Romok között gyöngyszemek? Meglestük a rendőrség eladó autóit

Astra H 1000 forintért - volt rendőrautók árverése következik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember 20-án 120 darab volt rendőrségi autó kerül árverésre, megnéztük a felhozatalt, amiben szó szerinti romok és vállalható példányok egyaránt találhatók.


Már augusztusban írtunk arról, hogy megkezdődött a rendőrségi Opel Astrák eladása, a kép azonban ennél sokkalta összetettebb. A tavaly év végi, illetve idei sok-sok új Suzuki Vitarának, meg persze a Volkswagen Caddyknek és a korábban érkezett B-osztályos Mercedes-Benz, Skoda Octavia és Audi A3 Limousine rendőrautóknak köszönhetően most valóban nagy számban kerültek selejtezésre a 2012 végétől érkezett Astrák. De akad itt temérdek egyéb volt rendőrségi autó, s nem csak a matricázottakra kell gondolni, hanem az egyéb ügyintézői, de akár oktatási célokra használt járgányokra is. Így aztán a szeptember 20-án 10 órakor, az Auto Park Maxabo bécsi úti telephelyére rendezett árverésen rendőrautóként kevéssé ismert modellek is szerepelnek.
Milyen modellekkel találkozhatunk? Fiat Ducato csapatszállító, de még Fiat Palio is akad, van egy Ford Mondeo, ráadásul kombiként, automata váltóval és 1998-as évjárata ellenére mindössze 117 ezer kilométerrel, ez ugyanis egy oktatási autó volt. A rendőrségnél persze az oktatás bővebb fogalomkör, így például festéklövedékek nyomai is felfedezhetők az utasterében. Akad egy benzin-gázos Lada Niva az ezredfordulóról, keveset futott, ám jelentősen törött Mercedes-Benz B-osztály, ami 2014-es évjáratával a csapat legfiatalabbja - ezért is kerülhet több mint kétszer annyiba, mint a legidősebb (22 éves) és egyben legtöbbet (480 ezer km) futott Mitsubishi Pajero, aminek viszont indul a motorja, azaz jó eséllyel üzemképes. Hogy valóban az-e, azt nehéz megtippelni, apróbb hiányosságok mindegyik autónál akadhatnak, hiszen 120 autót nem vizsgáltak át tüzetesen, illetve nem is tegnap lerakott készletről van szó.
Az árverés oldalán olyan információk láthatók, hogy törött-e az autó vagy sem, indul-e a motorja vagy sem. De megjegyzik, hogy licitálás előtt mindenki győződjön meg saját maga az autók állapotáról, erre 3 nap áll rendelkezésre, hétfőtől szerdáig 10-től 17 óráig böngészhető a készlet a csütörtöki licit előtt. A licitre bármely magánszemély vagy cég jelentkezhet, 50 ezer forintos kaució befizetésével, ami sikeres licit esetén beszámít a vételárba, ha valaki egyetlen tételt sem nyer meg, akkor visszakapja. Az autók vételárát a licitet követő 7 napon belül kell kiegyenlíteni (átutalással), ha valaki nem teszi, a kaució bánatpénzként az eladóé. A licitlépcsők 10 ezer forintosak, illetve a kikiáltási árak is egyaránt 10 ezer forintra kerekítettek. Egy kivétellel:

1000 forintért is van már volt rendőrségi Astra H, egy kiégett példány, ami gyakorlatilag fémhulladékot jelent.

Lehet tippelni, vajon 1000, 11 000, 21 000 forintért vagy még magasabb összegért fog elkelni?!
Hirdetés

A kínálat zöme természetesen Opel Astra H. 63 példány sorakozik belőle, azaz a készlet több mint felét jelenti. De vannak még Astra G-k és első (F) Astrák is, utóbbiak között pedig abból a "speciális" szériából, amelyeket kifejezetten a rendőrség számára, erősített futóművel, speciális kerekekkel és rövidített váltóval készítettek a szentgotthárdi gyárban. Talán egykor még gyűjtői példányok lesznek? Esetleg rendőrautóvá visszaalakítva, hiszen úgy lennének "eredetiek", ám az eladásra kínált járgányok természetesen szirénáktól, matricáktól, rendőrségi rádiótól, azaz "rendőri jellegüktől" megfosztottak. Egy-két apróbb jel, a furatok, a kiegészítő üléshuzatok vagy például a gumibottartók azonban megtalálhatók az ilyennel valaha felszerelt példányokban.

Az Astrah H-k kapcsán elmondható, hogy jellemző kikiáltási áruk 550 000 forint, átlagos futásuk pedig 300 ezer kilométer körüli, van persze csupán 115 és 408 ezer kilométert futott is. Mindegyikben egységes a felszereltség: egyebek mellett bőrözött kormány, légkondicionáló, elektromos első ablak, MP3-olvasós CD-rádió, távirányítós központi zár és még gyári tolatóradar is került mindegyikbe - az utólagos masszív üléshuzaton és a csomagtértálcán túl. És persze vannak itt még egyéb tipikus rendőrautók: Skoda Octaviák, akár kombiként és RS-ként, de akad egy volt parancsnoki 1.8 T 20V Elegance is. Egy-egy példányban Renault Laguna, Suzuki Vitara és Toyota Corolla is fellelhető, meg persze vannak régi Swiftek is. Limuzinként, ugyanis úgy szolgáltak ügyintézői autóként. A "tárlat" mindenképp érdekes, s hétfőtől szerdáig ingyenesen látogatható is. Az igazi buli persze csütörtökön 10 órától lesz. Aki pedig személyesen kihagyná, fotóinkból kaphat ízelítőt, milyen is a Pest megyei Rendőrfőkapitányság és Repülőtéri Rendőri igazgatóság, NOK (nemzeti oktatási Központ) megbízásából és autóiból összeállított árverés. Alább néhány közelebbről is megnézett, érdekesebb példány, legalul pedig a teljes árverési lista is látható.
Az árverésre kerülő volt rendőrségi járművek
Sorsz. Állapot Rendszám Km óra Gyártmány, típus Évjárat Kikiáltási ár
1 TÖRÖTT motor nem indul MFR226 123 075 OPEL Astra H 2012 100 000 Ft
2 TÖRÖTT motor nem indul MZA213 37 366 MERCEDES B220 2014 630 000 Ft
3 KIÉGVE (fémhulladék) MFR234 288 655 OPEL Astra H 2012 1 000 Ft
4 motor indul ELM976 480 907 MITSUBISHI Pajero 1996 300 000 Ft
5 TÖRÖTT motor nem indul MFB334 115 318 OPEL Astra H 2012 100 000 Ft
6 HIÁNYOS, nem indul MFB315 224 717 OPEL Astra H 2012 110 000 Ft
7 motor nem indul MFR239 383 344 OPEL Astra H 2012 100 000 Ft
8 MOTOR KIÉGVE MFR920 229 493 OPEL Astra H 2012 60 000 Ft
9 TÖRÖTT motor nem indul MFR918 279 070 OPEL Astra H 2012 100 000 Ft
10 TÖRÖTT motor nem indul MFB247 221 192 OPEL Astra H 2012 220 000 Ft
11 motor indul JZG611 307 892 Opel Astra G Club Caravan 1.6 2002 60 000 Ft
12 motor nem indul JZG610 240 648 Opel Astra G Club Caravan 1.6 2002 50 000 Ft
13 motor indul IAN559 346 887 VW T4 9fő syncro 2002 890 000 Ft
14 motor indul IAN558 347 745 VW T4 9fő syncro 2002 580 000 Ft
15 motor indul IAN548 211 139 VW Bora 2002 240 000 Ft
16 motor indul KBE313 339 510 SKODA Octavia 1.8 RS 2005 280 000 Ft
17 motor nem indul JLB753 259 648 OPEL Astra G 2004 30 000 Ft
18 motor indul MFR739 177 178 OPEL Astra H 2012 700 000 Ft
19 motor indul MFR243 242 590 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
20 motor indul KST638 311 799 SKODA Octavia 1.9 D 2007 380 000 Ft
21 motor indul MFR924 268 835 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
22 motor indul MFR740 241 503 OPEL Astra H 2012 600 000 Ft
23 motor indul KBE315 345 911 SKODA Octavia 1.8 RS 2005 280 000 Ft
24 motor nem indul KST645 275 424 SKODA Octavia 1.9 D 2007 380 000 Ft
25 TÖRÖTT motor nem indul MFR230 263 179 OPEL Astra H 2012 300 000 Ft
26 LEÁLL motor nem indul LGH158 312 590 SKODA Octavia 2.0 D RS 2009 600 000 Ft
27 motor nem indul KBE301 443 347 SKODA Octavia 1.8 RS 2005 200 000 Ft
28 motor indul LHH438 345 649 SKODA Octavia 1.8 T 2009 400 000 Ft
29 motor indul MFR756 266 298 OPEL Astra H 2012 520 000 Ft
30 motor indul MFR233 207 349 OPEL Astra H 2012 620 000 Ft
31 motor indul MFR750 224 708 OPEL Astra H 2012 620 000 Ft
32 motor indul GSD749 256 162 Volkswagen Bora 2002 220 000 Ft
33 motor nem indul MFR929 168 210 OPEL Astra H 2012 400 000 Ft
34 TÖRÖTT motor indul MFR759 217 101 OPEL Astra H 2012 400 000 Ft
35 motor indul GVB272 225 405 SEAT Cordoba 1999 90 000 Ft
36 motor indul HWB457 187 843 OPEL Astra F 2002 80 000 Ft
37 motor nem indul CYD781 308 302 TOYOTA Corolla 1999 70 000 Ft
38 motor indul IAM151 284 606 OPEL Astra G 2002 220 000 Ft
39 motor indul GME751 245 994 OPEL Astra F 1997 50 000 Ft
40 motor indul,töltés nincs RB7254 360 106 SKODA Octavia 2003 70 000 Ft
41 motor indul MFR235 277 120 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
42 motor indul MFB241 277 077 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
43 motor indul MFR733 262 183 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
44 motor indul JYN565 155 061 SUZUKI Ignis 2005 280 000 Ft
45 motor nem indul MFB245 324 419 OPEL Astra H 2012 380 000 Ft
46 motor indul MFR406 317 692 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
47 ZAJOS motor indul MFR926 309 076 OPEL Astra H 2012 480 000 Ft
48 motor indul LPE155 299 193 SKODA Fabia 2009 610 000 Ft
49 motor indul JLB764 295 475 OPEL Astra G 2004 260 000 Ft
50 motor indul MFB246 288 877 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
51 motor indul MFB252 265 513 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
52 motor indul FFV689 184 638 FIAT Ducato 1997 500 000 Ft
53 motor indul MFR227 301 778 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
54 motor indul MFR386 311 077 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
55 motor indul MFR730 245 579 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
56 motor indul MFR744 313 516 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
57 motor indul MFB242 269 340 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
58 motor indul MFR232 303 756 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
59 motor indul MFR236 331 674 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
60 motor indul MFR409 235 745 OPEL Astra H 2012 600 000 Ft
61 VÁLTÓ HIBA motor indul MFR735 273 498 OPEL Astra H 2012 300 000 Ft
62 motor indul MFB253 275 203 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
63 motor indul JLB752 279 173 OPEL Astra G 2004 230 000 Ft
64 MOTOR SZÉTBONTVA MKH426 308 650 Opel Astra G Club Caravan 1.6 2002 30 000 Ft
65 motor indul IKT603 187 839 Suzuki Swift 2002 90 000 Ft
66 motor indul IAN556 181 054 VW Bora 2002 380 000 Ft
67 motor nem indul MFR231 174 730 OPEL Astra H 2012 950 000 Ft
68 motor indul IAM017 363 471 OPEL Astra G 2002 180 000 Ft
69 motor indul MFR755 311 225 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
70 motor indul MFR734 265 123 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
71 motor indul MFR752 333 886 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
72 motor indul IVP106 322 532 SEAT Toledo 2003 250 000 Ft
73 motor indul MFB250 272 986 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
74 motor indul MFB343 222 938 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
75 motor indul MFR388 285 332 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
76 motor indul MFB313 296 660 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
77 motor indul MFR396 235 799 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
78 motor indul MFB328 237 887 OPEL Astra H 2012 580 000 Ft
79 motor nem indul KST637 361 253 SKODA Octavia 1.9 D 2007 380 000 Ft
80 motor indul RB7024 353 929 SKODA Fabia 2003 160 000 Ft
81 motor nem indul IAN551 330 367 VW Bora 2002 70 000 Ft
82 motor indul MFR397 343 019 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
83 motor indul MFB243 338 047 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
84 motor nem indul MFR927 310 707 OPEL Astra H 2012 400 000 Ft
85 motor indul GLT306 279 569 OPEL Astra F 1998 90 000 Ft
86 motor indul RB7473 116 342 LADA Niva 2000 200 000 Ft
87 motor indul GLN230 348 206 SUZUKI Vitara 1997 270 000 Ft
88 motor indul GMC933 54 396 Suzuki Sedan 1998 50 000 Ft
89 motor indul MFR916 266 505 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
90 motor indul MFR240 259 075 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
91 motor indul MFR242 253 392 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
92 motor indul MFB254 280 660 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
93 motor indul MFB326 276 328 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
94 motro indul MFR229 251 941 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
95 motor indul MFR726 267 198 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
96 motor indul MFR722 313 363 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
97 motor indul MFB257 232 901 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
98 motor indul MFR741 281 913 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
99 motor nem indul NNS406 258 162 OPEL Astra H 2012 400 000 Ft
100 motor indul MFR390 204 355 OPEL Astra H 2012 600 000 Ft
101 motor indul KST647 415 811 SKODA Octavia 1.9 D 2007 350 000 Ft
102 motor indul MFR922 408 147 OPEL Astra H 2012 400 000 Ft
103 motor indul MFR743 301 598 OPEL Astra H 2012 550 000 Ft
104 motor nem indul MFR241 252 964 OPEL Astra H 2012 390 000 Ft
105 motor indul IWB224 233 892 Volkswagen Bora 2004 250 000 Ft
106 motor indul KDC423 294 224 Skoda Octavia 1.8 2005 300 000 Ft
107 Motor indul LIL-458 117 000 Ford Mondeo 1998 40 000 Ft
108 Motor indul, de egyből leáll HCZ-908 86 000 Fiat Palio 1999 100 000 Ft
109 Üzemképtelen HGJ-425 255 000 Renault Laguna 2000 80 000 Ft
110 Üzemképes GHR-755 224 900 Skoda Octavia 1,8 2000 250 000 Ft
111 Üzemképes HMN-462 180 000 Opel Frontera 2,2 2001 610 000 Ft
112 Üzemképes IGE-430 98 600 Opel Astra G 1,4 2002 300 000 Ft
113 Üzemképes IWB-015 151 000 Skoda Octavia 1,8 2004 710 000 Ft
114 Üzemképes JKR-223 230 500 Skoda Octavia 1,8 2004 590 000 Ft
115 Üzemképes KPK-064 156 100 SEAT Cordoba 1,4 2007 660 000 Ft
116 Üzemképes KRD-199 266 900 Renault Megane 1,9 dci 2007 460 000 Ft
117 Üzemképes KRD-356 84 500 Renault Megane 1,6 2006 710 000 Ft
118 Üzemképes KDZ-067 80 000 Skoda Octavia Combi 1,9 tdi 2006 910 000 Ft
119 Üzemképes KST-858 125 000 Skoda Octavia Combi 1,9 tdi 2007 860 000 Ft
120 Üzemképes KST-961 240 600 Skoda Octavia Combi 1,9 tdi 2007 660 000 Ft
Forrás: http://autoparkmaxabo.hu/
A feltüntetett állapottól eltérések lehetnek, ezért az eladó és az árverést bonyolító felelősséget nem vállal! Licit előtt mindenki győződjön meg a jármű valós állapotáról!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.15. at 09:58
    Permalink

    Egy nagy rejtélyt már régóta nem tudok megfejteni: hogy kezdődhet “C”-vel egy ’99-es évjáratú autó rendszáma? 1999-ben már jócskán a “G”-s kezdetűek futottak, a “C” pedig ’92 körül futott. (A békalámpás Corolla kombi kapcsán jutott eszembe.)

    De a ’96-os Pajero “ELM-…” kezdetű rendszáma is érdekes, lévén, hogy az E-betűsök ’94 körül mentek. Bár itt van egy tippem a dolog miértjére: szerintem a hátul kockarendszámra kialakított rész a kulcs. Ennek a fajta Pajerónak hátra nem lehet hagyományos rendszámot tenni, mert nem fér el – és mivel több hasonló modell létezik, legyártottak direkt ilyen autókra való rendszám-sorozatokat, valószínűleg az ELM is ilyen. (A Nissan Vanette Cargo-n is gyakori az ELM-es rendszám, és azon is csak kockarendszámra van kiképezve hátul a hely. És ’96-ban mutatkozott be :D)

    Meg aztán ott vannak a régi amerikai – vagy amerikai piacos – autók rendszámai, pl. CCN, CCK, DUA, DUE, DUF, DUH, DUJ, DUN, stb…

    De a Corolla kombi rendszámára nincs magyarázatom 😀

    • 2018.09.15. at 12:58
      Permalink

      Jogos, én is gondolkodtam rajta. Kb 1992-es rendszám. De az egész Corolla egy rejtély, hogy mit keresett a rendőrségnél. Jövő héten rákérdezek, hátha tudja valaki.

  • 2018.09.15. at 19:49
    Permalink

    “…az Auto Park Maxabo bécsi úti telephelyére rendezett árverésen…”

    Alkatrésznek vennéd? A képen lévő egészségesnek látszik, a hátsó szélvédő alatti korrózió meg nagyobb nevű márkáknál – elsősorban haszonjárműveknél – is gyakori.

  • 2018.09.19. at 14:11
    Permalink

    Bizony, ezen én is már kb 2000 óta (!) gondolkozok, hogy miért voltak azok a Corollák C rendszámosak? Ez amit a cikkben látunk nem egyedi, nagyon sok ilyen békalámpás volt állami szerveknél C rendszámmal.

    E rendszámosak: részben a “Bokros csomag” miatt annyira lelassult a forgalombahelyezések száma 95 körül, hogy 96-ig futottak az E rendszámok (párhuzamosan az F é G mellett). Sok ilyen autó van/volt az ismeretségi körömben. (egyik sem kockarendszámos).

    Egyébként van egy 2000 évjáratú Octavia GHR rendszámmal, az is érdekes…

    És aminek RB a rendszáma azzal mi lesz? Marad rajta és kész?

Vélemény, hozzászólás?