érthető, hogy a taxiba nem kell gyerekülés. Látható a képen is, hogy sok helyet foglal egyetlen ilyen ülés is. Ha egy taxiba beül 4 felnőtt utas a csomagokkal, akkor nekik kell a hely. Amúgy őszintén valljuk be, hogy a nem kivitelezhető dolog a taxisokat ilyenre kötelezni.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    A felelőst nem kellene keresni, hiszen a taxiba nem kötelező a gyerekülés. Tehát ha baleset történne, a gyerekülés hiánya miatt nem lehetne felelősségre vonni a taxist, hiszen semmilyen szabály ellen nem vétett. Egy jogállamnak éppen az a lényege, hogy “mindent szabad, amit jogszabály nem tilt”. Vagyis ha nem lenne benn a BTK-ban, hogy a lopás – meghatározott érték fölött – bűncselekmény, akkor nem lehetne felelősségre vonni, aki lop. Nem túl bonyolult ez. A jogszabályokat pedig az ésszerűség, arányosság elveit figyelembe véve hozzák. A rendeleteket jellemzően szakértők alkotják. Ettől persze lehet rossz egy rendelet, lehet, hogy eljárt fölötte az idő. Azonban továbbra is azt gondolom, hogy a taxikban a gyerekülés hiánya miatt nagyon ritkán sérül meg gyerek, én még nem is hallottam ilyenről. Pl. a gyerekeket szállító autóbuszok sokkal veszélyesebbek, nem telik el év, hogy ne lenne kisebb-nagyobb buszbaleset. És szerintem jellemzően az a legnagyobb különbség, hogy a taxival az esetek 99%-ában lakott területen belül utazunk, míg a busszal sokszor települések között is, ahol a nagyobb sebesség miatt több és súlyosabb baleset történik.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    A közlekedésben a fizikai törvényeké a legfőbb szerep, éppen ezért azokat sem jogszabállyal, sem rendelettel, sem utasítással felülírni nem lehet. A jogszabály adhat kivételt, de akkor súlyos hibát okozunk a közlekedés biztonságban. Ha történt volna taxis baleset, gyermekülés hiánya miatt, akkor már a felelőst is keresni kellene.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Te jó ég!

    Az elmúlt évtizedekben egyetlen-egy autósbiztonsággal foglalkozó cikket nem olvashattál el! Sőt az autód kézikönyvét sem!
    Ekkora hülyeséget inkább tarts magadban!

    Ezek után ajánlom neked legalább ezt az egy cikket! (bár ebben az Audiban nem csak 6 légzsák volt + 60km/h-s sebességkorlátozás volt érvényben)
    [url]http://www.boon.hu/halalos-baleset-a-37-es-szamu-fouton/2388034[/url]
    17. kép!
    Igen, az Audis nem volt bekötve!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    [i]“A Taxi is ugyan olyan gépjármű, mint a személygépkocsik, melyekben a gyerekülés kötelező.”[/i]

    Már ez az első mondat tévedés, ugyanis a cikkben szerepel, hogy – a jogszabály szerint – a taxi kivétel, így a taxi hátsó ülésén utazó gyerek esetében nem kell alkalmazni a gyermekbiztonsági rendszert. Nem kell ehhez szakértőnek lenni.
    Baleset bármikor bekövetkezhet, de az, hogy egy ilyenben egy gyerek megsérüljön nagyon kicsi az esélye. Én még soha nem hallottam, hogy egy gyerek azért sérült volna meg, mert a taxiban nem volt gyerekülés, pedig ha lenne ilyen, nyilván sok híradóban vezető hír lenne. Szóval mivel nagyon alacsony az előfordulás valószínűsége, így nem szükséges a jogszabály módosítása sem. De ha ilyen szinten vizsgálunk mindent, akkor úgy járhatunk, mint amit a kvetkező hozzászóló írt a japánokról, lehet, hogy a biciklire is kötelező lesz egyszer a bukósisak, aztán majd a gyalogosoknak is.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Japánban dolgoztam, ott már oda hülyültek az agymosástól (Safety First), hogy kis munkavédelmi sisakban járnak az utcán a gyerekek. Fejmagasságig érő kis fa metszését full kevlárbam végzik, öten, ebből három fő forgalmat biztosít. Kihalt sétálóutcán 2-vel levesestálat szállító 600 ccm-es kisfurgont ketten biztosítják lézerkarddal, utat lezárva a gyalogosforgalom elöl.
    Sajnos félő, ez a jövő itt is. Valószínűleg a motorozást is betiltják egy-két évtized múlva.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    A Taxi is ugyan olyan gépjármű, mint a személygépkocsik, melyekben a gyerekülés kötelező. A személygépkocsi vetetők és a Taxi vetők között lehet különbség, a Taxi vezetők javára. Tételezzük fel, hogy a Taxi vezető nem hibázik, (erre nincs semmi garancia!) de ha a másik jármű vezetője hibázik és ütközik a Taxival, van-e különbség az erőhatásokban, az ütközés következményeiben? Jobban át kell gondolni ezt a szabályt! Szakembertől várom a választ!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    “A kényelemnek ára van.”

    Nem a kényelemnek van ára, hanem a kockázatok mérséklésének. A gyerekülés a balesetből gyerekre leselkedő veszélyek csökkentésére szolgál. (Meg ideális esetben a gyereknek kényelmes is)

    A gond azzal van, amikor már túl nagy az ár, és elhanyagolható a kockázatok mértéke, amit csökkent. Lásd: ha nem akarsz közlekedési balesetet szenvedni, egyáltalán ne menj utcára…

    Én a meggyőződésem szerinti legjobb gyerekülést veszem meg a kölykeimnek, és minden kényelmetlensége ellenére használom, de:

    1-2 számmal nagyobb autóval kell járjak, ha azt akarom, hogy elférjenek mögöttem!
    (Az elférés nem csak kényelmi szempont, nem véletlen minden tologatható hátsó üléssorral rendelkező autónál benne van a gépkönyvben, hogy amennyiben gyerekülés kerül hátra, az ülésnek a leghátsó pozícióban rögzítettnek kell lennie. A legtöbb 7 üléses autóban a 3. sor ebben az állapotban használhatatlan, tehát ha minden biztonság érdekében szült előírást betartasz, ott is max 3 gyereket szállíthatsz! Ugye nem kell mondjam, hogy ha a gyerek nem fér el, akkor egy baleset tuti eltöri a lábát/medencéjét, ha apa nyomorog elől, akkor rá leselkedik nagyobb kockázat, ráadásul a kényelmetlen helyzet hatással lehet a vezetési teljesítményére is…)

    Amúgy 188 cm vagyok, szerintem nem kiemelkedő.

    Minden autóba meg kell vegyem az üléseket, és még rövid távon sem tudok a sajátjaimon felül más gyerekeket szállítani. Pedig igény az volna rá, és el tudom dönteni mikor éljek a lehetőséggel, és mikor nem. Amúgy is az én felelősségem, nem a törvényhozóé.

    Értem én, hogy egyszerű szabályok kellenek, de azt is látom, hogy ha a gyerek gyalog/busszal jön haza az iskolából nagyságrendekkel nagyobb kockázatnak van kitéve, mintha elhozom én vagy a szomszéd a négy kölköt ülés nélkül. Akkor is, ha nem egyedül jönnek, hanem felnőtt kíséri őket. Tehát hadd döntsem el én, hogy mi a kockázatosabb, és válasszam azt, amelyik biztonságosabb.

    Az pedig, hogy van egy életszerűtlen szabály amit mindenki opcionálisnak gondol, de csak akkor tartatjuk be, amikor kedvünk van megfingatni téged, ősi román szokás… 🙂

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Nagyon hatásvadász cikket szerettél volna írni a taxisok ellen?Miért nem számít az ember élet a taxiban?Hiszen megválaszoltad-csak a sofőrnek nem kell bekötnie magát,az összes utasnak kötelező!!! A sofőrnek meg nem kötelező (tehát ha akarja beköti) és kizárólag utassal nem kötelező!!!! Gyerekülést meg nem életszerű,hogy minden taxi hordjon magával (ráadásul több méret is van). Mit csináljon vele, ha éppen a csomagszállítás miatt szükség van a csomagtartóra??Egyszerűbb lett volna egy olyan cikket írni,hogy utálod a taxisokat!Még tiszta szerencse,hogy létezik korrekt újságírás is. Jó lenne ha elkezdenéd gyakorolni…..

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Bár ilyen provokatív hozzászólásra jobb nem válaszolni, de megteszem, hátha tényleg csak a butaság szól belőled. A lufi, ha nem használsz övet megöl. [b]A légzsák[/b] csak és kizárólag, [b]övvel együtt véd[/b], ha valaki nem csatolja be az övet, jobb, ha légzsák sincs az autóban.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Nem igazán érhető, hogy manapság hogyan kerülhet ki az eu-ban, de akár a világban is autó a gyárból beépített “gyerekülés” nélkül (ja, hogy fel kellene találni). Ahogy felnőtt ülés sem deklarált külön (vagy igen?), úgy a meglevő “általános” ülésnek, övnek és mindennek alkalmasnak kellene lennie mindenféle “ember” szállítására. Nem hiszem, hogy nehéz lenne a megoldás! És többé nem kellene a sok helyet foglaló, egyáltalán nem praktikus külön gyerek ülés. (Ott van pl. a Honda magic ülésrendszere – a támla, az ülőlap mindenfele hajtogatható, kijönne belőle egy gyerekülés is ha akarnák!)

    / Egyébként a lufi nem = öv! Mert ha = lenne, akkor lufival kötnénk be magunkat és az öv fújódna fel… 🙂 /

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Alaposan felül kéne vizsgálni manapság már az őv létjogosultságát !!! Már a 20 éves tragacsokban is legalább vezetőoldali lufi van, az ujabbakban meg szinte mindenhonnét beborithat minket baj esetén ! És nem mellékesen a legprofibb védelmet biztosítja mindenféle akadályoztatás nélkül !
    Az őv használata kényelmetlen, sőt, nagyon sok esetben inkább veszélyesebb a használata !
    Terhes nőknél akár meg is ölheti a pocaklakót pl !!!!!!!!!! Balesetnél hányszor történt már olyan, hogy az őv miatt nem lehetett kiszabadítani a bajbajutottat, vagy nem bírt kiszabadulni a roncsból magától az illető, és mire segítséget kapott volna, addigra már menthetetlen volt??????????????
    Utálom, gyűlölöm az ővet, soha nem is használom !!!
    6 LUFIS AUTÓVAL JÁROK, NEHOGY MÁR ETTŐL PROFIBB VÉDELMET TUDJON NYUJTANI AZ ŐV !!!!!!!!!!!
    Tiszta elmebaj, hogy ilyen mai technika melett még mindég ragaszkodnak a 30 éves idejétmult marhasághoz !!!!!!!!!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Ez az a cikk, aminek meg se kellett volna születnie. Nem tudom miért kell olyan dolgokat feszegetni, amelyek eddig is jól működtek. Ez csak sunyi marketing szöveg, hogy a biztonság, meg a gyerek és minden utas érdeke. Az LPG autóhoz hasonlítanám, mikor azt mondják, hogy a környezetet kíméljük vele. Egy frászt!!! Aki átalakítja a kotvány autóját LPG-re azért teszi, mert talán olcsóbb lesz a tankolása.
    A taxiba igényelt gyerekülést meg mindenki oldja meg magának, vagy vegye kézbe a csemetéjét, ha még olyan kicsi! Amelyik gyerek tud ülni, annak nem hiszem, hogy gondot jelent egy 10 perces út, mert mostanság többet nem igen utaznak, Nem lesz minden taxi autóba rendszeresítve a gyerekülés azért, hogy kétévente egyszer használják! Mindenki oldja meg az ülés baját maga, és ne terhelje másokra a különleges igényét, mert ez már nem lehet a szolgáltatás szerves része!

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    … ja és még annyit, hogy a rendőrökre sem jellemző, hogy odaállnak egy óvoda iskola elé, és “végigbüntetik a népet”. Rendőr ismerős mondta, hogy az autósok háromnegyedét meg lehetne büntetni egy óvoda előtt, de nem csinálnak ilyet, hiszen többet jelent a lakossággal való jó kapcsolat. Amikor szeptemberben óvoda, iskola kezdéskor kivezénylik a rendőröket az óvodáshoz, iskolákhoz, a feletteseik általában szólnak is nekik, hogy ne foglalkozzanak a gyereküléssel.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Egyetértek, hogy eléggé túl van ragozva ez az egész biztonság téma, és ezen belül kiemelten a gyerekülés is. Nálunk is két kocsi van, egyikben vannak csak gyerekülések, a másikba vettem két ülésmagasítót, az Auchanban 1500 forint volt darabja. Igaz a gyerekeim még nincsenek 135 centiméter magasak, de nem baj. Az óvoda nincs túl messze tőlünk, a gyerekek legtöbbször be sem csatolják magukat. És van, hogy céges kocsival megyek haza, a munkahelyről egyből az óvodába, abban megintcsak gyerekülés nélkül szállítom a gyerekeket. Egyébként én kis korukban babahordozóban szállítottam őket, majd vettem két gyerekülést, ami 9-36 kg-ig jó, és az már “örökös” darab.
    Az egy másik téma lenne, hogy a kisfiam elég gyakran kicsatolja magát, ennek is két esete van, vagy kicsatolja az övet, és “futkos” a kocsiban, ilyenkor kiabálok vagy megállok, stb., a másik eset, hogy szép csenben kicsatolja magát, és szépen ül tovább az ülésben vagy elalszik, ilyenkor csak, ha megérkezünk akkor veszem észre, hogy mi a helyzet.

    A taxinál azért nem tartom szükségesnek a gyerekülést, mert az esetek 99%-ában lakott területen belül utazik az ember taxival. Ha baleset történik, lakott területen belül akkor is az egyszerű személyi sérülés mentes koccanás a jellemző. Én még nem hallottam olyat, hogy gyerek sérült volna a taxiban az utasülés hiánya miatt. Tudom, hogy jobb a megelőzés, de ennyi erővel holnap ne lépjen ki senki az utcára, mert a fejére eshet egy cserép.

  • 2017.10.29. at 13:24
    Permalink

    Azért ahol apa viszi, anya hozza a gyerekeket, ott nem hiszem, hogy két autó megvásárlása, fenntartása mellett ez áthidalhatatlan teher lenne
    Nem kötelező autóval járni iskolába. Minket sem vittek soha. Busz, villamos. Az én szüleim így csinálták, pedig ők is szigorúan időre jártak dolgozni.

    A kényelemnek ára van. Esetetekben 6 gyerekülés, 2 autó és 2x annyi üzemanyag.
    Ennyi.

  • 2017.10.29. at 13:25
    Permalink

    Az nyilván nem várható el, hogy mindig és mindenfajta gyerekülés legyen minden taxisnál. De azt fontosnak tartom, hogy kérésre elérhető legyen. És úgy tűnik nem csak én vagyok ezzel így, hanem néhány társaság is. Ezért született a cikk, hogy nyilvánvaló legyen, hogy bár nem kötelező, azért elérhető taxiban is a gyerekülés.

  • 2017.10.29. at 13:25
    Permalink

    Amúgy az is megér egy misét, hogy miért csak néhány típus kínál beépített gyerekülést, magasítót? És akkor miért 100eFt-ot is meghaladó extra?

    SZVSZ nem egy megoldhatatlan mérnöki talány olyan ülést rakni hátra, ami átveszi a group 2-3 gyerekülések funkcióit is. Rengeteg hely lenne így megspórolható az autóban, mert az utólagos gyerekülés megoldások rendkívül hely pazarlóak, nálunk a felnőttek magasságával együtt kizárt, hogy kisautóban, vagy az alsó közép nem kiugróan nagy autóiban elférjünk. Pedig elég lenne a hely a gyereknek hátul, ha a rendes támlának dől, és méretéhez igazítható az ülőlap, és persze nem árt a fel van emelve, hogy kilásson. (Lásd SEAT Alhambra, VW Passat, Volvo V70)

  • 2017.10.29. at 13:25
    Permalink

    Nem igazán értem a cikk mondanivalóját. Azon forrogsz, hogy nem hord magával minden taxis legaláb 2-2 darabot mind a 3 féle gyerekülés méretből?

    Mint gyakorló apuka, természetesen gyerekülésben hordom-viszem a csemetéimet. De azért az egész gyerekülés mizéria egy kicsit túl van ragozva, és olykor bizony nem csak a taxisokat állítja megoldhatatlan problémák elé, hanem a földi halandót is. Pl. eleve minden ülésből kettő kell gyerekenként, mert nálunk ugye apa viszi, anya hozza és közben nem tudjuk megoldani, hogy átpakoljuk az üléseket. Aztán ha véletlen el kell(ene) hozni a szomszéd csemetéjét, vagy az unokatesót, akkor tovább lehet sakkozni, egész addig, míg ki nem derül, hogy felesleges, mert ha véletlen be is fér 3 ülés hátra, hát becsatolni már nem lehet.

    Kicsit talán irigylem is a ladás nagypapát.

    Részemről bőven elég lenne az ajánlás a gyerekülésre, főleg lakott területen belül. Értelmes szülő úgyis használja, de a szükség törvényt bont eseteket nem csak szabálysértéssel lehetne abszolválni.

  • 2017.10.29. at 13:25
    Permalink

    Annyit azért hozzátennék, hogy nem csak a taxikban nem kötelező, hanem egyik olyan kcsoiban sem, amelyikben nem rögzíthető gyári eszközökkel, vagyis amelyikben nincs hátul biztonsági öv. Ez a cikkben le is van írva, de csak a taxikról szól az írás.
    A családban egyik rokonnak egy 30 éves 1200-as Ladája van. Amikor az unokáját kezdte hordani óvodásba, később iskolába megkért nézzek utána a témának, nem akarta, hogy megbüntessék. A rendőrség közlekedési osztályát is megkérdezte, és a Ladába nem kell a gyerekülés, mert nincs benn gyárilag öv a hátsó ülésen. Szóval a gyereket nyugodtan lehet szállítani gyerekülés nélkül. És mivel egy gyerek csak “fél utas”, vihet akár 5-6 gyereket is a hátsó ülésen :)))))

  • 2017.10.29. at 13:25
    Permalink

    “Nem kötelező?” Vagy két éve szerettem volna taxit gyereküléssel ötből öt cég azt választ adta hogy nekik nincs olyan autójuk. Ez azért elég vicces…

Vélemény, hozzászólás?