Meglépték: lesz joker kör a WTCC-ben

A WTCC joker körrel kavarja fel a gyorsasági állóvizét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megszoktuk, hogy az FIA kicsit lassan lépi meg a változtatásokat. A lényeg, hogy végre a WTCC-ben is debütál a joker kör. Lesz kavarodás.


Sokat beszéltünk róla, sok versenyzővel, még Mattias Ekströmmel is. Mindenki támogatta az ötletet, az FIA emberein viszont nagyon lassan mennek keresztül az újítások és változások. Most eljött az idő: bejelentették, hogy a Túraautó Világbajnokság portugáliai fordulóján lesz joker kör. Korábban egyedül a vad, izgalmas és változatos Argentin Túraautó Bajnokságban merték bevállalni, hogy használják a rallycrossból már jól ismert joker kört egy gyorsasági futamon. Most úgy látszik a WTCC is beadta a derekát és Vila Real utcai pályájának 26-os kanyarjában kialakítottak egy másik, két másodperccel lassabb nyomvonalat is. Ahogy a rallycrossban, itt is egyszer kell teljesíteni a pilótáknak a kitérőt, ám mindenképp a harmadik kör után.
Hirdetés

„A joker kör koncepciója nagyon jól működik a rallycrossban és biztos vagyok benne, hogy a WTCC utcai futamába is extra dimenziót visz.” - mondta François Ribeiro a WTCC promótere. „A pilótáknak és a csapatoknak új stratégiát kell kidolgozniuk, és a verseny menetét is megváltoztathatja egy-egy döntés. Az FIA-val szoros együttműködésben dolgoztuk ki a joker kör lehetőségét, hogy a verseny így is minden biztonsági előírásnak megfeleljen.” A helyi hős és Michelisz Norbi csapattársa, Tiago Monteiro is támogatja az ötletet: „Örülök, hogy új ötletekkel dobjuk fel a show-t. Amikor az élen vagy, nem akarsz joker kört, azonban amikor hátul futsz, egy új lehetőséget kínál előzésre.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?