Alonso: A szabályok nem egyformán érvényesek mindenkire

Alonso nem barátkozik a Formula–1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Formula–1 nem csak sport, a szabályok nem egyformán érvényesek mindenkire, és inkább a világbajnoki címeket, mint a barátokat gyűjti a kétszeres világbajnok.

„Nem azért vagyok a Formula–1-ben, hogy barátokat gyűjtsek, hanem hogy sok bajnoki címet nyerjek” – szögezte le a kétszeres világbajnok a spanyol Marca lapnak adott interjúja elején.
Aztán természetesen megint hangot adott neki, hogy mennyire jól érzi magát a Ferrarinál. „Egy olyan csapatot vártam, amelyik tele van legendával, varázslattal és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy jobb, mint amit vártam. Nem tudom, hogy meddig fogok versenyezni, de itt jól érzem magam és a második helyezésnek ugyanúgy tudok örülni, mint a 23.-nak.”
Ennyi udvarias kör után azonban a szó a sportpolitikára terelődött, amely szó már önmagában is elég sok antipátiát hordoz magában, hát még ha valaki kifejti róla a véleményét. „Az F1 nem csak verseny, hanem egyben üzlet is más egyéb érdekekkel. Nem csak tisztán sport. Az autók nem egyformák, a szabályok nem egyformán érvényesek mindenkire. De ezzel mind tisztában vagyunk, és talán ez adja a Formula–1 varázsát.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 19:15
    Permalink

    Ki ez a lúzer? Ja emlékszem már rá, aki egy középmezőnyős Petrovot képtelen volt megelőzni egy VB címért. Ami a futam után történt, arra meg nagy jó indulattal is csak annyit mondhatok, hogy egy hisztis pöcs. Bár ezt tudtuk már az előtt is.

  • 2017.10.31. at 19:15
    Permalink

    “Az autók nem egyformák, a szabályok nem egyformán érvényesek mindenkire. De ezzel mind tisztában vagyunk, és talán ez adja a Formula–1 varázsát.” – hmm, ha ezt ő varázsnak nevezi… Nem értek vele egyet.

Vélemény, hozzászólás?