Szlovák zsaruk közönség előtt bontják le a Kia cee’det

Apróbb gikszer a szlovák rendőrök bemutatóján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Favorittal menekül a gonosz bűnöző, a rendőrök Kia cee'ddel és Nissan X-Traillel üldözik, de valaki túl későn fékez. Mindez nagy tömeg szeme láttára.


Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, vagy épp nem csinál semmit, tartja a mondás, és valóban, attól még, hogy valaki elkövet egy hibát, mehet tovább az élet, nem kell feltétlenül lemerevedni ilyen esetben. Hány színházi előadás érne véget, ha minden bakinál félbeszakítanák, és hazaküldenék a nézőket, mondván, majd legközelebb jobban sikerül. Valami ilyesmi történt ezen a Szlovákiában rögzített rendőrségi bemutatón is, ahol a zsaruk egy üldözős jelenetet játszottak el a népes közönségnek.
A forgatókönyv szerint a gaz lator egy régi Skoda Favorittal próbált meglépni előlük, de egyszer csak megállásra kényszerült, s a rend éber őrei máris ott termettek sarkában Kia cee'd és Nissan X-Trail rendőrautóikkal, majd kipattantak, hogy megvalósítsák az elfogás tényének foganatosítását. A jelenet szépen le is zajlott, kérdés, vajon hányan vették észre, hogy az egyik rendőrautó - az X-Trail - feltehetően nem pont ott állt meg, ahol azt eredetileg tervezték volna. Utólag persze marha kínos lehetett a sofőr számára, és hogy végre megtudják, miről van szó, kattintsanak a lejátszó gombra.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:13
    Permalink

    én ezt poénnak szántam,senkit nem akartam bántani 🙂 különben sem én kezdtem. Soha nem állnék le senkivel ismeretlenül…
    Amúgy amit írsz,sajnos igaz,mi egymást bántjuk,de nem volt ez mindig így…én elhatárolódom,ott segítek és békítek,ahol tudok az életemben.De ezt valószínűleg a sok külföldi év és a nevelés teszi 🙂 én boldog vagyok…
    De ne csak offoljunk:akkor leírom,amit páran olvasni szeretnének,ami amúgy nem az őszinte véleményem.Tehát:óóó jajj szegény rendőrök,milyen szomorú eset,nagyon sajnálom ami velük történt :))))

  • 2017.10.30. at 12:13
    Permalink

    🙂 elértem amit akartam, egy másik madár már le is csapott a kihagyhatatlan lehetőségre,hogy magyarosan egy fórumon ismeretlenül jól megmondja :)))) És milyen bölcs is egyben:”a másik,amelyik még nem hibázott.” Van ilyen ember?Most jól megmondtad.
    Azt hiszem ilyenkor szokott jönni a tikpikus magyar fórumos válasz még helyes írni sem tudsz hát a kedvedért rejtettem el a hsz-emben pár hibát,hogy folytathasd a bölcselkedésedet…szép napot kívánok 🙂

  • 2017.10.30. at 12:13
    Permalink

    Az életben kétféle ember van. Az egyik, amelyik már hibázott, a másik, amelyik még nem hibázott. Te valószínűleg nem ember vagy, mert gondolom te nem hibázol!

Vélemény, hozzászólás?