Aki egyszer villanyautót vett, az legközelebb is azt fog

A villanyautó-tulajdonosok 77 százaléka újra e-autót vesz majd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a magas vételár és a töltőpontok hiánya gátolja a villanyautók gyors terjedését, aki egyszer elcsábult, az többnyire nem tágít az e-autóktól.


Miként arról már beszámoltunk, az év végéig meghosszabbították a tisztán elektromos autók vásárlásának támogatási pályázatát. Az 1,5 millió forintos ártámogatás lehetősége eredetileg május elsején szűnt volna meg, ám az összesen 5 milliárd forintnyi keretösszegnek máig csak a töredékét hívták le: míg a keret több mint 3 000 villanyautó támogatását teszi lehetővé, április végéig csupán mintegy 230 pályázat érkezett. A Használtautó.hu legutóbbi kutatásában több mint ezer, az e-autók iránt érdeklődő felhasználóját kérdezte meg arról, hogy a milyen tapasztalatokkal, ismeretekkel, illetve tervekkel rendelkeznek a villanyautókkal kapcsolatban.
A felmérés eredményei szerint a válaszadók a villanyautózás legfőbb előnyének sorrendben az olcsó üzemeltetést, a környezetbarát működést és a kisebb meghibásodási lehetőséget tartották. Ugyanakkor, míg a villanyautók iránt még csak érdeklődők leginkább (67%) a túl magas vételárat, az ilyen járművek tulajdonosai a töltési infrastruktúra hiányát (61%) találták a legjelentősebb hátránynak.
A felhasználók különösen vidéken tartják elégtelennek a töltőállomásokkal való ellátottságot: míg a fővárosban 5-ös skálán átlagosan 3,28-ra értékelték ezt a tényezőt, addig a vidéki helyzet 1,31-as átlagot kapott. Nem csoda, hogy a villanyautójukat 70 százaléknyian jellemzően otthon töltik fel, és töltéskor a tulajdonosok 71 százaléka többnyire megvárja, míg az autó teljesen feltölt.
Hirdetés

Jelenleg mindössze alig több mint 200 regisztrált töltőállomás van Magyarországon, ami kevesebb mint fele a Szlovákiában vagy Csehországban található 440-450 darabnak. Ez a szám hamarosan megháromszorozódhat az önkormányzatoknak megítélt, összesen 409 töltőpontra szóló pályázati támogatás nyomán.
A zajmentesség sem mindig előny
A villanyautót használók a leggyakoribb felmerülő problémaként a hangtalan üzem miatt lecsökkent észlelhetőséget említették (25 százalékukkal fordult már elő ilyesmi), míg az útközben bekövetkező lemerülés okozta bosszúságot 11 százalékuk tapasztalta már meg. A hideg időben, fagypont alatt bekövetkező hatótáv-csökkenést szinte mindegyikük észlelte már, ennek mértéke zömmel 10 és 40 százalék között alakult.
Mégis könnyű megszeretni
A villanyautót vezetők 55 százaléka értékelte az ötös skálán legalább 4-essel a zöld rendszám motiváló erejét. Az ingyenes parkolás mellett ez olyan előnyöket biztosít, mint kedvezményes áramtarifa, illetve mentesülés a regisztrációs adó, a cégautóadó és a gépjárműadó fizetésétől.
A villanyautók tulajdonosai 59 százalékban biztosan, míg 18 százalékban nagy valószínűséggel állítják, hogy következő autójuk is elektromos meghajtású lesz. A bővülés jelenlegi ütemét látva azonban kétségesnek tűnik, hogy a kedvező folyamatok elegendőek lesznek-e néhány éven belül megsokszorozni az érdeklődők számát annak érdekében, hogy 2020-ra teljesüljön a Jedlik Ányos tervben szereplő 30 ezres villanyautó-állomány elérése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Arra kíváncsi lennék, hogy a villanyautó vásárlók (tulajdonosok) között mennyi a valódi “egy autós” háztartás? Gyanítom hogy a villanyautók tulajdonosainak többsége több autóval rendelkezik, szóval a hosszabb távok kompromisszummentes leküzdése sem akadály. Vagy akár egy hosszabb nyaralásra belefér egy autóbérlés.
    Jelenleg sajnos még annyira drága a villanyautó, hogy a felárat az olcsóbb üzemeltetés szinte soha nem “termeli” vissza, szóval a villanyautózás jelenleg még inkább “hipszter-pózer” dolog mint valódi “fillérb@szás”, gazdaságilag igazolható racionális döntés. Pedig jó lenne ha mindenki megengedhetné magának, hogy a hétköznapokra, munkába-bevásárolni járni tarthasson egy villanyautót, élményre-hosszú utazásra stb meg egy robbanó motorost.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    A 100%-os töltés nem 6-8 óra, lehet több is meg kevesebb is. Ha éjjel a garázsban feltöltődik akkor miért zavar a több órányi töltésidő?

    Levesbe nem tesznek akkumulátort általában úgyhogy ilyen cikket még nem kiemelve sem fogsz találni. A csere ára meg lényegtelen, mivel normál üzemi körülmények között nem kell cserélni szinte sohasem.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Mivel emberi számítás szerint 5 év múlva az eladott autók 10%-a, 15 év múlva a többsége elektromos lesz ez nyilván így van.
    A használatban az esetek 80-90 %-ban már ma is megfelelő az elektromos autó, de nyilván az ára és az akksik is siokat javulnak ezen idő alatt.
    Legfeljebb nem megyünk autóval az Adriára, hanem elrepülünk Madeirára..:)

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Hát fiúk-lányok a villanyverda k. drága!
    A 100 %-os töltés az kisebb örökkévalóság (6-8 óra)!

    Arról szívesen olvasnék egy KIEMELT CIKKET, hogy az aksi szett hány töltést bír ki, mielőtt megy a levesbe!!!

    Meg az is érdekelne, hogy melyik típushoz mennyibe kerül egy csere aksi szett!!!!

    Az ingyen parkolás is valószínűsíthetően csak addig van (meg a súlyadó mentesség) is csak addig van, amíg nem terjed el széles körben!

    Szóval szerintem a villanyautó egyfajta úri huncutság!

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Attól jóindulatúan eltekintesz, hogy kb 70 km-nél messzebbre nem lehet elmenni vele, mert vagy nincs töltő vagy nincs idő kivárni. Próbáltad már pl az Adriát? 🙂 csak 5x kell megállni 1-2 órára, nem is olyan rossz, addig körülnéz a kiscsalád…
    Meg érdekes lesz majd amikor az áram ára a benzinnel összevethető arányban lesz ám, mert attól ne tarts hogy pár forintból tankolsz majd az utcán.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Nekem is villany autóm van, még pedig egy használt 5 éves nissan leaf. Én sem szándékozom már belsőégésű motoros autót vásárolni. Ahogy a cikkben is meg lett említve nem a kis hatótáv a legnagyobb probléma (nekem kb 140km), hanem a töltők hiánya. Ha mint a benzinkutak 10-20km-ekénént lennének villámtöltők, akkor már most gyakorlatilag kompromisszum mentesen lehetne használni őket.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    valaki konkrét mérést csinált már valaki, hogy mennyit bírnak ezek pályán (130-140nel), légkondival, rádióval, egy családdal? volt ilyen elvetemült állat? :D:D:D:D:D
    meg jó lenne, nem lennének olyan csúfok.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Ez a cím kb olyan, hogy aki meg ült egy rendes V8-asban az meg azt fog venni. Kicsit ilyen önigazolás szaga van. Legyünk őszinték, aki nem két pont közt használja, ahol már megvan nagyjából a napi rutin a töltésre, annak hatalmas kompromisszumot kell kötnie. Más élethelyzetben eléggé korlátozott az egész történet.

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    “Aki egyszer villanyautót vett, az legközelebb is azt fog.”

    Déja vu-m van. Olvastam már ezt, csak “villanyautó” helyett “Lexus” állt benne:)

  • 2017.10.27. at 18:12
    Permalink

    Villanyautó és villanyautó között is nagy a különbség, lásd Tesla Vs Zoé két más világ.
    Viszont a a piaci arány még a Plugin hibridekkel együtt is marginális, de legalább már vannak modellek, nem csak pár egzotikum.

Vélemény, hozzászólás?