Eladó a Mitsubishi dicső múltjának egy fontosabb szelete

Alig futott, patika Lancer Evo III, 8,3 millióért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hong Kongban bukkant fel egy érintetlen Lancer Evolution III, kevés kilométerrel az órában, gyönyörű sárga fényezéssel, borsos árcédulával.


Kétségtelen, hogy a Mitsubishi aranykorát a kilencvenes évek jelentette, amikor amellett, hogy hasítottak a Pajero eladásai, a Subaruval egymásra licitálva dobták ki a jobbnál jobb sportautókat. Kétévente, gyakran másfél évente érkeztek a következő Evolution változatok az aktuális Lancer generációból, a hárombetűs rövidítés (Evo) pedig legendává nőtte ki magát autós körökben, többek között az igen sikeres raliprogramoknak köszönhetően. Most egy igen érdekes, látszólag makulátlan Mitsubishi Lancer Evolution III bukkant fel a Contempo Concept HK Motors-nál. Gyönyörű sárga fényezését fehér O.Z felnik emelik ki, hamisítatlan motorháztetője és szárnya rögtön megkülönbözteti.
A hong kongi autókereskedés szerint egy 1995-ös modellről van szó és mindössze 64 000 kilométert futott, amit a gyári állapotú Momo kormány és a frissnek tűnő kéziváltó-gomb alapján el is hiszünk. 270 lóerőt küld mind a négy kerékre 2,0 literes turbómotorja, ami arról lett híres, hogy könnyedén húzható, éppen ezért nagy kincs egy tuningmentes változat, amit nehéz kifogni a mindössze 7000 darabból. Meg is kérik az árát: 250 000 hong kongi dolláért kínálják, ami átszámítva kb. 8,3 millió forint.
Hirdetés

Egyébként az Evo III-mal nyerte első Rali Világbajnoki címét a Mitsubishi, utána további 7 generáció érkezett, és persze jöttek a mai napig igen aktív N-csoportos raliváltozatok, a jellegzetes egyenletlen alapjárattal, legtöbbször ALS-szel megtámogatva. Tavaly ősszel, a tizedik generációval azonban leköszöntek az Evolution modellek, pletykák szerint pedig SUV-ként éledhet újra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:05
    Permalink

    Abbban a korban a Mitsubishi volt az egyik kedvenc márkám. Mai szemmel feloghatalan, hogy mennyire modernnek és előrmutaótnak tűnt, és a 90-es években mekkora forradalmon ment át.

    Szupermodern paletta (már a 88-as Colt/Lancer/Galant is nagyon szép lett, de a következő a 90-es években valszeg sok konkurensben megfagyasztotta a vért, ESP szerűség, 4WD, V6-osok már 2 litertől), igényes tömegmodellre épülő furuisztikus sportkocsik, tetején egy remek 3000GT, miközben volt idejük besegíteni a tulaj Chryslernek a modellfejlesztésben. Sportiskerek, moziszereplés globális jelenlét Kanadától Ausztráliáig.

    Ott szurkoltam Makinennek a 4 év sikerei során (amelyek valódi küzdelmet mutattak, ne hasonlítsuk a Sebestyének 10 éve tartó unalmas dominaciájához, Amikor Sainz Corollája lerobban a cél előtt, mekkora érzelmi hullámvasút volt, bakker).

    Mindazonáltal a Mitsubishire is igaz, hogy mindig is igyekezett modern autókat gyártani, és ezek nem úgy öregszenek mint a klasszikusok (egy Xedos 6 használt tesztnél foglalta össze valaki a totalcaron [url]http://totalcar.hu/tesztek/2016/12/09/hasznaltteszt_mazda_xedos_6_1994/[/url] ).

    Akkoriban ez a lancer futurisztikus volt, azóta beérte, majd meghaladta az idő. Mindazonáltal nehéz erre oldtimerként gondolni (pedig egyre gyakrabban fordulna elő, én már szokom, amikor a 300XZ Tein turbót oldtimer rendszámmal állítják ki).

    Ez az autó így szerintem nem for akkora értéket képviselni, mint remélik. Oldtimernek modern, versenyautónak meg már túlhakadott. Ha Makinen saját versenyautója lenne akkor már lenne a helyzet, de akkor nem is ennyiért árulnák, hanem az 5szöröséért 🙂

Vélemény, hozzászólás?